Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-25 / 251. szám
1964. október 25, vasárnap 3. oldal Munkások emlékeznek ww Őszinte, baráti légkörben Két évenként ismétlődő fan— Itt kezdtem harminc évvel ezelőtt, mint ládaszegező gyerek. Károly Antal ujjaival korán deresedé hajába túrt. Érdekes — gondoltam magamban — egyetlen kérdés és a másikban máris régmúlt események sokasága elevenedik fel. — Kiskunhalason a Baromfifeldolgozó volt az egyetlen ko- 'nolvabb üzem — fűzte tovább — Egy fillért fizettek ládánként «— mondja Károly Antal. gondolatait. — Schneider Ignác utódai voltak a tulajdonosok, Ézsa nacsága meg Königsberg Náci úr vágta zsebre a jövedelmet. Mégcsak nem is ők voltak a legszűkmarkúbb tőkések, de a tőlük kapott fizetéssel sem ment messzire a munkás. Egy fillért fizettek ládánként. Naponta 60—70 ládáit tudtam összeszegezni. Általában 60—80 fillért kerestek itt naponta a munkások. A parasztok sem jártak jobban. Ézsa naccsád és Náci úr diktálta az egész környéken a baromfi- és gyümölcsárakat, ők voltak a legnagyobb felvásárlók. Az egykori idénymunkásként dolgozó ládaszegező gyerek most a Baromfifeldolgozó Ipari Vállalat kiskunhalasi gyárának párttitkára. Irodájában beszélgetve az üzem fejlődéséről kérdezgetem. — Hogy milyen nagyot változott itt minden, azt talán Deutsch Mihály bácsi esete ér— Ekkor jött egy szovjet tiszt — emlékezik Vincze Benőné. zékelteti legjobban. 1946-ban ment el tőlünk, ma már nyugdíjas. Nemrég meglátogatott bennünket, s amikor végigvezettem őt a gyárban, könnyek szöktek a szemébe. Az ő idejében még dézsában forrázták és kézzel kopasztották a baromfit. Most modem pályákon halad a levágott jószág a gőzkamrán keresztül, a gép ezer darabot kopaszt belőlük óránként. Mihály bácsi — aki évtizedeken át dolgozott ebben az üzemben — csak a külső falakra ismert rá, belül minden szebb, korszerűbb lett a munkások életével együtt. Vincze Benőné lépett a pártirodába. Huszonkilenc éve dolgozik az üzemben. Öt is megkértem, beszéljen a múltról, s a jelenről. — A külső telepre a hizlaldába vettek fel annak idején napi 80 fillér napszámért — kezdte a visszaemlékezést. Tizenkét órát dolgoztunk ezért a pénzért. Mindegyikünkre 2500 baromfi gondozása jutott. Etettük a jószágot, tisztán tartottuk az ólakat. — Emlékszik-e még arra a napra, amikor mindez a múlté lett? — Hogyne emlékeznék — élénkült fel Vinczéné. — Éppen húsz évvel ezelőtt 1944. október 23-árn vonultak be a szovjet csapatok a városba. Én, reggel ugyanúgy elindultam a hizlaldába megetetni az állatokat, mint máskor. Akkor már a Hangya Szövetkezet tulajdonában volt az üzem. Az urak természetesen elmenekültek, s amit lehetett magukkal vittek. A hízó jószág egy része azonban megmaradt. Nem nézhettem, hogy éüen-szomjan pusztuljanak. Ezután visszajöttem a városba, s Nyerges Péterrel az akkori portással és Tóth Istvánná üzemi dolgozóval mentünk ki újra a következő etetést elvégezni. Ekkor jött egy szovjet tiszt. Én nagyon megijedtem, ő azonban megnyugtatott, hogy ne féljünk, dolgozzunk nyugod— Az új gépsor majd ezerötszáz csirkét kopaszt óránként — újságolja Köles Lajosné. tan tovább, s őrséget adott a telephez és az üzemhez. Ma Vincze Benőné, a tojáskonzerváló részleg vezetője. — Férje is ebben a gyárban dolgozik a minőségellenőrző csoport vezetője. Házat vettek, szépen berendezett lakásuk van. Most készülnek televíziót vásárolni. A felszabadulás óta történt változásokat így összegezi: — Nagyot fejlődött azóta ez az üzem, amely akkor még egyetlen volt ebben a városban. Saját cipőnkben, ruhánkban dolgoztunk, legfeljebb a véres, piszkos zsákkötény volt a tulajdonosé, amit magunk elé kötöttünk. Ma az üzemtől kapott gumicsizma, fehér köpeny van itt mindenkin. Üzemi körútra indultunk ezután. Sokan vannak még a régiek közül a vállalatnál, akik jól emlékeznek a múltra, s nemcsak érzékelni, hanem értékelni is tudják a változást. — Nyolc csirkét koppasztot- tunk óránként — meséli Köles Lajosné, aki harminchétben 60 filléres napszámért lépett az üzembe. Most segédművezető. — Mindig a műhely végébe kellett menni, ahol egy lyukon adták ki egyenként a koppasz- tanivalót. Ma, mindezt gép végzi, hiszen a pályán lógó láncokon halad hozzánk és megy tovább a kopasztott baromfi. Szerelik már azt a gépsort, amely 1500 csirkét kopaszt óránként. Surján Sándor osztályozó mun— A rakodás is emelővillás targoncával történik — magyarázza Lázár Imre. kás most a hűtőház raktárosa, Gazdag Sándor udvari munkás jelenleg tojásosztályozó csoport- vezető, Lázár Imre 1925-től — két évtizeden át — napszámos a vágottbaromfi-osztályon, most ugyanitt művezető, hogy csak néhány nevet említsünk még a régi gárdából. Lázár Imre például így beszél a múltról és a jelenről. — A felszabadulásig gép nem volt az üzemben. A legnehezebb munkát is kézzel végeztük. — Negyvenötben visszajöttek a Sohneider-utódok, ők felszereltettek egy gépet. 1948-ban államosították a gyárat, a komolyabb korszerűsítés ezután kezdődött. Ma már minden nehéz munkát gépek végeznek a rakodás is emelővillás targoncákkal történik. Azelőtt nem volt hely ahol tisztálkodhattunk vagy étkezhettünk volna. Most van üzemi konyha, tágas étkező, amelyet kultúrteremnek is használhatunk, öltöző, fürdő, klubszoba, televízióval és napközis óvoda. Igaz, az utóbbi szűknek bizonyul, mert csak huszonöt személyes és már ötven gyermek befogadására alkalmas kellene. — Most húsz év után miről adhatnak még számot? — kérdem a párttitkárt. — ötszáz vagon baromfit kell feldolgoznunk az idén. A háromnegyedéves tervet 118,4 százalékra teljesítettük, exportkötelezettségünknek 128,4 százalékra tettünk eleget. Mindezt elősegítette, hogy dolgozóink 80 százaléka szocialista munkaversenyben van. Három jelvényes és hat okleveles szocialista brigádunk küzd a szocialista cím megtartásáért, két brigádunk pedig a cím elnyeréséért. Búcsúzóul visszanézek. Őszi eső mossa az öreg falakat. Ám, a húsz év nem múlt el nyomtalanul a Baromfifeldolgozó Vállalat kiskunhalasi gyára felett sem. A fillérekért dolgozó napszámosok közül sokan vezetők lettek az üzemben. Jobban élnek a munkások és lelkesebben dolgoznak az egyre korszerűbbé váló üzemben. Szép termelési eredményekkel köszöntik az üzemi pártszervezet rövidesen sorra kerülő vezetőségválasz tó taggyűlését. A fejlődés azonban nem áll meg. Tovább bővítik, korszerűsítik az üzemet. 1970-ben már 800 vagon, újabb húsz év múlva pedig a tervek szerint 1500 vagon baromfi feldolgozására teszik alkalmassá. Nagy Ottó tos eseménye pártéletünknek az alapszervezetek vezetősé- ségeinek, az üzemi, intézményi, községi pártvezetőségeknek újjáválasztása, amelyhez ezúttal még a korábban ösz- szevont járási-városi vezető pártszervek szétválasztásának tennivalója is hozzájárul. November 1-e és december 31-e között folynak le ezek az események, amelyek megmozgatják nemcsak a párttagok sorait, de a szélesebb közvéleményt is. Érthető ez az érdeklődés a helyi pártszervezetek és városi, járási vezető szervek újjáválasztása iránt, hiszen köztudott az a szerep, amelyet betöltenek valamennyi területen az irányító munkában. S az is közismert, hogy tevékenységük hatékonyságán, sokrétűségén, aktivitásán múlik legtöbbször az előrehaladás üteme, gyorsasága, s a bajok, a hibák mielőbbi kiküszöbölése. Egyszóval: nagyon kevés ember van ma már — ha egyáltalán akad még ilyen —, aki ne látná város- és faluszerte, hogy a saját helyzetének jobbulása, életkörülményeinek alakulása nem kis mértékben függ a csendesen és látványosság nélkül, de folyton munkáló pártszervezeteken, pártbizottságokon, s azok vezetőségén. S arra is sokan tudnának válaszolni a pártonkívüliek közül, hogy kit tartanak alkalmasnak ezekre a vezető posztokra, s kit látnának legszívesebben a pártvezetőségekben dolgozótársaik közül. S lesz is alkalom rá, hogy kinyilvánítsák ezt a véleményüket. Most folyik ugyanis a vezetőségválasztások előkészülete, melyet mindenütt igyekeznek összekapcsolni a párt tömegkapcsolatainak erősítésével, a párttagok és pártonkívüliek széles körű véleménycseréjével. Szinte „feltérképezése” ez annak a munkának, amit a pártszervezetek végeztek az elmúlt két esztendőben, a legutóbbi választás, s a megyei pártértekezlet — az iránymutató határozatok meghozatala — óta. Betölti ez az önellenőrzés szerepét is, megmutatja a munka eredményességét, s feltárja a fogyatékosságokat, hiányosságokat. E nélkül a véleménycsere nélkül csak a párt belső ügyeként tárgyalhatnák a kommunisták a vezetők és a küldöttek megválasztásának kérdését, s az a beszámoló, amelyet a taggyűlésekre, városi és járási értekezletekre készítenek, nem tükrözné a legfontosabbakat, az alkotó, dolgozó emberek nagy többségének őszinte véleményét. S az így hozott határozatok hogyan is szolgálhatnák az egész község, város és járás előrehaladásának ügyét Hiszen mindazok egyetértése, támogatása nélkül, akik már ez idáig is felsorakoztak a közös cél, a szocializmus teljes felépítésére, s továbbra is készek részt venni ebben a nemes küzdelemben, vajon mit érne bármiféle irányító testület bármilyen nagyszerű szándékokból fakadt elgondolása is? Amit a lakosság széles rétegeivel közösen akarunk megvalósítani a közeljövőben, azt nyilvánvalóan velük együtt kell meg is tárgyalnunk ezekben a napokban. „A tömegek között, végzett politikai munka során tevékenységünk arra irányuljon, hogy ismertessük nyíltan és őszintén pártunk általános politikáját, gazdasági és kulturális célkitűzéseit... Az őszinte, baráti légkör kialakításával tovább keli szilárdítani a párt és a tömegek kapcsolatát, amelynek alakulásában döntő szerepe van a párttagok és pártonkívüliek viszonyának. Arra kell törekedni, hogy ez a viszony nagyon emberi, baráti, segítő jellegű legyen, melynek elvi alapja a közös célokért való munkálkodás” — mondja erre vonatkozóan a megyei párt vb közelmúltban hozott határozata. S bizonyára mélységesen egyetért ezzel az állásfoglalással megyénk valamennyi kommunistája és pártonkívüli dolgozója. Készülődésre utaltunk cikkünk bevezetőjében, s most látjuk csak, mennyi mindenről kellene még szólnunk. Hiszen bármennyire is valamennyiünk ügye pártunk alsóbb szerveinek vezetőségválasztása, mégis e fontos feladat szervezetszerű leg is megfelelő lebonyolítása elsősorban a párttagság feladata. Sokoldalú és körültekintő munkát igényel ez, hiszen kihatásaiban nem kevesebb, mint ötéves tervünk jó befejezését, s az új tervszakasz megfelelő indítását segíti majd elő. Hogy mégis csupán e nagy munkának egyik alapvető kérdésére irányítottuk ezúttal a figyelmet, az abból a szemléletmódból fakadt, melyet a fent idézett párthatározat is oly különös súllyal emelt ki. S amelyről ma már, úgy véljük, nem kell sehol sem a párttagok körében feleslegesen sok szót ejteni. T. P. Mellesleg? Nincs televízióm, ezért kénytelen vagyok megrendelni a Rádió és Televízió Üj Ságot. És ez nem holmi paradoxon. A rádió és a tv műsorát ugyanis megtalálnám kedvenc napilapomban is, csakhogy én alaposabban akarok informálódni arról, hogy teszem azt, az esti filmtől mit várhatok. Ha ugyanis nem sok jóval biztat a műsorban olvasható rövid kommentár, akkor nem gyalogolok el Ilus nénémhez, aki a város túlsó felén lakik. — Nézzük csak, érdemes-e? ... ütöttem fel az elmúlt csütörtökön is a műsort, és örömmel nyugtáztam, hogy 20 óra 25 perces kezdettel „A féltékenység ára” című francia filmet vetítik. A kommentár bevezető sorai sok jóval biztattak. Kedvem azonban lelohadt, amikor átfutottam az ismertetés utolsó, zárójeles sorát is: „Mellesleg: a történet és a feldolgozás kissé poros, csak a rendőrfelügyelőt alakító Jouvet játékának fénye töretlen.” A műsorszerkesztő tehát jóakaratú- an figyelmeztet, elavult vackot látok majd, ha netán megnézem. Szép, őszinte gesztus. De miért „mellesleg”? Számomra elsőrendű az a körülmény, hogy a darab — amire időt vesztegetek, — poros vagy nem poros. Mellesleg: vajon ki venné meg azt a kiskosztümöt, amelyet a divatlap így ajánlana: Kávébarna anyagból készült, apró lila kockákkal. Mellesleg: avitt szövetből varrták és a fazonja is idejétmúlt kissé. B. D.
