Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-02 / 205. szám
Sikerült úszóink visszavágása Elsőosztályú atlétikai eredmény Baján Cserkó (Sí. Dózsa) as utánpótlás válogatottban Cserkó Józsefet, a Kecskeméti Dózsa kitűnő, fiatal jobbhát- védjét az a megtiszteltetés érte, hogy helyet kapott a magyar utánpótlás válogatott keretben és ma, szerdán, Székesfehérvárott az NDK utánpótlás válogatottja elleni mérkőzésen a csapatban a jobbhátvéd posztján szerepel. A Kecskeméti Dózsa középhátvédje, Koltai Zoltán, szombaton elhagyta a kórházat, és a héten már edzésbe állt, úgyhogy a legközelebbi itthoni mérkőzésen, a Nagybátonyi Bányász ellen már minden valószínűség szerint játszik is. Járási összevont láb darúgó-baj nokság eredményei ÉSZAKI CSC FORT: K. Szállítók—K. Egyetértés 1:1, Kerekegyháza—Kiskunfélegyházi Reménység 4:2, KTE II.—Orgo- vány 2:4, Tiszakécskei Szabadság—Hetényegyháza 1:2, Izsák —Alpár 6:1, Lakitelek—K.MÁV 0:5. A Lajosmizse—Kiskunmaj- sa mérkőzést a majsaiak kérésére elhalasztották. KCZÉFCSOPORT: Kiskőrösi Honvéd—Hajós 3:3, Szabadszállás—Após tag 1:0, Kunszentmik- lós—Solt 3:0, Harta—Kiskunhalasi Honvéd 1:2, Kiskőrös 11.— Kiskunhalasi Spartacus 3:2. — A Csengődd—Dunavecse mérkőzést a vecseiek kérésére későbbre halasztották. — A Bátya—Miske mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a miskeiek kapták, mert a bátyaiaknak nem volt rendben az orvosi igazolásuk. — Itt említjük meg hogy a múlt vasárnap lejátszott Kunszentmiklós — Kiskunhalasi Honvéd mérkőzést a kiskunhalasiak nyerték 3:2 arányban. A Solt—Kiskunhalasi Spartacus mérkőzés eredménye 3:0 a Soltiak javára. DÉLI CSC PORT: Katymár— Bácsborsód 7:2, Mélykút—Kunbaja 1:1!, Sükösd—Jánoshalma 1:2, Gara—Hercegszántó 4:0, Csávoly—Kelebia 5:1, Vaskút— Tompa 1:0, Madaras—Bajai Bácska Posztó II. 1:4. Világcsúcsok és Közeledik a tokiói olimpiai játékok ünnepélyes megnyitásának időpontja. A sportolók előkészületei világszerte fokozódnak és ami ezzel együtt jár: egymást érik a világraszóló eredményekről, a szinte hihetetlennek tűnő rekordokról érkező hírek. Vajon kik azok, akik az emberi teljesítőképesség haladásának magasbatörő útján újabb és újabb mérföldköveket raknak le? Rendkívüli emberek? Sportf enomének ? Vegyünk csak közelebbről szemügyre közülük néhányat. * A Népstadion közönsége néhány hete már megcsodálta a csehszlovák Ludvig Danek, a diszkoszvetés Európa-csúcstar- tójának hatalmas termetét, harmonikus, könnyed mozgását. Már akkor úgy tartották számon, mint aki Tokióban versenytársa lehet az amerikai diszkoszvetőknek. A napokban pedig megérkezett a szenzációs hír, hogy Danek, a turnevói versenyen 64,55 méterre javította az amerikai Oerter 62,94 méteres világcsúcsát. Ma ő a csehszlovák atlétika legnagyobb olimpiai reménysége. Rendkívül céltudatos, fegyelmezett sportember. A télen keVasárnap Kecskeméten rendezték meg Bács-Kiskun megye és Békés megye válogatott úszócsapatának visszavágó mérkőzését. Békéscsabán a Békés megyeiek győztek minimális arányban, most viszont tíz pontelőny- nyel Bács-Kiskun megye szerezte meg a győzelmet. Részletes eredmények (a Békés megyeieket B-vel jeleztük): GYERMEKSZAMOK: fiúk: 50 m gyors: 1. Petrezselyem 38, 2. Molnár 39,6, 3. Nagy S. (B) 39,7. 50 m mell: 1. Rozgonyi 44,8, 2. Molnár 48. 50 m hát: 1. Petrezselyem 45,3, 2. Nagy S. (B) 46,4. — Lányok: 50 m mell: 1. Tóth G. (B) 48,8. ÚJONCSZÁMOK: fiúk: 50 m mell: 1. Parkas J. 39,7, 2. Alács 40.5. 50 m pillangó: 1. Alács 40,1, 2. Farkas J. 41,2. 50 m gyors: 1. Alács 32,9, 2. Farkas J. 34,4. 50 m hát: 1. Farkas J. 39.5, 2. Alács 41. 4x50 gyors váltó: 1. Bács-Kiskun 2:21,7, 2. Békés 2:36,2. — Lányok: 50 m gyors: 1. Mácsai (B) 39,5, 2. Vass (B) 40,6, 3. Paltyi 41,7. 50 m mell: 1. Rados 43,8, 2. Vass (B) 44,9, 50 m Äat: 1. Nagy J. (B) 45, 2. Rankl (B) 46,2. 50 m pillangó: 1. Csányi 47,1. 4x50 m vegyesváltó: 1. Bács-Kiskun 3:01,2, 2. Eékés 3:10,5. FELNÖTTSZÁMOK: Férfiak: 100 m gyors: 1. Hajdú (B) 1:03,4 2. Mihalovics 1:05,8, 3. Rácz (B) 1:07. 100 m hát: 1. Nagy M. (B) 1:18,4, 2. Szita (B) 1:19,8. 100 m pillangó: 1. Benkő (B) 1:16,1, 2. Gyulai (B) 1:17,1. 400 m gyors: 1. Mihalovics 5:23. 200 m vegyes: 1. Benkő (B) 2:47,2. 200 m mell: 1. Varga Gy. (B) 3:01,5, 2. Szabó B (B) 3:03,9, 3. Ivá- nyosi 3:05,7. 4x100 m gyorsváltó: 1. Bács-Kiskun 4:30,9. 4x100 m vegyesváltó: 1. Békés 5:09,1. — Nők: 200 m mell: 1. Gábor (B) 3:08,0, 2. Hrabovszki (B) 3:19,0, 3. Mészáros 3:30,3. 100 m hát: 1. Tóth M. (B) 1:31,0, 2. Gombos (B) 1:36,7. 100 m gyors: 1. Weidinger 1:16,0, 2. Tóth I. (B) 1:19,8. 100 m pillangó: 1. Hrabovszki (B) 1:29,0, 2. Gombos (B) 1:31,5. 400 m gyors: 1. Weidinger 6:17,5, 2. Gábor (B) 6:28,5. 200 m vegyes: 1. Gábor (B) 3:13,5, 2. Tóth E. (B) 3:15,7. 100 m mell: 1. Hrabovszki (B) 1:32,4. 4x100 m gyorsváltó: 1. Békés 5:29,3, 4x100 m vegyes- váktó: 1. Békés 6:05,0. sportfenomének ményen edzett, futott, gimnasz- tikázott, súlyt emelt, naponta ötven dobást végzett, tökéletesítette technikáját... * Két világcsúcs fémjelzi a legjobb szovjet úszó, Grigorij Prokopenko nevét. A 100 méteres mellúszásban 1:07,4, a 220 yar- dos mellúszásban pedig 2:31,4 perccel állított fel az idén új világcsúcsot, s vált egyszeriben a tokiói olimpia nagy esélyesévé. A nagyszerű eredmény hosszú edzésmunka gyümölcse. Prokopenko mögött már 13 versenyév van, a 27 éves Ívovi testnevelő csak lassan emelkedett a csúcsig a világranglistán. Úszása harmonikus, rajtja mindig nagyon erőteljes, fordulói kitűnőek. „Fejlődésem azóta gyorsabb — mondja —, mióta új légzéstechnikára tértem át. Most a kartempó befejezésekor veszek levegőt.” Szenvedélye a zene és a motorozás. Állandóan magával hordja zsebrádióját, s 350 cm3 es Jáva motorján már bekalandozta egész Űkrajnát. Közvetlen, egyszerű ember. Egyáltalán nem fenomén ... * Néhány hete öpítették vi!' gá a távirati ügynökségek a hírt, hogy súlylökésben új viPONTVERSENY: 1. Bács-Kiskun megye 195, 2. Békés megye 185. — A vízilabda-mérkőzésen Bács-Kiskun megye győzött 12:4 arányban. Délnyugati területi csapat- bajnokság, Raja,- 500 néző, vezették: Kotai (Dunaújváros), Janda (Budapest). Részletes eredmények (elől a bajai versenyzőik): Andó pontozással győzött Fodor ellen. — Szerecsen ellen a harmadik menetben orvosi és bírói vélemény alapján erős vérzés miatt Vargát leléptették. — Puskás egyhangú pontozással győzött Vajda ellen. — Árvái a harmadik menetben feladta Boros ellen. — Szilaskit sorozatos szabálytalanságok miatt Fodorral szemben leléptették. — Nagy I. sok dulakodással tarkított mérkőzésen pontozással győzte le Kertészt. — Sarkadi biztosan lágcsúcs született: Dallas Long 20,67 méterre dobta a súlygolyót. A római olimpia előtt még a húszméteres bűvös határ lebegett a világ legjobb súlylö- kőinek szeme előtt, ma pedig már Long a huszonegy méteres határt ostromolja. Ez a 195 centiméter magas; 120 kilós, huszonnégy éves arkansasi fiatalember még ifjúsági korában szinte üstökösként robbant be az atlétikai világba. 1959-ben világcsúcsot ért el, 1960-ban, a római olimpián 19,01 méteres eredményével harmadik lett, 1902-ben pedig hét centiméterrel túldobva a 20 méteres határt, megszerezte a világcsúcsot. Ma Long a tokiói olimpia egyik legbiztosabb esélyese. Közvetlen modorú, jó kedélyű fiatalember, hatalmas termetén kívül semmi rendkívüli nincs benne... * Két futó testesíti meg a francia atlétika olimpiai reményeit: Jazy és a nemrég feltűnt Ma- ryvonne Dupureur. Utóbbi váratlanul tört be az európai élvonalba, amikor a münsteri versenyen 2:04,6 perccel legyőzte Gerda Kraant, hollandok Európa-bajnoknőjét. Edzője e verseny után a következőket mondta rtila: ..Msryvonne köny- nyen megdönthctte volna az Európa-csúcsot is (2:02,8) ha Vasárnap délelőtt Baján megrendezett atlétikai versenyen Pestality Mária, a Bajai MTE tehetséges versenyzője a női ifgyőzött Szarvassal szemben. — Klemm hatalmas ütéseit jól állta Bába, ennek ellenére a bajai fiú bzitosan nyert. — Egyed győzelme vitatható lett volna, szerencséjére a 3. menetben ellenfelét, Rehót lelép- tettéfk. — Gozsity pontozásos vereséget szenvedett Bétáitól. Néhány mérkőzéstől eltekintve jóval kevesebb volt a- dulakodás, mint az előző találkozókon, de javítani való még bőven van a fejelés, a beltenye- res ütések és a fogások terén. Bár komoly előrelépés volt ez a győzelem a bajnoki cím felé, még sok nehéz erőpróba előtt áll a bajai csapat. egy kicsit jobban rajtol; jelenleg 2:02-őn belüli teljesítményre képes.” Dupureur asszony 27 éves, egy testnevelő tanár felesége és egy kétéves kisfiú édesanyja. Ö maga is testnevelő Lille egyik iskolájában. A francia szakemberek egészen különleges esetként tartják számon, elsősorban azért, mert számottevő eredményeket csak — kisfiának születése után ért el. Potyogtak a világcsúcsok az amerikai úszók Los Altosban rendezett bajnokságán. Új neveket tanult meg a világ, és még a szakemberek is ámulva sóhajtottak: Lehetséges-e további fejlődés? Érdemes ezzel kapcsolatban feljegyezni Gal- laghernek, az ausztrálok világhírű edzőjének megállapítását: „Az úszás napjainkban csak a középkorát éli. Nincs messze az idő, amikor a mai eredményekkel egy világversenyen döntőbe sem lehet kerülni. A ma világcsúcstartói csak szerény előfutárai azoknak a nagy úszóknak, akik néhány év múlva új határokat szabnak. Nem tartom lehetetlennek, hogy már Mexico-City-ben 52 mp-es 100 gyorsnak, vagy 1:50 perces 200 gyorsnak tapsolhat a világ.” A. A. júsági hárompróbában — mint elsőéves ifjúsági versenyző — 2014 pontértékkel I. o. szintet ért el. Részletes eredmények: Női if-» júsági hárompróba: 1. Pestality Mária, 2014 pont (100 m: 14,1, súly: 11,11, magas: 136), 2. Her- telendi I. 1872 (100 m 14,1 súly: 8,77, magas: 140), 3. Marity J. 1720 pont. — Leány serdülő hárompróba: 1. Sümegi Kornélia 1487 (100 m 14,8, súly: 7,48, magas: 125), 2. Csermák C. 1484, 3. Jerkó K. 1483 pont. Hírek a; MHS-ből SZEPTEMBER 6-ÁN, vasárnap rendezi meg az MHS megyei elnöksége Kecskeméten az összetett honvédelmi verseny megyei döntőit. Az MHS népszerű versenyszámában az idén 15 000 leány és fiú indult el megyénkben a községi, járási és városi versenyeken. A megyei döntőkön 33 háromfős csapat (köztük 11 női), tehát éppen 99 versenyző indul. A női csapatversenyben ismét részt vesz a múlt évi győztes kiskun- halasi Sztupinszki, Horváth É„ Horváth K. összeállítású csapat. Az összetett honvédelmi verseny rajtja vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a nyomási iskolánál. * HONVÉDELMI NAPOT rendez szeptember 13-án Kiskunfélegyházán az MHS megyei elnöksége az MHS repülőterén. A délelőtt fél 10-től délután 2 óráig tartó vitorlázó- és motorosrepülők szerepelnek. Kötelékrepülést, ballonvadászatot; motoros akrobatikus műrepülést, ejtőemyőugrást, a néphadsereg alakulatainak harci bemutatóját és még egy sor érdekes műsorszámot láthat majd a közönség. A Szolnoki Légierők Kecskeméten játszik barátságos edzőmérkőzést a KTE-vel a belső-városi sporttelepen ma, szerdán du. 3 órakor. Itt említjük meg, hogy a KTE házi fegyelmi bizottsága Bohács Ferencet, a csapat balszélsőjét, a sportpályán és a munkahelyén tanúsított fegyelmezetlensége miatt egy évre minden sporttevékenységtől eltiltotta. Az eltiltást a szövetségnek is bejelentették. Nyolc ország több mint 50 versenyzője a mezőgazdasági kiállítás újabb nemzetközi lovasversenyén A 65. Országos Mezőgazdasági Kiállításon csütörtöktől vasárnapig ismét nagyszabású nemzetközi lovasversenyt rendeznek. A négynapos küzdelemsorozaton 8 ország — Lengyelország, NDK, Bulgária, Románia, Jugoszlávia, NSZK, Hollandia és Magyarország — több mint 50 versenyzője vesz részt 116 lóval. A versenyszámokat 12 db 130—160 cm magas — akadállyal nehezített pályán rendezik meg. A versenyek igen érdekesnek ígérkeznek és a mezőnyben több női is szerepel. A Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet haBasicsipke- varróíanfoiya^ot Imiit. Jelentkezni lehet a Csipkeházban. 205 Megyei vízilabda-válogatottunk 12:4 arányban győzött Békés megye ellen. Képünkön a bajai Evetovics lövése a békési kapuba tart. Fölényesen győztek a bajai ökölvívók BAJAI MTE—PÉCSI HONVÉD 14:6