Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-11 / 187. szám
1964. augusztus 11, kedd 5. oldal Ahol ösztöndíjat, fizetett szabadságot ad a tsz tanuló tagjainak Ének az esőben Hissen, ha mindenütt megértenék a termelőszövetkezetek vezetői, hogy ha a tagok tanulnak, az jól felfogott érdeke a közös gazdaságnak is! De bizony ezt még csak kevés helyen értik, s még ritkábban látni annak jeleit, hogy hiszik is. Ebben a tekintetben példa lehet a többi előtt a felsőszent- iváni Űj Élet Tsz, ahol igen sokat tettek már idáig is, s a következő évben szemmel láthatólag' még többet szándékoz- koznak tenni a vezetők a tagok tanulásának érdekében. Országos híre van ennek, hiszen a VI IT. kongresszuson még Kádár elvtárs is úgy említette Felsőszentivánt, mint tanuló falut. Az iskolaév indulása előtt maguk a tsz vezetői beszélgetnek el a tagokkal, hívják fel a figyelmüket a lehetőségekre, s érdeklődnek, hogy ki, mit szeretne tanulni. S lám, évről évre több a szakember, a szakmunkás az Űj Életben, ami az eredményes gazdálkodásnak és a gazdagabb jövőnek egyik legfontosabb feltétele. Ebben az évben is kilenc tagjuk tett eredményes vizsgát a kihelyezett mezőgazdasági technikumban. A kilenc tag között ott volt a tsz elnöke is, Borsodi János. Ki-ki képzettségének, képességeinek és hajlamainak megfelelően tanul az Űj Életben. Legtöbben persze előbb az általános iskolát kell befejezzék, de van, aki már gimnáziumban tanul, felsőfokú mezőgazdasági technikumban, gépipari technikumban, s az agrártudományi egyetemen. As U ’ Élet vezetői nemcsak agitációval, rábeszéléssel segítik tagjaikat a tanuláshoz, hanem megadják azokat a kedvezményeket is, amelyek az ipari dolgozókat megilletik, ha felnőtt fejjel rászánják magukat az iskolára. Az általános iskolai tanulóknak kilenc nap fizetett szabadságot adnak, hogy felkészülhessenek a vizsgákra, a középiskolásoknak 18 napot. Még a tsz-akadémia hallgatóinak is kedvezmény jár náluk. A múlt télen negyvenen vettek részt az ■ állattenyésztő előadás- sorozaton, s valamennyien óránként egytized munkaegységet kaptak érte. Azoknak pedig, akik magasabb fokon tanulnak, s kötelezik magukat, hogy a tsz-ben maradnak dolgozni továbbra is, számottevő ösztöndíjat juttat a termelőszövetkezet. Nem csoda tehát, hogy a fejsószentiváni Űj Életben nagy a kedv a tanuláshoz. A tsz idei kulturális terve szerint a következő évadban összesen kereken nyolcvanan fognak tanulni a tsz-akadémiától az egyetemig. Molnár József Pályázat országos amatőrfilm-fesztiváira A Népművelési Intézet pályázatot hirdet országos amatőrfilm fesztiválra. Pályázni lehet fesztiválon még díjat nem nyert egyéni és közös alkotással, bármely méretű néma és hangos, fekete-fehér vagy színes filmmel. A pályázatra beküldött filmek közül a fesztivál rendező bizottsága választja ki a bemutatásra alkalmas műveket, A rendező bizottság minden elfogadott film szerzőjének a „fesztivál emléklapját’' juttatja. A bíráló bizottság pedig a nyilvános vetítéseken dönt a díjak sorsáról. A következő díjak kerülnek kiosztásra: A fesztivál nagydíja (kategóriától függetlenül a legjobb film kapja). A fesztivál külön díjai (kategóriától függetlenül azok a filmek kapják, melyek különös figyelmet fordítanak mindennapi életünk megismertetésére és bemutatására). A fesztivál kategória-díjai {a legjobb játék-, dokumentum- és riport-, báb-, rajz-, trükk-, kísérleti és úti filmek kapják). Filmenként külön nevezési lapot kell mellékelni. Részletes pályázati felhívást és nevezési lapot a Népművelési Intézettől lehet beszerezni. A filmeket 1964. szeptember 15-ig kell a Népművelési Intézet képzőművészeti osztályához (Bp., I. kér., Corvin tér 8.) eljuttatni. „A taps éltet” — nyilatkozott az újságíróknak Gene Kelly és hozzátehetnénk; ha csak ezen múlik, akkor a kitűnő amerikai művész bizonyára hosszú életű lesz. Mert érti a módját, hogyan kell felderíteni, őszinte tapsra késztetni a közönséget. Nálunk most bemutatott filmjében is — melynek Stanley Do- nen-ner társrendezője és főszereplője egyben — ő a központ, a hajtóerő. A történet egyébként habkönnyű. Szokványos hollywoodi mese: az ünnepelt sztár beleszeret a kis névtelen táncos görlbe, persze partnere a futószalag szépségű Lisa Lamont ezt nem veszi jónéven és minden elképzelhető módon igyekMeghökkentő fordulatok, sziporkázó ötletek, izgalmas je’e- netek — az új angol filmvígjáték jellemzői. A történél szereplői rendőrök és gengszterek, főhőse: Pearly Gates, aki ugyan a londoni alvilág szindikátusba tömörült „jeleseinek” a feje, de különleges körülmények folytán később a törvény, vagyis a rendőrség „balkeze” is. szik útjukba akadályt gördíteni. Ám, Ihiába minden ármány és mesterkedés, mert a film, ha zökkenőkkel is, de biztosan halad a happy end felé. Az igénytelen kis történetre odafigyelni is alig érdemes. Gene Kellyre és táncos partnereire annál inkább. Ragyogó revűjele- netekben csillogtatják fölényes tánctudásukat, kellemes hangjukat: Donald O’Connor, Debbie Reynolds, Rita Moreno és a többiek is. Káprázatos színek, fülbemászó melódiák és temperamentumos, akrobatikus elemeket vegyítő táncok — mindez a közönségnek felüdítő szórakozást, Gene Kelleynek újabb, megérdemelt tapsokat biztosít. A váratlan és humoros jelenetekben bővelkedő film főszereplője Peter Sellers. A jól összeválogatott szereplő- gárda teljesítménye. Cliff Owen rendező lendületes munkája, a nem mindennapi történet ötlet- gazdagsága a nyár egyik legkellemesebb vígjátékává avatja A törvény balkeze című filmet. V. Zs. Eoy szép este tanulságai Soltvadkerten (Tudósítónktól.) Mi tagadás, Soltvadkerten is akadnak még jó néhányan, akik nehezen bíznak a cigányok ,„fejlődőképességében”. Nos, az ilyen, és ehhez hasonló véleményt hangoztatok számára igen csattanos ellenérvet szolgáltatott az alábbi epizód. A napokban a Mátészalkai Körzeti Földművesszövetkezet Cigányegyüttese a soltvadkerti új iskola udvarán szabadtéri elő- adáscn szerepelt. A rádióból és a televízióból immár közismert, a Szocialista Kultúráért jelvénnyel kitüntetett, 24 tagú együttes énekeseinek, zenészeinek, táncosainak műsora valósággal lenyűgözte a mintegy félezer főnyi nézősereget. A repertoár nagyobbik fele művészi táncprodukciókból állott, s előadtak egy — az egykori cigányélet megnyomorítását, a cigánylélek drámai mélységeit felidéző — megható jelenetet is, hatalmas sikerrel. S ezen az estén a közönség nemcsak a gyönyörű, művészi produkció élményével tért haza, hanem másról is sok szó esett a nézők körében. Arról beszéltek: Lám, ha a cigányok is megkapják a felemelkedéshez, a kulturálódáshoz szükséges feltételeket, ők is rövidesen hasznos, teljes értékű tagjai lehetnek társadalmunknak, s nemcsak a táncban, énekben, zenében — hanem minden más tekintetben is ... A törvény balkeze tekintetét. A házak is fáradtan, roggyantan sántikálnak az ócska sikátorok két partján. A lebújok bűzére emlékezik orra. Most az nem hatol idáig. Felszippantja a trópusi nap heve. Idegesen kap orra hegyéhez, hogy letörölje az odasiklott csik- landó izzadságpatakot. A legyintésével okozott kis légáramlat poshadt hal, forró vas, ázott kötél, kikötői szemét, rothadt gyümölcs súlyos szagát hozta. ODAFORDUL a teherautó. Hátrább lép. Még egy pillantást vet a kikötőváros mögötti ormótlan sziklákra, melyek a titokzatos, vadvillogású őserdővel borított hegyvidéket bevezetik — aztán alááll a zsáknak. Roppant háta meghajlik, ősz mellszőrei hegyéről aranybarna verejtékcseppek gurulnak, folynak fekete klottgatyája alá. öreg izmai pattogva feszülnek, csontjai reccsennek, szíve táján tiltakozó nyomás sűrűsödik. De nem enged. Sebes száját beharapja, elsötétülő szemmel, kihunyó aggyal sattyog fel a hajóhídon. Látszólag ruganyosán iszkol a többi, meggörbült rabszolga után. Egyszer majd csak vége lesz a napnak, s akkor feledést nyújt az undorító kocsma. Mikor a zsákot ledobja a hajó gyomrában, szusszan egy párat, majd pihentetve fellépdel a vaslépcsőn. A fedélzeten két markával megmasszírozza dur- *a bőrű. fekete pontokkal pety- fljezett arcát. Ott szerezte ezeket a jeleket a hajókazán mellett, mikor harminc évvel ezelőtt Dél-Amerikába hozta a kalandvágy. Gyerekkora óta hívta a tenger. A TENGER, amely most is olyan idegen számára, mint akkor volt, midőn hazáját otthagyta érte. Ügy puffad most is zöldeskék hátával a sárgán vibráló forró levegőbe, mintha rejtelmes, apokaliptikus bőgés készülne feltörni alóla. Nincs rajta tűhegynyi hely, ahol ne lenne mozgás: párolgás, hullámzás, fényjáték, sóhajtás, szüntelen változás. De mi ez? Jose Philep dobhártyáján különös emlékhangok kopognak. Lágyan, mégis olyan felkavaró erővel, hogy azt hiszi, mindjárt el kell oszlania a semmibe. Meg kell kapaszkodnia a vaskorlátba. Fejét bódultán lehajtja, szinte húzza valami roppant erő a szörtyögő, lihegő, szennyes tengervízbe. Mi ez, a halál talán? S az utolsó pillanatban szólt hozzá a Haza? A korláton odébb markol, a forró vas magához téríti. Igen, tudja már, mi történik. A szenvedélyes, izgatott spanyol beszéd lármájából nyugodt szavak zenéje hatolt fülébe. Egyetlen mondatot hallott csak. Magyarul. — Ha a daru kitette a partra, a deszkaburkolást le kell szedni róla. A daru alatt öt-hat főnyi kis csoport sürgölődik. Mintegy három asztal hosszúságú, ládába rejtett teherre szerelik a hevedereket. A láda oldalán fakult fekete betűk: Budapest—Csépiéi. Hungary. Jóságos, sötét, kerek betűk, melyeknek láttán olyan reszketős rázza meg az öreg Jose Phi- lep szénszál testét hogy se lépői, se szólói nem tud. ösa sertés kerek feje gyermeki ragyogással mozdul a hátteret adó, tengerkék végtelenség előtt. Meredt szemmel bámul a kis társaságra, a láda rakományra. Várja, várja, hogy szólnának még egyszer. Hogy hallana magyar szót. Harminc esztendeje talán harmadik alkalommal. Harmadik esetben úgy, hogy egész valójában megrázta, felforgatta. Egyszer a második világháború befejezése után öt évre. Egy vicinálison egzaltált kalapügynök kínálta portékáit az utasoknak. Minthogy senkire nem volt hatással, megeresztett egy ízes tiszántúli káromkodást. Nagyon megörült az éhenkórász honfitársnak, csak akkor döbbent meg, mikor az lefricskázta magáról. — Tágulj, vén szivar! Biztosan Rákosiék küldtek, hogy szimatolj utánam... Vigyázz, itt nem odahaza vagy. Egy szavamba kerül és lesitteltetlek. Én Kossuth apánk útját járom: Harcosokat toborzok szent hazánk felszabadítására... De nem a magadfajta aljanépből... Elég, hogy otthon ti vagytok a polcon. A VIGÉC gyűlölködő szavaiból homályosan megértett, de inkább megérzett valamit abból a nagy változásból, ami az ó-hazában végbement... Vágyott haza, de reménytelenül gyengék voltak már a szálak, melyek az elhagyott szülőfölddel összekapcsolták. .. Hol kezdődött, miért szakadtak el a kötelékek? Nyolc évvel ezelőtt mintha megvillant volna benne valami ebből a ,,miért”-ből. Egy Rio de Janeiro-! csapszékben akadt össze Sarahval — Sárival —, a kiégett kokottal. Kopott, hervadt testét anyaszűz meztelen kínálgatta a lány — részeg, vén matrózoknak. A durva marko- lászásokra fájdalmas panasz fakadt sötétvörös rúzsos szájából: „Anyám! — ha tudnád...” — Milyen reményekkel indult a vakvilágba valamikor ez a szerencsétlen, kihasznált nő? Úgy hitte, hogy teste örökké kívánatos marad? Hogy meghódítja vele a boldogságot? MIT GONDOLT ő, Jose Philep, amikor a harmincas évek elején így utasította vissza a szaktársak közeledését: — Rám ne számítsatok. Semmit nem vállalok. Nem hiszek abban, hogy ha egy Vulkanfiber kuffer röpcédulát valahová eljuttatok, megváltom vele a világot... Nekem nincs szükségem a politikára... Unom az itthoni kócerájt. Nézzétek! Ezzel a marha fizikummal Amerikában vagyont verekedek ki magamnak. Talán, ha gyengébb lennék... Meg, tudjátok, a nők is buknak rám. Akit pedig a nők adogatnak egymásnak... Ő is hatalmas teste erejében, szerelmi képességei örökkévalóságában bízva ment hódító útjára. Azóta nincs megállás: őserdő, bánya, tenger ontotta a munkát, s ő bírta is. Táncosnők, milliomos lányok, ültetvényes feleségek, tábornokok kitartót női fogadták őt hálószobájukban — s míg füzéből tartott, mennyországban élt. Mikor azonban egy utcai nő felruházta őt a nemibaj viharaival, a nők csodálta láng lassan kihunyt... A munkáért pedig — hiába telt erejéből háromszor annyira mint másoknak — csak annyi pénzt adtak, amennyivel egyéni élvezeteit győzte... Spekulációhoz, vállalkozáshoz nem volt elég fineszes... De meddig bírja még a kíméletlen versenyt az ifjú izmokkal?! A hajókorlát mellől megros- kadva bámul arra a csoportra. A végén azoknak is feltűnik. Egyikük meg is jegyzi. — Szegény vén ördög. Micsoda bivaly termet. De mintha nem is lenne normális... Kár. Lemennek a parti rakodóra. Ekkor tér magához Jose. Rohan utánuk. — Maguk magyarok?! — ordítja, és úgy ront közéjük kolosszus tömegével, hogy azok megrökönyödve húzódnak hátrább ölelésétől. — Miért jöttek? Mi újság otthon? Igaz. hogy nyugdíjat kapnak ilyen öreg melósok, mint én? — Brazília rendelt tőlünk ezekből a gépekből. Mi fogjuk beszerelni őket — magyarázzák neki, és nem tudják, mi megy újságszámba a vén medvének azokból, amik számukra természetesek. ALKONYATKOR. a búcsúzáskor kéri őket Jose Philep, azaz Fülöp József. — Adják nekem azokat a deszkákat, amiket a gépről lebontottak. — Csali nem fűteni akar velük ezen a forró égtájon? — Nem, nem... Ebből akarok koporsót csinálni magamnak — mondja csendesen az ősz rakodó. — Én már soha nem megyek haza. XÓ& Istyan
