Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-04 / 155. szám
1964. július 4, szombat 5. oldal Többen tanulnak — de mégsem elegen Ahol akkora tanyaterületek vannak, mint a kecskeméti járásban, ott még ma is viszonylag nagyon kevesen jutnak túl az általános iskola nyolcadik osztályán. Bár ebben a tekintetben ma már sokkal jobb a helyzet, mint akár csak néhány évvel ezelőtt is, az eredmények megsem kielégítőek. Különösen azok közül, akik nem pályáznak középiskolába, sokan szakadnak el végképp a tanulástól, mert ha ipari tanulónak nem mehetnek, otthon maradnak segíteni a ház körüli munkában, ahelyett hogy jelentkeznének mezőgazdasági szakmunkástanulónak. A kecskeméti városi párt- bizottság részletes vizsgálódást folytatott a most végzett nyolcadikosok körében. Ezerháromszázán végezték el az idén a járás iskoláiban a Vili. osztályt. A végzettek 70,5 százaléka jelentkezett továbbtanulásra. A felmérés időpontjáig, az iskolaév végéig a végzettek 60,5 százaléka kapott értesítést róla, hogy felvették. Remény van azonban rá, hogy a következő tanév kezdetéig a többi jelentkező többségét sem fogják elutasítani. A számok azt mutatják, hogy egy esztendő alatt is sokat lehet tenni a továbbtanulásra való kedv felkeltésére. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva ugyanis több mint húsz százalékkal növekedett a továbbtanulók száma. Még az olyan tanyai iskolák körzetében is meglepően nagy a fejlődés, mint Űjbög, Kerekdomb, Kunbaracs és Helvécia. Különösen érdekes a kunbaracsi iskolák példája, ahol sok év átlagában csak egy-két tanuló jelentkezett középiskolába, az idén pedig ötöt már fel is vettek közülük. Sok kisebb iskola elérte ebben az évben a régóta jó eredményeket felmutató nagy iskolák színvonalát. A tisza- kécskei belterületi és a helvé- ciai általános iskolában például a végzett tanulók 65 százaléka tanul tovább. Néhány községben viszont, alig tapasztalható fejlődés, sőt néhol visszaesést látunk. Balló- szögben, Bugacon, Fülöpházán, Ladánybenón és Orgoványon a végzettek csupán 40—50 százaléka tanul tovább. És a lajos- mizsei tanyai iskolák jó tantestülete sem képes nagyobb eredményeket felmutatni az elmaradott tanyai körzetben. Ki hová kerül az általános iskola elvégzése után? Az 1300-nak 21 százaléka gimnáziumba, 24 százaléka pedig az iparitanuló-iskolákba. Sajnos, még mindig nagyon kevesen maradnak meg a mező- gazdaságban. Az összes végzettnek valamivel több mint három százaléka, 41 tanuló került mezőgazdasági technikumba. Tizenegy iskolaigazgatóság területéről, 786 tanuló közül senki se jelentkezett mezőgazdasági technikumba, pedig ezekben a községekben alig található olyan szakember, akinek megvan a beosztásához szükséges végzettsége. Mintegy száz agronómus- ra, kertészre és állattenyésztőre lenne itt szükség már ma, de ezt a nagy lehetőséget nem ismerik fel a szülők, s a pedagógusok sem igyekeztek ebben az irányban befolyásolni tanulóik pályaválasztását. Mindenképpen rossz pályaválasztási tanácsadásra mutat az is, hogy míg kereskedelmi tanulónak ötvenheten jelentkeztek, mezőgazdasági szakmunkásnak csak huszonhármán. Be kell azonban vallani, hogy ebben nemcsak a szülők és a pedagógusok hibásak, hanem a mezőgazdasági szakmunkásképzésben mindeddig meglevő bizonytalanság és rendszertelenség is. Végül: Mi lesz az otthon maradó több mint négyszáz általános iskolát végzett fiúval, lánnyal? A legtöbben erre a kérdésre azzal válaszoltak, hogy: Szüleimnek segítek a házkörüli munkában. Tehát mindenféle szak- képzettség nélkül maradnak. Egeken a fiatalokon nagyon sokat, segíthetnek a termelőszövetkezetek. Mint például a lakiteleki Szikra és a tiszakécskei Üj Élet, ahol igyekeznek munkalehetőséget biztosítani számukra. Jó volna, ha a többi termelőszövetkezet és állami gazdaság is nagyobb figyelmet szentelne nekik, s intézményesen gondoskodna arról, hogy munkát kapjanak, mert így kevesebben kívánkoznak el faluról városba segédmunkásnak. Ez természetesen még így is csak áthidaló megoldás. Ahol lehet, igyekezni kell megteremteni a mezőgazdasági szakmunkásképzés lehetőségét. Emellett pedig már az iskolában úgy kell nevelni a tanyai és falusi gyerekeket, hogy lényegesen többen jelentkezzenek mezőgazdasági középiskolába, vagy szakközépiskolába. Hiszen a jövőnk múlik azon, hogy van-e, lesz-e elegendő szakember a mezőgazdaságban. Horváth Ignác nike hazafelé, útközben meg is áll néha. De ki sürgeti? És talán mire odaér, nincs már a kapu alatt egy kocsi sem. De ott álltak. Az előbbi, vagy egy másik, ki tudja? Kettő meg bent rakodott az udvaron. A nénike sietve tipegett befelé... Megkéri a házmesternét, tekintsen néha ki. mert ide teszi a kosarát az ajtaja elé, a kis- padra, amíg átmegy a közértbe, kenyérért. Indul a nénike, elhúzódik az autó mellett, és akkor a letett kosárhoz odasettenkedik egy lompos-gubancos, majom- fejű kutya. Valamelyik szállító- kocsiról ugorhatott le. A kutya kerülgette az alacsony kispadon ülő kosarat, megszagolta, prüszkölt, meg vakkantott egyet. Lehet, hogy a tej szaga megkísértette, mert ágaskodva a kosár felé kapott. A kosár erre tehetetlenül oldalt dőlt. Mi sem kellett egyéb a tejesüvegnek. A kispadról nem fordult le, az igaz. mert a kosár még dőltében is tartotta, de a tej kifolyt belőle. Kék-fehér tócsa gyűlt a fekete betonpadlóra. Ha már idetálalták — gondolta a kutya — miért ne nyaljam fel? Lefetyelt, míg a néniké a közértnél nézegette a kenyereket, melyik a jól kisült. Aztán a nénike hazaér, uram- fia, látja, hogy a kosara hanyatt esett, és kifolyt a tej: az az átkozott sátán az utolsó csöppjeit nyalogatja. Hűha, harag lobbant fel a nénikében. Te erre meg arra kutya, az én palacsintatejemet döntőd fel. hogy pusztultál volna el, mielőtt... És rászaporáz- za az eget, a kutya gazdájára nemkülönben, minek tart ilyen falánk loncsos ördögöt, a fene ette volna meg... A nagy sipítozásra odalép a nénikéhez a tejcsenő gazdája. Egy bőrkabátos sofőr, a társa is vele lép. A sofőr csak úgy lábbal hessenti félre a kutyát, és mély hangján kérdezi: — No, mi a baj, mama?. .. — Nem látja?. . . A hóhér vitte volna a kutyáját, gazdás- tól... Tej kell neki, a gubancos döginek... A sofőr megsértődött a kutya miatt. — Nem dög az, néni!. . Különben is, mit sajnálja ettől a szegény állattól?... Kifolyt a tei. hált felnyalta... Táncos lábú fiatalok Természettudományos könyvhét A megyében, de az egész *"* országban is nagyon kevés a népi táncoktató. Ezen próbál segíteni a megyei tanács vb művelődési osztálya és a MÉSZÖV. Hároméves tanfolyamot indítottak, elvégzése után a hallgatók népi táncoktatói működési engedélyt kapnak. A tanfolyamon most . fejezték be az első évet. A hallgatók kéthetes „összefoglalón” vesznek részt. Az oktatást Vin- cze Miklós tánctanár és felesége vezeti. A résztvevők huszonötén vannak, képviselteti magát a megye valamennyi járása. Kecskeméten a Szilády Károly utcai ifjúsági klubban kora reggeltől késő estig szól a zongora. Dallamára a leendő oktatók gyakorolják a különféle lépéseket, figurákat. Bizony kipirulnak az arcok, mire tökéletesen megy egy-egy tánclépés. A hallgatók többsége diák, de vannak itt pedagógusok és üzemi dolgozók is. P arkas Ferencné, a Kecs- “ keméti Ének-Zenei Általános Iskola tanárnője. Testnevelést tanít, de ahogy mondja: — Nálunk nem lehet szétválasztani a testnevelést a zenétől, s éppen a népi tánc az, amelyben mindkettő találkozik. Itt új táncokat tanulok, amiket aztán szeptemberben felhasználhatok az iskolában is. — A tanfolyamon sajnos, nagyon kevés a férfi — mondja Vincze Miklósné. — Mindössze négyen vannak. Pedig férfi oktatókra is igen nagy szükség lenne. Egyikük, Kubatov Sándor, Jánoshalma mellett egy tanyai iskolában tanít. — 1959 óta foglalkozom népi tánccal — mondja. — Jánoshalmán különösen nagy lehetőségeink volnának, arrafelé nagyon szeretik a népi táncot. Sajnos, nincs helyiségünk, Pedig a fiatalokban lenne ambíció. Nagyon jó népi együttest lehetpe kialakítani. Megyénkben különösen szép hagyományai vannak a népi táncnak. Az alföldi községekben, falvakban még mindig sok ismeretlen táncmotívum él, melyeknek összegyűjtése máig sem fejeződött be. J ó gondolat volt a tanfolyam létrehozása, a leendő táncoktatók ebben is segíthetnek. de az utóbbi években elcsendesedett népitánc-mozga- lom újjáélesztésében mindenképpen nagy szerepük lesz. K. G. Természettudományos hetet rendeznek július 6. és 12. között a megye valamennyi könyvtárában. A tudományos hét megrendezésére azért kerül sor, hogy minél több olvasóban érdeklődést keltsenek a természettudományok iránt. A könyvtárak az Ismeretterjesztő Társulattal és a Moziüzemi Vállalattal közösen készülnek az eseményre. Előadásokat, kis- filmvetítéseket terveznek, csoportos látogatásokat üzemekbe, kísérleti intézetekbe és a csillagvizsgáló állomásokra. Még a legkisebb könyvtárak is kiállításon mutatják be a természettudományos irodalom újdonságait. Ugyanakkor a könyvtárak belső fejlesztését is előremozdítja az akció. Idevonatkozó állományunk részben már avult. Üj könyvek beszerzésével arra törekednek, hogy a tudományos hétre a legújabb, korszerű anyaggo’, felfrissített állomány várja a szakembereket. De elsősorban nem is a szakembereket. Hiszen a soha nem látott lendülettel fejlődő természettudományok egyre inkább nélkülözhetetlenek a termelési gyakorlatban, s az általános műveltségben is. A megyei könyvtár erre az alkalomra nagy példányszámú röplap-bibliográfiát is készített. Kézirata már nyomdában van. SeszéSgetés a fűimről A fogadalom BRAZIL film, az 1962-es cannes-i fesztiválon Aranypálma díjat kapott. Ez a két tényező éppen elég ahhoz, hogy fokozott figyelmet, érdeklődést keltsen. A nézők egyik részét a várható brazil egzotikum vonzotta a mozikba, másik részét a nagyegy keresztet — olyan nehezet, mint amilyen Krisztusé volt — gyalog visz Bahiába, Szent Borbála oltárához. A szamár meggyógyult és Zé feleségével elindul, hogy adott szavának eleget tegyen. Az ügy egyszerű, a dráma ott kezdődik, amikor az Jelenet a filmből. díjjal jutalmazott film feltételezett művészi értékel. Igaz, hogy mindenki kapott valamit abból, amit várt, egészében véve a film mégis csalódást okozott. Káprázatos folklór helyett mesterkélten, igaz képet fest Brazíliáról — és ez a legfőbb érdeme. Merészen induló mondanivalója azonban megtorpan, egyre értetienebbé és értelmetlenebbé válik, a felvetett kérdések bátor és következetes megválaszolásával adós marad. Mert miről is van szó? A jámbor és együgyű szamaras Zé fogadalmat tesz. Ha súlyosan sebesült szamara meggyógyul egyházi dogmákban járatlan Zé előtt becsapódik a templom ajtaja, egyben a fogadalom teljesítésének lehetősége is. SZAMARAS ZÉ — a film alkotóival együtt — nehéz helyzetbe kerül. Jó szándéka, őszinte hite, bonyolult, lélektelen egyházi szabályokba ütközik. A Dogmák tilalomfái magasodnak eléje, mert templom híján egy pogány szertartáson tette fogadalmát. Beimehet-e ezek után a „keresztes ember” a templomba vagy sem? — erről tanácskoznak a farizeus egyházi méltóságok, de erről vitatkozik az egész város, a sajtó, a televízió A társa a sapkáját is félrenyomta, úgy mulatott, még ugratta is a nénikét: — Ingyen tejvendéglő... A néni ke belátta, hogy ő ezekkel nem bír. Megnézte őket rebbenő szemével, de csak egy pillanatig. Olyan volt a sofőrök előtt, mint egy fűszál a mennydörgésben. El innen — csak ezen járt az esze —, amilyen gyorsan csak lehet. Hirtelen lehajolt a kosárhoz, és halk nyögéssel megemelte. Vékony ínyét összeharapta, hogy a sírás ki ne jöjjön rajta. Szíve megtelt keserűséggel, s úgy lépegetett a nehéz kosárral a lépcsőházban, mint akit gyalázatosán megvertek. Még az első emeletre is követte ez a kárörvendő nevetés. — Röhögnek — mondta magában a nénike, aztán ki is mondta jó hangosan, elégtételét keresve a szó durvaságában. A másik gondolat azonban belényilalt: Nem lesz palacsinta. ó, nem lesz!... S ahogy fent, a konyhában görnyedezve kirakta a kosarat, eleredtek öreg könnyei. Keservesen siratta az elképzelt esti palacsintás tálat — reszelt dióval és arany baracklekvárral akarta tölteni. Drága holtat sem könnyeznek meg nagyobb és igazibb gyásszal. Később még arra gondolt, hogy újra lemehetne tejért, bármilyen nehezére esne is ismét felkapaszkodni a negyedik emeletre, igen, de azok a latrok még ott vannak és megint kinevetnék... Jaj, hogy nevették!.. . Ült a konyhahokedlin, hogy csak tördelte, tördelte a kezét, és rázo- gatta a fejét, mint akinek immár nincs az ég világon sehol sem menedéke. Hogy kinevették! Ekkor kocogtak a konyhaablakon. No, ha tudja a nénike, hogy a két bőrkabátos zörget, ki nem nyitja nekik az ajtót, a fenét!... De azok csak vastagon nyomatodnak befelé, aztán az egyik így szól: — Egy literrel hoztunk, mama. .. A másik meg hozzáteszi: — Öntse csak ki szaporán a tejet a fazékba, mert betét van az üvegre. És még át is karolja az öreg nénikét. Bodó Béla és a rádió is. Felforrnak a szenvedélyek, a vitát végül is a halál oldja meg. Az egyik rendőr lelövi Zét, akivel a tömeg — saját keresztjére rákötözve — bezúdul a templom ajtaján. A TRAGÉDIÁK fenségét az adja meg, hogy az ember makacsul és fanatikusan — ha kell önmaga feláldozása árán is — ragaszkodik az igazához. Miért nem tudjuk még sem átérezni, megrendítőnek találni Zé makacs, megszállott hitét, súlyos áldozatát? Mert végsőkig feszített küzdelmének célját nem tudjuk megérteni. Más, kiveze- tőbb megoldást kellett volna találnia — ez a mi véleményünk. És talán azoké is, akik ott tolongtak, kiabáltak és várakoztak körülötte a templom lépcsőin. De Zé csak a csukott ajtót látta, a sajátmaga ácsolta kereszt súlyát nem akarta senkivel megosztani. Tulajdonképpen semmit sem akart, csak lerakni végre terhét az oltár előtt. Nem a fojtogató egyházi dogmák, az embertelenség ellen, hanem önmaga ellen lázadt fel. Nem az 5 bűne. A film alkotóinak — Diaz Gomez forgatókönyvírónak és Anselmo Duarte rendezőnek — kellett volna a helyes utat msgtalálniok. V. Z&
