Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-23 / 171. szám

1. oldal 1964. július 23, csütörtök N A P T A R 1964. július 23, csütörtök. Névnap: Lenke. Napkelte: 4 óra 10 perc. Napnyugta: 19 óra 30 perc. — Az Egyesült Arab Köztársaságban Kairó­tól 100 km távolságra a Szovjetunió segítsé­gével atomközpontot szerveztek, ahol mag­kutatások folynak. A kísérleti üzemben arab tudósok és mér­nökök elsajátították az urán- és a tóriumérc­ből való kivonásának módját. — Naponta 1150 ki­logramm ruhát — a jelenlegi mennyiség kétszeresét —, mosnak ki a jövő év első ne­gyedévétől a Kecske­méti Ruhaipari Ktsz vegytisztító részlegé­ben. A teljesítmény­emelkedést az üzembe­helyezendő, új vasaló­gép és kalander teszi lehetővé. — Az NDK főváro­sában 41 országból be­küldött, 400 darab dí­jazott gyermekrajzot állítottak ki. A kiállí­tás anyagát összesen 20 000 rajzból válogat­ták ki egy pályázat nyomán, amelyet az NDK Népek Barátsága Ligája, és az UNESCO munkáját elősegítő NDK-bizottság írt ki. A kiállítás anyagát ké­sőbb bemutatják az NDK más városaiban, — 108 ezer holdat kitevő tervükből eddig több mint 80 ezer hol­dat vágtak le megyénk gépállomásainak kom­bájnjai és aratógépei. Ez az eredmény arra enged következtetni, hogy gépállomásaink a hátralevő időben nem­csak teljesítik, hanem esetleg túl is teljesít­hetik a szerződésben vállalt kötelezettségü­ket. 1T94 ta/vaszán, a fran­cia forradalmi változások hatására, a demokrati­kus eszmék híveiből és a és külföldön is. Hfiniatúr Űj sportág Ausztráliában van egy mulatságos sportág: a nyújtófadobás. Kizárólag nők űzik. A nemrég megrendezett versenye­ken Anglia és az Egye­sült Államok versenyzői is indultak. Am a hazai környezet megtette a ma­gáét: az első helyeket az ausztrál nők szerezték meg. Azt mondják, egyes férjeknek ez az új sport­ág egyáltalán nem tet­szik. annál kevésbé, mert a rekordot 37,5 méteres eredménnyel tartják ... Nem jő lenne megfürödni benne A földkerekség legfur­csább tava Trinidad szi­getén található. Ebben a tóban a víz helyett meg­olvadt aszfalt van. Nem­rég méréseket végeztek a tóban, de a szondák nem érték el a tó fene­két. Rekorder majomkenyérfa A legutóbbi Időkig úgy vélték, hogy a legna­gyobb baobab Szenegál­ban, Dakar közelében ta­lálható. A „bajnok': de­reka 20 méter 80 cm volt. Nemrég azonban en­nél is vastagabb törzset találtak. Ez a fa Dakar­tól 90 km-nyire, Fiséi faluban van. A kutatók a földtől számított más­fél méter magasságban megmérték az óriás ke­rületét. és kiderült, hogy 22 méter. Izek helyett hidraulikus szerkezet A pókok lábának nin­csenek izmai. A pékok sajátos hidraulikus me­chanizmussal mozognak: lábukban a nyomás ál­landóan változik: hol emelkedik, hol meg süly- lyed. nesi reformerekből tát- , republikánus társa- szervezési mozgalma ült meg. Vezetője és szervezője egy szer­esből titokban mate- ista filozófussá lett nészettudós, Martino- 3 Ignác volt. A még g nem érett viszo- ik között társadalmi to zást előidézni aka- gyenge és nagymér- ben elszigetelt össze- üvést a császári reak- jól kiépített rendőr- e felfedezte. A veze- tagokat elfogták, Mar- ovicsot éppen 170 éve, !. július 23-án keso ej- , Pesten. . császárhű magyar ne- sekböl áUó bíróság a ^szabású perben su- s ítéleteket hozott: rtinovicsot, Hajnó­t Sigrayt, Szolárcsi- öz Pált, Szentmar- t és Laczkovlcsot le­lték, másokat, köz- : Kazinczyt, Verseghyt, ntj óoi-Szabót, Batsá- t hosszabb várfogság- ítéltek. — A DÉLNYUGAT­KÍNAI Jüan tarto­mányban a régészek megállapítása szerint az úgynevezett nyugati Han-dinasztia korából (i. e. 206—i. u. 24.) származó bronzkorsót találtak, négy méter­rel a föld színe alatt. A bronzkorsó kitűnő állapotban megmaradt, 2,5 méter hosszú tölgyfakoporsóban fe­küdt. Keresik a homok rózsáját Harmincezer tő ró­zsát nevelnek a Duna —Tisza közi Mezőgaz­dasági Kísérleti Inté­zet ceglédi telepén, kö­zöttük a legkülönfé­lébb hazai és külföldi fajtákat. A kutatások célja az, hogy megta­lálják az Alföld szélső­séges időjárását jól bí­ró, a homokot is tűrő rózsafajtákat Vegyi madáríjesztő Lengyelországban nemrég „vegyi madár­ijesztőt” próbáltak ki, a mezei madarak kár­tevése ellen. Illatától és ízétől annyira un­dorodnak a madarak, hogy az első kísérlet utón a környékét is elkerülik. — AZ OSZTOTT, úgynevezett szakrend­szerű oktatás teljessé tétele érdekében 85 ál­talános iskolát körze- tesítettek megyénkben 1961. óta. Szeptember 1-re újabb 13 iskolá­ban vezetik be a szak- rendszerű oktatás'., ami további 660 álta­lános iskolai tanulót érint. Egerésző gólyák A megyénk déli ré­szén az idén rendkí­vül elszaporodott ege­rek nagy károkat okoz­nak a gabonatermés­ben. A garai Vörös Csillag Tsz-ben pl. holdanként 1—2 má­zsára becsülik az ege­rek által elpusztított gabonamennyiséget. Mivel a macskák már megcsömörlöttek az egérpecsenyétől, újab­ban a gólyák vadász­nak az egerekre. He­lyenként, így a solti határban is, csapatos­tól követik a kombáj­nokat, egér után ku­tatva. — Négy vagon ba­rackot exportált eddig Angliába a Városföldi Állami Gazdaság. A fi­nom gyümölcsből a kö­zeli időkben újabb 21 —22 vagonnal adnak ót a kereskedelemnek. Ellenőrzik „az amerikai halálíormát” Jessica Mitford írónő tavaly megjelent „Az amerikai halálforma” c. könyve az USA-ban óri­ási feltűnést keltett, mi­után élesen ostorozta az országban uralkodó te­metkezési szokásokat, és főként a temetkezési vállalatok felháborító visszaéléseit. A könyv nyomán különböző ma­gazinokban, újságokban is bíráló cikkek jelentek meg erről a kérdésről. Az amerikai Kongresz- szus is vizsgálatot indí­tott a túlzottan magas temetkezési költségek, az amerikai temetkezési vál­lalatok hirdetési eljárá­sai és egyéb idevágó kér­dések ügyében. A „nudista” libák A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Termelő- szövetkezet nemrég 800 rajnai libát vett át a tsz-közi libanevelőből, az úgynevezett „liba- napközi”-ből. Szeret­tük volna lefényképez­ni a nagy libacsaládot, de kárbaveszett fárad­ságunk, mert a libák hiányos öltözékben voltak. Most estek át ugyanis az első ko- pasztáson... Zuhany Este féltizenegy körül jár az idő, a vasútállomásról hazafelé baktatva, élvezve a nappali forróság utáni enyhébb levegőt, sétálunk a kecskeméti Rákóczi úton. Andalgás ez inkább, az elpilledt emberek kényelmes lépegetése, hisz itt most a legkellemesebb az utcán — erre vall, hogy viszonylag sokan járnak-kelnek a hosz- szú sétányokon, s a padokon is üldögélnek még ... Az Állami Biztosító megyei központjának irodája elett járunk, amikor a fölötte levő erkély valamelyiké­ről hatalmas zuhanyszerű víztömeg ömlik le elibénk az úttestre. Még van időnk félreugrani, így csak a ci­pőnket éri az „égi áldás”. Felnézünk, s fohászokat mormolunk. Valaki úgy látszik ily módon hűtötte az erkély kövezetét, vagy bőséges öntözővízzel árasztotta el a virágait. Ami azt illeti, nem is kellemetlen a hideg fürdő ilyen időben. Pláne, ha előre számít rá az ember. S fürdő­ruhában sétál el a Rákóczi úti erkélyek alatt... cr—i.) öngyilkosság — szerelmi bánat miatt Kedden délután értesí­tették: a kecskeméti rendőrkapitányságot, hogy a Helvéciái Állami Gaz­daság oorbási üzemegy­ségében öngyilkosság történt. A helyszínre ér­kező nyomozók megálla­pították, hogy Sállal Ka­talin 19 éves leány, a Helvéciái ÁUami Gazda­ság borbási üzemegysé­gének dolgozója, öngyil­kossági szándékból be­ugrott a gazdaság egyik víztárolójába és megful­ladt. Tettét szerelmi bá­nat miatt követte el. — A KALOCSAI múzeum végleges he­lyének megállapításá­ra folytak tárgyalások a napokban. Az eddig megfelelő helyiség nél­kül működő városi múzeum anyagának — o tárgyalások eredmé­nyeként — a helyi István Gimnázium ad „szállást”. — Közel 600 ezer fo­rint értékű női és fér­firuhát készített a Kecskeméti Ruházati Ktsz Luther-udvari női és férfiszabósógi rész­lege az első fél évben. Ez az összeg 140 ezer forinttal haladja meg a múlt év azonos idő­szakának termelését. — Testvérháború. Zsi­gó László, Kiskunfélegy­háza, XI. kerület 426. ta­nyaszám alatti lakost testvérbátyja késsel ösz- szeszurkálta. Zsigó Lász­lót a mentők kórházba szállították. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat megindult. A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: Július 21-én a középhőmérséklet 26,9 (az ötvenéves átlag 20,9), a legmagasabb napali hő­mérséklet 34,1 Celsius fok, a napsütéses órák száma: 13. Július 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 23,8, a dél­után 2 órakor mért hő­mérséklet 33,7, a legala­csonyabb nappali hőmér­séklet 17,5 fok. Csapadék nem volt. Várható időjárás csütörtök estig: Nyu­gat felől növekvő fel­hőzet, főként a Dunán­túlon záporok, zivata­rok. Mérsékelt, a ziva­tarok idején átmeneti­leg megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati fe­lében 26—29, máshol 70—33 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 26 fok. A megye két járásában befejezték az aratást A hét első napjaiban a kecs­keméti járás valamennyi közös gazdaságában befejezték az ara­tást. E nagy munka során a ta­nácsok irányítása alá tartozó területen több mint 40 ezer holdról takarították le a kalá­szos termést; az árpát hat és fél ezer, a rozsot 26 600, a bú­zát pedig mintegy hét és fél ezer holdról. A szemtermés elveretését a kecskeméti járás termelőszövetkezeteiben most 15, a hét végén azonban már 70 cséplőgép végzi. Kedden a gátéri Aranykalász Tsz búzájának levágásával a kiskunfélegyházi járásban levő 35 szövetkezeti gazdaság is vég­zett a nyári erőpróba első ré­szével. Ebben a járásban a fel­adat túlnyomó része a kézi ara­tókra hárult, hiszen a majdnem 28 ezer hold gabonának csak alig valamivel több mint az egynegyedrészét takarították le gépi erővel. A földeken már az elmúlt héten 12 cséplőgép dol­gozott, és számuk ezen a héten még hússzal gyarapodott. A tarlóhántást a járásban ed­dig 10 és fél ezer, a vetőszán­tást az őszi kalászosok alá pe­dig 1100 holdon végezték el. A hét közepéig csaknem 5000 hol­don másodvetésű csalamádé, si­lókukorica és tarlóburgonya is a földbe került. Községünk lakosságának ser­téshússal való ellátása céljá­ból a hizlalásnak hasznos mód­szere lkalmazzák a kiskun- majsai Jonathán Szakszövetke­zet gazdái. A közös vásárolja meg a süldőket, majd átadja a hizlalást vállaló gazdáknak, akik minden kiló súlygyarapo­dás után 5 kiló abraktakar­mányt kapnak. A hízók értéke­sítése után a tiszta haszon négyötöd része illeti meg őket. Az idén a szakszövetkezet ed­dig tíz süldőt helyezett ki a háztáji gazdaságokba, de a kö­Hogyan védekezhetünk a nyá­ri fertőzések ellen? — erről nyilatkozott dr. Rudnai Ottó, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetője az MTI munkatársának. Elmondta, hogy a meleg időszakban leggyakrab­ban a bélfertőzések fordulnak elő. A dizentéria, a hastífusz, és a bélben tenyésző vírusok okozta fertőzések elleni véde­kezés legfőbb feltétele: foko­zott tisztaság, gyakori kézmo­sás, általában a személyi hi­giénia követelményeinek szi­gorú megtartása és az élelmi­szerek higiéniájának biztosítása. — Nagy melegben természete­sen sok gondot okoz az élelmi­szertárolás. Ezért különösen ügyelnünk kell arra, hogy a tárolás lehetőleg hűtéssel le­gyen összekötve. A háziasszo­nyokat arra kérjük, hogy nyá­ron alaposan süssék, főzzék meg az ételeket, hiszen a hő elpusztítja a kórokozókat. — Nagyon jelentős az ivóvíz higiéniája, de tegyük hozzá, hogy nemcsak az ivó-, hanem Egy év óta többször szóvál­tástól, vitától volt hangos Izsá­kon a Kossuth utca 28. szám alatti ház. Bőcz Pál — akinek tanult szakmája férfiszabó, de három hold szőlőn gazdálko­dik —, ettől az időtől kezdve féltékenykedett feleségére. A családi vita egy hónappal ez­előtt már tettlegességgé fajult. Kedden délután egy óra táj­ban a házaspár déli pihenőt tartott otthon. A férj ismét fél­tékenységével zaklatta felesé­gét. Szó szót követett, s Bőcz Pál hirtelen indulatában ököl­lel többször felesége arcába sújtott. Bőczné segítségért kiál­tott. A család harmadik tagja Halász Teréz, az asszony nagy­nénje igyekezett széjjel vá­lasztani a már dulakodó há­zaspárt, de a feldühödött férj néhány ökölcsapással leütötte az idős nőt. Ezt az időt hasz­nálta ki az asszony és kimene­kült a házból. Véresen a közel­ben lakó K. G. lakására futott védelmet keresni a férj bruta­litása ellen. Bőcz Pál azonban felesége után ment egy tűz- piszkáló vassal felfegyverkezve. K. G. lakásának konyhájában talált rá az asszonyra, s az új j­zeljövőben megvásárolandó 50 süldőre is hasonló sors vár. Ta­valy is mintegy 60 süldőt hiz­laltak meg a szóban levő mó­don a gazdák. Egyébként a szakszövetkezet 100 férőhelyes közös hizlaldát is építtet. A kivitelezést a hely­beli ktsz vállalta, s a megálla­podás szerint szeptemberre el is készül a 130 ezer forintba kerülő létesítmény. Hízónak valóval ezt is „benépesítik”, a hizlalás fenti módszerét azon­ban továbbra is alkalmazzák. a fürdővíz is terjesztője lehet a fertőzésnek. Különösen ve­szélyesek ebből a szempontból az eredetileg nem fürdés cél­jait szolgáló kis állóvizek, pél­dául gödrökben, mélyedések­ben összegyűlt víz. Hogy csak egy példát említsek: a közel­múltban 40 gyerek kapott eny­he lefolyású agyhártyagyulla­dást, akik ilyen fertőzött álló­vízben „strandoltak”. A magyar járványügy történetében egyéb­ként még nem fordult elő, hogy a kijelölt helyeken, stran­dokon való fürdőzés komolyabb járványt okozott volna. — A nyári fertőzések, meg­betegedések elleni védekezés aranyszabálya, hogy óvakod­junk mindenféle túlzástól. Ez vonatkozik a sportolásra, a na­pozásra, strandolásra és termé­szetesen a táplálkozásra is. A túlerőltetett, szokatlanul nagy megterhelésnek kitett szervezet ugyanis a szokásosnál jóval könnyebb zsákmánya lehet a kórokozóknak és a különféle betegségeknek. nyi vastag vassal ütlegelni kezdte. K. G. nem tudta meg­védeni a szerencsétlen nőt, mert ebben testi hibája. gátolta. A véres családi perpatvar­nak a rendőrség megjelenése vetett véget. A két nőt súlyos sérülésekkel azonnal kórházba szállították. Bőcz Pált őrizetbe vették, s ellene súlyos testi sértés okozása miatt indított büntetőeljárást a kecskeméti rendőrkapitányság. * Néhány nappal ezelőtt a ba- lotaszállási italboltban együtt italozott Hegedűs István és Áb- rahám Antal. A’aposan felön­töttek a garatra, s záróra után együtt indultak haza. Este tíz és tizenegy óra között a két ivócimbora valamin vitatkozni kezdett. A szóváltás végül is tettlegességig fajult. Verekedés közben Ábrahám elővette zsebkését, s Hegedűst kétszer a karján megsebesítette. Sze­rencsére a sérültet idejében el­sősegélyben részesítették. Ábrahám Antal ellen a kis­kunhalasi rendőrkapitányság súlyos testi sértés okozása miatt indított büntetőeljárást. G. G. Családi vita súlyos sérülésekkel Hogyan védekezzünk a nyári fertőzések ellen ? Hasznos módszer

Next

/
Thumbnails
Contents