Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-01 / 230. szám

1964. október 1, csütörtök .

5. oldal

Új gyár születik - benne új emberek

IGEN

A SZOBA éjszakai csendjében gyűrött arcú, őszülő hajú férfi szellemalakokkal küzd. Mit mondanak neki ezek a szellemalakok? Hogyan jut el a „carpe diem” könnyelmű és gyáva életfelfogásából az életigenlés, a jövőért vívott harc oldalára? Erről szól az Igen című új magyar film.

Hőse Kiss János, kutatómérnök. Életét háború zivatara vitte zátonyra. Gyermeket váró felesége tragikus körülmények között meghalt a háborúban. Ez a tragédia tönkreteszi az addig lelkes és vidám embert. Életunt, cinikus lesz. Nem találja helyét a világban. Alkalmi szeretők között hányódik az

te. Végső döntésével a fiatalkori álmok folytatására, a jövőre mondja ki az igent. Vállalja a gyermeket és feleségéhez siet.

A film végeredményben egy különös, lelkibeteg férfi életút- járól szól. De egy nemzedék története is akar lenni. Azé a nemzedéké, melynek nagy álmait és reményeit a háború pusztító zivatara zúzta szét. Hősünk súlyos egyéni tragédiája mellett hordozója egyfajta emberi magatartásnak, mely a jövővel fordul szembe és csak a pillanatnak akar élni.

Boldizsár Iván nagysikerű „Születésnap” című regényéből készült a film forgatókönyve.

élete. Véletlen folytán megismerkedik egy Teréz nevű óvónővel. Tragikusan elhunyt felesége vonásait, egyéniségét ismeri fel benne. Feleségül veszi.

Házasságuk első időszakában a felhőtlen boldogságot időnként elsötétítik a férfi zaklatott leikéből' fel-feltörő emlékek, majd a jövendő gyermgk első jelentkezése. János nem akar gyereket. Értelmetlennek találja, hogy egy atomháborúval fenyegető világban új embert teremtsen. Több hónapos külföldi útja előtt megparancsolja feleségének, hogy sza- kíttassa meg terhességét. János elutazik, de Teréz a férfi akaratával szembeszállva elhatározza, hogy megszüli a gyermeket. Megteszi azért, hogy férje megszabaduljon gyötrő vízióitól, nyomasztó emlékeitől, és hogy igazi értelmet adjon házaséletüknek.

A KÜLFÖLDI útról visszatérő férfit előrehaladott állapotú felesége várja a repülőtéren. János becsapva érzi magát, és amikor Terézt kórházba szállítja, elhatározza, hogy elhagyja. Ekkor gondolatban végigvonul előtte zaklatott éleA regény és a film közötti különbség azonban igen nagy. Éppen ez a különbség elgondolkoztató. Elképzelhető-e, hogy két évtizeddel a háború után ilyen törött lelkű emberek éljenek közöttünk? Ha igen, akkor ez nem lehet olyan általános érvényű, hogy a patologikus tünetekkel küzdő emberi életet és sorsot, mint tipikusát mutassák be.

A RÉSZLETEKBEN azonban a film igazán szép. Révész György rendező modern eszközökkel, a tér és idő felbontásának, az emlékezések megele- venítésének — ha nem is originális, de kétségtelenül hatásos — módszerrel dolgozott. Széchenyi Ferenc operatőr remekbe sikerült felvételeivel méltó társa volt a rendezőnek.

Darvas Iván nehéz feladatot kísérelt megoldani a film főhősének megformálásával. Gazdag színészi eszközeinek birtokában valóban nagyszerű alakítást nyújt, azonban a forgató- könyv eredeti ellentmondásosságát neki sem sikerült feloldani. Teréz szerepében Béres Ilona megkapóan szép, lírai alakítását élvezhetjük.

Gazsó Endre

A gyár születése nem ma kezdődött, (hiszen 1961 áprilisa óta dolgoznak benne a gépek. De a születése még ma. is tart, nehezen bár, de izmosán és minden remény megvan rá, hogy hasznos tagja lesz a magyar gyáriparnak. Azaz hogy máris hasznos, mert gyártmányait — bár az üzem még csecsemőkorát éli — ismerik külföldön és idehaza egyaránt.

A Kiskunfélegyházi Műanyagfeldolgozó Vállalatról van szó.

Kint a Nyomáson, egy kilométernyire a város szélétől, ahol azelőtt az apácák kertje volt, építették fel az első pavilonokat, ide telepítették az első gépeket és hamarosan meg is indult a termelés. Azzal kezdték, hogy a mindennapi élethez szükséges használati eszközöket kezdték gyártani: műanyag poharakat, apró dobozkákat, szappantartókat. tányérokat, hamutartókat. Egyre szebben, egyre többet.

Kezdetben a gyár a kecskeméti finommechanikához tartozott, jetantéktelen kis üzemként dolgozott, de négy évvel ezelőtt eszmélni és önállósulni kezdett. A gyár termékei ma már komoly tényezőt jelentenek iparunkban és kereskedelmünkben.

Tanyai asszonyok, tanyai lányok

Tarjányi Mihály művezető, aki egyben az üzemi bizottság titkára is, elmondotta, hogy dolgozóikat nagyrészben a környező tanyavilágból toborozták, asszonyokat. lányokat. Ahol a nehezebb munkáknál férfi munkaerő kellett,' oda férfiakat. Ezzel a gyári munka terén teljesen járatlan munkásgárdával kezdett dolgozni a gyár, de ma mór elmondhatják, hogy a kisebb zökkenőket leszámítva folyamatos a termelés, rend van a kis gyárban. Pedig nem volt könnyű a „beidomulás”.

— Dolgozóink legnagyobb része — mondja Tarjányi — nem szokott hozzá a közösségi élethez, a közösségi munkához. Egy tanyai asszony kapcsolata munkájával más, mint a városi dolgozóé. Ott saját szabad idejével rendelkezik, itt pedig kötött formában kell dolgoznia. De — őszintén mondom — nem volt komolyan vehető nehézségünk az átállásnál, illetve a dolgozók átnevelésénél.

Valóban, amerre megyünk a gyárban, a munkagépek mellett legnagyobbrészt nők dolgoznak, csupán a nehezebb testi erőt kívánó munkát végzik férfiemberek.

A kulturális munka kezdetén

A gyár valóban most van születőben. Az udvaron szerteszét téglahalmok, feltúrt földkupacok, mész, cement és sűrű építőipari igyekezet. Épül az új irodaépület, továbbá új csarnok falait kezdik hamarosan építeni, ide 28 új lengyel présgépet kapnak majd. A gyár ugyanis jövő év január 1-től a Villamosszigetelő- és Kábelgyárhoz tartozik és nagyrészt villamosipari szigetelőanyagot és elektromos felszerelést gyárt.

Beszélgettem Nagy Pál László szerszámkészítővel arról, milyen is a kulturális helyzet ebben a születő gyárban.

— Mint kezdő gyárban szokott, bizony a kezdet kezdetén vagyunk — mondotta Nagy Pál László, aki kultúrfelelős is egyben. — Nem mintha nem volna igényünk a kultúrára. Dehogyis. Hanem a körülmények. Helyiségproblémáink vannak, a lelkesedéssel nem volna baj. Vállalatunknál 35 százalékban fiatalok dolgoznak. így nagyon érezzük a kulturális élet hiányát. Ügy segítünk magunkon, hogy estről estre a Szakmaközi Bizottság székházában vagy a Móra Ferenc Kultúrházban oé- relünk termet, ha teadélutánt rendezünk.

— A KISZ önálló kultúrcoO- porttal rendelkezik: Csányi László vezetésével Szabó László, Ivanics Éva, Gondi Erzsébet, Gondi Mária, Radics Júlia, Pál Gáspár és a többiek is nagy lelkesedéssel működnek közre rendezvényeinken. Persze, nem könnyű a helyzetünk, mert 3 műszakos üzem vagyunk, de azért nem adjuk fel a reményt. A kétlaki életet élő dolgozóinkat is lassan hozzászoktatjuk a kultúra iránt való érdeklődéshez. A KISZ-nek például már saját tánczenekara van.

Könyvtár —

a fészerben

Ahogy az udvaron átmegyek Nagy Pál Lászlóval, az egyik fészer sarkában meghúzódó, szép kivitelű szekrényre, mutat: Ez az üzemi könyvtár. Sajnos, nincs hely — egyelőre nincs — másutt a számára. 300 kötetnyi kihelyezett könyvtáruk van, évente 3000 forintot fizetnek be a megyei könyvtárhoz. Az olvasási kedv? Nem rossz, sőt, biztató. Idővel még javul ez is.

A szakmunkásokról való gondoskodást úgy oldja meg a vállalat, hogy jelenleg is 60 dolgozó tanul a fővárosban a Vilia- mosszigetelőnél. Hat hónap alatt képezik át őket. Ezek lesznek a vállalat betanított munkásai. 223 munkásnak nincs meg a nyolc általánosa. Tanítani kellene őket, de a továbbtanulásra egyelőre nem serkent a három műszak és az egyéb hátramozdító körülmények. De fő az optimizmus: Minden jó szándék helyben van és nyilván végre is hajtják azt, amit akarnak.

így vannak a magasabb fokú

nekem csak az a dolgom, hogy ne könyveljem el plusz bevételt, a szaldót a termelés csökkentésével kell kiegyenlíteni. Biztosított, hogy teljes titokban marad. Megígérte: ilyesmihez csak most az egyszer folyamodunk, hogy a száz dollár tartozásomat rendezhesse. Így kezdődött. De mivel egyszer elbuktam, már a markában voltam.

Az ügyész nem szakította félbe Macioszek elbeszélését. Csak jelt adott Halinka kisasszonynak, hogy lehetőleg mindent, amennyire lehet, hűségesen jegyezzen fel. A főkönyvelő tovább beszélt:

— Tudom, hogy semmi se ment fel a felelősség alól. Felnőtt ember vagyok és tudtam, mit csinálok. Ma már látom, hogy elrontottam az életemet. Nos, amikor beleegyeztem, hogy együttműködöm Lisewskivel, természetesen mindent elkövettem, hogy rá ne jöjjenek az ügyre. Mindenekelőtt elhatároztam, hogy a szállító levelekért Ausztriában fizetünk. Így a helyi állomásokon nem könyvelik el a bevételt, a cementgyár és a vasút szaldója mindig egyezni fog. Ugyanakkor a vasút sem fogja elküldeni nekünk a vagon számbeli kimutatását. A termelést viszont semmi szín alatt nem kell csökkenteni, ahogy eddig Lisewski csinálta, hanem ellenkezőleg, fel kell emelni; csupán a felemelt termelés egy részét nem kell elkönyvelni, hogy a raktárban néhány,nap alatt több vagon felesleg gyűljön ösz- sze. Ha a gyár teljesíti, sőt túlteljesíti a termelést, akkor mindenki elégedett lesz és senki még csak nem is gondol visszaélésekre.

Lisewski alkalmazkodott ezekhez a tanácsokhoz, és kijelentette: nem szabad elveszítenünk a I fejünket, még csak néhány

transzportot kell kiküldeni, aztán külföldre szökik. Rám és segítőtársainkra a gyanú leghalványabb árnyéka sem vetődhetik, mert ilyen esetekben mindenki a távollevőben látja a bűnöst. Különben határozottan állította: senki sem tudja, hogy az én kezem is benne van az ügyben. Én magam is csak sejtettem, hogy a gyárban és a vasúton tízegynéhány ember lehet beavatva a titokba. Azok az emberek, akik segítenek Li- sewskinek a szállításnál és a rakodásban.

— Mennyi pénzt kapott az együttműködésért — kérdezte az ügyész.

— Lisewski a banda minden tagjának más-más összeget fizetett, és csak bizonyos alkalmakkor. Én azon az összegen kívül, amit kölcsön kaptam Li- sewsiktől, még hatszor jutottam tízezer zlotyhoz. Lisewsky megígérte, ha befejezik a szállítást,

még kétmilliót szétoszt közöttünk, személyenként néhány százezerét, azzal a feltétellel, hogy mindenki, egymás után, Lengyelország különböző vidékére utazik. Engem már be is ajánlott valamelyik ismerősének, egy cementgyár igazgatójának Opoléban. Ősztől már ott kellett volna dolgoznom.

— Hogy történt a tűzeset — kérdezte az ügyész.

— Az már az első letartóztatások után történt. Lisewski behívatott, és azt kérdezte: ha részletesebben kezdik vizsgál- gatni a könyveket, kideríthet- nek-e valamit? Elmondottam, hogy attól kezdve, amikor már én is tudtam mindenről és amikor a szállítólevelekért külföldön fizettek — attól kezdve semmit sem tudtak felfedezni. A külföldi Közlekedésügyi Minisztériumból kellene beszerezniük az adatokat.

IFolytatása következik.)

iskoláztatással is, szervezik és meg is valósítják. Közgazdasági technikumon tanul kilenc dolgozójuk. A szocialista brigádmozgalom is fejlődésnek indult. Ahogy a gyár születik és fejlődik, úgy születik és fejlődik vele együtt a kultúra sokféle hajtása.

Igaz ugyan, hogy jelenlegi összes kulturális felszerelésük egy rádiókészülék és egy magnetofon. Ez a sajátjuk. Meg egy nagy adag optimizmus, hit a Közeli jövőben, meg akarat.

De sokszor többet ér ez, mint egy hatoldalas leltári felsorolás!

Balogh József

Bácska földjén — gazdag élet

A közelmúltban látott napvilágot — a Kossuth Kiadó gondozásában dr. Dankovits László és dr. Náfrádi Sándor „Kiválók példája” című kis könyve.

A szerzők a bevezetőben többek között ezt írják:

„Négy termelőszövetkezetet mutatunk be az olvasónak. Egyet Győr megyéből, egyet Bácskából, aztán Somogybái és Csongrádból. Négy tsz, négy különböző tája az országnak. Négyen, négyféleképpen kezdték az új életet, ahány, annyiféle az adottságuk, s ennek megfelelően négyféle minden ebben a négy termelőszövetkezetben. Egy dologban egyeznek meg csupán: Szocialista úton járnak, s jól, kitűnően járnak ezen az úton.”

Ez a néhány sor a tanulmány mottója. Hazánk több ezer termelőszövetkezetét ismerő közgazdászok az ország négy tájegységéről a kiválókkal, azok követendő példáival ismertetik meg a szocializmus útjára lépett parasztságot. Elmondják és számokkal bizonyítják, miért jók ezek a termelőszövetkezetek.

Elsősorban embereken múlik. Emberek, tsz-vezetök és tsz- tagok dolga, hogy jó legyen a tsz. Helyettük nem vezethet, gazdálkodhat, dolgozhat senki sem. Ezeket a megállapításokat nemcsak a leírt négy tsz igazolja, hanem az élet, s gondolom, több száz kiváló példát is fel lehetne sorolni. De maradjunk a négy kiváló közül is az egyiknél, a megyénkben Tataházánál.

A tataházi Petőfi az elmúlt évi országos versenyben harmadik helyezést ért el. Története 1949-től napjainkig tanulságul szolgálhat egész parasztságunk részére. A vezetés, a pártszervezet, a tagság összhangban álló munkája, a tsz- demokrácia, a szilárd munka- fegyelem, az egész falu egybe- forrottsága hatalmas erő. Olyan erő, amely 1963-ban minden tsz-tagnak 20 800 forintos jövedelmet biztosított, garantált pénzbeli munkadíjazással.

Hogyan született a Bácska földjén, Tataházán gazdag élet? Hogy dolgoznak Rábacsanakon, Kapospulán, Mindszenten? Ezt olvashatjuk ebben a könyvecskében, melyet érdemes tanulmányozni vezetőknek, tsz-ta- goknak egyaránt és a tapasztalatokat hasznosítani.

Kovács Imre