Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-27 / 200. szám

1964. augusztus 21, csütörtök 5. oldal Nemsokára kezdődik,.. a a^aájSSs^<3ei; A matador <4 szünidő utolsó napjaiban — magamról tudom — már csak fél gőzzel rúgják a gyere­kek a labdát. Esténként — a gyönyörűen bekötött — új tan­könyveiket nézegetik. Egy-két lelkesebb szülő kívánságára hét órakor kelnek, hogy „megszok­ják újra a rendet”. A játszótereken, grundokon, még a presszókban is egyre több szó esik az iskoláról, sünit ta­lán újra festettek, és a leendő tanárokról, akik már osztályuk névsorából próbálják felidézni jövendő tanítványaik arcát. Au­gusztus vége a nagy elhatározá­sok, tervek „új élet kezdések” ideje, aminek ha fele is telje­sülne, akkor az országos tanul­mányi statisztika egy bukott tanulót — de még közepest se — jegyezne az új tanévben. Kint a Műkertben bágyadtan süt a délutáni nap. Három-négy srác — a fentieket meghazud­tolva — vidáman focizik a zöld gyepen. — Hogy hívnak? — kérdezem az egyiket. — Bromnitzer András — áll meg előttem lihegve. — Hánvadikos vagy? — ötödikbe megyek. A mé- heslaposi általánosba járok. — Várod, mi, hogy elkezdőd­jön az iskola? — Nem. — hűti le optimiz­musomat. — Rossz tanuló voltál? — Négyes rendű. — Nem. szeretsz iskolába járni ? — Nem nagyon. Sok fülest kapunk. De az idén már felsős vagyok. — Mit csináltál nyáron? — A fehértói úttörőtáborban voltam két hétig. Meg a Ban- dásékkal játszottunk. Persze, azért kicsit számolni is szere­tek... — A füzeteid megvannak már? — Nincsenek, de sajnos, le­het kapni mindent. Már sóknak megvan. Társai sürgetik. Paképnél hagy engem, és visszaszalad hozzájuk. — Mi a fenét povedáItatok azzal a nagyokossal? — mutat rám a kövérebbik. — Semmit, nem lényeges. — mondja és feldobással hozzák ismét játékba a nyári „nagy­üzemtől” megpuhult labdát. Visszafelé bandukolva belá­tom, hogy „tiszteletlenség” volt tőlem ilyenkor az iskoláról kér­dezni és éppen az ez ügyben legérzékenyebbeket. Szilárd el­határozásom: ezentúl csak fel­nőttekkel beszélek. Az iskolai tankönyvek — iskolánként csoportosítva — áll­11. — Észrevettem, hogy ez a patron valamivel nagyobb, mint a többi, és sokkal nehe­zebb is... Rögtön arra gon­doltam: csak nem ezt tetszik keresni? Palánkai sértődött arccal, méltóságteljesen kivonult a szobából. — Na, ezt jól elintéztem — nézett utána a vegyész. — Sze­reztem magamnak egy ellensé­get... A lány odabújt hozzá: — örülsz, hogy meglett? nak a Szabadság téri könyves­bolt raktárában. — Mi a központból mindent időben megkaptunk — mondja Németh János üzletvezető. — Csoportosítottuk is az iskolák igénylése szerint, csak sajnos, nem jönnek érte. Tavaly már 25-én elkezdődött a tanárok szá­mára a tanév. Az idén csak 28-án!? Így nehézségbe fog üt­közni a több mint 600 ezer fo­rint értékű tankönyvek kiadása. Szeretném, ha minél előbb jön­nének a tankönyvfelelős taná­rok, hogy időben megtörténjék az elosztás. A postával szemben a papír­boltban izgatott gyerekek vásá- sároltatnak még izgatottabb szü­leikkel. „Ez is kell, az is kell’ mutogatnak a polcokon fekvő írószerekre. És a jó szülő — a bizonyítvány érdekében, ha nem is repdeső örömmel, de kifizeti a megnövekedett számlát. — Húszezer forint felett van a napi forgalmunk — mondja mosolyogva Bíró Erzsébet üzlet­vezető. Az idén is nagyon jó az ellátásunk, egyedül a műanyag füzetborító kevés, de talán szep­temberig azt is kapunk. A tan­év eleji napokban egymilló fo­rint körüli forgalomra számí­tunk. A Bányai Júlia Leány- gimnáziumban friss festékillat terjeng. A falak fénylenek a vi­lágos színű valkidtól. — Már csak az üvegek bevá­gása van hátra. — fogad Bán Az utóbbi évtizedben számos könyv foglalkozott a múlt nagy civilizációinak — Egyiptom, Mezopotámia, Kréta stb. — fel­fedezésével és emlékeinek feltá­rásával. Ám mind ez ideig saj­nálattal nélkülöztünk egy olyan könyvet, amely a magyar régé­szet történetét elevenítette volna fel. Halász Zoltán tehát a ku­tatóknak és az olvasóknak egy­aránt hasznos szolgálatot tett a hazai archeológia történetének megírásával. Nem az egyes kor­szakok kronologikus rendjére fűzte fel mondanivalóját, ha­nem szemelvényeket ad, fe­jezetenként más-más keretbe ágyazza mondanivalóját. Az egyikben a kutató régész, a másikban a barlangkutató ős­ember, a harmadikban a kuta­tott város (Aquincum) élete lép előtérbe. dírozott magában. — Palánkai- nál ugyanazok a tünetek lép­tek fel, mint a Lefu 156-os gáz­nál ... Pontosan ugyanazok voltak a tünetek... Ki érti ezt? Lelkiismeret-furdalás gáz nél­kül? Érthetetlen, teljesen érthe­tetlen ...” — Cicu, csókolj meg és ne haragudj... Szórakozottan megcsókolta a lányt, aki a nyakába csimpasz­kodott. — Nagyon kellemetlen hely­zetbe hoztál... És most kér­lek, engedj el, meccsjegyem van. Ervinné, az iskola igazgatója. A tatarozók elkészülnek szeptem­ber 1-re, de... — De? — 25-e van és még nincs ma­gyar, matematika, kémia, és fi­zika szakos tanárunk. Ezenkívül a Nyomtatványellátó Vállalat — bár leszámlázta a 30 darab osz­tálykönyvet — öt darabbal ke­vesebbet küldött. Így nem tu­dom, hogyan kezdünk hozzá? Különben megkaptuk az új rendoktatási tervet is. Sokkal áttekinthetőbb az eddiginél. Új­ra bevezették a szorgalom je­gyet, és a jutalmazások külön­böző módszereit. — A tankönyvek? — Kezelésük még az anyagi elismerés mellett is nagy meg­terhelés a tanároknak. Nem tu­dom, nem lenne-e jobb mint ré­gen, könyvterjesztő útján elad­ni a tankönyveket. Mindeneset­re, már elkészítettük a tan­tárgyfelosztást. Diákjaink a vas­kúti táborban voltak a nyáron, és most a KISZ-kongresszusra készülődnek. Az évnyitó szep­tember elsején lesz. • •• A könyvesboltok raktáraiban még ott állnak a tankönyvek, a papírboltok fel­készültek a várható nagy for­galomra. az iskolában megszer­kesztették már az órarendeket. Bromnitzer Andrásék is lassan befejezik a meccset, fehér in­get vesznek és elkezdődik az 1964 65-ös tanév. Pille György A szerző a honfoglalás korá­val zárja művét, s ezzel lénye­gében a magyar föld régészeti felderítésének históriáját adja az olvasó kezébe, s kirekeszti árpádkori-középkori jobbágyné­pünk emlékanyagának bemuta- sát. Pedig bőven lehetett volna írni erről a korszakról is, hi­szen az esztergomi, visegrádi, egri ásatások története, a szé­kesfehérvári királysírok megta­lálása, vagy a kiskunhalasi és kelebiai kincsek felbukkanása népünk történetének szempont­jából van olyan fontos, mint a nagyszéksósi hun ékszerlelet. Ettől eltekintve a könyv stí­lusa olvasmányos, tartalma szakmailag megbízható. E kettő avatja maradandó értékű tudo­mánytörténeti feldolgozássá Ha­lász Zoltán könyvét. Kőhegyi Mihály — Majd még beszélünk róla. — Mikor? — Majd, most nem érek rá. — Sohasem érsz rá mindig ebben a büdös laboratórium­ban csücsülsz... Egy kicsit velem is törődhetnél... — Engedj el! — Költözz el hazulról... Gye­re hozzám lakni... — Ezt nem lehet csak úgy... Nem hagyhatok ott csapot, pa­pot ... Ehhez idő kell... — Meddig várjak még? Örök­ké csak várjak? — kiáltotta Hédiké és ellökte magától a férfit. — Csendesebben, minden szó kihailatszik. .. Most fejezzük be a beszélgetést. Este majd el­megyek hozzád és mindent meg­beszélünk. — Hiába jössz — fordult el a lány. — Nem leszek otthon. Sem ma este, sem máskor. Vé­geztünk egymással! Ügy lát­szik, én csak arra vagyok jó, hogy.. —r De szivecském! — Az igazgató úr kegyeskedik néha feljönni hozzám — si- koltotta Hédiké szikrázó szem­mel. Arcán vörös foltok je­lentek meg. A legzordabb kritikus sem mondhat mást: Dino Risi új filmje leragadó, kitűnő komé­dia. A siker voltaképpen egy nagyszerű szinész Vittorio Gassman főérdeme, ö a mata­dor, vagyis a film hőse, — Ge­rardo — az éhező kabarészínész­ből left utolérhetetlen, nagyvo­nalú szélhámos fejedelem. Mi­után a színházban elfogadhatat­lannak találták maszkjait, túl­zottnak gesztusait bebizonyítja, hogy azok az életben kifogásta­lanok. — és csalások sorozatát hajtja végre, mint kopasz tá­bornok, Greta Garbo, vagy sze­szélyes milliomos. Minden jelenete bravúros, el­bűvölő. Különösen a börtönje­lenet felejtheterien, amikor Ge­rardo, a szélhámos, eljátssza a ripacsszinészt és élete nagy vágyát, Antonius halotti beszé­dét mondja el. Gassman rend­kívül hatásosan és magabizto­san formálja meg Gerardót, akivel nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is azonosul. Ráadás­nak pedig olyan kiváló színé­szek játékát is élvezheti a kö­zönség mint többek között a rég látott Anna Maria Ferrero, Dorian Gray és Peppino de Fi­lippo. Az Előzés tehetséges rende­zője — Lino Risi — ismét re­mekelt. Szellemes, sodrótempó­jú filmjének rovására csupán egyet írhatunk. Azt, hogy há­— Nagyon kérlek, ne kiabálj! — Miért ne kiabáljak? Félsz, hogy megtudják itt az intézet­ben, hogy a szeretőd vagyok? Ügy is tudja mindenki, csak tapintatosak... — Hédiké figyelj rám! — Hónapok óta ígérgeted, hogy elválsz a feleségedtől... „Milyen haragosan néz rám. De ez már nem is harag. Ez gyűlölet. Ilyennek még nem is láttam ezt a lányt.” — Minden szavad hazugság! Te kihasználtál engem! Elvetted az ártatlanságomat! „Ez már azért túlzás!” — fu­tott át a férfi agyán, aztán egy gyors mozdulattal felkapta az asztalon heverő második számú Lefu 156-os palackot, letépte a kupakját, és a lány orra alá dugta. A gáz süvítve futott ki a pa­lackból. • A Lefu 156. hatására egy la­boráns jelentkezett az intézet gondnokságán és bevallotta, hogy nemrégiben másfél liter alkoholt vitt ki az épületből, egy futball-labdában. íFolytatjuk.) romféle befejezéssel készítetté el A matadort és filmforgal­mazó szerveink azt vették át, amely rövidített, happyendes, de hivatalosnak elfogadott verzió. Igaz, hogy a teljes film törté* nete csak a módosításról meg mit sem sejtő „előzetesekből” ismerős, de így is napnál vilá­gosabb: kár volt megrövidíteni. A nézők a nagystílű szélhámos jellemrajzának teljes értékű áb­rázolásával, a film egy frap­páns csattanóval lett szegé­nyebb. Mert igy Gerardótól mint boldog férjtől veszünk búcsút és nem láthatjuk az új kalandokra induló, majd a lon­doni Tower folyosóin testőri egyenruhában feszítő, a Brit Birodalom koronáját éppen „megléptető’’ mákvirágokat. így lett volna teljes, igy lett tolna igazibb a film, amely őszintén szólva még megrövi­dítve is kitűnő szórakozás. V. Zs. Hangversenyek, kiállítások Baja őszi-téli művelődési tervében Elkészült Baja város népmű­velési munkaterve az őszi-téli művelődési évadra. A konkrétan meghatározott feladatok között fontos helyet foglal el az ízlés­fejlesztés. A dolgozók ízlésének fejlesztése érdekében többek kö­zött bérleti hangversenysoroza­tokat is indítanak. A komoly zene kedvelőinek az ifjú zene­kedvelők klubja, a tánczene hí­veinek a dzsesszkcdvclök klubja áll rendelkezésére. A zenei nevelésen kívül a képzőművészeti ízlésfejlesztésre is nagy gondot fordítanak Ba­ján. Ezt a célt elsősorban kiál­lítások szolgálják. A helyi kép­zőművészek képeiből, fotóanya­gokból, a műcsarnok és egyéb szervek anyagából a művelődési házban nyolc, a múzeumban pe­dig két képzőművészeti és egyéb jellegű kiállítást rendez­nek. Két kiállítást rendez a Du­na Fotoklub. A kiállítások anya­gát a járás területére is eljut­tatják. Így a művelődési ház 20. a múzeum 12, a Duna Fotoklub pedig 6 községben rendez kiál­lítást. A filmek helyes és művészi értékelése érdekében a művelő­dési házban filmesztétikái klu­bot szerveznek. A klub mellett az idén is tovább működik a nagy népszerűségnek örvendő filmmúzeum. — Nagyon kérlek, máskor ne nyúlj az asztalomhoz... Egy­általán, semmi keresnivalód a laboratóriumban... JVlilyen érdekes — morfon­— Nem engedlek. Addig nem engedlek el, amíg meg nem ígé­red, hogy még ezen a héten be­adod a válópert! HALÁSZ ZOLTÁN: Históriák a magyar régészet történetéből Jelenet a filmből.

Next

/
Thumbnails
Contents