Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-13 / 240. szám

4. oldal 1964. október 13, kedd r­Ln A P T Ä R 1964. október 13. kedd. Névnap: Kálmán, Ede. Napkelte: 5 óra 59 perc. Napnyugta: 17 óra 1 perc. n j — Az Orvos-Egész­ségügyi Dolgozók Szak- szervezete megyei bi­zottságának középká­der szakcsoportja e hé­ten, október 16-án, pénteken délelőtt tart­ja évi rendes nagygyű­lését Kecskeméten, a megyei tanács kultúr­termében. A nagygyű­lésen kerül sor a szak­csoport eddigi tevé­kenységének értékelé­sére és a szakcsoport vezetőségének újravá­lasztására. — Befejeződött a fű- szerpaprika első sze­dése. A Kalocsa kör­nyéki paprikaföldeken most a másodérésű csö­vek betakarításához láttak az asszonyok. Eddig már 1400 vagon­nal gyűjtöttek össze a bokrokról, és nagy mennyiségű nyers­anyagra számítanak a második szedésből is. — Az eső ellenére vasárnap is dolgoztak megyénk szántóföld­jein. Leginkább a szál­lításokat végezték. Így ezen a napon is 50 va­gon cukorrépát továb­bítottak a gyárakba, és csaknem 200 szekér ku­korica került a gó- rékba. — SZÍNES LAPOK a régészet regényéből címmel, vetítettképes előadást tart Korek József, a Magyar Nemzeti Múzeum he­lyettes főigazgatója szerdán este 6 órakor a Kecskeméti T1T- székházban. Miniatűr Indokolt óvatosság Hans Söhnker filmszí­nésznek legújabb filmjé­ben egy késdobálő mutat­ványt kell kiállnia. A színész némi nyugtalan­sággal várta a testét kö- rülszegezö éles késeket és megkérdezte a rendezőtől: „Mi lesz, ha az artista el­téveszti?”- — „Igaza v»n — válaszolt a rendező —, talán valóban helyesebb lesz. ha ezt a jelenetet íorgatjuk legutoljára.’! Kényszertakarékosság A kölni Ifjúsági bíró­ság érdekes ítélet hozott. Egy 18 éves alkoholistát arra köteleztek, hogy fi­zetéséből havonta száz márkát fizessen be saját folyószámláira a bankba. A bíró abban bízik, hogy ilyen körülmények között a fiatalembernek nem marad pénze Italra. — Amennyiben nem tesz eleget a „kényszertakaré­kossági” ítéletneikj a fia­talembert javítóintézetbe viszik. — A TISZATAJ, a Szegeden megjelenő irodalmi folyóirat no­vemberi számát teljes egészében Radnóti Miklós emlékének szenteli, a költő halá­lának huszadik évfor­dulója alkalmából. Ez­zel kapcsolatban a lap számos eredeti, eddig jobbára ismeretlen írá­sos és fényképes doku­mentumokat közöl. — Szépen fejlődik a karalábé a kecskeméti Béke Termelőszövetke­zet üvegházában. A szedést a jövő hét kö­zepére tervezik, s a friss karalábé nagy ré­szét exportálják majd. — VÍZEN VÍZPAR­TON címmel október 18-án, vasárnap nyílik meg a bajai Duna Fo- toklub fotószalonja. A kiállítás november 1- ig tekinthető meg. „Paprikás vasárnap“ A Kalocsa környéki falvakban vasárnap „paprikás” műszakot ‘ tartottak: a /házaknál és a szövetkezeti gaz­daságokban több szá­zan fűzték a paprikát. Becslések szerint majd­nem két vagonra valót fűzéreztek fel, amelyet a házak ereszaljain, kerítéseken szárítanak a vállalat részére. — 1123 hízó sertést adott át ebben az év­ben az Állatforgalmi Vállalatnak a felső- szentiváni Űj Élet Ter­melőszövetkezet. No­vember és december hónapban még félezer hízott sertést szállíta­nak az állami felvá­sárló szerveknek. (Tu­dósítónktól.) — „Két vidám nap Budapesten — fiata­loknak” címmel szer­vez utazást az Express Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda október 24 —25-én és november 18—19-én. A program­ban városnézés, szín­ház- és gyárlátogatás szerepel. A csoportos jelentkezéseket az Ex­press irodához kell el­juttatni. 60 éve, 1904. október 13-án halt meg Lotz Ká­roly, a magyar festészet kimagasló egyénisége — hangulatos alföldi életké­pek, kitűnő arcképek és aktfestmények alkotása mellett — a magyar fal­képfestés legkiválóbb mestere. Külföldön szüle­tett, de anyja magyar volt, és már gyermekko­rában Magyarországra ke­rült. Művészete kibonta­kozásával egyidejűleg ra­gadta meg képzeletét az alföldi táj szépsége, az elsők egyikeként fedezte fel és ábrázolta képein a magyar puszta és a ma­gyar népélet költészetét. Fiatalon felszabadította egyéniségét mesterei for­malizmusának befolyása alól, a realizmus nyelvén törekedett a népélet mű­vészi ábrázolására. Ké­sőbbi monumentális, de­koratív alkotásaiban azonban eszményesítő ha­tások érvényesültek. Mű­vészi pályájának delelő- jére középületeink pom­pás falfestményeivel ju­tott el. Fő müvén: az Operaház nagy mennye­zetfreskóján kívül — a többi között — az ö mes­teri falképei díszítik a Parlamentet, a Tudomá­nyos Akadémia nagyter­mét, a Nemzeti Múzeum lépesőházát. A második világháborúban, sajnos, számos remekműve sem­misült meg. — VASÁRNAP DEL ELŐTT Horváth Attila, a megyei mú­zeum igazgatója nyi­totta meg Szabadszál­láson a községi tanács nagytermében a mú­zeumi hónap kereté­ben rendezett kiállí­tást. A régészeti, nép­rajzi és iparművészeti kiállítás helyi eredetű, vagy helybeli gyűjtők tulajdonában levő anyagból áll. — GENTBEN (Bel­gium) a Nemzetközi Fo­tószalon Krisch Bélá­nak és Vincze János­nak a Kecskeméti Fo- toklub tagjainak egy- egy képét is kiállítot­ta. — A múlt hét végi, viharos időjárás halá­los áldozatot is köve­telt Békés megyében. Adamik Pál. 47 éves tsz-tag Csárdaszállá­son a szövetkezet két- fogatú kocsiját hajtot­ta a viharban, amikor agyonsújtotta a villám. fl Schumann-dij első nyertese A nagy romantikus zeneszerző szülőházá­ban, Zwickauban idén először osztották ki a nemzetközi Robert Schumann-díjat, ame­lyet ezúttal a lipcsei Annerose Schmidt zon­goraművésznő nyert. A fiatal művésznő jelen­leg külföldön turnézik, Brüsszelben, Hanno­verben, majd Belgrád- ban, Bécsben és Salz­burgban. — VASÁRNAP ES­TE a lakiteleki műve­lődési házban tartotta a „Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül’’ című darab utolsó előadását a Kecskeméti Katona József Színház. A 14 tájelőadást 6330 vidé­ki néző tekintette meg. /bSjÁRÁS A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: Október 11- én a középhőmérséklet 14,3 (az ötvenéves átlag 12,0), a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 10,5 Cel- sius-fok, a napsütéses órák száma 0,1. Október 12- én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,1, a délután két órakor mért hőmérséklet 21,7, a legala­csonyabb nappali hőmér­séklet 12,6 fok, csapadék 10,9 mm. Várható időjárás kedd estig: Továbbra is felhős idő, többfelé ú j abb eső, dél keleten helyenként zivatar. Mérsékelt déli, a Du­nántúlon északnyugati­ra forduló szél. Enyhe éjszaka. Várható leg­magasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 13 —16, keleten 17—20 fok között. Vízibusz épül — Nagykörösön Nagykőrösnek nincs hajózható folyója és hínáros kis taván is legfeljebb csak könnyű csónakok közle­kedhetnek. A városban mégis vízibusz épül, a Váci Hajógyár 180 személyes hajójának tökéletes mása — 1:20-hoz arányban, kicsinyítve. Építője Székelyhidy József, a Nagykőrösi Konzervgyár gondnoka, szenve­délyes modellező, két és fél évvel ezelőtt látott mun­kához. Az apró fenyőfalécekből és fumírlemezekből ragasztott hajó összeállítására eddig mintegy 1400 órát fordított, de a befejezésig még csaknem 150 munkaórára lesz szüksége. A város nevét viselő vízi­buszt már vízre bocsátotta” a csónakázó tavon. A másfél méter hosszú modell jól állta a futópróbát, óránként hat kilométer sebességgel haladt. A hajót hajtó villanymotoron kívül még másik kettő is rej­tőzik a modell belsejében. Az egyik a horgonycsör- lőt, a másik pedig a mentőcsónak daruját működteti. Az edőre-hátra haladó modellről nem hiányoznak a folyosólámpák, az utazótér padjai, asztalai, sőt. még a kivilágított bárpult sem. A hajó hamarosan elké­szül. Már csak néhány apróbb alkatrész felszerelése van hátra. Utána Székelyhidy József újabb munká­ba kezd: összeállítja egy légpárnás jármű, egy heli­kopter és egy Fecske szárnyashajó működő modell­jét. Ezek közül a „leglátványosabb” a helikopter lesz, mert úgy akarja elkészíteni, hogy a kis gép 200—300 Nyílik az ibolya Kedves küldeményt kézbesített a posta hét­főn reggel számunkra Kelebiáról: néhány szál illatos ibolyát. Mellette Kelemen Ferencné le­vele: „Annak bizonyságául küldöm e néhány szál virágot, hogy Kelebián, a Kossuth utcai kertekben szépen virágzik az ibolya az őszi napsütésben. Az öregek úgy tartják: ez hosszú őszt jelent. A kukoricatörők pedig arról szá­moltak be, hogy a csövek sok levélbe öltöztek — ezt viszont a kemény tél előjelének tekintik.” Kinek lesz igaza? Majd meglátjuk. Mi minden­esetre a hosszú ősz hírnökét fogadjuk nagyobb örömmel. Megtellek a pincék Megyénk szőlőseiben most kezdődik a szüret dan­dárja — de máris sok helyen megteltek a pincék. A nagy mennyiségű must folyamatos felvásárlását hát­ráltatja, hogy kevés a szállítóeszköz, amely me­gyénkén kívüli pincékbe továbbítaná a felvásárolt mustot. Az elmúlt napokban az Alföldi Pincegazda­ság tárolóedényei is több helyen csordultig megtel­tek, s addig, míg ki nem ürítik, szüneteltetni kell az átvételt. Vasárnap és hétfőn teljes kapacitással szál­lították a pezsgő mustot, amelyből a két nap alatt csaknem 50 ezer hektolitert továbbítottak megyén kí­vüli pincékbe, hogy ma ismét megkezdhessék a fel­vásárlást. ' v Propagandista tanácskozások a járásokban A múlt héten lezajlott me­gyei propagandista tanácskozás után tegnap megtartották Kis­kunfélegyházán az idei pártok­tatás előadóinak első járási tá­jékoztatóját. A járási tájékoz­tatókat a jövő hét közepéig a megye valamennyi járásában megrendezik, összesen több mint ezerszáz propagandista részvé­telével. A beszámolót mindenütt a já­rási-városi pártbizottságok kul­turális munkával foglalkozó titkára tartja. Értékeli a leg­utóbbi pártoktatási évad tapasz­talatait és a most induló okta­tási év előkészületeit, valamint szól a nemzetközi kommunista mozgalom aktuális kérdéseiről. A tanácskozások után október végén, illetve november első hetében valamennyi községben és városban megindulnak a pártoktatás tanfolyamai. flz olimpiai tárgysorsjáték hivataios nyereményjegyzéke Nyeraményjegyzék a Magyar Olim­piai Bizottság tárgysorsjáték bizott­sága által megrendezett olimpiai tárgysorsjáték 1964. október 10-én megtartott sorsolásáró’ * A kisorsolt sorsjegyek beváltása október 15-én kezdődik és 1964. de­cember 15-ig tart. E határidőn túl minden igény elvész. Megsemmisült vagy elveszett sorsjegyek után nye­reményigény nem támasztható. A nyertes sorsjegyekkel személye­sen vagy írásban a fenti időponton belül jelentkezni kell a Sport Lap­kiadó és Propaganda Vállalat, Bu­dapest, XIV. kér., Istvánmezei u. 3. sz. II. em. (Sportcsarnok, Jégszín­ház épülete) alatt, ahol a nyertes sorsjegyek egyidejű bevonása mel­lett az utalványokat kiszolgáltatják. FŐNYEREMÉNYEK Az első szám a sorsjegy számát, a második, a gondolatjel utáni, pe­dig az osztály (üyen 01—20-ig van) számát jelenti. 48 519—04 Budapest, II., Horváth utca 25—27. II. em. 10., két szoba, hallos, öröklakás. 53 558—12 Balatonszabadi-Sóstón le­vő telek Varia nyaralóházzal. 74 130—L6 Moszkvics 403 típusú sze­mélygépkocsi. 27 610—15 Skoda 1000 típusú sze­mélygépkocsi. 32 961—14 Wartburg de Luxe típusú személygépkocsi. további nyeremények 01 385—04 Kékes televízió, 01 717—10 Alba Regia televízió. 04 993—09 Le­hel Hűtőszekrény 70 literes, 05 863— 11 keske nyfilmfel vevő, 08 732—04 5000 forintos vásárlási utalvány, 09 993— 19 Alba Regia televízió. 11 382—13 Carmen televízió, 12 315—10 2000 fo­rintos vásárlási utalvány, 18 321—11 Lehel hűtőszekrény. 70 literes, 21 927 —09 Venus porszívógép, 24 13 l—10 2000 forintos vásárlási utalvány, 25 053—07 Lehel hűtőszekrény 70 lite­res, 26 280—13 Venus porszívó, 27 418 —15 Venus porszívógép, 29 477—07 Kékes televízió. 29 500—13 G. E. 080 táskalemezjátszó, 33 963—05 Varia kombinált bútor, 35 507—05 Elekther- max padlókefélőgép, 37 655—18 10 ezer forintos vásárlási utalvány, 42 000—06 G. E. 080 táskalemezjátszó, 42 106—02 2000 forintos vásárlási utalvány, 44 003—07 Venus porszívó­gép, 44 754—08 Carmen televízió, 48 128—05 5000 forintos vásárlási utal­vány, 51 936—17 Kékes televízió, 56 656—09 5000 forintos vásárlási utal­vány, 60 171—04 2000 forintos vásár­lási utalvány, 80 050—05 HIM mosó­gép, 62 510—04 Carmen televízió, 64 279—19 HIM mosógép, 68 351—05 2000 forintos vásárlási utalvány, 09 548—09 tangóharmonika tokkal, 72 27^—07 Lehel hűtőszekrény 70 li­teres, 75 837—02 2000 forintos vásár­lási utalváyn, 80 050—05 HIM mosó­gép, 82 745—01 HIM mosógép, 83 838— 08 Venus porszívógép, 86 012—18 20o0 forintos vásárlási utalvány, 93 664— 15 Lehel hűtőszekrény 70 literes, 94 519—02 HIM mosógép, 94 713—06 Carmen televízió, 98151—10 Carmen televízió, 99 855—15 G. E. 080 típusú táskalemezjátszó. Valamennyi sorozatból (01—20-ig) nyertek az alábbi számok: Werra fényképezőgépet nyert: 31 452. Terta 422-es rádiót nyert: 52 967. Orioriton táskarádiót nyert: 76 699. 1000 Ft-os vásárlási utalványt nyert: 05 036, 11 675, 12 783, 13 775, 28 732, 31 831, 47 365, 59 404, 61 853, 68 985, 79 263, 79 448. 79 651, 80 760, 83 690, 90 227 , 94 503. 500 Ft-os vásárlási utalványt nyerte 00 029, 00 550, 01 L82 , 03 420, 05 496, 07 005, 09 181, 10 213, 11 878. 16 252, 18 813, 19 674, 29 489, 30 697, 33 426, 34 020, 35 150, 35 259. 35 363, 35 634, 36 819, 37 498, 38 585, 38 604, 39 813, 44 519, 46 495. 48 772, 48 894. 53 585, 57 129, 57 484, 57 586, 61 215, 62 837, 66 760 , 66 848 , 67 012. 71 570, 73 211, 75 902, 78 146, 80 467, 83 211, 84 244, 86 190, 87 873 . 89 906 , 93 776 . 99 665. 300 Ft-os vásárlási utalványt nyert: 00 187, 07 853, 08 188, 08 437, 09 075, 10 096. 10 255 , 20 519, 24 554 , 31 312, 32 307 , 39 508 , 45 071, 49 166 , 53 085, 56 065 , 60 521. 64 433 , 66 284 . 67 933, 68 375, 70 138, 77 260, 81 657, 81 765, 83 111. 84 460, 84 595. 90 840, 91 110. 150 forint értékű könyvcsomag és vásárlási utalványt nyertek: 00 156, 03 246, 10 458, 17 616, 18 101, 23 658, 24 923. 30 770, 33 973, 34 639, 40 424, 41 966, 42 002, 48 622, 51 496, 51 572, 56 084, 59 763. 59 888, 60 528. 62 635, 67 269, 73 838, 76 186, 76 654, 80 304, 81 494 . 84 144 , 91 232 . 91 289. A nyereményjegyzék közvetlenül a húzás után készült, ezért az eset­leges számhibákért felelősséget a szerkesztőség nem vállal. Ittasságból egy halálos és egy élet veszélyes sérülés Szüret ideje van, forrnak már a borok is. Ez a szüreti „hangulat”, sajnos, legtöbbször az országutakon észlelhető leg­jobban. Behajtott a sínek közé Tragikus kimenetelű szeren­csétlenség történt vasárnap es­te 6 órakor Lajosmizse, alsó- mizsei vesúti megállónál. Czi- bolya Ferenc 43 éves lajosmi- zsei gazda, erősen ittas álla­potban lovaskocsijával behaj­tott az állomás területére, meg­közelítve a vasúti vágányokat. Eközben 40 kilométeres sebes­séggel érkezett a 3799 számú tehervonat. A sötétben és a szemerkélő esőben nehezen volt észlelhető a kocsi, ennek elle­nére a tehervonat fékezett, de a mozdony mégis elkapta a lo­vaskocsit. A szekeret a vonat 80—90 méter távolságig magá­val vonszolta, majd kettészakí­totta. Czibolya Ferencnek a Vörös Csillag Tsz SA 40—73 rendszámú tehergépkocsiján. Útközben megállt, ugyanis az egyik címzett lakóhelyét akarta pcíitosan megtudni. Ki- és be­szállásnál a gépkocsit a motor­ház felől hagyta el. Eközben a tehergépkocsi hátuljához tá­maszkodott Sós István 43 éves kiskunfélegyházi lakos, aki erő­sen ittas állapotánál fogva álló helyzetben elaludt. Miután a gépkocsinak meg kellett fordul­nia, Ladányi hátra tolatott, s ekkor észlelte, hogy elütött va­laki t. Az ittas Sóst azonnal ki­emelték a kocsi alól, s a men­tők a kórházba szállították, / gyors orvosi segítség azon! már nem tudta Sós életét vis szaadni. Az ittas ember sér léseibe néhány perc múl belehalt. G. G Rendőrségi felhívás az egyik lábát levágta. A men­tők súlyos és életveszélyes ál­lapotban szállították a kór­házba. Elaludt a gépkocsi mellett Szombaton délután fél 3-kor Kiskunfélegyháza külterületére, az úgynevezett Selymesre szál­lított szenet Ladányi Imre gép­kocsivezető, a kiskunfélegyházi Ez év június 29-én délelőtt 9 óra­kor Baja területén, a Dózsa György út 72. számú ház előtti útszakaszon egy Opel és egy Skoda gyártmányú személygépkocsi szabálytalanul elő­zött két kerékpárt, s ebből karam­bol származott. A bajai balesetvizs­gáló és forgalomellenőrző alosztály kéri a megrongált kerékpárok tu­lajdonosait és mindazokat, akik a balesetet látták, hogy tanúkihallga­tás céljából jelentkezzenek a bajai rendőrkapitányság I. em. 12 es szá­mú helyiségében. /

Next

/
Thumbnails
Contents