Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-29 / 176. szám

1964. július 29, szerda

3. oldal

Az őszinte vallomások tükrében

Ötven kérdőív. Találomra markolva a közel ötszáz közül. Az íveken ötvenhat — sokrétű szempontok szerint válogatott — kérdés. S utánuk megkapó őszinteséggel írott válaszok, melyek meglepik, itt-ott mosolyra hangolják, de legfőképpen elgondolkoztatják az embert.

A kérdéseket a kecskeméti művelődési ház mellett működő néprajzkutató csoport egyik tagja, a hivatásánál fogva is az ifjúság helyzete, problémái iránt lelkesen érdeklődő dr. Bánó Magda, megyei gyámügyi főelőadó állította össze. A vallomás- tevők pedig 15—16 év közötti fiatalok. Ipari tanulók. S mi ezzel a célja? Válaszkeresés arra, hogyan szemlélik önmagukat, miként vélekednek a felnőttekről a mai serdülő fiatalok, milyen az erkölcsi érzékük a büntetőjogi felelősség, a törvények szempontjából és így tovább.

Nézzük azonban közelebbről a kitöltött kérdőívek beszédes élményanyagát. A „vallomást” tevők jellemzésére elöljáróban néhány összefoglaló adat: Az. ötven ipari tanuló fiú közül tizenhármán jó, harmincán közepes, négyen pedig elégséges eredménnyel végezték el az 1962—1963-as tanévben az általános iskolát.

Kedvenc szórakozások

Mindannyian szeretnek olvasni, s kedvelt íróik sorrendje — az adott válaszaik alapján — a következő: Jókai, Gárdonyi,

Verne, Mikszáth, Cooper, Móricz Zsigmond, Móra, Victor Hugo, Molnár Gábor és Lev Tolsztoj.

Kedvenc szórakozásuk a mozi, tv-nézés, sport és a tánc viszi a pálmát. Sokan rajonganak a motorkerékpározásért. EgyikÜK ezt indokolva így vall önmagáról: „Mert a motorozásban kiválóak a képességeim. ..”

A jövő autószerelő, bádogos, víz-, villany-, motorszerelő, géplakatos, műszerész szakma mesterei, ezenkívül szinte ahányan, annyiféle szórakozásnak hódolnak. Sakk, rejtvényfejtés, kirándulás, színház, rex és még sok minden áll a kérdőívek szórakozásra vonatkozó rovátkájában.

Élethivatás

Serdülő ifjúságunk egészséges, reális életszemlélete tükröződik azokban a szinte egyöntetű feleletekben amelyeket a „Milyen pályát választana legszívesebben?” kérdésre adtak. A fiúk túl vannak a pályaválasztáson.

Többségük az idén lépett az iparitanuló-ideje második évébe. S túlnyomó többségüknél a választott szakma, a megélhetést biztosító kereseten túl, lassan- lassan élethivatássá formálódik.

Az ötven felelet közül csak kis fogalmazásbeli eltérésekkel, 45 így hangzik: „Mert változatos, minden újat nyújtó a munkám, és mert sok pénzt lehet keresni vele.” Megkapó annak a jakabszállási fiúnak a válasza, aki a kovácsmesterséget választotta: „Mert szeretem, és mert nálunk ez már régi családi hagyomány.”

Érdekes, hogy két szakmából — a bádogosságot és a vízvezetékszerelést tanulók közül — kerül ki az a négy fiatal, akik más pályáról álmodtak — jóllehet csak ifjúkori romantika jóvoltából: „Vájár szerettem

volna lenni, mert a bánya szép és sokat lehet ott keresni”, „Erdész . . . mert mindig szabadon, szép tájakon járhat”, „Vadász, vadőr . .. mert változatos, izgalmas foglalkozás”, „Pilóta, mert változatos, szép ..

Az említett néhány kérdés mellett még számos olyat tartalmaznak a kérdőívek, melyekre — az adott válaszokból — ifjúságunk egészséges szellemére, életfelfogására, tartalmasságára lehet következtetni. Mivel azonban a véleménykutatás a fiatalok erkölcsi érzékével, önmaguk és társaik megítélésével volt kapcsolatos, nézzük ezek közül is néhányat. Például: „Milyennek tartja a mai fiatalokat?”

Válasz nélkül

Erre válaszolni olyannak, aki maga is fiatal — nem könnyű. Az egyik ifjú így is felelt rá: „Nem mondhatok véleményt, mert én is fiatal vagyok.” Tizennyolcán válasz nélkül hagyták ezt a rovatot. A többi felelet pedig lényegében három csoportra oszlik: „Rendesek.” „Nagyon helyesek.” „Nagy többségük rendes magaviseletű.” „80 százalékuk nagyon rendes” — így szólt a legtöbb vélemény. „A mai fiatalok már nagyon el vannak kapatva”, „A legtöbben nagyképűek”, „Nem tisztelik eléggé az idősebbeket” — így a másik, már jóval kisebb csoport. S a legkevesebben azok voltak, akik sok felnőtt helytelenül általánosító és legtöbbször elítélő véleményét tolmácsolták, például ilyen megfogalmazásokban: „Nagyon sokan züllenek”, „Kevés a rendes magaviseletű”, „Csak a szórakozásnak élnek, erkölcstelenek”.

A tajóiak vezetnek...

„Félidőhöz” érkeztek országszerte az ifjúsági építőtáborok. Az egyetemisták és a középiskolás diákok — mint az eltelt négy hét eredményei is bizonyítják — megálltak helyüket a termelésben.

Már visszautaztak otthonaikba a második turnus résztvevői is. Sőt, azóta talán a Balatonon, vagy más üdülőhelyeken töltik vakációjuk hátralevő részét. Viszont a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságához érkezett „turnuszáró-je- lehtések” még az ő munkájuk eredményeit rögzítik.

Az utóbbi két hét alatt mintegy 1300 középiskolás diáklány dolgozott a nyolc megyei építőtáborban. A verseny során az első helyre a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói üzemegységében levő Martos Flóra építőtábor 167 Hajdú-Bibar megyei és budapesti lakója került. A lányok 1996 mázsa barackot szedtek és 114 mázsa barackot válogattak az ittlétük alett — amely 71 867 forintos mffnkaértéknek felel meg. Az egy napra meghatározott 2| forintos személyenkénti mun»

kavégzést 39,60 forintra teljesítették. A legjobb eredményt a Debreceni Csokonai Gimnázium egyik munkabrigádja érte el, ahol a naponkénti egy főre jutó átlagmunkaérték 53,30 forint volt.

A második helyet a hazaiak szerezték meg. A Bajai Állami Gazdaság vaskúti Hámán Kató táborában dolgozó 161 Bács- Kiskun megyei diáklány több mint 108 ezer szőlőtőkét kötözött és 800 mázsa barackot szedett a két hét alatt, amely 62 454 forintos munkaértéknek felel meg. Az egy főre jutó átlagos napi munkaérték 35,70 forint volt. A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 173,3, a kiskunfélegyházi szakközép- iskola 156,6, a Bácsalmási Hunyadi Gimnázium 156,2 százalékra teljesítette a tervet.

A Veszprém megyei diáklányok, akik a Városföldi Állami Gazdaság kiskunfélegyházi Furák Teréz táborában szorgoskodtak, a harmadik helyre kerültek. Az elvégzett paradicsomszedéssel naponta, személyenként 32,45 forintos átlagteljesítményt értek el.

Kit tartanak a fiatalok huligánnak? íme, néhány, a szinte kivétel nélkül találó megfogalmazásokból: „Aki esztelenül, hülyén öltözik, rendetlen magaviseletű”, „A dologkerülő csavargó”, „Csavargáshoz szokott vagány”, „Aki alkoholista és rontja a társadalom képét”, „Kihívó öltözetű, bűncselekményt elkövető fiatal. ..”

Kevesen válaszoltak „igen”-nel ^irra a kérdésre, hogy „Ismer-e züllésnek indult fiatalt?” De, hogy „Kit hibáztat ezért?” — erre olyanok is meglepő egyöntetűséggel feleltek, akik nem ismernek személyesen a lejtőn elindulókat. Egyetlen fiú sem menti fel ezért a fiatal társát, de elsődlegesnek a szőlők felelősségét tartják. S hogy miért, arra a következő kérdés — „Mit tehetne érte a szülő?” — jóvoltából kapjuk meg a választ: „Többet törődjön a gyerekével, ne engedje annyira szabadon!” „Erős kezű legyen hozzá.” „Többet foglalkozzon vele és mindent magyarázzon meg neki.” „Fogja erősebben, és ha nem bír vele, küldje nevelőintézetbe.”

Megszívlelendő

ötvenhat kérdésre válaszolni egy osztályfőnöki óra keretében — nem volt sok idő a töprengésre. Ezért tekinthetők őszintének, spontánnak, minden „bölcselkedéstől” mentesnek a feleletek. És ezért mondanak sok biztatót serdülő ifjúságunkról.

Végezetül azonban hadd említsünk meg még egy figyelemre méltó véleményt. Szerepel az íveken egy ilyen kérdés is: „Mi-, lyen társadalmi vagy állami szerv tehetne többet a fiatalokért?” S az erre adott feleletek — három kivételével — a leghatározottabban ezt állították: A KISZ! „Sokkal tartalmasabb, rendszeresebb foglalkozásokkal.” A Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezetei számára bizony megszívlelendő és elgondolkoztató kell legyen ez a vélemény.

Perny Irén

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Az életszínvonal emelkedésével együttjáró kulturáltabb táplálkozás mind nagyobb feladatot ró az élelmiszeriparra. A fogyasztók reális igénye az, hogy a gyorsan fejlődő élelmiszeripar sok olyan kész- és félkészterméket állítson elő — amely csökkenti a főzés gondját, és ezáltal a háztartást vezető nőknek több idejük marad a gyermeknevelésre, a pihenésre és a szórakozásra. Ma már az élelmiszer-nyersanyag házilag történő feldolgozásának lényegesen kisebb jelentősége, mint amilyen korábban volt. Például a házilag készített kenyérhez az emberek többsége már vidéken sem ragaszkodik. A kenyérellátás túlnyomóan a sütőiparra hárul.

Az élelmiszeripar jellegéből következik, hogy nyersanyagát elsősorban a mezőgazdaság szolgáltatja. Ezért a mezőgazdasági termékek nagy részét az ipar értékesíti; a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kapcsolatát ez határozza meg. Érdekeik a legfontosabb területeken azonosak. Mindkét ágazat érdeke például, hogy a mezőgazdaság a legfejlettebb nagyüzemi agrotechnikát alkalmazza a fajtáknak és a vetőmagnak a megválasztásától a növényvédelemig, a betakarítástól a szakszerű tárolásig.

A mezőgazdasági termelés idényjellegű, ezért a feldolgozás is ehhez igazodik. Általában, de különösen a betakarítás időpontjában rendkívül fontos, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar jól együttműködjék. Biztosítani kell. hogy a mezőgazdasági üzemek a nyersanyagot a közösen megállapított időszakban és ütemezés szerint, a szerződésben vállalt feltételek mellett adják át. Nehézséget jelent az ipar számára a mező- gazdasági nyersanyag változó mennyisége és minősége. A gyárak technológiai berendezései és a berendezések teljesítőképessége adottak, ezen lényegesen

változtatni menetközben alig lehet. Ezért — a természeti tényezők nem befolyásolható hatásától eltekintve —, lehetőleg olyan minőségben kell átadni a termékeket és olyan szállítási ütemezéssel, hogy tíz a feldolgozó gyárnak sem technológiai problémát, sem túlterheltséget ne okozzon. Különösen fontos ez a tárolásra alkalmatlan gyümölcs- és zöldségfélék esetében. Ha a termelő gazdaság termékeit nem az előre megállapított időben és mennyiségben takarítja be, illetve ha nem így bocsátja — a feldolgozó vállalat rendelkezésére, adódhat olyan helyzet, hogy az iparvállalat az ütemezésen felüli mennyiséget — az említett okok miatt — nem tudja átvenni. Ilyenkor a termelő gazdaságoknak súlyos gondot okoz a gyorsan romló termékek azonnali értékesítése, s emiatt komoly veszteségek keletkezhetnek.

A kölcsönösség elve megkívánja, hogy amennyire a mezőgazdasági üzemeknek a legmesszebbmenőkig tekintettel kell lenni a feldolgozó ipar érdekeire, ugyanígy az is a legnagyobb mértékig legyen tekintettel a mezőgazdasági termelők érdekeire. Az előírt időben történő átvétel és szállítás, a valóságnak megfelelő minősítés, a különféle természetbeni kötelezettségek pontos teljesítése, megannyi feltétele annak, hogy a kapcsolatokat a kölcsönös megértés és bizalom jellemezze.

Az idei nyár már eddig is sok nehézséget okozott. A növények a szakaszos érés helyett egyszerre érnek be, gyakran korábban, máskor későbben a megszokottnál. Ha a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dolgozói ezeket a problémákat kölcsönös megértéssel és jóindulattal oldják meg, akkor ezen nemcsak ők nyernek, hanem a népgazdaság is.

Dr. M. L.

Á JFEHEE BIRODALOMBAN»

Az elmúlt években, ha új termés idején a Kecskeméti Gazdasági Malomról írtunk, a riportot „aláfestő” zene a teli zsákokkal érkező társzekerek lovainak patkócsattogása volt. Idén e fémes csengés bizony már elavult esközévé vált a stílus élénkítésének, hiszen ez a szállítási mód is a múlté.

— Nincs már lovaskocsi — mondja Németh Ferenc üzemvezető. — Dupla pótkocsival ellátott vontatók hozzák be rendre a gabonát.

— Azt is elmondhatjuk — folytatja —, hogy az ideihez hasonló zökkenésmentes átvételre nem emlékszünk. A kapun, amint begördül a szállító- eszköz, nyomban a húsztonnás, elektromos vezérlésű hídmérlegre állítjuk. A mérés mindössze néhány percet vesz

igénybe, s a minőségi átvétel sem sokkal többet.

A minősítés során a malom szakemberei zsákonként egy-egy marékkai mintát vesznek az új kenyér magjából, s az átadó megbízottjának jelenlétében állapítják meg a nedvességtartalmat, a hektolitersúlyt és egyéb adatokat.

Mire az árut a garat ötven mázsa befogadóképességű „torkába” ömlesztik, a minőségi vizsgák zöme is lezajlik. Két, egyenként és óránként 120 mázsa teljesítőképességű felvonó röpíti a búzát a gyűrűs gabonasilóba, amelynek celláiban érték és a fajta szerint elkülönítve kerül tárolásra a gabona.

— Ami a minőséget illeti — tájékoztat az üzemvezető—, az idei gabona víztartalma

változó ugyan, de általában — a meglehetősen csapadékos nyár ellenére is — szárazabb a termés a szabványban előírtnál. Persze, nem csupán ez a döntő szempont. Fontos kellék a mag beltartalmi értékének a megállapítása is. Az első héten átvett 53 vagon búza még gyenge volt: mindössze 20 százalékát minősíthettük elsőosztályúnak. A július 20-án lezárt dekádban viszont már’ javult az arány: 53 vagon első- és 65 vagon másodosztályú árut szállítottak a szövetkezeti, illetve állami gazdaságok.

A patikatisztaságú malomba lépünk, amelynek két emeletén mindenfelé gépek duruzsolnak, jóformán szünet nélkül. (Csak vasárnap szakad csend az üzemre.) Embert alig látunk: műszakonként csupán négyen dolgoznak.

Hány eljáráson, mechanizmuson halad keresztül a gabonamag, amíg lisztté válik. Mindenekelőtt tisztítják, majd mossák, pihentetik, koptatják. Csak ezután kerül sor az első „töretésre”, amelyet még öt másik követ, amíg a liszt zsákba jut.

Lengő síksziták járják szé dítő táncukat, leheletfinom lisztpor szállong a levegőben.

Napjaban hatszáz mázsa a malom teljesítménye. A ké‘ kecskeméti malom hat alatt a lakosság egyhavi szükségletének megfelelő lisztet őröl.

Jóba Tibor