Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-08 / 236. szám

1964. október 8, csütörtök

5. oldal

A három város Beváltára

r

Évadnyitó nagyzenekari hangverseny

„KLASSZIKUS zene” — ez a fogalom úgy élt sokáig a köztudatban, mint valami ezoterikus, a valóságtól teljesen elvonatkoztatott, „l’art pour l art” művészet. Ezt az elavult és mindenestől hamis szemléié tét — mely néhány polgári esz téta nyomán került a sznob kő zönség tudatába — elevenen megcáfolják azok az élettel te li, az adott társadalom általá nos közérzetét kifejező művek, melyeket a zenetörténet klasszicizmus néven számon tartott-korszakai hoztak létre. Az európai zene utolsó három évszázada két ilyen klasszikus kiteljesedést mutathat fel: a barokk és az ún. „bécsi” klasszicizmus korát. Mindkettőben közös, hogy — más eszközökkel bár — valami egyetemességre törekedett, évszázadok műhelyében kikristályosodott formákban összegezve, végső alakba öntve és lezárva a művészet örök tárgyáról, az emberről szóló vallomását.

Ez a zene — éppen egyetemességénél fogva — sokarcú is: a szenvedélyek viharzásától az idillig, az áhítattól a jókedvig, a fájdalomtól a megdicsőülésig az emberi érzések széles skáláját hordja magában. Ebből a gazdag anyagból a hétfői hangverseny művészei három olyan művet választottak ki, melyeknek alaphangja egyértelműen — a derű, amely hol kacag, hol elérzékenyül, de mindvégig tiszta és felemelő marad. A három kompozíció — Bach: III. brandenburgi verseny, Mozart: A- dur zongoraverseny és Beethoven: IV. szimfónia — megszó- laltatói ezzel nem kis feladatot vállaltak; a műsor igényes, megszólaltatásához a biztos technikai tudáson kívül rutinnal nem pótolható muzsikáló kedv szükséges.

HIÁNYÉRZETÜNK a hangverseny után — sajnos — éppen ezen a területen volt. Bach muzsikája ezúttal múzeumi tárgynak tűnt inkább, mint ma is eleven zenének, s a ritkán hallható Beethoven-szimfóniából is leginkább az hiányzott, ami a |

„titáni” mester életművének oly ritka és megragadó pillanatává teszi: a felszabadult, szinte a rokokó hangját ujjáéleiztő öröm. A szimfónia ennek eile nőre nagy sikert aratott, méltán, hiszen részleteiben sok szép és élménytadó megoldást hallottunk. Annál érthetetlenebb volt a Mozart-versenymű (valameny nyi közi egyike a legszebbeknek!) aránylag hűvös fogadtatása. Pedig ebben az interpretációban hiteles mozarti atmoszférát éreztünk.

Az EST karmesteréről, Lukács Miklósról ismét megállapíthattuk, hogy biztos tudású, jó ízlésű, nagy tapasztalattal rendelkező dirigens. Ez alkalommal azonban nem sikerült neki a produkciót olyan fokra fűteni, mint legutóbbi találkozásunk kor, a két év előtti emlékezetes Kodály-hangversenyen. A partitúra pontos és stílusos megszólaltatása sajnos, olyan akadályba ütközött, mint a zenekar sok helyen pontatlan és színtelen játéka. Sem a hegedűk, sem a fafúvók nem álltak ezen az estén tudásuk magaslatán, s így a Budapesti MÁV Szimfonikusok Zenekara nem tudta igazolni a legutóbbi franciaországi turnéja alkalmával kapott kedvező kri tikákat.

Zongorista vendégünk, Bacher Mihály otthonosan mozog Mo zart világában. A stílushoz jól választott lágy, éneklő tónusa, az egyes frázisok klasszikusan kerek formálása, lényegében az egész műhöz való hozzállása (az eddig inkább romantikus beállítottságúnak ismert Bdchernél!) — nagyon tetszett. Feledtetni tudta a zenekar és zongorista nem tökéletes eggyéforrottságá- ból eredő kisebb bizonytalanságokat is. Mellesleg a zenekar is egy fokkal felszabadultabban játszott, különösen a csodálatosan szép lassú tételben.

A HANGVERSENY műsorközlője, a művek ismertetője: Lukin László mindenkor szívesen látott vendég városunk koncertdobogóin.

Körber Tivadar

Politikai könyvnapok Kiskőrösön

A kiskőrösi pártszervezetek többsége az idén októberben ismét megrendezi a politikai könyvnapokat. A szervezésben és a végrehajtásban jelentős szerepet kaptak a KISZ-szervezetek is.

A terv szerint a könyvnapok alkalmával kiállításokat rendeznek, ismertető előadásokat tartanak a munkahelyeken. Emellett számos helyi kezdeményezés várható. A szolgáltató vállalatnál például becsületasztalra állítják ki a könyveket, s így az árusítás nem köt le külön embert. A kiskőrösi kultúrházban szombaton délben kiállítást rendeznek. A kiállítást vásárral kötik egybe.

M. J.

a Niko, „diós” a bank előtt? A „diósokkal” a Mostowsk Palotában foglalkoznak. Legtöbb esetben letartóztatják őket, a végén mégis szabadulnak, mert csak abban az esetben lehet eljárást indítani ellenük, ha valutavásárlás, vagy eladás közben érték őket tetten. Ha a „diósnál” nincs semmi, szemtelenül kijelentheti: a Lengyel Alkotmány nem tiltja meg, hogy egy állampolgár ne sétálhasson nyugodtan a Traugutta utcában.

A priuszosok jegyzékén és azok között, akik körözés alatt állnak, sem „diós”, sem késelő huligán nem szerepelt ilyen gúnynévvel.

Az őrnagy átment a fővárosi rendőrparancsnokságra. Itt egy másik sikertelenség érte. A dollárral üzérkedés specialistái határozottan állították: egyetlen kliensük sem visel „Niko” gúnynevet, A legkülönbözőbb ál- és gúnyneveket sorolták fel, általában angol eredetűeket, minthogy a valutaüzérkedéssel foglalkozó fiatalok között, amíg egy-egy komolyabb bűntény mtett rács mögé nem kerülnek, a jazz és az anglicizmus uralkodik — de ilyen nevűre senki sem emlékezett.

Sőt, az erkölcsrendészetiek (az őrnagy lement a második emeletre is, mert tudta, hogy a dollár és prostitúció a bűnözők világában nagyon közelálló szakmák) sem tudtak felelni kérdéseire. Igaz, emlékeztek egy „Niko” nevű fiatal stricire, aki kiskorúakat rontott meg, és áldozatait a prostitúcióra kényszerítette. Az ipse ezért két évvel ezelőtt súlyos börtönbüntetést kapott, aminek még a felét sem töltötte ki. De biztosnak látszott, hogy ez a Niko, nem azonos a sápadt Nikoval.

Krzyzewski őrnagy, hogy kiaknázzon minden lehetőséget, meglátogatta az ügyészek főnökeit, akik a Swierczewski utcai bíróság épületében dolgoztak. Mindegyiktől elkérte a munkatársak teljes listáját, a feltüntetett születési időponttal és a lakóhellyel. Természetesen nagyon rosszkedvűen fogadták kérését. A kerületi ügyészek pedig egyenesen tiltakoztak ellene.

Minthogy azonban az ügyészségnek és a rendőrségnek jó viszonyban kell lennie egymássá, 3 feözös munka eredményes-.

„A három város” kifejezés Kecskemétre, Nagykőrösre és Ceglédre vonatkozik. Az írott forrásoké m már 1368 óta együtt szerepelne*. A török hódoltság alatt sem pusztultak el, s Pesttől Dorozsmáig használták az elárvult községek területét legelőül, kaszálóul, szántóul. A környékbeli homokon szőlőt és gyümölcsöst telepítettek már a középkorban.

Amikor a török tartotta megszállva ezt az országrészt, az átvonuló hadseregeket és Buda várát kellett ellátniuk élelemmel, pénzzel, fával és még munkaerővel is. A budai lőporgyárba salétromot szállítottak. Emellett nemcsak a töröknek adóztak, hanem gyakran portyáztak erre a végvári vitézek, és az erdélyi hajdúk is.

Á felszabadító háború idején ismét csak e három városra várt a hadak élelmezése. A kuruc— labanc háborúkban Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc katonáinak ez a vidék volt az élelemtára. Itt ruházták fel Rákóczi palotásait, a szolnoki vár katonáit és Bottyán generális egész seregét. A kuruc hadaknak sok katonát is adott a három Duna—Tisza közi város.

A mindenkori hatalom a maga rendeletéit közösen intézte Kecskeméthez, Nagykőröshöz és Ceglédhez. Volt olyan idő, hogy a Pest megyére kivetett egész terhet e városok viselték. A terheket egyszerre rótták ki rájuk, és azokat közös egyetértésben teljesítették. Együtt indították a városok robotba a kocsikat, és együtt mentek a követek Kon- stantinápolyba, Bécsbe, Budára vagy Fülekre, ha közös érdekről volt szó. Népük foglalkozása is azonos volt ebben az időben. Szoros rokoni kapcsolatok szövődtek, s ezáltal is afféle zárt kört alkotott Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd. Nemcsak területi, hanem történeti és gazdasági egységet is képeztek mindvégig a múltban és a kapcsolataik ma sem jelentéktelenek.

Ezeh után érthető, hogy a három város levéltárában levő iratanyag úgyszólván csupa ösz- szefonódó tényt tartalmaz. A testvéri kapcsolatok — és az ellentétek is — csupán az egyik város iratanyagából a másik ismerete nélkül nem tisztázhatók. A Duna—Tisza köze XVII— XVIII. századi története ezeknek az iratoknak ismerete nélkül meg sem írható.

Kézenfekvő tehát az a javaslat, hogy a három város levéltárát együtt kellene elhelyezni, egy helyen tartani. A Pest és Nógrád megyei állami levéltár azonban — a területi elv alapsége érdekében, végül is az őrnagy elérte célját. Megígérték, hogy két-három nap múlva megkapja a listákat.

Később Wielawski, a fővárosi ügyészség főnöke keserű szemrehányást tett a vajdasági ügyésznek, akivel kávézás közben a büfében találkozott.

— Kolléga úr, a szabadságolások legviharosabb időszakát éljük. Mostanában két hétig várnak gépelésre a vádiratok, sőt „őrizetbe vételek” is, és akkor jön hozzám ez az őrnagy a főkapitányságról azzal a kívánsággal, hogy mindent tegyek félre, és csináljak a munkatársakról egy kimutatást, mert neki kell a nyomozáshoz! És még magukra hivatkozik, mondván: „feltétlenül szükséges a nyomozás érdekében, az ügyészség főnökeinek különösen fontos ez”. De minek neki a lista? Mintha az ügyészségen csak tolvajok dolgoznának, és az ügyészek a Mokotowon ülnének.

Az ügyész nagy nehezen kiengesztelte barátját.

Vajon jól tettem-e, hogy b .'leegyeztem Kur kérésébe — gondolta az ügyész — és interveniáltam Wlochowicz ezredesján — Nagykőrös levéltárát Budapestre akarja szállíttatni. Ennek következtében a természeténél és történeténél fogva ösz- szetartozó iratanyag szétbom- lana.

A legalkalmasabb hely az iratanyag együttes tárolására Kecskemét volna. Főképpen azért, mert Kecskemét és Nagykőrös levéltára már együtt van Kecskeméten. Csupán a ceglédi anyagot kellene még ide szállítani. Az a megoldás azonban, hogy a már együtt levő anyaA CSALÓD ÁS mindig fájdalmas, ha hamis utánzatot kapunk valódi érték helyett. Be egy ügyes másolat még mindig elviselhető. Sokkal kegyetlenebb csalás az, amikor meghamisítják az eredeti remekművet. Ez törgot is külön válasszák, semmiképpen sem helyeselhető.

Javasoljuk, hogy az illetékes minisztérium vegye fontolóra a levéltárak elhelyezésének ügyét, s a már itt levő anyaghoz csatolja a ceglédit is. Ezután kiemelkedő és könnyen értékesíthető részét képezhetné a Kecskeméti Állami Levéltárnak a három város levéltára. Ha indokolt egy külön kun és egy jász levéltár létrehozása, akkor indokolt ez a javaslat is.

P. Gy.

a megmásíthatatlan tragédiát: „Nem kérek maguktól irgalmat, csak megértést. Még azt sem. Be legalább ismerjenek fel engem önmagukban és azt a tigrist, az időt, mindnyájunkban.

NOS, CHANCE kérését irgtti*

Geraldine Page és Paul Newman.

tént Tennessee Williams drámájával is, amelyet Richard Brooks amerikai rendező ültetett át a film nyelvére.

Aki a drámát olvasta, megrendülhetett a film láttán. Nem az élménytől, hanem attól, hogyan nyomja el harsány rikoltozás a nagy mű költészetét. Tennessee Williams drámája kíméletlen, mégis liraian árnyalt alkotás Szókimondó nyíltsággal vizsgál emberi és társadalmi viszonylatokat, ugyanakkor megrázó szavakkal sírrtja a múltat, az elvesztett szépséget, a soha vissza nem térő, eltékozolt ifjúságot. A drámában minden elpusztul, Heavenly és Chance szerelme is, és a főhős szavai így zárják le

nél, bízza ezt az ügyet Krzy- zewskire.

— Nem látom benne a mi Sherlock Holmesünket. Lassan eltelt három hét, és a nyomozásnak semmi eredménye. Ha így megy tovább, kérnem kell, hogy egy energikusabb nyomozónak adják át az ügyet.

Időközben Krzyzewski őrnagy nem is sejtette, hogy borús felhők gyülekeznek a feje fölött, meglátogatta a járási bíróság, a varsói vajdasági bíróság, a varsói bíróság és a legfelsőbb bíróság elnökét, sőt a prusz- kowi járási és városi bíróság elnökét is.

Végül csak arra kapott engedélyt, hogy átnézheti a bíróságon a dolgozók személyi! lapjait és kijegyezheti azt, ami érdekli.

A kerületi ügyészségek némi huzavona után, de eljuttatták hozzá a listákat. Az őrnagy egy egész sereg nevet jegyzett fel noteszébe. Aztán megszámolta a neveket, egészen szép eredményt ért el.

Száznyolcvanhét személy dolgozott a bíróságon és az ügyészségen.

folytatása következik^

matlanul meghamisították a filmesek. A halálnak nekivágó sorsát vállaló fiatalember eg% váratlan happy-endes fordulattal, szerelmesének oldalán menekül el önmaga és az írói mondanivaló érvényre juttatása elöl. A gonosz apát elküldik a pokolba és a néző, aki netalán a film elején úgy vette észre, hogy még sincs minden rendben a nagy „lehetőségek” világában, megnyugodhat. „Győzött az igazság,” vagyis ebben az esetben az érzelgős szentimentaizmus, az élet valóságán áttipró olcsó illúzió.

A nagy amerikai iró ebben a művében, mint tükörben mutatja meg a déli államok igazi politikai, erköcsi arculatát és ez a téma napjainkban — amikor javában folynak Amerikában a választási küzdelmek — kücnbsen időszerű. A film torzító tükrében azonban minden a visszájára fordul. A kíméletlen igazságokat hazug és naí'i romantika édesíti meg, brutális jelenetek, bántóan naturalista környezeiáorázolás tépi darabokra a dráma vibráló hangulatát. A színpadon minden csak jelzett — a szoba falai sem valóságosak. A filmen minden hatásvadászóan gs kiábrándítóan valóságos, csak a társadalom és az emberábrázolás nem az. Rikító tollakat kapott az ifjúság édes madara. Díszes, de erőtlen szárnyai nem tudták az emberi lélek mély szakadékain átrepiteni.

AZ EGYETLEN élmény Geraldine Page játéka. Ű valóban az az Alexandra Del Lago, akinek Tennessee Williams megálmodta. Csodálatos érzékenységgel éli át szerepének minden szavát, mozdulatát, hangulati váltásait. Hu valamiért érdemes megnézni a filmet — érte, miatta kell.

y. zt.

Az ifjúság édes madara