Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-19 / 220. szám

1964. szeptember 19, szombat 5. oldal Ritmusra, tempóra épüljön a mai operett... Beszélgetés Józsa Jánossal SZÍNHELY: a Nagykörút. Idegesen cikázó neonfényeivel, hömpölygő kocsi- és emberára­datával. Szereplő: Józsa János, a Kecskemétre szerződött, fia­tal táncoskomikus. Nevető arc, a főváros lüktető ritmusára „ko- reografált” léptek. A szavakat kísérő mozdulatok „civilben” is a rutinos táncost sejtetik. A té­ma: Kecskemét. A színház, a kollégák, a szerepek minden, ami csak szóba jöhet az évad­kezdés várakozással, feszültség­gel teli napjaiban. — Életem legelső színházi szerződése — gyorsan beszél, mindent egy szuszra szeretne el­mondani. — Csoda, hogy izga­tott vagyok? Rengeteget várok ettől az évadtól. Jó szerepeket, kollégákat, akiktől tanulni tu­dok és akikkel együtt a köny- nyű műfajban is elismerésre méltót produkálhatunk. HUSZONÖT ÉVES. Csupa lendület, mozgás, még a kérdé­sekre is legszívesebben táncban adná meg a feleletet. Lakner bácsi gyerekszínházában kezdte a pályát. Aztán táncolni ta­nult. Kitartóan és lelkesen. Közben újságírói diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem Bölcsészkarán. Szteppelő újságíró? Vagy egy­szerűen: táncos, aki hivatásán kívül máshoz is szeretne ér­teni? — Nem árt, ha egy táncos a mesterségén kívül mást is meg­tanul — nevet jóízűen. — Kü­lönben is mindig vonzott, érde­kelt az újságírás. Hogy mégis a táncot választottam „főfoglal­kozásul” annak csak egy ma­gyarázata lehet. Számomra a tánc volt az „igazi”. JÓL VÁLASZTOTT. Néhány éve a Budapesten vendégsze­replő Bársony Rózsi figyelt fel először a tehetséges fiatalem­berre. Partneréül választotta és ezután a sikeres fellépések so­rozata következett. Linz, a bécsi Raymond Theater és a televízió, Budapest, szintén a tv, a Bartók-terem. Most pedig egy újabb meghívás októberre, a bécsi tv-től. Tapsok és elis­merő kritikák, emlékezetes fel­lépések kitűnő hazai művészek­kel és Bársony Rózsival. — Nagyon sokat tanultam Bársony Rózsitól. Táncot, elő­adás stílust, úgy érzem egy ki­csit az ő neveltje is vagyok. Egyébként is hasznos volt szá­momra az ausztriai út. Tanított André Jerschik, az Ameriká­ban élő jugoszláv származású meghal az operett. Csak frissí­tésre szorul, a kornak megfe­lelő átalakításra. Azt hiszem, az a baj, hogy túl éles határ­vonalat húzunk a prózai és az operettszínész közé. Mintha a művész rangján aluli lenne, ha táncol és énekel. Hogy mennyi­Bársony Rózsi és Józsa János koreográfus. Megismerten az osztrák zenés színpadokat. Ügy vettem észre, közös cipő szorít bennünket. Ctt is hódít a bécsi operettstílus, a közönség igényli az érzelgős darabokat. Bécsben ugyan már kezdenek revüsíteni, több a táncos beállítás, mozgal­masabb az operett, nálunk vi­szont? NA, MCST egy lemondó kéz- legyintés következik — gondo­lom. Ez a kézlegyintés azonban elmarad. A csillogó neonok tö­vében szenvedélyes szópetárdák robbannak, őszinte és találó • kérdések, egyben válaszok arra: hogyan tovább a Csárdáski- rálynő-kultusz után? — Miért szorítják ki a mu­sicalt a színpadokról? Miért nem kaphat operettjeinkben a tánc önálló, a cselekménybe ágyazott funkciót? A táncbeté­tek valahogy mindig .kilógnak” a darabból. Pedig tánccal min­dent el lehet mondani és a jövő útja különben is a musical. Nem, arról szó sincs, hogy re téves felfogás, arra éppen Feleky Kamill sokoldalú, pró­zában, operettben egyenértékű művészete a bizonyíték. Gene Kellyt említi még, káp­rázatos tánctudását, majd Danny Kay színészi képességét, nagy­szerű humorát. Önmagáról, ter­veiről, álmairól már visszafo­gottabban, de bizakodva beszél. — TU DOM, hogy nagyon so­kat kell még tanulnom. De szeretnék olyan színész lenni, aki eleget tesz a mai magyar musical követelményeinek. A mai operettnek ritmusra, tem­póra kell épülnie. Ezért szeret­nék magamból olyan színész- típust kialakítani, aki énekel, táncol és színésznek sem a leg­gyengébb. Boldogan jövök Kecs­kemétre, ahol bizonyára sokat tanulhatok, hiszen a színház jó híre egyben garancia is a fejlődésemre. Remélem, hogy nem csalódom. És talán ben­nem sem csalódnak majd az emberek. V. Zs. bott a kazánba, és a hajó út­ra készen áll. A fedélzet közepe szép szál, fehér gerendákkal volt megrakva. Az utolsó mun­kások és a határőrség beosz­tottja, elhagyták a hajót. Az „Upsala” fedélzetére már felhúzták a kis hidat. Egy idős, ősz hajú tengerész — egyenru­háján kapitányi rangjelzéssel — állt a kormánykerék mellett. _ A svéd matrózok az emelő- rudat megszabadították a vas­tag, „manilszki” kötelektől. A lengyelek a parton kissé meg­lazították a köteleket, majd egy pillanat múlva valamennyit le­vették a kikötő vascölöpeiről. A hajó még a parton állt, de már semmi sem kötötte össze a kikötővel. A munkások a parton állva, integettek. A svédek viszonoz­ták az üdvözlést. Olaf Atterbom kapitány biz­tos kézzel kormányozta hajó­ját. Már az öböl közepére ért, és könnyű ívben vezette az „Upsalát” a távolból látszó gdyniai kikötő kijárati világító tornya leié. Az „Upsala” sziré- nabúgásával utoljára üdvözölte a kikötőt, és Hell felé vette az irányt. A kapitány parancsot adott, hogy „teljes gőzzel elő­re”, majd átadta a kormányt a fedélzetmesternek, ő maga meg lement a kabinba, hogy elvé­gezze a szükséges bejegyzése­ket a hajókönyvbe. A tenger nyugodt volt, az utazás kedve­zőnek látszott. Ekkor a kabinba lépett az egyik tengerész. — Kapitány, potyautas van a hajó fedélzetén. — Mit beszél? Potyautas van a hajón? ... — Biztos, a deszkarakodás közben jött fel, aztán elbújt a kémény melletti kamrában. — De hiszen ott meg lehet sülni! — mondta a kapitány. — Nem is bírta sokáig! Ami­kor a hajó elindult, és a fűtők egy jó adag szenet dobtak a kazánba, bizony félholtan má­szott ki a fedélzetre. A kapitány káromkodva ment ki a kabinból. A fe­délzeten kezeslábas munkásru­hában egy hatvan év körüli ember állt. Néhány napja már nem borotválkozott, és piszkos is volt. Amikor megpillantotta a kapitányt, tört németséggel megszólalt: — Megszöktem a kommunis­táktól. Halál fenyegetett. Ment­sen meg. Jól megfizetek, ha a skandináv parton, vagy az NSZK valamelyik kikötőjében letesz. A kapitány, kicsit már tudott lengyelül, elmosolyodott. — Beszéljen csak lengyelül. Hogy kerüt a hajómra? És miért? — Hát ez nem svéd hajó? — a potyautas hangjából félelem érződött. — Az „Upsala” svéd lobogó alatt fut. Az ismeretlen elbeszélte, hogy gazdag földbirtokos családból származik; Lublin környékén hatalmas vagyonuk volt. A kommunisták brutálisan kidob­ták a feleségét egy kisgyermek­kel. ö maga tizenegynéhány esztendeig bujkált, és részt vett a kommunisták elleni partizán harcokban. Később, amikor a partizánosztagot szétverték, ál­néven élt és kommunistaelle­nes szervezetben dolgozott, sok merényletben is részt vett. A végén a kommunista hatóságok a szervezet nyomára bukkantak, a harcosok egy részét letartóz­tatták, a többit egyszerűen le­lőtték. Ö könnyebben megsebe­sült, s valahogy sikerült megme­nekülnie abban a pillanatban, a- mikor a rendőrség éjszaka be­tört a lakásába. A jóindulatú emberek segítségének köszön­heti, hogy gyalog eljutott Gdy- niába. Helybeli munkások segí­tették, hogy a hajóra kerüljön és elrejtőzzön a kémény mel­letti szellőztető nyílásban. De ott nagyon meleg volt és ő nem tudott tovább a rejtekhe­lyén maradni. Számít arra, hogy a kapitány, mint egy sem­leges állam képviselője, mene­dékjogot ad neki és Svédor­szágba juttatja. Az ő szerveze­tének minden európai kikötő­ben képviselője van és busásan megfizet a hajó tulaidonosának meg a legénységének is. Olaf Atterbom figyelmesen végighallgatta az elbeszélést. Nem szakította félbe egyetlen szóval, egyetlen mozdulattal sem. Az ismeretlen hadd be­szélje ki magát kedvére, akkor könnyebben ki lehet hámozni, hogy történetében mi az igaz­ság és mi a hazugság. A ka­pitány a gyanús potyautast kö­rülvevő matrózok egyikének megp aran csolta: — Kísérje le ezt az embert a fürdőszobába, hadd mosakodjon Két hét után Két héttel már rövidebb a tanév, a diákok lassan ki­fogynak a vakációról szóló tör­ténetekből, az iskolában minden visszatér a megszokott kerék­vágásba. Arra voltunk kíván­csiak, hogyan sikerült a tanév­kezdés a 401. évébe lépő Kecs­keméti Katona József Gimná­ziumban. Mester Barnabás igazgató elé­gedett. — Ilyen jól még talán so­sem rajtoltunk. Nevelőtestüle­tünk teljes létszámú, így már az első napon megindulhatott a tervszerű munka. Az idén hat első osztályba kétszáznegyven tanuló iratkozott be. Újdonság az angol tagozatú osztály, amelyre különösen sok jelent­kező akadt. Az iskolai KISZ- szervezet első ténykedése a szakkörök megszervezése. Szep­tember 21-től, előreláthatólag 13 szakkör indul. Ilyenkor az év elején, az iskola közössége mindig nagy figyelmet szentel az elsősöknek. Mindenki kíváncsi a legfiata- labbakra, az idősebbek fölé­nyével kezelik őket, és titok­ban mulatnak tapasztalatlansá­guk szülte baklövéseiken. Pe­dig nem könnyű a helyzetük, ha nem segítik őket eléggé, sok idő eltelhet, míg szorongás nél­kül lépnek be az iskola épüle­tébe. Hogyan szokta meg az új környezetet egy első osztályos? Saskői Zsuzsa, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában végzett ki­tűnő eredménnyel. ' — Megmondom őszintén, na­gyon tartottam az új iskolától. Szerencsére, régi osztálytársa­im közül öten járnak velem, így közösen könnyebb volt a kezdés. Annak is nagyon örül­tünk, hogy az angol tagozatos osztálynak, amelyikbe járunk, Berecz Vendel lett az osztály- főnöke. Hírből tudjuk, hogy „jó tanár”. Különben még csak is­merkedünk és az általános is­kola anyagát ismételjük. Fele­lés még semmiből sem volt. Igaz, matematika tanárunk a legutóbbi órán megkérdezte, hogy feleltethet-e? ... Most már kezdjük megszokni a gim­názium légkörét, lehet, hogy nem is lesz olyan nehéz, mint amilyennek mondták? Az iskola sztárjai a negye­meg. Később a szakács adjon neki ennivalót. Amikor az ismeretlen eltűnt a fedélzetről, a kapitány vissza­tért kabinjába. Jó kedve, amely reggel óta vidámmá tette, nyomtalanul szertefoszlott... Az ügy kellemetlen volt, és nem tudta mit tegyen. Talán az illető valóban „politikai”, aki mögött német, vagy ameri­kai kémszervezet áll. Az ilye­nekkel jobb elkerülni az össze­ütközést. Megvan a maguk módszere. Nem is olyan régen az egyik barátja kitett a part­ra egy matrózt, egy németet az NSZK-ból, aki fellopakodott az egyik szovjet kikötőbe igyekvő svéd hajóra. A kapitány a mat­róznál sok precíziós felvevőgé­pet talált. Nem akarta vállalni a kockázatot, a matrózt, cso­magjával együtt kitette az egyik kanális zsilipjénél. Ami­kor visszatért’ Hamburgba, fé­nyes nappal, a népes utcán egy „részeg” leszúrta. A kikötői ha­tóságok pedig rögtön ezer már­ka pénzbüntetésre ítélték, mert patkányok voltak a hajón. A rakományra több mint tíz napig várt és végül valósággal meg­szökött a barátságtalan kikötőből Eltekintve attól, hogy ez poli­tikai, vagy közönséges tolvaj, aki külföldre akar menekülni, ha elviszi a szökevényt Svéd­országba, ez azt jelenti, hogy magára haragítja a lengyel ki­kötői hatóságokat. Atterbom ka­pitány jól tudta azt is, hogy Svédországban sem szeretik az ilyen utasokat. Jegyzőkönyv, nyomozás, kihallgatás ... (Folytatása következik.) dikesek. Májusban már őket búcsúztatják, aztán jön az érettségi. Egyedi Ilona negyedik osztó­ba jár, így beszél az eltelt idő­szakról: — Szokatlanul jött, hogy már az első napon rendes ta­nítás volt. Az elmúlt években ilyenkor csak beszélgettünk az élményeinkről, egyszóval „lóg­tunk”. De ez csak nekünk jó, hiszen olyan gyorsan eltelik ez az év és még nagyon sok ta- nulnivalónk van. Most már a jó tanulás, az érettségi a leg­főbb feladat. Igaz, ezt nem mindenki vallja, mert ma az osztályban megszületett az első egyes latinból. Milyen pályát választ az érettségi után? — Idáig törtem a fejem, hogy mi legyek. Olyan sok ter­vem volt. Nyáron, a szünidő­ben végül eldöntöttem; orvos leszek. Idáig kitűnő tanuló vol­tam, remélem, sikerül az egye­temi felvétel is. A megszokott hétköznapi munka folyik már a Katona József Gimnáziumban. Teljes üzemmel dolgozik az iskolai gépezet, a jó kezdés után a folytatás sem maradhat el az 1964—65-ös tanévben. K. G. Szárítóit bolha A hivatalban, amelyről ez az írás szól, jó fél esztendeje akváriumot állított fel a kollektíva. Főként a nők voltak rajta erősen, hogy Ze- gyen valami babusgatni való. Pró- bálkoztak virággal, de ez a törek­vésük mindig kudarcba fulladt, a virágok elhervadtak, kipusztult még a csimutájuk is. Ráfogták a neon- világításra, merthogy a hivatalba kevéske napfény jut az ablakon túl magasodó cudar épület miatt. Így a virágokról lemondtak és közadako­zásból felállítottak egy csinos kis akváriumot/ amelybe aranyhalakat telepítettek. A női brigád rávetette magát az akvarisztikára. Soha annyi haltudo­mányi szakkönyvet nem adott el a könyvesboltos, mint ekkortájban. Ment is a tudomány szépen, a ha­lak is szaporodásnak indultak, gya­rapodott az állomány. A brigád ki­lenc tagja példás békességben vé­gezte munkáját és ajnározta a hal­állományt. Nyáridőben, ahogy a diákok ki­rajzottak az iskolákból, ide a hiva­talba is jutott egy süvölvény abból a célból, hogy tízórait, vagy még korábban reggelit vásároljon a hi­vatali tagok számára. A gyereknek ez volt a hivatala. Persze, nem­csak érrel az egy brigádról kellett gondoskoánia, hanem az egész vál­lalati értelmiségről, ami kitett het­ven főt, sőt a jobb étvágyúakat kétszeresen kalkulálva, talán százat is. Megdúsult tehát a diák gondja, ennyi főt ellátni minden földi jó­val. Volt azonban a nyájban egy tag, amely „kilógott” a közösségből, ö is a szebbik nemhez tartozott, csak éppen étvágyát illetően három fér­fiún túltett. Állítólag ezért ment már füstbe három partija. A vő­legények egymástól függetlenül megállapították, hogy Piroskát in­kább öltöztetnék, semmint táplálnák. Evégből köszönik szépen a feléjük kinyújtott kezecskét ... S a többi. Történt a nyáron, hogy elfogyott a halacskák tápláléka és mivel eb­ben az időben nagyobb arányú sza­porulat történt az akváriumban, minden más kérdést háttérbe nyomtak és a diákgyereket ugrasz­tották, hogy nyomban eredjen szá­rított bolha után. Még a reggeli- beszerzés is elmaradt. Éheztek az aranyhalak! Kilencvenkilenc az egy ellen tör­tént ez a szavazás. Az egyetlen el­lenzéki Piroska volt. Öt nem ér­deklik a halak, dögöljenek mrg, hiszen úgy sincs a kollektívának semmi haszna belőlük. Ekkora ha­lakat nem lehet pörköltté változ­tatni. Piroska — megszegvén a munka- fegyelmet — mikor mór nem bírta hallgatni gyomra korgását, kiment a városba és maga szerezte be az illendő adag táplálékot. >ersze, a maga számúra. Éppen ekkor kereste a főnöke. Fegyelmezetlenségéért szidást ka­pott, enyhét versze, hiszen nem volt nagy a bűneset, ö azonban bosszút forralt magában és egyre jobban elkülönült a halpárti kollek­tívától. Mint komor jószágocska, megvadult. Nemrégiben a halnártiak megdöb­bentő ténvre lettek fin-,e1m^r'-'k. Egyik reggel, ahogy bementek a hivatalba, valamennyi aranyhal ^cs- ka rózsasz'<nr)iros lében hátára for­dulva döglőöött. Kétségbeesés, jainatás és fonok n^kornatása. Ki lehetett ” tettest Oh jaj. szegény halomkák . . . A könyvelésből eltűnt egy üveg piros tinta . .. Balogh József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents