Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-03 / 154. szám
1964. július 3, péntek 3. oldal Ők az „ elkényeztetettek ” ? Messziről is látni, milyen jó kötésű, szikár, magas férfi Kasza István, a lakiteleki községi párttitkár. Olyan erős a napfény, hogy szinte villog körülötte a homok, amint a paprikát kapálja. Fakózöld kalap, szürkéskék ing védi az égető sugaraktól. Miután kigyönyörködtük magunkat a dús ígéretű ágyúsokon, érésben sárguló gabonán, a fák, szőlők egészséges zöldjén, beszélgetni az öntözőberendezés vascsövére telepedtünk. Nem sok idő múlva erre a kérdésre is sor került. — Mi a véleménye titkár elvtársnak a fiatalokról? — Az, hogy mindent megadunk nekik; nem szokták meg a törekvést. Megvan nekik minden, anélkül hogy küszködniük kellene érte ... Sokszor elmondom: Huszonöt nyáron keresztül annyi port nyeltem a cséplésnél, hogy abból egy családi házat lehetne építeni... — Erre szokták mondani a mai fiúk, lányok: „Jó, tudjuk, mi fog következni. — „Bezzeg a mi időnkben!” — De miért küzdöttek maguk ezért a jobb világért, ha azt szeretnék, hogy mi is kezdjük azoknál a szenvedéseknél, amiken maguk keresztül mentek?” — Igen, megmondják. Pedig nem ezt akarnánk, mi idősebbek. Ügy kellene nekünk, szülőknek is irányítani az életüket, fejlődésüket, hogy szeressék meg a munkát. Tanulják meg, hogy igazán az tölti el az embert örömmel, amiért megdolgozik. Sose felejtem el — mennyire örültem az első ruhának, amit saját keresetemből vettem... De ha minden az ölébe hull a gyereknek, a végén semmiben nem leli örömét, maga se tudja, mit szeretne, s olyankor értelmetlen kalandokat keres inkább, csak hogy valamit tegyen. Elmondok egy esetet. Nyugdíjaztatásom előtt a rendőrségnél szolgáltam. Naponta motorral jártam haza. Egy alkalommal a repülőtér utáni kanyarban árokba csúszott Moszkvicsot pillantottam meg. Messziről látszott, ketten bajlódnak a kiemelésével. Rögtön megálltam, gondoltam, segítek már szegényeknek. Két fiatalember tett-vett az autó körül. » — Hol fogjam meg, hogy könnyebben kitoljuk, — ajánlkoztam, de a két fiú arcán — igaz, csak egy szemvillanásnyi időre — olyan barátságtalan visszautasítás mutatkozott, hogy a „szakmai ösztön” nyomban gyanút fogott. Itt valami nincs rendben. — Melyikőjüké a kocsi? — Az övé. — Szabad a gépjárművezetői igazolványt? — Azonnal... Itt van a zsebemben ... Ejnye, nem nálad van véletlenül? — Ne hülyéskedj, még reggel odaadtam. Ott kell lenni a zsebedben. Nem volt az sehol. — Kérem, mutassák a személyazonosságijukat. — Nincs nálunk. — Hova tartanak? — Szegedre. — Szegedre, a csabai útvonalon? — Nem látja, eltévedtünk. Azért akartunk visszafordulni Kecskemétre. Ez igaz volt, de egyéb semmi. Kiderült, hogy már két napja országos körözés folyik ellenük. Pesten lopták el egy állatorvos kocsiját. — Miért tettétek? — kérdeztük a kihallgatáson. — Ügy gondoltuk, szórakozunk egyet. A tulaj pacák már úgyis eleget ült benne ... Nem volt náluk szó rossz anyagi viszonyokról. A céltalanság, az eszmény nélküli élet, a munkátlanság vitte őket a lopásra; — szórakozásból, unalomból tették. — A lakiteleki fiatalok milyenek? Például a KISZ-esek? — Szüleiket is ismerem, őket is kicsi koruk óta. Minden gyűlésükre meghívnak, elmegyek. Úgy vonnak be a megbeszéléseikbe, mint közéjük tartozót. Legutóbb is megkérdezték: „Pista bácsi, mire fordítsuk a bankban levő 3647 forintunkat?” Vásároljatok két új csónakot. Nincs jobb nyári sport, szórakozás az evezésnél. Hívjátok barátaitokat is ... Volt nagy lelkendezés, hogy így eltaláltam a kedvüket. Mondtam, hagyjanak bent 800—1000 forintot. Névadó ünnepségeken, esküvőkön jólesik a figyelmesség. Kalló Erzsiké esküvőjét is felejthetetlen ünneppé tette a KISZ. Ajándékot kapott az ifjú pár, a helyi szervek is kedveskedtek, jómagam is virágcsokrot adtam. A tanácsház szép parkjában végig sorfalat álltak az úttörők. Közöttük vonultak a fiatal párok, szülők, vendégek. Nincs olyan kérésünk, amit ne a legnagyobb készséggel teljesítenének. KISZ-isták és kívülállók segítettek az új kul- túrház lakályossá tételében. Ök ásták és húzták be a törpevízmű árkait. Ök irtották a gazt, sulymot, hínárt a Holt-Tiszá- nál, hogy fürdésre alkalmas helyet teremtsünk. Törteli Mária KISZ-titkár ügyesen irányítja a mintegy negyventagú szervezetet. A fiatalok részben a helyi fmsz-nél, a MÁV- nál, részben a kecskeméti, félegyházi üzemekben dolgoznak. Várostlátott emberek, működik is a fantáziájuk, hogyan töltsék minél színvonalasabban szabad idejüket a kultúrházban. Ha a község fejlesztéséről van szó, nem akadály a szétszórtság: összetartja őket a szülőfalu iránti szeretet. Így fogja egybe a Szikra Tsz KISZ-istáit is a közös megbecsülése, fejlesztése. Bodor Mária a titkáruk, ők is közel negyvenen vannak. Az egész község büszke rájuk a zöldség- termesztésben, az új szőlők gondozásában felmutatott sikereikért. — A község vezetői mind úgy törődnek a fiatalokkal, mint párttitkár elvtárs? — Lőrincz Istvánná vb-el- nök, Dékány István, a helyettese, Major József né vb-titkár éppúgy köztük van, mint mondjuk Szabó Lajos igazgató- helyettes, vagy Csányi János tanár, aki például országos hírű íjászokat nevelt a lakiteleki iskolásokból. A legkisebb Tör- teli-lány, Gléber Irén, Koncz Erzsébet, Gigor Erzsébet — hirtelen ők jutnak eszembe — több aranyérmet hozott már budapesti versenyekről... De nem fukarkodik a segítséggel Déri Péter fmsz-ügyvezető sem. — Mégis, ha valamiért bírálni lehetne a lakiteleki KISZ- istákat. mi lenne az? — Nagyon össze kellene szedni az eszem, hogy erre válaszolni tudjak . .. Törekvő, munkás kezű fiataloknál a hiba egészen más színezetű, mint azoknál, akik unalomból, elké- nyeztetettségből rontanak. Tóth István Jobb későn mint soha? Nem akartam hinni a szememnek, ezért kétszer is elolvastam a következő apró- hirdetést: „A Kecskeméti 9-es számú Autóközlekedési Vállalat tehergépkocsijáról múlt év december 17-én leesett 5 darab fémablakkeret. A vállalat kéri a becsületes megtalálókat, hogy jutalom ellenében a szóban forgó ablakkereteket a vállalatnak szolgáltassák be.” Véleményem szerint az, aki öt fémablakkeretet fél éven keresztül magánál tart, nem „becsületes megtaláló”, hanem egyszerűen tolvaj. A tolvajok kilétének felderítése és felelősségre vonása azonban a rendőrség dolga, az ügynek ez a része nem ránk tartozik. Annál inkább, az hogy vajon a bizonyos ablakkereteket miért csak most keresi a szállító vállalat? Eddig nem hiányoztak senkinek? Az érdekes kérdésekre nem kevésbé érdekes választ adott Kúti György, az Autóközlekedési vállalat darabáru-kirendeltség vezetője. Elmondta, hogy nem is egyszerű ablakkeretek vesztek el a vállalat gépkocsijáról, hanem speciális, egészségügyi célra készült ablakok, amelyek a Budapesten épülő vértranszfúziós állomás egészség- ügyi berendezéséhez tartoznak. Sajnos, a pótkocsi ajtaja kinyílt, és a 30 ezer forint értékű áru szétszóródott. Egyet később megtaláltak, a többi szőrén-szálán eltűnt. Elmondotta azt is, hogy a szállítmány átvevői annak idején jelezték, hogy a gépkocsin levő berendezési tárgyak közül hiányoznak az ablakok. Ügy látszik azonban, hogy a 9-cs számú Autóközlekedési Vállalat ezzel elintézettnek vélte a dolgot. Bár az is igen furcsa, hogy a beruházó csak fél év után jelentkezett ismét, és sürgette a hiányzó áru haladéktalan leszállítását. A sürgetés nyomán született az apróhirdetés, amelynek hasznát — ezt igen könnyű megjósolni — aligha látja bárki is. A keretbe foglalt felhívás szinte kizárólag arra jó, hogy jelezze: Még manapság is hosszú hónapokig kallódhatnak használatlanul az olyan berendezési tárgyak, amelyek a népgazdaság tulajdonát képezik. B. D. Mezőgazdasági termények szállítása — csaknem 9 millió kilométeren Csúcsforgalom kezdetén a 9-es számú AKÖV Sohajda Józseftől, a 9-es számú AKÖV igazgatójától érdeklődtünk: Milyen részt vállal az év második felében a mezőgazdasági termények szállításából az autóközlekedési vállalat. — Gépkocsijaink az idén ösz- szesen 17 millió 650 ezer kilométer távolságon fuvaroznak árut, s legalább felerészben mezőgazdasági, kertészeti terményeket — mondotta. — Feladatunk nagysága nemcsak ebben, hanem az elszállítandó áru mennyiségében is kifejezésre jut Me»?elent a Duna—Tisza közi Mezőgazdává«! kísérleti Intézet évkönyve Szép kiállítású kötetben adta közre nemrégiben a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet az elmúlt év tudományos munkásságának eredményeit, tapasztalatait. A 260 oldalas — több színes fotóval •is illusztrált — szakmai kiadvány a többi között tanulmányokat tartalmaz a paradicsom- nemesítési, valamint a tritícale előállítására irányuló kísérletekről, az intézet laboratóriumában folyó vizsgálatokról, a megye kertészeti termesztésének fejlesztéséről, a Duna—Tisza közi homokjav'tási kísérletekről stb. A 24 tanulmány szerzői között — élükön dr. Mészöly Gyula Kossutb-díjas igazgatóval — az intézet csaknem valamennyi tudományos munkatársa, kutatója szerepel. A sajnálatosképp meglehetősen alacsony példányszámban kiadott évkönyvet kétségtelenül jó haszonnal tanulmányozhatják majd a feldolgozott témák iránt érdeklődő szakemberek. A „koréinak“ a kombájnon Kunfehértó. Kora délután. Vibrál a hőség a gabonatáblán. Az állami gazdaság szomszédos parcelláin makacs kombájn birkózik a megdőlt kalászokkal. Kétszer- háromszor is nekirugaszkodik, amíg úrrá lesz a nehezen vágható szalmán. Por- és pelyvafelhő száll a levegőben, s az elhasznált üzmanyag füstje sötét zászlóként rep- des a duruzsoló gigász felett. A lejtős dombhajlaton túljutva, másik aranyló tábla terül elénk. Ezen már simábban, egyenletesen gördül végig a Kiskunhalasi Gépállomás két SZK 4-ese. A hozzánk közelebb dolgozó arató-cséplőgép munkáját porlepte zubbonyú férfi figyeli szakértőén bíráló tekintettel. Dudás József, a gépállomás 55 éves kombájnosa. — A váltótársam, Kazinczi János, az Előre Tsz gazdája — mondja, elismeréssel a hangjában. — Szépen, gyakorlottan dolgozik. % Dudás József, mint régi szakember és a gépállomás egyik legidősebb dolgozója mindkét gépre felügyel. S ahogyan az évek során szinte eggyé vált a gépekkel, most úgy ismeri az ügyes-bajos dolgait ennek a tsz-nek is, amelyben csaknem 800 holdról takarítják majd be az „életet”. — Nagyon ügyelünk, hogy az elveretett gabona nedvességtartalma miatt ne lehessen panasz. Amikor rajtoltunk, bizony, inkább csak félnapos műszakokat tarthattunk, annyira csapadékosak voltak az előző napok. Most már egyenesben vagyunk: ez a mai idő olyan, amilyet a „nagykönyv” előír ... Szétnézünk a horizontig. A meleg ráfekszik a határra, de a szinte tapintható tüzes masszában kellemes, könnyű légáramlat bújkál. S ezek a déli órák a legalkalmasabbak a kombájnolásra. — Ahogyan becsüljük — folytatja a kombájnosok korelnöke —, most már 15 és fél százalékos a víztartalom. Jól szervezték az Előre Tsz-ben a betakarítást. Sok nehézséggel dacolva ugyan — hiszen a nyár eleji nagy vihar alkalmával összedőlt az egyik tárolószín, amelyet csak a jövő hétre hoz rendbe a saját építőbrigádjuk —, de létrehozták a kombájnszérűt, s magtár híján megfelelő befogadóképességű padlásokra fúvatják fel szemtermést. A kombájnolást egyébként nyomban kö v-eti a szalmalehúzás, majd egy mélyszántásnak is beillő, 22 centiméter körüli vető- szántás, Ezekre a táblákra másodnöyényként összesen mintegy 180 holdon csala- mádé, kukorica, napraforgó, muhar kerül, a homokos részekre pedig, zöldtrágyának, félszáz holdon napraforgó. — Odanézzen — fogja meg a karom Dudás bácsi. A kombájn mellé éppen akkor zárkózik fel a 25 mázsás pótkocsi, amelybe a magot menetközben ömlesztik. — így kell ezt csinálni. Gyorsan, pontosan, akkurátusán. A két géppel ma holtbiztosán elveretünk 400 mázsát. Az országút mentén félig zöld tábla hullámzik. — Ott még 20—25 holdon nem érett be a gabona. Ezt a területet legutoljára hagyjuk majd. — Milyen az ellátás? — kérdezzük. — A termelőszövetkezet központjában van a brigádszállásunk, az élelmünket pedig az állami gazdaság konyhájáról hordják. Ürítsetek már, legények! — ez az utasítás Juhász Balázs és Vida János felé száll. Dudás József váltótársának gépe dühöngve jön egyre közelebb. Majd Kazinczi 'eszáll az SZK-ról, hogy átadja a helyét. 1 a kombájnon, „a gabonaföldek orgonáján”, az idős mester keze nyomán csendül fel újból a jól ismert dallam... Jóba Tibor a MÉK és a földművesszövetkezetek részére 350 ezer, a konzervgyár, a Fűszerpaprikaipari Vállalat, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, a pincegazdaság részére, valamint a vágóállat, tej, baromfi felvásárlásával kapcsolatban kevés híján 1 millió tonna továbbítását vállaltuk. A mezőgazdasági szállítási tennivalók az idén általában 15 százalékkal nagyobbak a tavalyinál. A MÉK részére az exportszállításban is részt vállalunk, olyképpen hogy a primőröket a Ferihegyi repülőtérre visszük. A mezőgazdaságban egyébként a szállítási idény jobbára most kezdődik, majd hónapról hónapra fokozódik, s októberben éri el a csúcspontot. A harmadik negyedévben csaknem annyi árut kell továbbítanunk, mint a két első negyedben együttvéve. — Milyen intézkedésekkel kívánják megszüntetni a csúcs- forgalomban minden bizonnyal jelentős gondokat? — Sajnos, gépkocsiparkunk növelése az idén sem tud lépést tartani a jelentkező igényekkel, néhány százalékkal elmarad mögöttük. így a szállítás szervezésének fokozott a jelentősége. Szükségünk van a velünk szerződést kötött vállalatok, gazdaságok támogatására is. Most ugyanis elég alacsony még a napi fuvarozási idő, ezért szükséges annak meghosszabbítása legalább 16, de akár 24 órára is. Ehhez mi elegendő gépkocsivezetőt biztosítunk, újak képzéséről ugyanis idejekorán gondoskodtunk. A járművek minél nagyobb fokú kihasználása végett jó lenne, ha a vállalatok szombatonként is éppúgy foglalkoztatnák, mint más hétköznapon, sőt, vasárnap is igénybevennék azokat. A szállítás gyorsabbá tételét természetesen mi is segítjük, például úgy is, hogy a nagyobb mennyiségű áru továbbítását igénylő vállalatokhoz, a MÉK- hez, a konzervgyárhoz, menetirányítókat helyezünk ki. Öt javító műhelykocsinkat ultrarövidhullámú adóvevő készülékkel látjuk el; a rövidtávú, 5—10 kilométeres szállításokhoz terven felül 20 pótkocsis zetorJ is biztosítunk — fejezte benyi- latkozatát az AKÖV igazgatója. H. D.
