Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-11 / 161. szám
Í96Í. július ti, szombat §. oldal A IÓ KISFILMEK NEPS Z ERŰ SEGE A közönség néhány éve még Diákok a fal tetején zúgolódott, ha a mozikban kis- filmekkel nyújtották meg a ,,nagyfilmre” várakozás izgalmas perceit. A bosszúságból később megszokás lett, a megszokásból érdeklődés, az érdeklődésből — siker. Á közönség feldedezte a rövid filmeket és tetszésének jeleként nem egyszer zúgott a taps egy-egy jó riport, vagy tudományos kisfilm vetítése után a mozik nézőterén. A hazai sikert pedig egyre számottevőbb nemzetközi elismerések követték. Az elmúlt évben hat nagydíjat kaptak külföldi fesztiválokon rövidfilmjeink. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a magyar rövidfilm olyan rangos helyre emelkedett, amelyet a játékfilmgyártás egyelőre hasztalan próbál utolérni. Mégis, amíg a 'játékfilmgyártás útját, alakulását bárki köny- nyen nyomon követheti, rövidfilmjeink helyzetéről tiszta, átfogó képet alkotni nagyon nehéz. Sok más tényező mellett részben ez tette indokolttá az I. Magyar Rövidfilm és Televíziós Róvidfilm Fesztivál megrendezését Miskolcon. A fesztivál kisebb fogyatékosságai, szervezési hibái ellenére hasznos volt, számos jó, értékes tapasztalattal szolgált. Egy hétig bemutatók és ankétok hosszú sora követte egymást és ha a filmek többsége különösebb meglepetést nem is okozott, akadtak kimagasló — sói világviszonylatban figyelemre méltó — alkotások is. Ilyen volt Kollányi Ágoston nagydíjas Ének a vasról című kisfilmje, amely művészien ábrázolta az anyag megformálásának költészetét, Perez János ötvösművész alkotómódszerét. Nagy tetszést váltott még ki Szemes Marianne riportfilmje, a Válás Budapesten, Kende Márta televíziós rövidfilmje, a Siker, Kovács Nándor: Képek és emberek, valamint dr. Kár- páthy György: A póráz két végén című rövidfilmje. A fesztivál talán leggazdagabb programját a népszerű tudományos filmek jelentették. A mezőny kiemelkedő alkotásának kétségkívül Takács Gábor: Aranymetszés-e tekinthető. A bergamói fesztiválon nagydíjat nyert film világosan, mindenki számára érthetően tárja fel a természet, a tudomány és a művészet törvényszerűségeinek belső egységét, harmonikus rendjét. A népszerű tudományos filmekről rendezett ankéton szó esett arról, hogy mind jobban eltávolodik egymástól a humán és technikai értelmiség ?s a kétirányú érdeklődési kör összehangolása egyre inkább a népszerű tudományos filmek feladata. De szóbakerült a színvonal, az igényesség emelésének szükségessége is. Állandóan emelkedik iskolázott, képzett dolgozóink száma, felnő a sokoldalú ismeretekkel rendelkező új nemzedék, , A jelszó: Igényesebben, jobban. A feladat: Még szervesebben, rendszeresebben bekapcsolni kis filmjeinkéi a népművelésbe, értelmetlenül művé- szieskedő etűdök helyett világos, tartalmas, a kultúrpolitikai célkitűzéseket támogató kis film-eket gyártani. A rövid- és televíziós filmek előtt nagy jövő áll. Ha fejlődésük és forgalmazásuk útjából sikerül a jövőben minden akadályt elhárítani, sokat lehetnek a művelődési igény felkeltésének, a megalapozott tudományos és művészeti ismeretek megszerzésének érdekében. A fesztivál seregszemléje után ez lenne most a legfontosabb feladat. Radó Gyula Építkezik a Kecskeméti Barnevál. A létrával kombinált nyaktörő lépcsőkön nem minden aggodalom nélkül követem Terbe Jenő szakoktatót. — Meg lehet ezt szokni — mosolyodik el ügyetlenkedésemen. — Nézze meg őket! Az „ők” a Szegedi Építőipari Technikum tanulói. Százhúszan töltik itt négyhetes szakmai gyakorlatukat. A 20 méternyi magas, lapos tetőn akadunk rá egy csoportra. Meztelen felsőtestű, négerbarnára sült fiúk. — Jobban napozhattok itt, mint a strandon — mondom az egyiknek. — Sőt, ha nyolc órán át emelgeted ezeket a téglákat, az úszóedzés sem fog hiányozni — és kezembe nyom egy óriási példányt. (Sürgősen visszaadom.) — Szép a kilátás is — tekintek szét a számomra szédítő magasból. Már itt tartunk Utána kellene néznem valaminek. A könyv, amiben biztosan megtalálom, már nem kapható. Az Országos Széchenyi Könyvtár messze van, különben is mikor jutok fel Pestre... Sebaj, majd a megyei könyvtárban! Igen ám, de nincs meg nekik. Egy irodalomszakos tanár is éppen ezt kereste a múlt héten... Elgondolkoztató. A könyvtár dolgozói mondották, hogy nemcsak én vagyok • az egyedüli, aki hiába jön, bár nem ritkaságot keres, hanem mostanában kiadott könyvet, forrásmunkát, vagy szépirodalmi művet. Tudnom, hogy a kiadók húsz tiszteletpéldányt kell adjanak a szerzőknek. Ezen felül 16 „köteles példányt” a könyvtáraknak. Ha a Kiadói Főigazgatóság megemelné a köteles példányszámot hússzal, akkor minden megyei könyvtár kaphatna. Az egész nem jelentene különösebb anyagi áldozatot. Most viszont hiába akarja megvenni a megyei könyvtár az új kiadványokat, sok esetben nem jut már hozzá a könyvesboltokban. Nagyon sok kérés bizonyítja, hogy a megyei könyvtáraknak az eddiginél sokkal nagyobb igényeket kell kielégíteniük. Disszertációhoz, szakdolgozathoz keresik az olvasók az adatokat; kutatók, tudósok élnek már szép számmal vidéken is. Húsz éve még nem voltak ilyen igények vidéken, örüljünk neki, hogy ma már itt tartunk. M. L. — Nem érünk rá nézelődni — utasítják vissza a lírizáló hangütést. Nagyon komolyan, határozottan dolgoznak, hiszen a tetőrész befejező munkálatait teljesen önállóan végzik. Egy hűtőteremnek készülő helyiségben színes kendők lobognak az állványok magasából. Négy lány falaz. Kiabálva sem értjük meg egymást, de újabb állványmászásra már csak a lányok miatt sem vállalkozom. Vedres Mária végre megszán, és macskaügyességgel leszökdel az ingó deszkafokokon. Ugyancsak gondban van, hogy a kézfogásnál kezének melyik részét nyújtsa, mert az alkalomhoz illően könyékig habarcsos. — Kissé megkopott — célzok körmeinek töredékes lakkmozaikjára. — Nem baj — nevet jókedvűen — úgyis tilos. — Hogyan viseli el a szokatlan munkát? — Egyáltalán nem szokatlan. Az iskolában hetenként egy napot gyakorlattal töltünk. És már két nyáron négyhetes munkán is voltam. — Gondolom, a vállalat munkásai örülnek a kisegítésnek. — Nem kisegítés ! _ tiltakozik sértődötten. — Ránk, harmadévesekre már mindent lehet bízni, téglakötést, vakolást, kéménypillér-falazást is. — így van ez? — fordulok a szakoktatóhoz. — így. A gyerekek 70—80 százalékát végzik egy felnőtt munkás átlagos teljesítményének. De minőségileg szinte kifogástalanul. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel, hiszen nem is célunk erősen megtertie’ni fejlődő szervezetüket. A munka technikájának tökéletes elsajátítása a legfontosabb. Jelszavunk: Inkább kétszer meggondolni, mintsem egyszer lerombolni! — A munkafegyelemmel sincs baj? A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága olyan határozatot hozott, hogy összefoglaló tudományos munkában sokoldalúan fei kell dolgozni és közre kell adni a Nagy Honvédő Háború történetét. Ezzel a feladattal a párt központi bizottsága mellett működő — Hát... néha előfordul, hogy focinak nézik a téglatörmeléket, de azért csak megértjük egymást. A földszinten két kecskeméti gimnazista betonkeverékkel megrakott japánért gördít a technikumosok keze alá. — Segédmunkásaim — büszkélkedik egy alacsony, technikumi fiú. A segédmunkások majdnem tisztelettel figyelik a „mester” mozdulatait. Legföljebb magukban gondolják, hogy az alacsonyabb beosztást anyagi fölényük helyrebillenti. Ők ugyanis nem tanulmányi célból dolgoznak. Pénz kell a nyár örömeire, és talán az új tanév sikeresebb elindítására is jut belőle. Szalma Elemér tanár, a technikum műhelyfőnöke a sarkaiból csaknem kiforgatott Tbc Kórház udvarán tízóraizik feleségével és két kisgyermekével, akik elkísérték ide, Kecskemétre. — Valóságos nyaralásszámba megy ez a gyakorlat — mondja. — A Bács megyei Építőipari Vállalatnál van pedagógiai szellem. Nem húzódoznak a tanulóktól, a jövő szakembereiként bánnak velük. Szállásunk, élelmezésünk is kifogástalan. (Itt László Jóska közbemorog ugyan bizonyos mennyiségi kifogásokat. — Érthető: A fizikai munka növeli az étvágyat.) — A Katona József Gimnázium rendelkezésére bocsátotta sportpályáit, van tv-nk, rádiónk, úgyhogy szórakozásban sincs hiány. A gyerekek pedig tudják, hogy elméleti képzettségükhöz. nélkülözhetetlen a dialektikus másik oldal, a gyakorlat. Szívesen vannak itt. Persze azért a munka mégis fárasztó. Elmenőben latom, hogy az állásról sóváran nézik a rajzasztalra hajló technikust, Halupa Gézát. — Másfél éve még ő is közöttük volt. Szabó János Marxizmus—Leninizmus Intézetet bízta meg, ahol 1960-ban külön osztályt szerveztek a szükséges adatok és okmányok összegyűjtésére, feldolgozására. A Nagy Honvédő Háború története című mű első kötete sokoldalúan szemlélteti Németország és csatlósainak felkészülését a második világháborúra, alaposan elemzi a háború keletkezésének okait, körülményeit, az 1939. szeptember 1. — 1941. június vége közötti időszak gazdasági, politikai, diplomáciai és katonai eseményeit. Az augusztusban megjelenő második kötet a volgai csatáig terjedő szakaszt, a harmadik az 1943-as esztendő, a negyedik kötet pedig az 1944-es év eseményeit öleli fel. Az utolsó két kötet a háború befejezésének időszakát, a háború következményeit és tanulságait dolgozza fel. A szerzők nem csupán a katonai eseményeket írják le, hanem részletesen ismertetik a háború alatti gazdasági és kulturális életet, a tudomány fejlődését, az ellenállási mozgalom történetét a közép- és nyugateurópai országokban, s a munkásmozgalom tevékenységét a második világháború időszakában. A sorozat kötetei sok, eddig még feldolgozatlan okmányt tesznek közzé; mondanivalójukat sok fénykép és térképvázlat illusztrálja. N egyven év körüli hölgy gagyog magyarul. Ahogy a szavaiból ki lehet venni, 10 éves korában kerülhetett Amerikába. Frizurája olyan, mintha fazekat tettek volna a fejére, amikor körülnyírták. Ruháját „modem” cigánydivatúnak lehetne talán a legtalálóbban nevezni: végtelenül tarka. Valószínűleg népies akart lenni, rossz ránézni. A lábán fantasztikus, színes szalmapapucs. A férfi, ötvenéves lehet — a férje, egy szót sem tud magyarul, kivéve a „csikoscht” meg a „gulascht” — kínosan vasalt nadrág, hasonló modor, és valami felsőbbrendű szögletesség. Kaliforniából jötték, beutazzák az egész Európát. Innét Rómába, majd Görögországba repülnek. A nő úgy viselkedik, mint aki nagylelkűen visszajött és megmutatja férjének a primitív őshazát. A férfi foglalkozása? Talán ügyvéd, bankár, részvényes? Akármi, cSak nem olyan, amit megfeszített tanulás vagy munka előzött volna meg. Arcáról a ravasz felkapaszkodottak öntelt magabiztossága fénylik zsírosán. Viszont gazdagok, és ezt nem is titkolják. Az aquincumi múzeumba is elmentek. Amint a régi település romjai között sétáltak a vezetővel és egy kis régészgyakornok kislánnyal, a nő megkérdi: — Ugye, ezek a lépcsők is antik dolgok? — Így mondta: „antik”, s a kis múzeum lépcsőire mutatott. — Nem, kérem— felelt udvariasan a vezető. — De az az oszlopos ház, igen? — mármint a múzeum épülete. — Az sem, kérem — feleli újra a vezető. A kis régészgyakornok ekkor figyelt jobban arra, hogy a nő mit tolmácsol a férjének. T ovább sétálnak és a vezető buzgón * magyaráz. Elfeledkezik mindenről, látszik, hogy nagyon szereti a hivatását. Pillantásával szinte simogatja a köveket, az antik város maradványait, amelyek most újra épületekké emelkednek, látja, hogy a síkon légiók menetelnek, rabszolgák dolgoznak a parcellákon. Vagy éppen azt a csatát látja, amikor Claudius Pom- peianus tábornok megmenti a barbároktól Aquincumot. Pedig különben zárkózott ember. Negyvenöt éves lehet. Ismeri a világ összes ásatásainak térképét. Pedig csak egyszer volt Rómában, akkor évekig készült az útra, s neki nem kellett vezető, nem tévedt el egyszer sem. Egyszer csak a nő belekottyan a magyarázatba és megjegyzi, hogy náluk Amerikában is vannak ám, nagyon régi romok. Még régebbiek, mint itt ezek. A vezető nem szól rá semmit, tovább magyarázna, bár összeráncolt homlokáról látni, hogy tudja: hiába magyaráz. Később a nő így szól: — Ugye, ezek a romok is vannak azért tízezer évesek? A vezetőn látszik, hogy szégyenli magát a nő helyett, a kis régészgyakornok is belepirul a kérdésbe. — Nem, kérem — mondja a vezető — „csak” kétezer körül lehetnek. A kis régészjelölt kislány ért angolul " is és meglepődve hallja, hogy férjének ötezret mondott a nő. Szégyellte megmondani az igazat. Szégyellte, hogy az óhaza még ebben is milyen szegényes. Talán ezért is történt, hogy a séta végén, amikor elköszöntek, a férfi öt forint borravalót akart adni a vezetőnek. Gesztusa olyan volt, mintha a civilizált és felsőbb- rendű Amerika leereszkedne a barbár Ke- let-Európahoz. Kiss Dénes díjjal kitüntetett kisfilmjcből. A Nagy Honvédő Háború története 19A1 —1945 Megjelent az I. kötet AMERIKAIAK
