Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-30 / 203. szám
1964. augusztus 30, vasárnap 3. oldal A munkásoké a szó Nem azonosítják magukat Előrelendítő nyugtalanság Az asztal egyik végén én, a másikon pedig a két munkás. Várakozóan néznek rám. Várják, hogy megszólaljak, kibökjem végre, hogy mit akarok. Ezt azonban most még nem árulom el. Tulajdonképpen egy olyan cikket szeretnék írni, amelynek elképzelésem szerint ez lenne a mondanivalója: Nem volt ez mindig így Társadalmunk száműzte a munkanélküliség rémét. Egy szakmunkásnak manapság nem okoz gondot, hogy biztosítani tudja-e családja megélhetését a következő hetekben, hónapokban, években is, hiszen válogathat a tálcán kínált állások között. Sajnos, sokan visszaélnek helyzetükkel. Kilépéssel fenyegetőznek, vagy ki is lépnek a vállalattól, hogy ezzel anyagi előnyt harcoljanak ki maguknak. A gondoskodást természetesnek veszik, és úgy vélik nem is tartoznak hálával érte. Pedig nem volt ez mindig így. Minden biztosítékom megvan arra, hogy beszélgetésünkből ez derül majd ki, hiszen partnereimet körültekintő gondossággal választottam. Fekete Sándor bácsi, a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár darus csoportjának vezetője sokat próbált idős munkás. Fiatalságát abban az időben élte, amikor az üzemek, munkaközvetítő irodák ajtaja előtt hosszú sorokban álltak az alkalmazásra várók. Horváth János fiatal hegesztő 1955-ben tette le a szakmunkásvizsgát. Jól keres, mégis itt akarja hagyni az üzemet. Elégedetlen. — Bizonyára még jobb állást, még több fizetést akar — vélem én. Sokáig úgy tűnik, hogy a cikk szerzéséhez megfelelőnek vélt receptem jól beválik. Lám Fekete Sándor bácsi sorolja szépen, hogy 1925-ben ütötték rá a pecsétet szakmunkás-bizonyítványára, állandó munkahelyet azonban csak tizennégy évvel Keresik a homoktűrő virágokat Félezer dísznövény pompázik Kecskemét határában később, 1939-ben talált. Addig bejárta a fél országot. Nyáron cséplőgép mellett dolgozott néhány hetet, télen alkalmi munkát vállalt. Jegyezgetés közben lopva a fiatal férfi arcát fürkészem: mit szól mindehhez? Érti-e, hogy a lecke tulajdonképpen neki szól? A fáradságot sem sajnáljuk Elkapja kérdő pillantásomat, és beszélni kezd: — Apám is sokat mesélt azokról az évekről. Kubikos volt. örült, ha nyáron inaszakadtáig dolgozva össze tudta kuporgatni nekünk a télirevalót. Mert télen csak néhány napos bérmunka akadt számára. Favágás az erdőn, vagy valamelyik nagygazda házánál. — A mai fiataloknak köny- nyebb — vetem közbe—, sokszor mégis elégedetlenek. Munkahelyről munkahelyre vándorolva hajszolják a még jobbat. — Igen, én is azt mondtam a múltkorában, hogy elmegyek innen, de higgye el nem azért, mert telhetetlen vagyok. — mondja határozottan Horváth János. — Mi fiatalok szeretünk jól élni, ez igaz. Szeretjük, ha csinosan öltözik az asszony, szép bútor van a lakásban és mindene megvan a gyereknek is. Nem sajnáljuk azonban a fáradságot sem, hogy mindezt megkeressük. Rövid szünetet tart és az idős munkásra néz — mint aki szavaira vár igazolást. Hol liát a hiba ? — így helyes, így igaz — bólint Sándor bácsi. — Néhány mihasznától eltekintve ezek a legények valóban becsületesen megfogják a dolog végét. — Hol hát a hiba? Miért akarja itthagyni a vállalatot? — szegezem most már a fiatal hegesztő mellének a kérdést. — Mert úgy érzem és munkatársaim is hasonlóan gondolkoznak, hogy nem rajtunk múlik az, hogy kevesebbet keresünk, mint amennyit lehetne. Nem mondom, hogy nem élnénk meg abból a 3200 forintból, amit az asszonnyal ketten összehozunk havonta, de szeretnénk egy jobb lakást és a gyereknek is évről évre több cipő, több ruha kell. A fiatal munkás szavaira az üzem munkaügyi osztályán találok igazolást. Az osztályvezető véleménye szerint is jobban kereshetnének a valóban becsületesen dolgozó hegesztők. Teljesítményük minden hónapban elérhetné a 100 százalékot, ha jobban szerveznék a munkát a vezetők. Erre egy példa: az elavult csoportbérezési forma helyett már régen a brigádbérezést kellene alkalmazni. így könnyebben áttekinthetnék munkájukat a hegesztők és fülön foghatnánk azokat, akik hanyagok, lusták és lerontják a teljesítményeket. A határozott intézkedés azonban késik, és a dolgozók elégedetlenek. Ezért nem vállalták például a túlórákat sem a közelmúltban. Hogy a halasztást nem tűrő exportmunkát be tudják fejezni, a gépgyár kénytelen volt Tisza- kécskéről „kölcsönkérni” hegesztőket. A rossz munkaszervezés Az üzemben szerzett tapasztalataim így módosították, gazdagították előzetes elképzelésemet. Horváth János, csakúgy mint a többi gépgyári hegesztő — akiknek a nevében véleményt nyilvánított — jól tudja mit kapott társadalmunktól. Nyugtalansága, tiltakozása az üzemben uralkodó állapotok ellen indokolt. Csak a megoldás módját nem látja világosan. A megoldás ugyanis nem az, hogy búcsút mond a kapufélfának. A Vegyipari Gépgyár párt- szervezete és a szakszervezeti bizottság bizonyára segít megoldani a hegesztők problémáját — bár kétségtelen, hogy erre sor kerülhetett volna korábban is. És még egy gondolat: Túl sokszor hivatkoznak manapság egyes gazdasági vezetők a munkaerőhiányra, a munkásvándorlásra, ha meg kell magyarázni a bizonyítványt, indokolni kell a tervlemaradást. Arról azonban mélyen hallgatnak, hogy az üzem politikai és gazdasági vezetői megtettek-e mindent annak érdekében, hogy dolgozóik elégedetten, kedvvel végezzék munkájukat. A munkásvándorlást előidéző okok között ott lapul a rossz munkaszervezés. Fél év alatt százötvenen mondtak búcsút az üzemnek, úgy véljük ez elég kemény figyelmeztető. Békés Dezső A FIATAL ORVOS súlyos műtétnél segédkezett. A beteg túl van az életveszélyen — ő az egyik operáción. A következőig lélegzetvételnyi szünetet tarthatott. Ezalatt megivott egy dupla feketét és átlapozta a megyei lapot. Idegeit az is nyugtatta egy kicsit, hogy a címek gondolatait egy- egy villanásnyi időre kívülre, az egészségesek világába röppentették. Termelőszövetkezeti földekre, esztergapadok mellé, ülésekre, színházi kulisszák közé. Azazhogy megnyugodott volna, ha... A megyei lap hetedik oldalán, fent egy karikatúrán állt meg a szeme. A főalak: orvos. Fehér köpenyben, kezében, zsebében a legközismertebb eszközökkel — kényelmesen ül íróasztala mellet. Fölötte nagy pecsétű diplomája függ a falon. Odébb polcok, teli gyógyszeres üvegekkel, tégelyekkel. A doktor előtt egy kucsmás és egy kalapos parasztember óriási toronyórát támaszt. Az óralánc szinte átéri a rendelőt és akkora medál van a végén, mint egy emberfej. A kép aláírása: — A toronyórájuk nem modern, a lánc nem arany, nem megyek magukhoz körorvosnak. MIKOR TEHÁT a soron következő operáció előtti kis sziesztában az ifjú orvos meglátta ezt a karikatúrát, ujjai önkéntelenül is megropogtatták az újságot. Vége volt a pihenésnek. Felugrott az asztalka mellől, sietett a folyosóra, s az első ajtón benyitott. Már a küszöbről nyújtotta előre a lapot. — Bámuljatok! Ennyi ötlet- gazdagság, szellemesség, eredetiség — egyetlen karikatúrában! Két kolléga egyszerre vette el az újságot. Akkorára a harmadik is odaért, a kollegina. Mind a négyük fiatal. — Ezt jól megkaptuk! — engedte el a papír sarkát az egyik. — Pénzéhesek vagyunk ... — Kapzsik! — Telhetetlenek. Rakosgatták egymásra a jelzőket. De nem volt sok idő a gyönyörködésre Máris indultak. Ki a műtőbe, ki valamelyik kórterembe. Egyik a laboratóriumi kísérleteihez, a másik súlyos beteghez, ahová éppen csöngették. — Ilyen felszínes általánosításokkal bizalmatlanságra neveli a sajtó a betegeket — a társadalmat — az orvosokkal szemben — jegyezte meg az első fiatalember távozóban, és Brigádvezetők a Krímből Kecskeméten a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet központjában, a többi között dísznövénytermesztési kísérletekkel is foglalkoznak. Az erre a célra kijelölt virágkertben mintegy félezer fajta dísznövényt gyűjtöttek össze, hogy közülük, majd kiválogassák azokat a fajtákat, amelyek jól bírják a szárazságot, a homokon is egész nyáron át díszlenek. A kísérleti parkban a virágok tarka sokasága nyílik. Kétszáz féle színben csaknem félezer rózsa- tő virít, s közöttük — egyben a gyűjtemény érdekességei — legszebbek a lila és rózsaszín virágúak. Az eddigi tapasztalatok szerint a dísznövények jól bírják a szárazságot és a homokot, közöttük a folyton nyíló parkrózsák is. Rajtuk kívül egész nyáron virágzik, s a legkülönbözőbb színekben tündököl az egy méter magas hibiszkusz is. A kert egyik gyönyörű parcelláján a Németországból származó floxiák virítanak. Ezekből eddig főként a pirosak voltak ismeretesek, a kísérleti parkbon visapnt a színek valamennyi árnyalatában előfordulnak. Igen jól alkalmazkodnak a laza homoktalajokhoz. A rózsakertből az idén mintegy 300 tövet értékesítenek, jövőre pedig megkezdik a magastörzsű rózsák homoktűrő fajtáinak kiválogatását is. Hétfő óta ismerkednek megyénkkel krími vendégeink. Kettőt közülük most mi is bemutatunk. Raisza lljinicsna Naumenlco, a Szevasztopoli 47. számú Építőipari Vállalat szocialista címet elnyert ifjúsági vakolóbrigádjának vezetője. Míg a kecskeméti Aranyhomok Szállóban vártam rá, elmondták róla, hogy már az iparitanuló-iskolában kiemelkedett szorgalmával, tudásával. Az iskola elvégzése után rövidesen munkacsapat vezetésével bízták meg. Lelkesen beszél munkájáról. — Huszonnyolcán vagyunk a brigádban, valamennyien nők és Komszomol-tagok. Mi végezzük az épületek belső vakolását. Vállalatunk általában lakóházakat épit előregyártott elemekből. Egész szobákat emelnek be egyszerre, a fürdőszoba berendezve kerül a helyére. A munka folyamatosan halad. Amikor a második emelet összeszerelését megkezdik, a földszinti helyiségekben már a belső munkáknál tartanak. A brigád munkateljesítménye iránt érdeklődöm. — Átlagban 135 százalék, de 130 alatt még nem volt. Mi a vélemény a nálunk alkalmazott vakolási módszerekről? — Sok időt vesznek igénybe. ,1 Szovjetunióban az előregyártóit elemek több fajtája vakolatai készül, de a vakolatlan falelemek felülete is sokkal simább, mint amit itt láttam — igy nálunk a vakotoknak köny- nyebb a munkájuk. Jevgenyij Andrejevics Rebrov, a Szevasztopoli 42-es Építőipari Vállalatnál dolgozik. 1958. óta egy 15 tagú — előregyártott elemeket összeszerelő — brigád vezetője. Ám adjuk át neki a szót. — A negyvenlakásos szabványépületeket 24 nap alatt szereljük össze. Brigádunk átlagos teljesítménye a 143 százalék körül mozog. — Melyik építkezésre emlékszik vissza legszívesebben? — Egyformán kedves előttem mindegyik, a tavalyi iskolaépítés azonban emlékezetes marad számomra. Harminctantermes, spotköri helyiségekkel, munkatermekkel, szertárakkal ellátott iskolát 7 hónap alatt kellett felépíteni. Ez nagyon rövid határidő. Brigádunk tagjainak többsége családos, nekem is van két iskolás lányom. Talán miattuk éreztük a ránk hái~uló feladat fontosságát — mondotta Jevgenyij Andrejevics, majd így folytatta: — Másfél hónap alatt összeszereltük az iskolát. A hetedik hónapra vállalatunk átadta a teljesen kész intézet kulcsait. mérgesen dobta vissza egy közeli asztalra az újságot. — Azért mert vannak mértéktelenül anyagias orvosok is, nem kellene mindegyikünk ellen hangolni a betegeket... Sosem gondoltam volna, hogy mindjárt pályánk kezdetén gondoskodnak arról, miként lo- hasszák munkakedvünket — szólt utána a második. Az orvosnő még hozzáfűzte. — Hagynának bennünket, fiatalokat nyugodtan dolgozni... Ne kezdenék ki önérzetünket, becsületünket... EKKORÁRA éppen elváltak útjaik. A negyedik még egy kézmozdulattal visszatartotta őket. — Gyerekek! Tudjátok, kivel kellene választ íratni G. S. ka- rikatúristának? ... Azzal a fiatal kollégánkkal, aki szombat reggeltől hétfő estig °gyíolv- tában, éjjel-nappal dolgozott. Felügyelt több mint száz és legalább húsz súlyos beteg felett. Felvette, ellátta a kórház kétszázezres körzetéből a sürgős kezelésre szorultakat... ötvenhat órai munka után ment haza, hogy másnap reggel újra kezdje... — Elfelejtetted, hogy a fáradtságon kívül mást is vitt haza magával. Zsebében ott volt kétszer 29 forint, két éjszaka ügyeleti dija . — egészítette ki egyikük. A másik még megtoldotta. — Meg kellene írni azt is a karikatúristának — meg a szerkesztőségnek —, hogy mint annak a szaktársunkn.ak, nekünk is — legfeljebb antimagnetic óra van a karunkon, acélból készült percmutatóval... Nem toronyóra, aranylánccal. Mint mondották, meg is írták a szerkesztőségnek. Kilenc fiatal doktor. A Megyei Kórház másodorvosai. MEGÉRTJÜK méltatlankodásukat, és helyeseljük, hogy nem azonosítják magukat a karikíro- zott orvos típusával. Azt azonban megemlítiük — s ezt a rajzra gondolva objektiven el kell ismernünk —, hogy az nem az igen megterhelt és áldozatos munkát végző kórházi orvosokra vonatkozik. Nem hisszük, hogy ne ismernének olyan fiatal vagy éppen középkorú orvosokat* akik ugyanolyan magas igények bástyája mögül hadakoznak az ellen — amiről a karikatúra „szól”. A falura költözés ellen ... Sajnos, van annyi ilyen orvosokból, hogy típus ként is ábrázolhatja őket a karikatúrista. _ . . Tóth István — Hogy érzik magukat Eács- Kiskun megyében? — Nagy szeretettel és barátsággal fogadtak bennünket mindenütt. Reméljük viszonozhatjuk ezt a fogadtatást és vendégeink között épitömunkások is lesznek — hangzott a válasz. Nagy Ottó
