Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-06 / 234. szám
1964. október 6, kedd 5. oldal Felhőnéző kislány Merre vonulnak a gyöngyházszínü felhők? Immár aranyragyogásba öltöztetik az őszt, s az ég mélysé gélből dideregve csillan elő a közelgő tél. A meteorológia tudománya az időjárás titkait kutatja. De milyen titkok megfejtésére törekedhet a művészet? Az örök em béri kíváncsiság szimbóluma kifaragható-e a márvány tömbjé bői? A szobor igennel válaszol. Holott egyébként néma. De ez némaság a bűvölet erejével varázsol. Az idomok vaskosak, maga az alak (a „Felhőnézö kislány — ez a szobor címe), mégis csupa lebegés. Talán a környezet is közrejátszik ebben — o Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium épületének környéke. Vagy a hatást tulajdonítsuk csak magának a szobornak? Mert ez egyúttal az alkotó képességét G. Lux Aliz szobrászművészét — is dicséri. Filmesztétikai tanfolyam tanároknak Az új tan terv bevezetésével — középiskoláinkban — film- esztétikát is kell tanítani. Mivel középiskolai tanárainknak a feladat ellátására nincs előképzettségük — e hiányosságot egy megyei tanfolyammal kívánják pótolni. Az október 23-án induló tanfolyam tematikáját a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztálya állította össze. Az oktatás két sorozatból áll. Az első rész a filmművészet történetével, a második a műfajok történetével foglalkozik. Az előadások programjában filmvetítés és elemzés is szerepel. TOLSZTOJ A TANVÁN 28. — Mi a neve tulajdonképpen? — A név után a mi körünkben, hogy úgy mondjam, senki sem érdeklődik. A börtönben tudtam az ipse nevét, de annak már csaknem négy esztendeje. Azóta kiröppent a fejemből. Olyan nem mindennapi neve van. Olyan furcsa végződésű, h-á vagy ká van a végén. Nehéz vo.t megjegyezni. — Tehát azt mondja, hogy „h” vagy „k” betűre végződik a neve? — Valami ilyesmi, őrnagy úr, de lehet, hogy tévedek. Az őrnagy hiába iparkodott, hogy még kiszedjen valamit Ka- bátújjból. Az öreg tolvaj legjobb akarata mellett sem tudott többre visszaemlékezni. Sőt, még a sápadt személyleírása is nagyon pontatlan volt. Az őrnigy megköszönte Kabálujjnak a híreket, majd ünnepélyesen megígérte. hogy kora reggel telefonál a gyárba és igazolja új szövetségesének távollétét. — Tiszteletem, őrnagy úr! — búcsúzott Kabátujj. — Amint megtudok valamit, megint telefonálok. Az őrnagy, amikor végre visz- szatérhetett lakásába, egyáltalán nem volt vidám, lehetetlen volt nem gondolnia a titokzatos ügyre. A kéthetes nyomozás után tulajdonképpen holtpontra jutott. Nemcsak, hogy nem haladt előre, ellenkezőleg, visszatért a kiinduló ponthoz. Macioszek nem vett részt a csekk ellopásában. Ebben biztos volt az őrnagy. Meggyőződött arról, hogy a könyvelő őszintén vallott mindenről. Biztos volt abban is, hogy az ügyész már semmi többet nem szed ki Ma- cicnszekből. A fővádlott, Lisews- ki mérnök, sem igen tudhatja, kinek a birtokában van most a csekk. Az őrnagy jól ismerte a bűnözők világát, tájékozott volt szokásaikban és játékszabályaikban. Ha Lisewskinek birtokában lenne a csekk, vagy legalább is sejtené, ki rabolta el, akkor vagy maga kezdene egyezkedést a csekk jelenlegi tulajdonosával, hogy legalább a kincs egy részét biztosítsa magának (közben talán azt hinné, ezért érdemes leülni néhány esztendőt), vagy az ügyésszel próbálna egyezkedni, hátha bizonyos előnyöket csikar ki magának és enyhíti az ellene felsorolt vádakat. Másfelől az őrnagy abban sem kételkedett, ha a szabadon levő gengszterek közül valamelyik az, aki a csekket eltulajdonította, maga próbálja meg beváltani, vagy esetleg Bécs- ben, valakinek a közvetítésével, nehogy bárkivel is kénytelen legyen osztozni a pénzen. Tehát a gyanúsítottak listájáról már a két legfontosabb nevet ki kell húzni: a Macioszekáét és a Li- sewskiét. Ki marad még rajtuk kívül? A lista nagyon rövid volt. Megint csak két név: IZygmunt Ka- linkowski és Jan Napiórkowski — vagyis Kabátujj. Ök voltak az utolsók, akinek kezében volt a csekk. Az őrnagy számára Kabátujj egyáltalán nem volt gyanús. A „leütés” régi szakembere nem látszott olyannak, aki önállóan is dolgozik. Különben is, ki tájékoztatta volna az egész ügyről? Az őrnagy hitelt adott Kabátujj vallomásának, és annak a törekvésnek is, hogy segíteni akarja a nyomozást. A legjobb bizonyíték erre a mai látogatása a Wolowska utcában. Hiszen önszántából jött és új részleteket tárt fel. Ravaszsággal, hogy tévútra akarja terelni a nyomozást, nem lehetett gyanúsítani az öreg tolvajt; Ilyen esetben az információja sokkai részletesebb lenne, és Utalna valakire, akit sikerülne a nyomozáshoz „ragasztani”. Tehát csak Kalinkowski marad. Egyetlen bizonyíték ellene, eltitkolta azt az órát, amit a „Sejmowa” kávéházban töltött el a támadás előtti napon. Talán a cinkossal való együttműködés értelmében így akarta magát megmutatni Kabátujj- nak? De ebben az esetben miért kellett volna eltitkolni a kávéházi jelenetét? Egyszerűen azt mondhatta volna: a napi munka után nagyon fáradtnak érezte magát, és mivel« tudta, még néhány órai éjszakai munka is vár ár, bement a kávéházba, hogy megigyon egy erős feketét. Ez nagyon természetes és logikus lett volna, és most nem terhelné semmiféle gyanú. Ezenkívül a joggyakornok tudta volna az egész ügyet úgy megrendezni, hogy ne a szó szoros értelmében kockáztassa a fejét. Ha Kabátujj valamivel még erőseben sújt le a homokzsákjával, akkor a joggyakornok teljesen kész lett volna. (Folytatása következik.) maga mellé teszi az ülésre. — Ültél már autóban? — Nem. — Kecskeméten voltál-e? — Nem, soha. Üjra a Háború és békéhez térek vissza: — Miről szól a regény? — Az orosz—francia háborúról. — Mikor történik? — 1812 körül. Nagyon izgalmas. Napoleon is szerepel benne, meg Nagy Sándor. — Nagy Sándor? — Észbekap. — Sándor cár. Bocsánat: összetévesztettem. Látom rajta az örömet, hogy ilyesmiről beszélgethet valakivel. — Kivel szoktál könyvekről beszélni? — Sajnos, senkivel. Nincs kivel. — Üjra csak vizsgáztatom: — Emlékszel a szereplőkre? — Igen: Andrej hercegre és Pierre grófra. — Másra nem? — De. Marja hercegnő, Anna Mihajlovna, Gyenyiszov és Rosztov gróf. — Gyenyiszov ki volt? — Katona. Hadnagy. — Észrevetted, ugye, hogy sok az idegen nyelvű szöveg a köi/yv lapjain? Nos, milyen nyelvű? — Ügy gondolom, hogy francia. Ugye, az?- Az. Francia. — Látom, hogy tépelődik. — Mire gondolsz? — Gyenyiszovra. Nem jut eszembe, hogy huszár volt-e, vagy tüzér. Ne tessék haragudni, ez nem jut eszembe. ■ Melyik szereplő tetszett legjobban? — kérdezgetem tovább. — Andrej herceg. Bátor, hazáját szerető, becsületes ember volt. És okos. Nagyon okos. — Gondolok egyet: — Melyik a nagyobb mű: a Háború és béke, vagy a Nemo kapitány? Gyorsan kész a válasz: — A Háború és béke, az sokkal nagyobb. — Mit szeretsz még csinálni szabad idődben? — Faragni, barkácsolni. Meg növényeket ápolni. Vadmadártojás gyűjteményem is van. — Az igen — dicsértem érte. — Derék dolog. — És a megszokott kérdés: — Mi akarsz lenni? — Technikumba megyek Kunszentmiklósra. Ha elvégzem, könyvelő leszek a téesz- ben, hogy keresni tudjak. Azután levelező úton tanulok tovább. Ha minden sikerül történelemtanár leszek majd. De hát — sóhajt —, az nagyon soká lesz. BÚCSÚzás előtt felírom a címét: Újvári Ernő, Kunszentmiklós, Bodakút VII. kér. 20. Mikor ezt leírom, akkor veszem észre, hogy egészen beesteledett. A tanyavilágban álmos és nagyon mély a csend. Apró világosságok szeletelik sötétet. Varga Mihály November elején kezdődik az analfabéták tanfolyama A Hazafias Népfront kecskeméti városi titkárságán ankétot tartottak a népfront aktívái, amelyen megjelentek az iskolák képviselői és a nagyobb üzemek oktatási felelősei. Dr. Búzás János, a dolgozók iskolájának igazgatója tartott referátumot az írni-olvasni nem tudók tanfolyamáról. Elmondotta, hogy az analfabéták felkutatása, számbavétele megtörtént, most már az a feladat, hogy az oktatás is megkezdődjék. Elmondotta azt is, hogy Kecskeméten mintegy 500 tovább képezhető analfabéta oktatásáról van szó. Kunszentmiklós, Bodakút. Tanyavilág, szeptember vége. Két gyerek lépked az alkonyaiban. A kisebb hóna alatt könyvet szorongat, a nagyobb karján tartja az ócska sza- tyort, benne hozza a könyveket. — Hová mentek? — Megállnak. — Hozzuk a könyveket. — Mutatja. — És visszük is — így a másik. A közelben a művelődési autó. Épp most kezdik a kölcsönzést. — Mit olvastál? — kérdezem az alacsonyabb fiút. Hallgat. — Mit hoztál vissza? Mi a címe? — faggatom. Halkan re- begi: — Nem tudom. — Nem olvastad el? — De. — S a címét, íróját nem tudod? — Nem szoktam megjegyezni. A másik gyerekhez fordulok. — Te mit olvastál? Válasz helyett leveszi a karjáról a szatyrot, előszedi a könyveket. Verne, Cooper, Mikszáth, Móricz, Passuth és Dobozi. Tele volt a szatyor. Középmagas, vékony gyerek. A hangja is vékony. Tizenöt éves. — Mind elolvastad? — El. Kikérdezem alaposan. Vizsgáztatom. Megörülök: tényleg elolvasta. Hosszúkás, szép arcát nézem. Nem látom zavart- nak. Nyugodtan válaszolgat kérdéseimre. Kis kalap van a Eején. — A Vadölőt szeretném kivinni — mondja. Meg az Utolsó mohikánt. Az kellene. — Mai magyar írót is- nersz-e? — Darvas Józsefet. Még iskolában tanultam. — Többet nem ismersz? — Nem jut eszembe. Mégiscsak gyanús lesz lekem a fiú nagy olvasottsága. — Miről szól Dobozi: Tegnap s ma című könyve? — Az ellenforradalomról. — Te tudod mi az: elleníer- acalom? — Vissza akarják csinálni a endszert. — Fényesebb lesz az reá. — Én szeretem a pohti- :át! Mindig hallgatom a rádiót. Megint ellenőrzőm' — Ne haragudj, hogy így faggatlak. — Ki volt 'tt Ma gyarországon a napokban? — * etiópiai császár. A ne vét nem tudom. Furcsa nevi V?r— És azelőtt, ki volt itt? — Ti!.: elnök. — Mii. hallottál még a rádió ban’ — Sok mindent. Például a: amci ikoi elnökválasztásról Hogy a „veszettek"’ háború akarnak. De ugye, nem lesz há ború 1 — Nrrrt, nem — r./ ig’aton meg gyorsan. Most már nagy;r á'-deke a fiú. Szinte szeretem már. Fiamnak érzem, met legjafcb tanítványaimat szoktam. Megsimogatom a fejét. — S kát olvasol? — Mindig.- M kcr szoktál olvasni? — Legtöbbször, amikot- kihajtom a teheneket akkor Olyan jó tehenek, nyugodtan maradnak. Ekkor ér oda hozzánk egy harmadik gyerek. Leszáll a kerékpárról: — Jó napot. Szevasztok. — A vetítésre jöttél? — Igen. — A könyv hol van? Nem cserélsz könyvet? — Haragosan néz rám: — Nem kell az nekem. Minek? Jambó van a fején. Nem hagyom békén: — Látod, Laci milyen sokat olvas? — Erre nem válaszol. Odaszól a kisebb fiúnak: — Gyere, Pityu! — De Pityu nem mozdul. Láthatóan érdekli a beszélgetés. — Mi akarsz lenni? — kérdezem tovább. Ezt válaszolja: — A fene tudja még! — És elmegy. Lacival beszélgetünk tovább. Most jön a nagy meglepetés számomra. Olvasmányai közt említi a Háború és békét. Hihetetlen — gondolom —, a tizenöt évével ez a gyerek a tehenek mellett Tolsztoj mám- nut-művével ismerkedik? Mit s érthet belőle? Van-e, lehet-e innak értelme, hogy a világ- rodalom legnagyobb regényét íz a szelíd arcú kisgyerek kézié veszi és olvassa? Ismerek öbb diplomás embert, akik lem olvasták. Nem engedem el a gyereket. Beülünk az autóba. Ille- lelmesen leveszi a kalapját,
