Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-27 / 252. szám

Győzelemmel zárta válogatottunk az évet Magyarország—Jugoszlávia 2:1 (2:0) Népstadion, 30 000 néző, ve­zette: Stoll (osztrák). Magyarország: Tóth — Mát­rai, Mészöly, Sárosi — Matesz, Solymosi — Nagy A., Göröcs, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. Jugoszlávia: Pantelics — Ju- szufi, Vaszovics, Dukovics, Skrbics, Popovics, — Csebinác, Vukelics, Galics, Naumovics, Skoblar. Válogatottunk idei utolsó mérkőzésére néhány újonccal lépett pályára. Az első lövést a 4. percben Rákosi küldte kapu­ra, de fölé szállt. Már az első percekben látható volt, hogy a vendégcsapat „gólt nem kapni” taktikát választotta és szoros emberfogást alkalmazott a gyors magyar csatárokkal szemben. Ez csak a kilencedik percig si­került. Ekkor szöglethez jutott a magyar csapat. Fegyvesi dr. jól ívelte be a labdát és Albert fejjel a hálóba csúsztatta 1:01 A vezetőgól után a jugoszlá- vok részéről is láthattunk né­hány jó támadást. A 15. perc­ben a vendégek 11-est reklamál­tak Mészöly kezezése miatt. A játékvezető azonban rálőtt lab­dának minősítette az esetet. A jugoszlávok időnként túlkemé- nyen játszottak. A 20. percben Albert megsérült és csak ötper­ces ápolás után tért vissza. Né­hány meleg pillanat adódott a magyar kapu előtt is főleg azért, mert Tóth kapus néhányszor bizonytalanul jött ki a labdára. A 34. percben született meg a második gól. A lendületesen el­futó Nagy Antal pontosan adott Alberthez és a középcsatár a kimozduló kapus fölött ügyesen a jobb felső sarokba csavarta a lab­dát 2:0! A második félidőben mindkét együttes kapust cserélt. Nálunk Géczi, a vendégeknél Radovics védett. A jugoszláv csapat némi fölényével teltek el az első per­cek. A 6. percben Albert 25 mé­teres lövése zúgott el a kapu fölött. A következő támadás vé­gén Göröcs fejelt tiszta hely­zetben a kapus kezébe. A 20. percben a sérült Albert helyett Puskás jött be, és mindjárt jól mutatkozott be. Hatalmas lövé­sét Radovics szögletre mentette. A magyar csapat érthetetlenül labdatartásra rendezkedett be, mintha megelégedett volna a kétgólos vezetéssel. Már-már úgylátszott ez lesz a végered­mény, amikor a 43. percben még egy rohamra Indultak a jugoszlávok. Skoblár középen kiugrott a magyar védők gyűrű­jéből és Géczi mellett biztosan lőtt a hálóba. 2:1! Az utolsó percben Mátrai és Skoblár ösz- szecsapása okozott izgalmat a pályán és a nézőtéren. A mérkőzést megérdemelten nyerte meg a magyar labdarú­gó-válogatott. Jobb volt mint nagy ellenfele, a mutatott játék azonban messze a várakozás alatt maradt. A magyar véde­lemben csak Mészöly játszott kiemelkedően. A fedezetek kö­zül Matesz nyújtott jobb tel­jesítményt. Elől Albert végig nagy kedvvel és jól játszott, kár, hogy megsérült. Nagy A. is jól illeszkedett be a csatár­sorba és meglepően magabizto­san játszott a fiatal Puskás. A jugoszláv válogatottól lényege­sen jobb játékot várt a közön­ség. Csak a védőjátékuk érde­mel dicséretet. Juszufi, Skrbics és Skoblár emelkedett ki. Stoll játékvezető higgadtan és jól vezette a kemény összecsa­pásokkal tarkított mérkőzést; w mm-**'* A Magyaror- It1 *IfPgpif szág—Jugoszlá- ívia nemzetközi ™ labdarúgó-mér­kőzés egyik me­leg helyzete. Dr. Fenyvesi elől ment a ju­goszláv kapus. H (MTI foto) ■ Jmsk Igazságos pontosztozkodás Gyulai tlEDOSZ—Kecskeméti Dózsa 2:2 (0:0) Gyula, 1000 néző, vezette: Honti. Gy. MEDOSZ: Csomós —Sza­bó, Szilágyi, Stefanik — Guti, Sás — Mészáros, Lovász, Bo- ruzs, Rajki, Nagy I. Edző: Vas­vári Péter. K. Dózsa: Gór — Cserkó, Be- rán, Winkler — Morvái, Men- czel — Ezsi, Tanács, Szappanos, Rozgonyi, Lieber. Edző: Dragol- lovich Gyula. A Dózsa kezdett jobban. A kecskeméti együttes már az el­ső percekben mezőnyfölényt harcolt ki, de a hazaiak nagyon lelkesen küzdöttek és sorra visz- szaverték a támadásoka* — sőt nemegyszer erőteljes rohamokat is indítottak a kecskeméti kapu ellen. A 12. percben Tanács, majd a 20. percben Rozgonyi nagy lövése zúgott el a hazai kapu fölött. A 28. percben Szappanos jól ugrott ki a védők gyű­rűjéből, de a játékvezető les címén megállította. A 30. percben újra Rozgonyi lőtt futtából a kapu mellé. — Ugyanerre a sorsra jutott Mor­vái bombája is a 36. percben. Ezután egy gyulai ellentámadást láthattunk, amely csaknem gól­lal végződött. Gór azonban véd­te Raj ki nagy lövését. A hátra­levő percekben sem változott az eredmény. A hazaiak számára kezdődött jobban a második félidő és már a második percben megszerez­ték a vezetést. A jobb oldalon Mészáros fu­tott el, pontosan adott be és Rajki a Dózsa hálójába fejelte a labdát. IM ~ • ­A MEDOSZ lendülete ezután sem csökkent és a 6. percben újra gólt ért el. Ezúttal Lovász középen kitört, lefutotta a Dózsa védelmét és a kiinduló Gór fölött a hálóba emelt. 2:0! A kétgólos hátrány után rá­kapcsolt a Dózsa is, és átvette a játék irányítását, beszorította ellenfelét. A 25. percben Lieber hatalmas lövése alig szállt fölé, de két perc múlva megszületett az első kecskeméti gól. Lieber— Tanács volt a labda útja, Ta­nács lövése a kapufáról Szap­panoshoz pattant. A középcsatár a hálóba fe­jelte be a labdát. 2:1! Nem kellett sokáig várni az egyenlítésre sein. A 30. percben Tanács megindult a gyulai ka­pu felé, kissé kisodródott, mégis a jól eltalált lövése a kapu­ban kötött ki. 2:2! Szép csatárteljesítmény volt. A gól után ismét a hazaiak támadtak és a 34. percben Cser­kó könnyelműsködése majdnem gólt eredményezett. Még Morvái távoli lövését kell megemlíte­nünk, amely 25 méterről szállt a gyulai kapura és csak a ka­pufa mentette. A visszapattanó iabdát a jó ütemben berobbanó Tanács a kapus kezébe fejelte. A játék képe alapján az ered­ményt igazságosnak mondható. A Dózsának és a Gyulai ME- DOSZ-nak is voltak helyzetei, amelyekből megnyerhette volna a mérkőzést. A Dózsa védelme nyújtott, hasonló megállapítást tehetünk a fedezetpárra is. Egy héttel ezelőtt sokkal jobban ját­szottak. A csatársorban válto­zatlanul Rozgonyi és Lieber a legjobb, de ezúttal Tanács és Szappanos is hasznosan játszott. A gyulaiak közül Sás, Stefanik és Lovász emelkedett ki. A játékvezető működésére egyik csapatnak sem lehet ki­fogása. M. I. NB II. KELETI CSOPORT 1. Egri Dózsa 32 20 6 € 66:30 46 2. Jászberény 32 20 6 6 46:25 46 3. Kecskemét 32 17 6 9 49:27 40 4. Bp. Spartacus 32 15 7 10 56:34 37 5. Szóin. MTE 32 16 5 11 49:28 37 6. Bp. Előre 32 14 8 10 42:32 36 7. Szóin. MÁV 32 13 8 11 49:42 34 8. Bcs. Előre 32 12 8 12 50:60 32 9. Nagybátony 32 13 7 13 40:33 31 L0. Szegedi VSE 32 11 8 13 57:52 30 Ll. Gyula 32 10 9 13 48:44 29 L2. Vasas Izzó 32 11 6 15 41:48 28 13. KISTEXT 32 9 10 13 42:51 28 L4. Kisterenye 32 9 10 13 41:60 28 L5. Miskolci B. 32 10 7 15 39:54 27 L6. Baglyasalja 32 8 7 17 25:59 23 L7. Debr. Dózsa 32 5 12 15 30:53 22 L8. Nyíregyháza 32 8 6 18 33:61 22 A forduló eredményei: Jászberé­nyi Lehel—Békéscsabai Előre 3:0, Nagybátonyi Bányász—KISTEXT 3:0, Egri Dózsa—Baglyasaljai Bá­nyász 6:1, Szegedi VSE—Bp. Előre 2:1, Budapesten!.- Szolnoki MTE— Szolnoki MÁV 1:1, Vasas Izzó—Kis- terenyei Bányász 2:2. Bp. Sparta­cus—Debreceni Dózsa 2:1, Debrecen­ben, Miskolci Bányász—Nyíregyházi MSE 1:0. Tototóeremények: 1, 1, 2, x, 2, 2, x, 2, x, 1, 2, 2, 1. Pótmérkő­Kosárlabda Mindkét NB l-es kosárlabdacsapatunk győzött BAJAI MTE—PÉCSI VSK 47:37 (24:18 NB I-es női mérkőzés. Baja, 100 néző, v.: Homyák, Gergely. Bajai MTE: Bognár (10), Di- kán (9) — Mándi (3) — Csátal- jai (8), Állaga (8). Csere: Pász­tor (5), Taxné (2), Grünfelder II. (2), Vassné. Nagyon nehezen lendült já­tékba a bajai csapat. A nagy tét idegessé tette a játékosokat. Gyengén sikerültek a dobások, és sok hiba csúszott a játékba is. Az elején állandóan a PVSK vezetett 1—2 ponttal. Az ideges­ség csak a félidő vége felé en­BAJAI BÄCSKA POSZ NB I-es férfi mérkőzés, Buda­pest, v.: Wein, Várszegi. Bácska: Kovács (18), Weidin- ger (14) — Vétek (6) — Piszá- rovics (11), Halmos (12). Csere: Karácsonyi (3), Vörös (2), Gádor, Ikotity, Váradi. A mérkőzés elején a BEAC vezetett néhány ponttal, de a jól védekező bajai játékosok mellett jelentős előnyre nem tu- lott szert tenni a fővárosi csa­pat. A félidő vége felé feljött a Bácska és a szünetig 4 pontos vezetést is szerzett. A második félidőben már nem engedték ki kezükből a vezetést a bajaiak. Körültekintő, higgadt játékkal, gedett fel, és ekkor rögtön 6 pont előnyre tettek szert a ba­jai lányok. A szünet után már lényegesen megváltozott a já­ték képe. Bár Pásztor hamaro­san kipontozódott, a hazai csa­pat fokozatosan növelte előnyét A dobások még ekkor sem si­kerültek igazán jól, és sok bün­tető dobás is kimaradt, így ala­kult ki a viszonylag kis ará­nyú ' győzelem. A BMTE-ből Bognár, Dikán, és Állaga ját­szott jóL rö—BEAC 66:59 (31:27) kidolgozott helyzetekből végre­hajtott pontos dobásokkal ál­landóan 8—10 ponttal vezettek. Vörös és Weidinger került a ki­pontozás sorsára, de ez sem ve­szélyeztette a bajai csapat biz­tos győzelmét, amellyel megerő­sítették helyüket a bajnokság középcsoportjában. A csapat ér­tékelésénél külön ki kell emel­nünk, hogy a korábbi gyakor­lattal szemben most már közel egyenlő dobóteljesítményt nyúj­tott az együttes minden tagja. Egyénileg mégis Kovács, Wei­dinger és Halmos teljesítménye érdemel dicséretet. Jobb volt a Makó MAKÖI VASAS—KECSKEMÉTI TE 5:4 (2:4) Kecskemét, 1200 néző, v.: Ozs- váth. KTE: Vitkovics — Nagy, Far­kas, Kállai II. — Szabó, Vass — Sallai, Diószegi, Fekete I., Laczi II., Barta I. Edző: Kovács Sán­dor. Már a 3. percben vezetéshez jutott a KTE. Szögletrúgásból Barta hátrahúzva a hálóba ta­lált. 0:1! A hazaiak továbbra is csinált. 3:4! Ezután a KTE tel­jesen összeforgatta csapatát, ami az utolsó tíz percben meg is hozta az eredményt. A 36. perc­ben a KTE javára meg nem ítélt szabadrúgás után Diószegi 11-est vétett, amit Maiina ér­tékesített. 4:4! A 41. percben a makói jobbszélső az alapvona­lig elfutott, és lehetetlen szög­ből visszafelé húzva a labdát. Diószegi a KTE második gólját támadásban maradtak és a 17. percben Diószegi az elalvó ma­kói védelem mellett megszerez­te a második gólt. 0:2! A 23. percben a makói Vékony nagy kapufát lőtt. A 29. percben Sza­bó átjátszotta az egész védel­met, átvágta a labdát Diószegi­hez, aki nyugodtan a hálóba he­lyezte a harmadik gólt. 0:3! Sen­ki nem gondolta ekkor, hogy ezt a mérkőzést a KTE elveszí­ti. A makóiak a mezőnyben mind jobban játszottak, és a 33. percben B. Kovács 30 méteres lövése Vitkovics hálójában kö­tött ki. 1:3! Továbbra is Makó támadott és a 42. percben a sza­badon hagyott B. Kovács ismét eredményes volt. 2:3! Kezdés után Laczi II. szerezte meg a labdát, és 25 méteres lövését a vendég kapus sem tudta fogni. 2:4! A második félidőben a ma­kóiak irányították a játékot A KTE folyamatosan visszaesett, de helyes taktikával így is tar­tani lehetett volna az ered­ményt A 14. percben B. Kovács bpmbafejessel mesterhármast megszerezte a mérkőzést eldön­tő gólt. 5:4! A KTE védelmének „gólké­pessége” és a II. félidőbeli tak­tikai hibák eldöntötték a mér­kőzés sorsat. A csapat teljesen tervszerűtlenül játszott, és meg­érdemelt vereséget szenvedett a jobb makóiaktól. Sayonara parti A szervező bizottság búcsúfogadása Méltó befejezése volt az olim­piai játékoknak a Sayonara parti, azaz búcsúfogadás, ame­lyet a Sindzsuku pompás kert­jében rendeztek meg. A tokiói nagy találkozón részt vett országok sportját képviselő fiatalok a szervező bizottság nagyszerű ünnepélyén japán népi játékokat, táncokat tekin­tettek meg nagy érdeklődéssel. A búcsú óriási sikert aratott.

Next

/
Thumbnails
Contents