Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-26 / 199. szám
W64. augusztus 26, szerda S. oldal „Sokat szeretnék játszani...“ Beszélgetés Szegedi Erikával SZÉL SÖPÖR VÉGIG az Aranyhomok Szálló teraszán. Recsegnek a fonott székek, eső dobol az asztalokon. Az idő már az őszt idé-’i, Szegedi Erikának a közelgő színházi évadot. A Nappali sötétség törékeny, riadt szemű Ágnese Kecskemétre szerződött, s a Katona József Színház új tagjaként kezdi az évadot. Egyelőre még mint vendég ismerkedik s várossal. A teraszról is a szállót nézi. A szökőkutat, az üvegzöld erkélyeket ... — Nagyon tetszik Kecskemét — mondja őszintén —, bár csak néhányszor jártam még itt, érdekesnek találom. Gyönyörű a színház, a szálloda nagyvárosias jelleget kölcsönöz a városnak, az akácfákkal szegélyezett kis görbe utcák pedig egészen egyéni romantikát. A várost tehát már megszerettem. Kíváncsian várom a kollégákat, a közönséget — sok jót hallottam róluk — na, és természetesen a szerepekkel való találkozást. MÉG NEM TUDJA, milyen darabokban játszik majd, pontosan a műsortervet sem ismeri, de reméli, akad számára jó szerep. Ha rajta múlna, melyiket választaná? — Most soroljak fel néhány szerepet? Olyan „minden színésznők örök álma”-félét? — Elmosolyodik. — Nem, én nem ragaszkodom egyes szerepekhez, hanem nagyon sokat szeretnék játszani. Mindent. Operetteket, zenés darabokat, jó modern drámákat és hát természetesen Shakespeare-vígjátékot. Ezért is jövök szívesen, mert úgy hallottam, itt mindenre nyílik alkalom. MOST VÉGEZTE a főiskolát, de neve már nem ismeretlen a mozik és a fővárosi színházak közönsége előtt. Játszott Ka- mondy László: Vád és varázslat című darabjában, a Vígszínházban bemutatott Leonvid Leo- nov-drámában, a Hóviharban. Élete legelső filmszerepét Makk Károly Utolsó előtti ember című filmjében kapta. Majd a Nappali sötétség Ágnese következett. Fábry Zoltán filmje nemrég Locarnóban különdíjat kapott. Mit szól a Nappali sötétség nemzetközi sikeréhez? — Végtelenül örülök és jogosnak érzem az elismerést. Fábry Zoltán nagyszerű rendező, filmoeli partnereim kitűnő művészek, élmény volt együtt dolgozni velük. Milyen filmekben láthatjuk legközelebb? — Most fejeztem be Rényi Tamás: Nagy fény című filmjének forgatását. Augusztus közepén pedig újból elkezdtem a forgatást szintén Rényi Tamás filmjében, Székesfehérvár környékén. Címe: Déltől hajnalig. A történet a Tanácsköztársaság idején játszódik le, partnerem a Karambol című filmben megismert Bujtor István. — Nyaralás helyett új feladat, nagy munka vár Erikára — szól közbe vőlegénye, az egyébként kecskeméti Fazekas Lajos, aki szintén most végzett a főiskolán, mint filmrendező. ŐSSZEL PEDIG a kecskeméti színház várja. Új közönség, és remélhetőleg sok jó szerep. Színpad, az első, amelyre igazán színésznőként lép már, nem pedig úgy, mint főiskolai hallgató. V. Zs. 10. Mindenkit sorra vett, mindenkivel beszélt, — már csak Palánkai colt hátra, a kettes labor vezetője —, de eredménytelenül. Egyik kolléga sem járt a laboratóriumban és mindenki tiltakozott az ellen, hogy ők elvittek volna valamit. Palánkai, a szakállas, nagyhasú vegyész gondterhelt arccal lépett be az ajtón: — Már többször kerestem önt, igazgató úr... — Igen, tudom ... Foglaljon helyet... —- Megmondomr miért akartam beszélni önnel... Eíefef miatt... Nekem lelkijsmeret- furdalásom van ... — Micsoda? — kapta fel a fejét Zimányy — Mije van? — Lélkiismeret-furdalásom ;.. Azt hiszem, mi nem törődünk eleget ezzel a fiúval... — Tehát lelkiismeret-furdalás. Nagyon érdekes. , Folytassa, kérem, folytassa! — Efefef iszik. Tegnap is részegen jött be az intézetbe. Kár érte, mert nagyon tehetséges. Amikor idejött, tele volt energiával, lelkesedéssel... Most tessék megnézni: Teljesen megváltozott .. — És mit érez? — szólalt meg a kutató, fürkésző tekintetet vetve a laborvezető gömbölyű arcára. — Kicsoda? — ön! — Mikor? — Amikor lelkiismeret-furda- lása van. — Nem értem a kérdést... Hogy mit érzek? Azt érzem, hogy sürgősen tennem kell valamit Efefeíért, mielőtt teljesen elzüllik. — Stimmel! És hangot nem hall? Szorongása nincs? Nem érzi, hogy valami nyomja a lelkét? — Hangot nem hallok, de ez az ügy, valóban nyomja a lelHegyexő Nem lehet ceruzahegyezőt kapni. Mármint jót, tartósat. Rejtély!. .. Van ugyan hegyező, de milyen? A papírboltokban hónapszám érdeklődhet az ember, kétfélével szolgálhatnak. Vagy a géppel, amit magánember nem vesz, mert először is 160 forintba kerül, zsebbe, tolltartóba, fiókba pedig be se fér, csak asztal'■a szerelve használható. Vagy 3 forint 50 filléres hazai gyártmányú kézi hegyezővei, amiből viszont nem kér, mert haszontalan jószág, hamar tönkremegy, több a méreg vele, mintha élethossziglan bicskával kellene faragni a ceruzát. Néha aztán lehet még kapni külföldi műanyaghegyezőt is. Kutya, elefánt, meg mit tudom én milyen formájút. Ez jobb, mint a hazai, de ebben is csak egy kés van, s ha nem veszel egy tucatot, nem győzöd majd megint kivárni a következő szállítmányt. Marad hát a bicska és a borotvapenge. Erről jut azonban eszembe, hogy valamikor nagyon szerettük a cserélhető élű. használt borotvapengével működő ceruzahegyezőt. Megbízható volt, mert még a tudomány mai állása mellett is a hegyezőnek egyetlen kényes alkatrésze van csupán, az éle. Az bizony akármilyen jó anyagból készül is — s hol pocsékolják a legjobb anyagot az ilyen semmiségre? — hamar elveszti ifjonti képességeit, aztán pedig hajítófát ér. El lehet dobni a szemétbe. Nemcsak a fáradt élt, hanem vele együtt a néhány dekás réz, vagy vasdarabkát is. Ki gyűjti rakásra, míg legalább egy kilóra való lesz, hogy átvegye a MÉK. Nagyon okos kis jószág volt tehát az a kis zsilettes szerkezet. Kétnaponként szomorúan rakosgatom félre kicsorbult pengéimet.: Hogy megtenné ez még egy olyanban. Az ember nem is érti, hogyan nem jut eszébe senkinek ott a gyárban az egyszerű újítás: hogy megint kellene gyártani zsilettpengés hegyezőt. Pedig szavamra, megérdemelné érte az újítási díjat, mert sok mázsa vasat, vagy színesfémet spórolhatna meg vele a népgazdaságnak. Mindazt, amit most a szemétbe hajigálunk a tönkrement élek miatti mérgünkben. Sőt, még a mérgelődést is megspórolhatnánk. Egy kicsit bizony azt is a népgazdaság hasznára. kernet, mert én felelősnek érzem magam Efefeíért... Nem hagyhatjuk magára ... — Furcsa. . Nagyon furcsa. Tehát felébredt a lelkiismere- te.:. — így is mondhatjuk. Nagyon kérem önt, beszéljen a fiúval, mondja meg neki: hagyja abba az ivást... Bízza meg valami feladattal.. — Egyszer megbíztam, nem volt benne sok köszönet... — Hadd lássa, hogy mi bízunk benne, hogy szükségünk van rá. . Zimányi felpattant a székről, odarohant a meglepett Palán- kaihoz és vadul a fülébe sziszegte: — Miért vitte el a palackot? — Milyen palackot? — makogott a laborvezető. — Kár tagadni! A szavai elárulták! Maga vitte el a Lefu 156-ot! — Én nem vittem el semmit. Nem vittem el semmit... A vegyész színpadiasán felkacagott: — És a lelkiismeret-furdalás? — Nem értem, mi összefüggés van a lelkiismeret-furdalásom és a palack között.■. — Szeretné tudni, ugye? — Kérem szépen — habo- gott Palánkai —, én nem vittem el 3emmit. Én csak azért szóltam önnek, mert sajnálom ezt a fiút... — Felébredt a lelkiismerete, így szakadnak el a gyökerek C elfordult az egész lakás. ■ Parkettázzák a szobát. Reggel fél 7 tájt a gyerek suttogására ébredek. A szoba közepére húzott bútorok között megpillantok egy idegen arcot. Egy percig azt hiszem, tán a fiam pajtása lehet. De mit keres itt ilyenkor? Végképp felébredek. Most már megismerem. Tegnap is láttam itt, ipari tanuló a parkettázóknál. Amikor visszajövök a fürdőszobából, a legényke elnyúlva hever a padlón. — A többiek mikor jönnek Kicsit felemeli a fejét: — Fél nyolckor. — Te bogy-bogy ilyen korán jöttél? Fektében, látom, vállat von. K íváncsivá tesz. Nem rázol le olyan könnyen öcskös!... — Mióta vagy ipari tanuló? — Egy hete. — És ide is jelentkeztél? — Nem, építőgépésznek. — Akkor hát? — Betelt a létszám. — És ide vettek fel? — Ide. — Na és legalább tetszik — Jó... — Gondolod, meg fogod szeretni? Talán belátta, hogy úgyse hagyom békén. Félkönyékre emelkedik. — Ühüm ... A rendületlenül szűkszavú " válaszok, ez a távolba néző nyugodt szem, meg a furcsa heverészés is... mintha kinn a mezőn volna ... Gyanút fogok. Ez nem városi gyerek. — Hova való vagy? Vagy ötven kilométerre lehet Kecskeméttől a falu, amit megnevez — Benn a faluba laktok? — Nem. Tanyán. — Tanyai iskolába jártál? — Igen. — Milyen volt a bizonyítványod? — Közepes. — Akkor talán ezért nem vettek fel gépésznek? — Lehet — mondja egykedvűen. — Mondd csak: ha gépész akartál lenni, miért nem jelentkeztél mezőgazdasági gépésztanulónak, oda könnyebben felvettek volna. Hallgat, tűnődik, aztán ki böki. — Kérdeztem, de a tanító úr igaz? Szeretném tudni, miért nem szólt előbb? — Attól féltem, hogy azt mondják majd: beleszólok az emberek magánéletébe... De most már nem hallgathattam tovább... Beszélnem kellett!.;. — Ahá! Kellett! Kellett! — Igen .. . Kellett... Zimányi megragadta a laborvezető goncVrcn ápolt szakállát és ráncigálni kezdte: — Kíváncsi volt, ugye, hogy mi van a palackban, hogy min dolgozom hetek óta? — De kerem ... Bocsásson meg, igazgató úr, de ez mégiscsak ... Hédiké jelent meg az ajtóban. — Most ne zavarjon, kérem. Hagyjon magunkra ... A titkárnő nem mozdult: — Igazgató úr kérem ... Ezt találtam az autoszifon-patronok között... Nem ez az, amit keres? Tenyerén ott feküdt a Lefu 156-os palack ... — Hogyan .került oda a palack? — hüledezett Zimányi. Hédiké megvonta a vállát. — Itt találtam az asztalon ... Azt hittem, hogy szifonpatron, de most, hogy szódát akartam csinálni, észrevettem, hogy ez a vacak ... — Vacak! — hördült fel a kutató. (Folytatjuk.) nem tudta megmondani, hol jelentkezzek. Ez volt az első hosszabb mondata. — Mond, nem sajnálod a falut? Csend. — Nem hiányzik az otthon? — De. — A szabad levegő? A mező? — De. — Jól érzed itt magad a városban? — Hát... — Muszáj volt eljönnöd otthonról? Végre megint egy kerek mondat következik: — Nem akartam a tsz-ben maradni. M o bizony! De ha elkezd- tern a kérdezősködést, most már folytatni kell: — Miért? — Nem akartam. Anyám is mondta, hogy jöjjek el inkább. — Rosszul megy otthon? — Dolgozni kell. — Itt nem? — De itt is. — De itt jobb? — Nem. — És otthon a faluban rosz- szabb lett volna szakmát tanulni? — Anyám mondta, jobb így. Látszik, hogy erről mélységesen meg van győződve. De azt is látni, hogy maga se tudja miért. Vajon hányszor hallhatta otthon ezeket? Mást biztosan nem is hallott. Az iskolában se? — A tanító úr helyeselte, hogy eljössz? — Nem mondott semmit. — Hát apád? M egtudom, egy éve sincs, ■ * hogy meghalt az édesapja. Népes család, sok testvére van, de már csak egy van a háznál. Elhiszem, hogy nem valami könnyű otthon az élet. Csakhogy ez a nagy idegenkedés a tsz-től, hogy még mezőgazdasági szakmunkásnak se maradt a falujában, ez elkedvetlenítő és veszedelmes. Súlyos mulasztásokra vall. Alighanem sokan ludasok benne: a szülői ház, az iskola is, az egész falu. Mert nem egyedüli ez az idegenkedés. És mert ha nem is alap nélkül való, azért indokoltnak se indokolt. Arra gondolok, hogy mennyi tennivaló van itt még azon kívül is, hogy jók legyenek a termelőszövetkezetekben a gazdasági eredmények. Mennyivel több szál köti még ma is sok falusit a múlthoz, mint ameny- nyit fel tud fogni a jelenből, meg a jövőből. Hogy is mondhatnám el ezt ennek a gyereknek? Nem hinné, nem is értené. — Nálatok, tudok róla, egyre- másra épülnek az új házak. Mire megnősz, már sok parkettás is lesz. Akkor majd hazamehetnél, ha akarsz. Elmosolyodik erre, de mint a mesére. Menne hát... Aztán gyanakodva néz. Talán a tanyai földes szobájuk jutott az eszébe megint. — Hanem mondd, miért jöttél ilyen korán? — térek visz- sza Egy kicsit megbarátkoztunk mégis, úgy látom. Egészen folyékonyan mondja, hogy a szálláson — így hívja az iparitanul ó-iskola kollégiumát a szálláson jó, koszt, kvártély megfelelő. De reggelente korán ébred még, megszokta. Nem nagyon tudja egyelőre kiszámítani az utat se, ezért ahogy felöltözött, elindul komótosan a munkahelyre. Elhallgat. Hogy nem kérdezem többet visszatelepedik a padlóra. 1/ esőbb hallom, hogy a fe- ** leségem egy csésze kakaóval kínálja. Nem fogadja -el. Reggelizett már. Mester László
