Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-20 / 246. szám

1964. október 20, kedd

5. oldal

Színpad gyermekeknek

Nyolc-tíz fiatal fiú. Szakmunkásjelöltek.

— Mit csináltok itt?

•— Bábszínházát.

— Tanulók vagytok?

— Igen. És most itt társadalmi munkában dolgozunk.

Báron László tanár is itt van, őt kérdezem.

— Bábszínházát?

— Igen. Pontosabban: ez lesz a kecskeméti állandó gyermekszínpad. Rendszeresen tartunk irodalmi, pantomim, bábelőadásokat a 160 főt befogadó teremben. A szép környezet igazi otthona lehet majd a gyermekeknek. Az Ének-Zenei Általános Iskola fiatal zenészei és a szakmunkásképző intézet irodalmi színpada is rendszeresen műsort ad majd itt.

Ismét a fiatalokat kérdezem:

— Láttatok már bábelőadást?

Hallgatnak.

— Nos, láttatok?

Többen egyszerre szólnak:

— Még nem.

Egyik fiú bátortalanul feleli:

— Én tévében láttam.

A másik ezt rebegi:

— Tanyán éltem. Ott nem volt.

— De majd itt látni fogtok?

Jánosi Sándor ezt válaszolja:

— A kicsiknek való az. De azért, megnézzük, már csak kíváncsiságból is, persze.

Újra Báron Lászlót faggatom:

— Ki adja ehhez a pénzt?

Nem sok pénz kell. Többnyire társadalmi munkából épül fel minden. A városi művelődési ház, a városi tanács művelődési osztálya és a szakmunkásképző intézet egyaránt segít. Az igazi összefogás eredménye, hogy hamarosan megnyitjuk a Gyermekazínház kapuit, itt, az építők művelődési otthonának a helyén.

Sok örömet akarunk okozni a gyerekeknek.

V. M.

Újból indul

a drámaestek-sorozat

Az idén lesz öt éve annak, hogy a megyei könyvtár és a városi művelődési ház rendezésében érdekes, színvonalas kísérlet indult Kecskeméten — a drámatörténeti sorozat. Udvaros Béla, a Katona József Színház rendezőjének szellemes-tanulságos előadásai, a színház művészeinek színvonalas közreműködése népes hallgatóságot toborzott az értékes esteknek és újabb tisztelőkkel bővítette a világ drámairodalmának olvasótáborát.

Négy éven keresztül klasszikus és modem szerzők remekműveivel ismerkedhetett Kecskemét irodalomszerető közönsége. A kör Kalocsával is kibővült, ahol gyakran előfordult, hogy 2—300-an hallgatták végig a sorozat előadásait.

A most induló, ötödik szezonba lépő sorozat újabb felejthetetlen élményeket ígér. Október 20-án a kalocsai könyvtárban, majd 27-én a Kecskeméti Városi Művelődési Ház Rákóczi úti termében a nagy angol drámaíró, Bernhard Shaw munkásságát ismerteti Udvaros Béla. Közreműködnek: Göndör Klára, Agárdi Ilona és Pathó István, a Katona József színház művészei.

A megnyitó előadást követő drámaesteken bemutatásra kerülnek Csehov, Ibsen, Brecht, Garda Lorca és Cocteau művei. Az áprilisi előadás témája: „A felszabadulás gondolata a mai magyar drámákban. A sorozatot Illyés Gyula utolsó két művének — A különc és A kegyenc — című drámáknak az ismertetése fejezi be.

Központi Munkásakadémia Baján

A Bajai Szakmaközi Bizottság tíz előadásból álló Központi Munkásakadémiát rendez. Az előadásokat, amelyek október 25-én kezdődnek a Szakmaközi Bizottság művelődési otthonában, helybeli és fővárosi tanárok, jogászok, régészek és mérnökök tartják. Érdekessége a munkásakadémiának, hogy a legtöbb előadást a megfelelő szakintézmény látogatásával kötik össze. A hallgatók meglátogatják majd a csillagvizsgálót, a múzeumot, néhány műtermet, a zenei előadást pedig a szimfonikus zenekar hangversenye követi.

39.

Előbb a lakóbizottsághoz hajtatott, a Powisle negyedbe. Később meglátogatta az ügyészséget, és ott átnézett egy személyzeti aktatartót. Aztán a nyilvántartóba ment, majd látogatást tett a Mostowski Palotában, az útlevélosztályon, végül az utazási irodában, ahol figyelmesen tanulmányozta a külföldi prospektusokat. Csak négy óra előtt tért vissza a hivatalába. Nagyon vidám volt.

— Ötös találatod van? — kérdezte egyik kollégája.

— Sokkal több. A Lottó csak egyetlen milliócskát hozhat, én meg rögtön nyolcat találtam.

Krzyzewski őrnagy másnap reggel Zienkiewicz ezredesnél jelentkezett. Az ezredes meghallgatta az őrnagy jelentését, és feltétel nélkül jóváhagyta további tervét.

— Igaza van, őrnagy úr — mondta —, így lesz a legjobb. Nagyon óvatosan kell dolgozni. Ma a miniszterhez megyek, és elmondom neki a maga felfedezését. Biztos megörvendeztetem vele. mert a Kíilkerből naponként telefonálnak neki szemr

rehányőan és követelőzőn, hogy mi semmit sem csinálunk. Én is kikaptam néhányszor az öregtől. Nos, gratulálok magának.

Ugyanezen a napon az őrnagy meglátogatta az ügyészt. A szokásos kérdésre, hogy mi újság, elmondott egy-egy új viccet, aztán megkérdezte:

— Nincs valami érdekes munkád? Szívesen foglalkoznék most valamivel.

—i A guta megüti az embert, ha veled dolgozik. Nyögd ki már végre, hogy mi van a csekkügyben.

— Ó, azt már befejeztem, Kalinkowski ük Minden rendben.

— És mi van a „sápadt Nikóval”?

— Köszönöm, megvan, egészséges. Tegnap a Palladium moziban volt, a Gavallérok szövetsége című filmet nézte meg. Láttad ezt a filmet? Érdemes megnézni. Jó kis komédia. Szeretem a száraz angol humort.

— Viszont, és nem szeretem a te humorodat. Tudod, hogy ki a „sápadt Niko” és nem tartóztatod le? Mi van a csekkel?

— Ügy gondolom, hogy a „sáSzúnyoghy János professzor nyilatkozata újabb afrikai útja előtt

dollárért — haijci díszükhöz illő legvadab pofával — készségesen állnak a túristák fényképezőgépe elé.

Ezen az útján ismerkedett meg Szúnyoghy professzor dr. Nagy Endrével, a magyar származású „vadásztató vállalkozóval” — Afrikában igen jövedelmező üzlet — akinek meghívására a közeli napokban ismét hajóra ül. Célja: minél több tudományos anyagot gyűjteni a Nemzeti Múzeum jövőre tervezett „Afrika állatvilága” kiállításhoz.

A napokban indulok Tanga- nyikába. Feladatom minél több növény begyűjtése, fotózás, filmezés. A legnehezebb lesz két fakó lóantilop, és egy fekete lóantilop elejtése, konzerválása. Csomagom, felszerelésem már a színhelyen van, csak én várok a vízumra. Háromezer méter filmet, és kétezer töltényt viszek magammal — a biztonság kedvéért.

Olvastam már útleírásokat és izgalmas regényeket. De csak olvastam! Valahogy mindig olyan volt, mint a mese. És most itt ülök egy olyan ember előtt, aki tényleg „szembe nézett már az oroszlánnal”.

Hogyan lehet idáig eljutni?

"

.............'

— M

ég a táborhelyen figyelmeztettek: „vigyázzunk, mert az orszarvú nekimegy a gépkocsinak!’’.

A dzsip volánja mellé — néger sofőrünk helyett — legtapasztaltabb afrikai vadász balkezem róla, hogy nem a Nemzeti Múzeum állattárában ülök. A szekrényben kitömött állatok, a falakon még a laikus számára is csodálatos trófeák, a sarokban egy másfél méter hosszú elefántagyar — Szécherátunk ült. ő látta meg először a hatalmas állatot. Ötven méterre közelítettük meg. Észrevett, hevesen toporogni kezdett. (A dühös támadókedv jele!) Ahhoz, hogy fényképezhessem, le kellett állítanunk a motort. Éppen szememhez emeltem a gépet, mikor elindult felénk.

nyi Zsigmond szerzeménye.

És a tapasztalt vadász, a tudós megint beszélni kezd. Négy évvel ezelőtti afrikai útjáról, amin mint a magyar vadászexpedíció zoológus szakértője

„Motort indíts” — és az állat sebességéhez igazodva — visszakoztunk. Az orrszarvú hirtelen megállt. Mi is lestoppoltunk. Aztán lassan himbá- lódzva, most ő ment hátra, mintha kevésnek találná a nekifutási távolságot. Követtük, s húsz méterre sikerült megközelíteni. Hirtelen megmerevedett. Reflexeink életveszélyes diplomamunkája volt a következő két-három másodperc: motorleállítás, exponálás... Abban a pillanatban az orrszarvú feltartóztathatatlanul, mint egy óriási tank, megiramodott felénk. Szinte az utolsó másodpercben „lőtt ki” gépkocsink az ellenkező irányba ...

Nézegetem a valamelyik kondicionált levegőjű Ofotért laboratóriumban előhívott fényképet. Ahogy Szúnyoghy János professzort — a neves zoológust — hallgatom, megfeledvett részt. Érzékletes szavakkal szemem elé idézi a szavannák egzotikus állatvilágát, a napfényes afrikai városok benszü- lött lakóit, amint kipingálva, tolldísszel a fejükön sétálnak a csupaüveg szállodák előtt és egy

Szúnyoghy Jánost nemrég tüntették ki a Munka Érdemrend ezüst fokozatával. 1950. után került Kecskemétről — ahol megyei tanulmányi felügyelő volt — a Nemzeti Múzeum állattárának élére. Szívesen emlékszik vissza városunkpadt Niko” jól elrejtette és az égvilágon nincs semmi baja.

Az ügyész még kérdezősködött, puhatolódzott, de az őrnagy továbbra is kitérő válaszokat adott. Végül azt javasolta:

— Tudod, ezután a Kalin- kowski-ügy után nem ártana egy kicsit kirúgni a hámból. Mondjuk a legközelebbi szombaton, elmehetnénk víkendezni. Zienkiewicz ezredes a belügy- ből megígérte, hogy kölcsön adja a kocsiját. Leszaladnánk Sziléziába. De nem a fekete, füstös Sziléziába, melyet mindnyájan ismerünk, hanem a szép, zöld festői Sziléziába. Megnéznénk a Pszczyni Palotában Lengyelország legnagyobb kínai porcelán- és vázagyűjteményét. Aztán fürdés Wisleban. Útközben érinthetjük Zywiecef, ahol a legjobb sört mérik egész Lengyelországban. Majd megismeritek ezt a nektárt! Rögtön munka után indulnánk, két óra tájban. Ha akarod, értetek jövök. Rendben van?

A hideg, csúnya, esős augusztus egy nap hirtelen rádöbbent, hogy ő az esztendő legforróbb hónapja, mert Varsó felől egyetlen éjszakán elfújták a szelek a sötét felhőket, kora reggeltől minden napfényben sütkérezett. Másnap már olyan meleg volt, hogy a trolibuszok hatalmas kerekei nyomot hagytak a megolvadt aszfalton.

Pénteken Krzyzewski őrnagy kora reggel telefonált az ügyészségre: Ne feledkezzenek meg a kirándulásról.

— Tudod, Jerzy, olyan hőség van, jobb, ha korábban indulunk. Tizenegy órakor megyek értetek.

— Micsoda ötlet! Hiszen mi szombaton is két óráig dolgozunk.

— Holnap korábban hagyjátok. abba! A parkírozó helyen várok, a tejcsárda előtt.

— Ez a Stach megőrült! — mondta az ügyész titkárnőjének. — Azt gondolja, hogy mi itt az ügyészségen semmit sem csinálunk és munkaidő alatt kirándulhatunk.

Ugyancsak csodálkozott az ügyész és a titkárnője is, amikor néhány perccel később, a főnök titkárnője telefonon közölte velük: a vajdasági ügyészség vezetője szombaton tizenegy órától engedélyezi az eltávozást.

Amikor másnap Halinka Jerzy Kurral együtt kiment a bíróság épülete elé, egy vadonat új, zöld „Volga” várt rájuk. Az őrnagy mellett egy ismeretlen férfi állt.

— Ismerkedjetek meg! A barátom, Durko kapitány.

(Folytatása következik.)

ra, az Ökollégiumra, ahol diák, majd később tanár is volt. Itt írta meg a kis- és nagyméretű állatok anatómiájával, életével, rendszertanával foglalkozó doktori értekezését. A tanulmányt Stockholmban adták ki.

— Húsz év elteltével kerültem oda, ahová eredetileg készültem: a Nemzeti Múzeumba! Kecskemétre — bár csak „beszármazott” ember vagyok

— úgy emlékszem vissza, mint a szülőföldemre. Volt tanítványaim, akik annak idején szorgalmasan gyűjtötték nekem a növényeket, állatokat, most is ott élnek a városban. Nemrég voltam a harmincéves érettségi találkozón, ami egybe esett az iskola 400 éves jubileumával. Fiam. — utolsó éves orvosjelölt

— az ottani megyei kórházban dolgozik. Szeretem Kecskemétet!

Tanítványait emlegeti, akik közül nemegy jó barátja. Közös ismerősök után érdeklődik. Látszik, milyen kedves téma, mert hosszúra nyúlik a beszélgetés.

Aztán, amikor váratlanul felberreg a telefon, búcsúzik.

— Bár a vízum késik, az ilyen út előkészületeihez mindig kevés az idő!

*

Szúnyoghy János professzor megígérte, hogy afrikai útjáról folyamatosan beszámol majd lapunk olvasóinak.

Pille György

IRÁNY: TANGANYIKA