Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-18 / 167. szám

Köznapi gondok Gödrös útrész Kecskeméten, a Bajcsy-Zsi- linszky úton — a Kossuth körút és Zöldfa utca szakaszán — az úttest két oldalán levő gödrös földút állandó balesetveszélyt jelent a kerékpárosok részére. Néhol fél méter .mélységijeik a gödrök, s ha az úttestről le kell térni a nagy gépkocsiforgalom miatt, mindig attól félünk, hogy felborulunk. A minap egy lovaskocsit hajtó idős ember, utat engedve a mögötte jövő te­hergépkocsinak, a gödrös föld- útra tért. A lovak megijedtek az autótól, s elragadták a ko­csit. Az idős ember talán csak szerencséjének, vagy lélekjelen­létének köszönhette, hogy le nem zuhant a kocsiról. A gödrös földutat jó lenne el­egyengetni, még mielőtt komoly baleset nem történik miatta. Gál Mária Kecskemét D kulturális tevékenységről tanácskoztak Kecskeméten és Kiskunhalason Két városi tanács tartott végrehajtó bizottsági ülést teg­nap délelőtt megyénkben. KECSKEMÉTEN, a tanács­kozáson Üjvári Lajos, a műve­lődésügyi osztály vezetője is­mertette a végrehajtó bizott­sággal a megyeszékhely 1963— 64. éves oktatási és népművelési tervének végrehajtását. El­mondta, hogy a tavalyi 37 ál­talános iskolai napközis csoport­tal szemben az idén 39 műkö­dött, ahol összesen 40 pedagó­gus tevékenykedett. A továb­biakban megállapította, hogy jelentősen csökkent az iskolai hiányzás. A népművelési mun­kát taglalva elmondta, hogy az üzemek és a tsz-ek ismeretter­jesztő előadásainak szervezése még mindig sok problémát okoz. KISKUNHALASON elsőként a helyi filmszínház munkáját tárgyalta a végrehajtó bizott­ság. A beszámolóból kitűnt, hogy az idei év első felében 442 előadást tartottak, amit 118 868 ember tekintett meg — 1,6 százalékkal több, mint ta­valy. Ezután Szabó Ferenc köz­ségfejlesztési előadó számolt be a házi építőbrigád első fél­éves munkájáról; Bivalyfürdő A tsz-raktár ajtaja előtt álló, lomha bivalyokkal befogott sze­kér minden vezényszó nélkül egyszer csak elindult. A követ­kező másodpercekben már a közeli — eső után maradt — pocsolyában terült el lustán a két igavonó. Mintha így gon­dolkoznának: A dolgozó bivaly­nak is kijár egy kis felfrissülés. De vajon kapnak-e ezért dicsé­retet nehéz zsákkal a vállán, a raktárból előkerülő gazdától, aki a szekérnek csak a hűlt helyét találja? Sxegedi Szabadtéri Játékok 1964. „Vidróczki" és a szerző (Szegedi tudósítónktól.) Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző estéről estére itt ül a téren. Partitúrával a kezé­ben követi operájának színpadi próbáit. Néha egy-egy ritmikai mondanom, művem szinte ide kívánkozik, hiszen bővelkedik sok személyt, statisztériát fog­lalkoztató, látványos jelenetek­ben, táncbetétekben és így eleve nagy színpadot igényel. Hang­ve ez az operám egyik korábbi művemhez sem hasonlít, hiszen hangvétele teljesen más, mint az ez évben Svájcban komoly sikert aratott Bűvös szekrény című művem, a Csínom Paikó­Farkas Ferenc a próbán a Huntsch bárót alakító Horváth Mére Ottilia társaságában. utasítást ad a zongoránál ülő Hraskó Tamás és Hirsch Bence korrepetitoroknak, máskor az előadást rendező Mikó András kérésére itt-ott módosít a zenei anyagon. Kora délutántól késő éjszakáig csendesen ül a néző­tér valamelyik páholyában, s amíg a színpadon a kórusjelene­tek váltják egymást, a szólis­tákkal beszélget az általuk meg­formált alakok megjelenítéséről. Jó kedve van. Végre már plasztikussá válik a színpadi mozgás, jól érvényesülnek az előre megálmodott jelenetek. Clyan kezd lenni minden, mint amilyennek az előkészületek so­rán elképzelte. Aki tudja, mi­lyen hatalmas munkát igényei egy opera megírása, az azt is megértheti, milyen kellemes ér­zés a művet színpadon meg­valósulni látni. — Tulajdonképpen mór ab­ban a pillanatban éreztem, hogy a Vidróczki operai feldol­gozást kíván, amikor először mint zenés ballada a rádióban elhangzott — mondja a szerző kérdésünkre. — Hiszen a mű szerkezete már ekkor sem a szokásos daljátékformát követte, nem betétdalokra épült, hanem sok kettős és átkomponált ze­nés jelenet is helyet kapott benne. Éppen ezért nagy öröm­mel fogadtam az elmúlt év őszén a Szegedi Szabadtéri Já­tékok Igazgatóságának felkéré­sét és azonnal hozzáláttam az opera megírásához. Meg kell vétele is olyan, hogy mindenki számára érthető nyelven igyek­szik beszélni. Ezért úgy érzem, maga a darab adottságai talál­koztak a Szegedi Szabadtéri Já­tékok hasonló követelményeivel. Természetesen csak a bemutató döntheti el, hogy a Dóm előtti színpad a Vidróczkiban azt a művet találta-e meg, amelyet keresett. A munkáról szólva elmondot­ta Farkas Ferenc, hogy már az előkészületek elejétől együtt dolgozott Mikó Andrással, az Operaház főrendezőjével, aki ki­tűnően ismeri a szegedi sza­badtéri színpadot és így nagyon hasznos tanácsokat adhatott a zeneszerzőnek és a szöveget operalibrettóvá átdolgozó Inno­cent Vince Ernőnek. Arra a kérdésre, hogy műfajilag hová lehet a Vidróczkit sorolni, a következőket mondja: — Vaszy Viktor javaslatára, aki operámat Szegeden vezényli, a „romantikus népopera” al­címet adtam művemnek. Ezt bevallottan és szándékoltan tettem, mert művem, amelyben sokféle zenei anyag (francia né­gyes, bécsi keringő, halottas- ének és triviális cigányzene) ke­veredik, romantikus és közért­hető. Az említett zenei részben azonban minden esetben a szín­padon, a cselekménybe ágyazva hangzanak ei, míg saját mon­danivalóm a zenekar tolmácso­lásában, illetve az énekesek aj­káról hallható. Jellegét tekint­József és a leányát játszó (Foto: Siflis) nál pedig sokkal több, hiszen ez áriákon, duetteken, tercette- ken és kórusszámokon alapuló, gazdag dallamvilágú opera. Esetem a madárral A PARÁNYI madár ott függött díszes ketrecében a tágas üvegfolyosó ablakában. Nem érdekelte a külvilág, sztoikus nyuga­lommal mélyedt magába, csak ritkán bil­lentette meg pehelysúlyú testét, aztán to­vább hallgatott. Nem csábította sem a tü­kör, sem a csengő. Egy nappal ezelőtt hoz­ták ide, s amikor megláttam, föltámadt bennem a részvét iránta és sajnáltam, hi­szen, ha így viselkedik, egy hét múlva ha­lálát okozza a rabság. Nem így történt. Tíz nap múlva a kis papagáj olyan vi­dám volt, mint egy cirkuszi bohóc és maj­mokat megszégyenítő ügyességgel patto­gott a parányi ketrec berendezései között. A vizet már régen kiborította, az eleségül szórt magot pedig szétrúgta. — Milyen édes kis jószág — örvendez­tem magamban, mikor Csokonai versének meghazudtőlóját láttam: „... olyan madár igen ritka, melynek kedves a kalitka.” Ennek kedves, tehát ritka madár — vo­nom le a következtetést vaslogikával. Hajnalban arra ébredtem, hogy a papa­gáj éles hangon csiripel, s virtuozitásra valló dallamot cifráz parányi csőrével. Az egész folyosó visszhangzik tőle. Órámra pillantok: fél öt. Határozotton tetszik a madár füttyszavai s mát] azon gondolko­dom, hogy felköltöm a feleségem és együtt gyönyörködünk a koncertben, önzésem azonban erősebb és csak egyedül hallga­tom az isteni madarat. Csodálkozom, hogy hét óráig bírja, akkor, mintha elvágták volna. Másnap hasonló harsonára ébredek. Ek­kor azonban már kétségbe vonom, hogy olyan gyönyörű lenne ez a madár dal. Túl éles és néhol teljesen ellentétben van a zene törvényeivel. Mondanom sem kell, hogy a papagáj most is bírta hét óráig, én azonban ekkor még nagy önuralomról tet­tem tanúságot. Harmadnap hajnali fél öt­kor dühösen ébredtem — ugyancsak a ma­dár szavára. KiugroCm az ágyból és bal­tát ragadva az ajtó felé törtem, amikor megszólalt bennem egy hang: „Mit mon­danának rólad a lakók, hogy baltával ron­tasz egy öklömnyi madárra. Senki nem mosná le rólad, hogy orvul gyilkoltál.” Visszafeküdtem. A MADÁR mint az eszét vesztett sakál üvöltött, s a reménynek még csak az ár­nyéka sem jelezte, hogy valamikor abba­hagyja. Zúgó fejjel mentem be munka­helyemre, járásom tétova, ingadozó volt. Fülemben ott zengett az istentelen madár - dal. ördögi terv fogant meg bennem: Csellel pusztítom el a „büdös dögöt” (ek­kor már csak így hívtam magamban). Na­pokig érdeklődtem madárméreg után, de sehoi sem tudtam szerezni, pedig egyre sürgősebb lett volna, hiszen mindennap korábban kezdett fülrepesztő trilláiba a haszontalan jószág. Ekkor határoztam el, hogy a legször­nyűbb halálnemben részesítem: macská­val tépetem szét. A cél érdekében egy hé­tig bolyongtam a külvárosban, kezemben egy csésze tejjel. Macskát akartam fogni. Kísérletezésem és fáradságom nem volt hasztalan, mert a hetedik nap estéjén va­lóban fogtam egyet. Belepréseltem akta­táskámba, s vittem hazafelé. Iszonyú nyá­vogást csapott, a járókelők megálltak, kö­rülvettek és megjegyzéseket tettek rám. — Nem szégyelli magát. Tisztességeseb­ben is vihetne azt az ártatlan jószágot. — Mit szólna, ha magát préselnék egy táskába? — Biztos lopta valahonnan. A sajátjá­val nyilván nem bánna így. AZ LETT a dolog vége, hogy elenged­tem a macskát, s nagy búsan ballagtam hazafelé. Sorsom tragédiája azonban még csak ezután csúcsosodott ki. Otthon, a ket­recben két madár fogadott. A derék tu­lajdonos ugyanis megsajnálta az egyedül ugráló fiúpapagájt és egy lánypapagájt vett mellé. Azóta kettős harsonára ébre­dek, s vágyakozva gondolok azokra a szép időkre, amikor még csak egy magányos kis madár ébresztett reggelenként csodá­latos trillácskáivál. Gál Sándor Sír az anyuka — Mi történt, Jolikám? — kérdezi a buszmegálló­nál várakozó, kisirt szemű fiatalasszonytól az ugyan­csak odaérkező hasonló korú társnője. — Szegény kicsi boga­ram. .. feleli amaz sírásra torzult szájjal, s máris szántják az arcát a sűrűn hulló könnyek. — De az istenért, mi tör­tént Incikével? — Teg.. .tegnap vittük elősz.. .először az óvodába és nem tudja szegénykém megszokni. Most is végig­bömbölte az utat és vele sírtam én is, meg a nagy­mama is. Drága gyere­kem. .. — Hát csak ennyi a baj? — kérdi megkönnyebbül­ten a barátnő. Meglátod, két-három nap alatt úgy összebarátkozik a kis tár­saival, hogy otthon sem tudnátok tartani!... Látod, milyen furcsák vagyunk mi, emberek? Biztosra veszem, ha nem sikerült volna In- cikét felvetetni az óvodába, azért sírtál volna és pa­naszkodnál a tanácsra, a szakszervezetre és mit tu­dom még kire. Igaz?... (—y —n) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. F6szerkeszt5: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét; Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/s> Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint Bács-Klskun megyei Nyomda V Kecskemét — Telefon: 11-85 bides: 25 065,

Next

/
Thumbnails
Contents