Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-18 / 270. szám

*964. november 18. szerda 5. oldal NYITÁS KÖZBEN EGY ÉLET Tudatformálás Űjra benépesülnek a párt tudatformáló esti tanfolyamai. Ez évben több mint nyolcezren tanulmányozzák ideológiánk alapkérdéseit. A propagandis­ták a kecskeméti járásban is jól felkészültek a különböző foglalkozások vezetésére. A já­rási tanácskozás újabb nagy feladatok teljesítésére szólítot­ta őket, hiszen a tömegesség szempontjából is lényegesen megnövekedett tanfolyamokon színvonalasabb és tartalmi vo­natkozásokban is mélyebbre ható nevelőmunkát kell végez­ni. A marxizmus—leninizmus já­rási középfokú iskola propagan­distái és a hallgatóság például már jól összekovácsolt kollek­tívában dolgozik, hiszen már harmadik hónapja megkezdték a munkát. Az iskolavezetőség: Papp Jó­zsef, Torma László, Herczeg Lászlóné és Ferenczi József gyakorlati tapasztalatokban gaz­dag propagandisták, több éves pártmunkások, akik ma is cse­lekvőén vesznek részt a napi politikai feladatok, a párt hatá­rozatainak végrehajtásában. Közüíük ketten párttitkárok, egy tanácsi vezető és a negye­dik pedig iskolaigazgató. Esti egyetemet, egyéves pártiskolát és Torma elvtárs pedig pártfő­iskolát végzett. A feldolgozásra kerülő mint­egy húsz témakör előadói kö­zött ott találjuk a kecskeméti járás párt- és állami szervei­nek vezetőit, az öthónapos párt­iskola tanárait is. Az elmúlt évben 74-en vé­gezték el ezt a káderképzésben járási vonatkozásban legmaga­sabb tudást nyújtó pártoktatá- si tanfolyamot. Ez évben a párt-végrehajtóbizottság 92 hallgató jelentkezését fogadta el, akiknek több mint 90 száza­léka különböző vezető beosz­tásokban dolgozik. Legtöbben vannak gazdasági vezetők, 38- an; köztük több agronómus. Napjainkban még a későre húzódó őszi munkák jelentős akadályt jelentenek, de nem olyat, ami elfogadható indokot adhatna a foglalkozások elma­radására. Éppen ezért pártszer­vezeteink adjanak meg minden segítséget a propagandistáknak szocialista tudatra nevelő mun­kájuk megkezdéséhez. Beszél­gessenek velük újólag és hív­janak meg személyesen minden oktatásra jelentkezőt az első foglalkozásokra. Horváth Ignác A jó előkészítés meghozza gyümölcsét Kiskunhalason a Kossuth ut­ca 12. számú ház kapuján sze­rény, de annál figyelemremél­tóbb tábla hirdeti: Wilhelmus Henry okleveles zongoraművész A mester húszéves korában, a nagy hangversenyek idején. Júniusban, tehát időben hoz­zákezdtek a dunavecsei járás­ban az idei pártoktatási évad előkészítéséhez. A járási párt- bizottság propaganda és műve­lődési osztályának irányításá­val folyó munkát gondos szer­vezés, a részletekre kiterjedő figyelem jellemezte. Segítséget jelentett a propagandisták szá­mára, hogy a megyei pártbizott­ság propaganda és művelődési osztályától időben megkapták a szükséges anyagokat. Az elő­adások hatékonyabbá tétele céljából szemléltető eszközöket is alkalmaznak, például szer­ződést kötöttek a megyei Mo­ziüzemi Vállalattal filmek köl­csönzésére, ezenkívül tablókat, statisztikai adatokat stb. is felhasználnak. A járásban a lakosság 12 százaléka vesz részt a pártok- tatásban. Ez az arány az előző oktatási évben 8 százalék volt. A tanfolyamokon a párttagok 80 százaléka és 2282 pártonkí- vüli tanul. A 3—4 előadásból álló mód­szertani (bemutató) szeminári­umra huszonöt propagandista jár, a marxizmus—leninizmus esti egyeteme kihelyezett tago­zatának első-második évfolya­mára pedig 44 hallgató. A me­zőgazdaság és az ipar kérdé­seit tárgyaló gazdaságpolitikai tanfolyamokon a részvevők szá­ma 417. A marxizmus—leninizmus kö­zépiskolájának előadásai szep­tember 15-e óta folynak, az időszerű kérdések tanfolyamai november végén kezdődnek. Négy tanfolyam nyílt meg, s decemberig még ugyanennyi kezd munkához. A tapasztala­tok a látogatottságra vonatko­zóan kedvezőek: A megjelenés százszázalékos. Ez figyelemre méltó eredmény. B. Gy. és zenetanár. Bekopogtatunk az ajtón. Bentről lenyűgöző muzsi­ka árad: Chopin. A szoba falán oklevelek, festmények, fényké­pek. A helyiséget a zongora uralja. A muzsika egyedural­mát jelenti ez. A hangok biro­dalmának nagy szerelmese, ki­tűnő ismerője és megszólalta- tója él itt már közel harminc éve. Az idős mester most 76 éves, de töretlen lendülettel tanítja a halasi fiatalokat, s ujjai most is megbűvölik a hangszert, ha a fehér-fekete soron végigdü­börög Beethoven zenéje, vagy átcikázik egy Mozart-téma. Ügy Késsülnek as olass filmhétre A Pannónia filmstúdióban három filmet készítenek elő a december 17-től megrendezendő olasz filmhét bemutatóira. Bán­ki Stella szövege nyomán Csá­kány Márta rendező vezetésével szinkronizálják az „Elcsábítva, elhagyatva” című alkotást. A világszerte nagy sikerrel bemu­tatott filmet a nálunk is ját­szott „Válás olasz módra” ren­dezője, Pietro Gémű forgatta. Az olasz filmhéten mutatják be „A maffia parancsára’’ című alkotást is. Alberto Lattuada rendező filmjének főszerepét a nálunk is jól ismert Alberto Sordi játssza. A filmhéten feliratozva mu­tatják be az „Elvtársak” című olasz filmet, amelynek főszere­pében Marcello Mastroannit lát­hatja viszont a magyar közön­ség. (MTI) vagyona van. Más férfi, pláne ebben a korban, mint ez a nyá­pic, sápadt képű tanár is, bol­dogan kapna a lehetőség után, hogy igazi otthont és komplett családi örömöket nyerhet el egy csapásra. De ez, ez a sült hal, ez csak mereszti a szemét és há­pog. Nincs egy kedves szava, egy figyelmes mozdulata Már igazán kezd unalmas lenni a viselkedése. No, még egy kis időt kivár, és ha nem változik, hát fel is út. le is út, elvégre nem kívánhatja ez a balga fér­fiú, hogy még szerelmet is vall­jon neki. M. Kopogtattak az ablakon. Hal­kan, csak úgy ébresztgetően. — Ki az? — riadt fel Karsai az első álmából. Ez az álom mindig a legmélyebb, a legéde­sebb. Alig tudott magához tér­ni hirtelen. Még túlságosan friss volt a Csajáginé által tá­lalt történet a hazaérkezett fegyveres Vidhál fiúról. Most az első pillanatban arra gondolt, hogy talán az összeállt újsütetű bandából verte rá valaki az ab­lakot. Talán Czakó vagy Hézin- ger, csak úgy, bosszúból. De aztán nevetnie kellett ezen a gondolaton. Azok nyilván nem ilyen félénken kocogtatnák az ablakot. — Tanár úr, tanár úr, eresz- szen be! — hallatszott most kintről visszafojtott hangon. Megismerte, Romsicsnak a hangja volt. Félrehúzta a függönyt és ki­nézett az utcára. Meglepődött. Az éjszakai gyér villanyfénynél két alakott látott odakint. Az egyik Romsics Iván volt. rögtön felismerte, a másikról azonban nem tudta megállapítani, kicso­da. A fiúnál zömökebb, válla- lasabb férfi volt, az arca nem látszott, háttal állt az utcai fénynek. Kinyitotta az ablakot és ki­szólt: — No, mi az, Iván? — de nem nyitotta ki csak egy te­nyérnyire az ablakszárnyat. — Az édesapámmal vagyok itt, tanár úr kérem, ha lelhetne, szeretnénk pár percre igénybe­venni a türelmét. Tudjuk, az időpont nem a legalkalmasabb, de... Iván olyan tónusban beszélt, ahogy az iskolában megszokta a kötelező tiszteletadást. De most már az apja is közelebb lépett. — Engedelmet, de valóban szeretnénk szót váltani a tanár úrral. Fontos lenne számunkra — mondta az apa is a fia modo­rában, de rövidebben. — Kérem, nem akarok ki­menni ilyen öltözékben, itt a kulcs, nyissák ki a kaput és jöj­jenek be. Az előszobában az első ajtó jobbra, az én szobám. Kiadta a kulcsot, s eszébe jutott, hogy a fiú már járt itt egyszer, a dolgozat füzeteket vitte el, no, legalább könnyeb­ben betalálnak. Ügy, ahogy rendbehozta az öl­tözékét, s várta a késői látoga­tókat. El nem tudta találni, hogy mit akarhatnak ilyenkor. Az idősebb Romsics zavartan törülgette le a lábát az ajtó előtt, majd zavartan kopogott isj de aztán mégis a fiát enged­te be előre. Parolázott és be­mutatkozott, bár valami iskolai ünnepségen egyszer már talál­koztak. Küszöb az éjszakai rendetlen­ség nyomait tüntetgette még most is, majd a díványra tele­pedett. Kint az ótemplom toronyórá­ja elverte a tizenegyet, az or­szágút városon átmenő forgal­ma, mint valami hullámzó, lö­késszerű hadigépezet, hol el­akadt, hol meg neki-nekiiramo- dott. Gépkocsik futottak át a = A HANGOK BIRODALMÁBAN érzem jogos a kérdés: Hogy ke­rült Kiskunhalasra, milyen volt életé, hogyan telnek öreg nap­jai? — Holland származású va­gyok — mondja kicsit törve a magyart — Haarlemben szület­tem 1888-ban. Tizenkét éves vol­tam, amikor a nagynevű Jo­hann Wijsman, Hollandia ak­kori legnagyobb zongoraművé­sze maga mellé vett. Nyolc év­vel később Leipzigbem Wilhelm Eackhaus kurzusán mester- és művészdiplomát szereztem zon­gorára. Röviddel ezután európai hangversenykörútra indultam. Nézegetem a korabeli lapo­kat, olvasgatom az elismerő so­rokat. A Pesti Hírlap 1911. feb­ruár 11-én így ír róla: „.. .iga­zi művészi siker mégiscsak Wilhemus Henrynek jutott, a jeles németalföldi zongoramű­vésznek. Előadásával elsőrangú művésznek bizonyult.” A Kassai Újság ugyanez év november 7-i számában a következőket olvas­hatjuk: „Wilhelmus szédületes technikájával, a zenei művek átérzett interpretálásával nyer­kezetünkben, mint rendkívüli finomságú és ízlésű művész.” London: Times. „... .A hang­versenytermekben egy ifjú csil­lag tűnt fel. Henry Wilhelmus a fiatal, nagy tehetségű 'holland zongorista. Harold Bauer óta nem hallottuk Chopint így elő­adni.” A művész életét azonban nemcsak a valamikori hangver­senyek, a dicsérő cikkek, okle­velek fémjelzik, teszik gazdag­gá, tartalmassá. — Budapesten 1908-ban tele­pedtem le, s ott mint művész és pedagógus működtem. Több mint 27 évig neveltem, tanítot­tam a magyar fiatalokat, s sze­rénység nélkül mondhatom, hogy hamarosan nagy hírnevem lett a fővárosban — mondja. A fényes sikerek, nagy elis­merések mellett mégis mi kész­tette arra a mestert, hogy el­hagyja a hangversenydobogót, és az országnak egy olyan ré­szére költözzön, ahol a muzsi­ka nem volt több a cigányzené­nél, s a slágereknél? Fáradhatatlanul dolgozik ma is Wilhelmus Henry. te meg a közönség tetszését és mint zeneszerzőnek is nagy si­kere volt.” De hasonló elismeréssel ír­nak róla a muzsika fővárosá­ban, Bécsben is. A Die Zeit 1914. február 6-án: „Henry Wil­helmus úgy maradt meg emlé­— A kultuszminisztérium 1935-ben arra kért fel, hogy ve­gyek részt a vidék zenekultú­rájának fejlesztésében. Szívesen vállaltam ezt, s így jöttem le Kiskunhalasra. Én hoztam létre zeneiskolát Kalocsán, Kiskőrö­sön, Jánoshalmán és Kiskunha­lason is. Ezekben az iskolákban főtéren, néhány elkésett szekér is ballagott, majd nagy csö­römpöléssel egy harckocsi fa­rolt neki a tér déli oldalának. A tanár idegesen tekintgetett az ablak felé, de restellt volna az ablakhoz állni és kilesni, mint valami félős kamasz. Jól ismerte a Ihernyótalpak csatto­gását, bár a katonaságnál a há­ború alatt csak segédszolgálatos­nak osztották be és a frontra sem került ki, de a hidak, utak őrzésénél sokat teljesített szol­gálatot. Már messziről megis­merte a jellegzetes dübörgést. — Páncélosok — mondta Romsics bácsi, aki talán csak néhány évvel lehetett idősebb a tanárnál, de mégis jóval több­nek látszott. Hiába, a kemény fizikai munka megviseli az em­bert. S amióta párttitkár, füg­getlenített ember, azóta sem nyugszik, mindig barkácsol oda­haza, vagy jön-megy, kapálgat a kis kertben, hogy este a gyűlé­seken tisztább tüdővel üldögélje le a három-négy óra hosszát. Utálta a dohányfüstöt, pedig hébe-hóba maga is elszívott egy-egy pipadohányt a kurta pi­pájában. De inkább csak gond­űzőnek. vagy a mérgelődés el len. íFolytatása következik.) a tehetséges növendékek egész sora nevelkedett azóta, s nem egy került fel a főiskolára is — mondja Wilhelmus mester visszaemlékezve a szervezés küzdelmes éveire. Mert igaz, hogy a minisztérium küldte, de anyagi támogatást nem kapott. Egy-egy lelkes tanító, kántor járta ki a helyiséget a növen­dékeknek, s próbálták előre lendíteni a nagy ügyet. Wilhelmus Henry azóta Kis­kunhalason él. Sajnos, semmi­féle nyugdíjat, támogatást nem kap, pedig, hogy megérdemel­né, úgy gondoljuk, egy percig sem lehet vitatni. Vállalkozása, munkája mindenképpen elisme­résre késztet, különösen ha fi­gyelembe vesszük, hogy hazá­jától távol, egész életét a ma­gyar zenekultúra felvirágozta­tásának szentelte. — A Halason létrehozott ze­neiskola jelenti most a legna­gyobb konkurenciát — mondja tréfálkozva. — Miatta kevés a tanítványom, de azok lelkesek, tehetségesek. Kopogtatnak az ajtón. Fiatal lány lép be, kezében Liszt egyik zongoradarabja. Néhány perc múlva felhangzik a lélekből fa­kadó muzsika a hatalmas zon­gorán. Gál Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents