Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-10 / 160. szám
1964. július 10, péntek 3. oldal Nemcsak kézzel — szívvel is... Az évszázadok vagy tán évezredek óta ugyanazt a nyaranként megismétlődő, surrogó, zizzenő dallamot csalja ki a kasza éles acélja a földre omló kalászokból. Rozsot aratnak a halasi határban. A Vörös Október Tsz egyik gazdája, Faddi Balázs a vágó, felesége pedig a marokszedő és egyben a kévekötő tisztét is ellátja mellette. — Nem sok ez egyszerre? — Tegnap bizony kiszálká- sodtak az ujjaim — mutatja Faddiné a kezét, s egy minutá- ra a kévékre helyezve a sarlót, megpihen — de hát ennek ez a sora... A kis Balázs is segít, kötelet teríteni, meg amiben tud. — Jövőre már kaszál is — szól a beszélgetésbe az apa. — Még csak az hiányoznék — tiltakozik az anyai aggódás, féltés —, 11 éves gyermek hogyan festene kaszával a kezében? — Én bizony alig voltam idősebb, amikor 14 éves fejjel, már füvet kaszáltam. Igaz, hogy erős fiú voltam, a legnagyobb a testvéreim közt. Mikor azután két évre rá, a bátyámmal fogtunk egy részt, s megpróbáltam az igazit, a gabona aratását, már jól kezemre állt a kasza. Tovább beszélgetve kiderül, hogy Faddi Balázsnak, aki most, 54 esztendős, azóta igencsak minden nyáron kijutott a gyerekként megtanult munkából. — Csak két év múlt el enélkül, 44, amikor a frontra vittek, meg az utána való. Ekkoi Kijev- ben voltam hadifogoly. De a 46-os év Péter-Pálja, már újra a gabonatáblán köszöntött rám. Ha már így a múltra emlékezünk, önkéntelenül is visz- szapergetjük a gondolatokat a még régebbi időkre. Az apjuk által bérelt 24 holdra nyolcán voltak testvérek. Emellett el kellett szegődniük aratónak is, a termés tizenegyed részéért... — Károly bátyám, aki először a kezembe igazította a kaszát, most is itt arat a közelben. Vele együtt vállaltuk fel a tsz-től ennek az öt holdnak a letakarítását. Holdanként egy mázsa — kívánságunk szerint akár kenyér-, akár takarmánygabona — a munkabér. Erről a területről azonban, a dőlt gabona miatt 120 kilogrammot jussolnak. Faddi Balázs, ha végez ezzel a munkával, a közös gazdaság kombájnszérűjén folytatja a betakarításból reá eső tennivalók végzését. — Hajtunk, istenigazában — mondja. — Minden percet ki akarunk használni. Delelés nem nagyon lesz; kicsit megkalapáljuk a szerszámot, és vágunk estig. — Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó arató váljék? — A hozzáértés és a gyakorlat a legfőbb. De ez még mind kevés: Szeretni is kell azt, amit csinálunk. Ez ugyan mindenféle munkáról elmondható. Ami engem illet, világéletemben szerettem dolgozni. Balázs bácsi szavát minden egyébnél ékesebben szóló bizonyságként „húzza alá” az a majd negyven nyár, amit mindmind a föld népének ebben a talán legnehezebb, de egyszersmind legünnepibb munkájában töltött el... A kis Balázs tágra nyílt szemmel issza a nagyobbik szavait, s még inkább a mozdulatait figyeli. Mi tagadás, neki még erősödnie, nőnie kell. De nem kétséges, hogy — ha jövőre még nem is — háromnégy nyár elmúltával ő is apja nyomdokába lép. Jóba Tibor Ifjúsági brigádverseny a Kecskeméti Konzervgyárban A Kecskeméti Konzervgyár ifjúsági brigádjai a KISZ II. kongresszusára készülnek. Versenyt indítottak egymás közt a szocialista brigád cím elnyeréséért. Még ebben az idényben nyolc brigádot alakítanak és a gyár II-s telepén külön ifjúsági műszakot indítanak. Ezenkívül tapasztalatátadást szerveznek, a fiatal idénymunkásokat az üzem KISZ-istái hozzásegítik a szakterület, a munkafogások alaposabb megismeréséhez, elsajátításához. A fiatalok elhatározták, hogy nagyobb gondot fordítanak a munkafegyelem megszilárdítására. Tánccsoportjuk 12 tagból áll, amit még az év végéig húsz főre szándékoznak kibővíteni. Ismét létrehozzák 20—25 állandó taggal az irodalom- és zenebarátok körét, továbbra is szerveznek közös színház, mozi és múzeumlátogatásokat. Húsz taggal természetbarát szakkört alakítottak, harmincán látogatják az MHS szakköreit és sokan vesznek részt a Kilián pontszerző sakk-, asztalitenisz- és atlétikai versenyeken is. Az első szállítmány Megérkezett az első idei búzaszállítmány a Kecskeméti Gazdasági Malomba. Az elsők között éppen a kecskeméti Béke Tsz kocsijairól hordták be a gabonát a raktárba. Az irodában Füvessy Károly vezető adminisztrátor fogadott. Milyen az új búza minősége? — hangzott az első kiváncsi kérdés. — Nedvességtartalma egy százalékkal magasabb a szabványnál — válaszolta — de ez még elfogadható — tette hozzá. — Hogyan készültek fel a szállítmányok fogadására? — A mi raktárunk 150, a villanymalomé 130 vagon gabona tárolására alkalmas. A Hét malom kapacitása havonta 300 vagon gabona, de át tudunk venni akár 500 vagonnal is, mert három műszakbn dolgozunk. Ziskó Jenő főmolnár lépett az irodába. Ruháján, kezén, haján lisztpor ült. A malomgépek karbantartásáról érdeklődtünk. — Nagyjavítás volt, de most már minden rendben van — mondja örömmel — idejében végeztünk a fertőtlenítéssel is. Másfél-két hét múlva megkezdjük az új búza őrlését. Egyelőre a tavalyiból őriünk lisztet. Németh Ferenc üzemvezető is megérkezett a másik telepről. — Ma kaptuk meg az értesítést a Városföldi Állami Gazdaságtól, hogy ebben a hónap ban 660 vagon búzát szállít, és szinte ezzel egy időben a Helvéciái Állami Gazdaság is jelzett egy 26 vagonos tételt — mondja. Bérbevettük a Szolno ki Cukorgyár kecskeméti hídmérlegét, s ez nagy segítséget nyújt a szállítmányok átvételénél. Komoly gondunk azonban a raktári segédmunkáshiány. Sokan húzódoznak a malmi munkától, főként a kirakodástól, pedig nálunk szinte minden nehéz fizikai munkát gépesítettünk már. Reméljük azonban, Í ' hogy ez a gondunk is időben megoldódik. I. V. Önkritika Sohasem tudom megérteni, miért idegenkednek az emberek az önkritikától. Csűrik- csavarják a dolgot, kerülgetik a lényeget, mellé beszélnek, ha valami hibájukról van szó, ahelyett, hogy kiállnának és azt mondanák: — Elvtársak, elkövettem egy súlyos hibát. .. Éppen ezért, úgy gondolom, nem árt, ha a nevelésben többet foglalkozunk saját hibáink megítélésének módszerével, e magatartás hasznosságával. Magam notórius önkritikus vagyok, ezért bátorkodom előterjeszteni tapasztalataimat. Hát először is: ha komolyabb hibát követek el, amit már nem tudok másra hárítani, mielőtt bárki szóvá tenné, magam állok elő vele: — Nézzétek, elvtársak, az ember nem dolgozik mindig egyforma figyelemmel, aktivitással. Olykor elfárad, elbambul, s máris megvan a baj. A lónak négy lába van, mégis megbotlik. Magam sem tudom, hogyan történt, elbóbiskoltam a gép mellett, és nem vettem észre, hqgy leapadt az olaj. Besültek a hengerek. Roppant szégyellem a dolgot. Most legszívesebben fognám a kalapom, és... — No, nem kell mindjárt olyan messze menned! Emberek vagyunk, mindnyájan hibázunk! — mondják erre. — Máskor majd jobban ügyelsz. Mi történnék viszont, ha lapítanék, és tagadnék, magyaráznám a dolgot, kibúvókat keresnék? Kinyomoznák, hogy miért aludtam el a gép mellett. Megtudnák, hogy egész éjjel mulattam a szakszervezeti bizalmi feleségével. No, de miből futja nekem mulatni? Persze, persze, drága anyaggal dolgozom! Három nap, egy hét idegeskedés, fegyelmi büntetés, kihirdetnék a gyárban, megtudná a feleségem, javító-nevelő munka, miegymás. Hát kell ez nekem? Másodszor: legjobb minden kis hibát kéretlenül belátni, mert akkor az ember nem öntelt, jó a kritikához való viszonya. Abból, ahogy az ügyet felfogom, látni lehet törekvésem becsületességét, a hiba kijavítására irányuló jó szándékomat. S ennyi elég is ahhoz, hogy a kollektívát megnyugtassa: Soha többé, soha máskor! — Mert elvtársak, erő kell ahhoz, hogy valaki saját maga lelkiismerete legyen, a hiba felismerésének első percében legyen bátorsága a közösség elé állni: Ezt tettem, ítéljetek! Az-ilyen emberrel szemben indokolatlan a türelmetlenség, a bizalmatlanság. Igen, így mondta legutóbb a párttitkár is. És harmadszor: ha én nem látom be a hibámat önként, és mindenki mást megelőzve, makacskodom és magyarázgatom a dolgot, elkezdenek velem „egyénileg” foglalkozni. Először is meggyőznek arról, hogy a hibát elkövettem, felelős vagyok érte, nem jár prémium, megbecsülés. S azzal summázzák az ügyet: Hiába, ez egy nehéz fiú, jó lesz erre jobban ügyeim. Termánét meg kell bízni, hogy a szakszervezet nevében népneveljen, s az egész dolgot a brigád elé kell terjeszteni. Fejlődésképtelen leszek egyszerre, meg gyáva is, mert félek a következményektől. Így azután, ha valahová, egy jobb helyre keresnek valakit, senkinek nem jutok eszébe, vagy ha szóba hoznak is, kollektív legyintés lesz rá a válasz: „Ó, az a sumákoló!” Márpedig én nem szeretem, ha kihagynak valami jóból, és legyintenek rám. Jobb az, ha azt mondják: „Ez igen! Ez egy karakán ember! Ilyenre lenne szükség éppen!” Befejezésül: őszintén megmondom, olvastam már jobb krokit is ennél. Nem szégyellem, bevallom — jobb, ha én mondom, mint az olvasó. Sz. Simon István Két hónappal a nyitás előtt Két éve, 1962 szeptemberében megállt a Mezőgazdasági Kiállítás nagy órája. (Rossz nyelvek beszélik, hogy ez a bizonyos óra rendkívül önálló életet élt, egyszerűen akkor járt, amikor akart.) Azóta biztosan és megbízhatóan állandóan déli 12 órát mutat. De, és ezt szomorúan közlöm a tisztelt olvasóval, megpecsételődött a sorsa. Azt mondták rá: öreg óra, ideje, hogy nyugdíjba menjen. Pontosan két hónap múlva egy egészen új, modern, négyoldalú óra mutatja még csak a kertészet van, amely a kiállítás növényi dekorációjáról gondoskodik. Százezer tő dísznövényt nevelnek a melegágyakban és kiültetve. Furcsa, henger alakú ház. Itt folyik a legszorgalmasabb munka. Ez a modern betonépület lesz a halászati bemutató otthona; a közönség elsötétített folyosóról tekintheti majd meg a 30 kivilágított akváriumot. A kiállítás eseményekben is gazdagabbnak ígérkezik az előbbieknél. Már a megnyitás napján rajtol az ifjúsági lovasA melegágyakban teljes a készültség. Különleges eljárással 100 ezer tő dísznövényt termesztenek a kertészek. majd a 9 órát, amikor megnyílik a 65. Mezőgazdasági Kiállítás, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, az egész nagyüzemi mezőgazdaság újabb seregszemléje. Most még egy alvó városhoz hasonlít, amelyet sok ember éb- resztget. A pavilonokat bizony megviselte a két kemény tél. Az erős fagy az utakat sem kímélte. A helyreállítási munkálatokra 60 nap jut, a vasárnapokat is beleszámítva. Húsz kilométer új utat hoznak rendbe, illetve építenek, 22 új pavilont emelnek és 36-ot, teljesen . felújítanak. Ha a kiállítás nacionáléját kellene megírnom, így festene: Született: 1857-ben, idén lép a 107-ik életévébe. Alapterülete 33 hektár. A pavilonok alapterülete 31 ezer négyzetméter, a szabadterületi bemutatóké 38' ezer négyzet- méter. Helye: Budapest, X. kerület, Albertirsai út 10. Tulajdonképpen teljes készenléti állapotban egyelőre bajnokság. Erre 12 nemzet mintegy 50 versenyzőjét várják 70 pompás versenylóval. De a kiállítás egész tartama alatt rendeznek lóversenyeket és bemutatókat a legjobb hazai és külföldi versenyzők részvételével. A budapesti nemzetközi borverseny győztes boraiból állandó-kóstoló nyílik. Bizonyára az idén is népszerű lesz a hazai tájjellegű borok pavilonja ... A SZŐ VOSZ új vendéglátóipari pavilonját még most építik. A helyén állt, elavult vasbetonszerkezetet robbantással távolították el. Az épület külső váza már készen áll, mire megnyílik, 800 vendéget fogad a kellemes étkező- és szórakozóhely. A Mezőgazdasági Kiállítás valóban impozáns méretű, országos seregszemle lesz, amelyre rekordszámban nevezték be a híres tenyészállatokat is. A kiállítás látogatói áttekinthetik majd a nagyüzemi mezőgazdaság fejlődését, helyzetét. A kiállítás egyik érdekessége lesz a növekedésben visszatartott törpe cseresznyefa; gyümölcshozama gazdaságosabb, mivel könnyebben hozzáférhető — mutatja Galambos Györgyné kertészmérnök. •_ Szöveg és kéft; Regős István.
