Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-15 / 164. szám
1954. július 15, szerda 5. oldal Beszélgetés a filmről A párduc Az orvos gazdagsága „A három herceg filmje” — így jellemezte néhány kritika Luchino Visconti Cannes-ban nagydíjjal jutalmazott filmjét, A párducot. Az arisztokrata származású kiváló olasz rendező, Visconti, a „vörös herceg”, a Megszállottság, a Reszket a föld, a Rocco és fivérei című filmek után Tommasi dl Lampedusa — Salina herceg egyik kései leszármazottjának — regényét keltette életre. A párduc — egy nagy szicíliai arisztokrata, Salina herceg tragédiájában vizsgálja á társadalmi erők összecsapását a történelmi változás időszakában. Visconti egy festő ihletettsé- gével idézi fel a cselekmény színhelyét, a vad és fenséges szicíliai hátteret, az aprólékos finomsággal részletezett főúri palotát és ebbe a látványos keretbe ágyazva szinte lépésről lépésre követi nyomon bősének belső fejlődését, a feudalizmus világát alapjaiban megrázó történelmi eseményeket. Visconti egyébként így nyilatkozott filmjéről: „Az egész filmben dominál a halálérzet. Egy osztály, az egyén, egy világ, bizonyos mentalitás, bizonyos előjogok haláláé. Semmi sem változott, mégis minden más. A hercegi család a tempna néki veszteni. A község, melynek kovácsa volt, nagyon szerette őtet, ezért is eltökél- lette magában, érte az uralkodó előtt könyörögni. Elmentek tehát, és ezen szavakkal folyamodlak az uralkodóhoz: „Felséges Herceg, hogyan veheted el kovácsunkat, midőn csak ő maga van kovács községünkben. Ha éppen ember éltét kívánod, van két takácsunk; akármelyiket felakaszthatod érte.” Ma is van ilyen Dupont, serdülő tudós, ki munkái által még nem híresedéit el, Voltaire-nek egy új színjátékát olvasta kéziratban. Az elolvasás után meg akarta lepni Voltaire-t annak előadattatásá- val, s elment a Théátre Francoise Directiójához, kérvén, hogy azon darabot (magáénak vallván), ha jónak találnák, játszanék. A darab felolvastatott, és mindeneknek ítélete arra ment ki, hogy a darab nem Theátromra való, és hogy abban sem elmés- ség, sem tudomány, sem rend nem volna. A tudós aztán visz- szavette a darabot, és azt ismét általadta Voltaire-nak, nem szólván semmit is a történetről. Voltaire ezután mintegy esztendő múlva általadta a Theát- rumnak ugyanazon darabot, és lom előtt, éppúgy mint hajdan, levett kalappal találja a parasztokat. Egy közülük azonban, aki meggazdagodott, fölé- bük fog nőni, le fogja gyűrni őket. A párduc végső nagy jelenetének lényege, ahol a „régi” megrendezi bálját hogy átadja helyét az „újnak”. A polgárságnak, amelynek hatalomraju- tása egyúttal a szabadság álmainak végét is jelenti. Szép, kifejező erejű film. Talán kicsit nyújtottabb, vonta- tottabb, mint amennyi feltétlenül' szükséges egy társadalmi osztály lassú haldoklásának az érzékeltetéséhez. Ennek ellenére végig lebilincseli a nézőt a nagyvonalú és egyéni rendezői koncepció, a képkcxmpozíciók festői remeklése és a színészek nagyszerű teljesítményei. Kitűnő gondolat volt Búrt Lancasterre bízni Salina herceg megformálását. Burt Lancaster magával ragadó egyénisége mellett és a kitűnően összeválogatott együttesben bizony Claudia Cardina- le inkább a szépségével, Alain Delon fiatalságával, mint a tehetségével csillogott. A film művészi értékeit fokozza még Nino Rota zenéje és Giuseppe Rotunno kiegyensúlyozott operatőri munkája. V. Zs. az azt a publikummal együtt szokatlan részvétellel fogadta, és többször egymásután játszotta. Dupont ekkor elment a Theátrom tagjaihoz, és csúful megszégyenítette őket. Pope szép felelete Pope (anglus versköltő) egy tudóst ment látogatni, s mivel az éppen könyveivel vesződött, nem mindjárt nyitotta meg az ajtót. Pope ezért igen nagyon kezdett zörögni. A tudós megharagudván, haragosan lefuta a grádicson, és mivel nem tudta, ki légyen kint, így szólott: „Micsoda lárma ez? Köztetek és egy nagy szamár között kevés különbség vagyon.” — „Csak az ajtó” — felelte Pope. Első olvasásra sokan arra gondolnak, mennyire elütnek ezek a mulatságok a mai újságok hasznos mulatságaitól. Ez csak részben igaz. Mert, bár hiányoznak közülük a Nemzetek Kupája futballmérkőzéseinek eredményei, a lottó-tárgy- nyereményhúzásának listái, a laoszi válság fejleményei, de Gaulle és Adenauer álmai, továbbá a növényápolási munkák állásáról szóló tájékoztatások — a többi 1821-es hír megfelelője „Kultúrromok” Bugacon K Z. bugaci olvasónk a Pe- • tőfi Sándor Művelődési Ház állapotáról írt panaszos levelet: „Három éve építették másfél milliós költségen, s most leszakadt a mennyezet, csupasz falak merednek a szórakozni vágyó fiatalokra.’’ Polgár Zoltántól, a járási tanács vb művelődési osztályának illetékes előadójától a következőket tudtuk meg: A megyei tanács tervezőirodájának statikai szakvéleménye alapján a járási tanács építési és közlekedési csoportja már 1963. július 29-én kelt határozatában életveszélyesnek nyilvánította a bugaci művelődési házat. „Az épület födémszerkezete szakszerűtlenül került kivitelezésre,” — mondja az indokolás. A helyreállítási tervek és a költségek jóváhagyása megtörtént. Annál megdöbbentőbb, hogy a művelődési ház építője, a Kiskunfélegyházi Építőipari Ktsz a voltaképpeni (főbűnös) 1961-re sem vállalta a helyreállítási munkálatokat. De amikor mégiscsak akadt vállalkozó, akkor sem kezdődhetett el a restaurálás. A tetőszerkezethez 20 köbméternyi speciális gerenda szükséges. 13 köbmétert sikerült szerezni — Sopronból. A hiányzó hét köbmétert hosszas eredménytelen kutatás után a kiskunhalasi TÜZÉP-telepen fedezték fel. Csakhogy a halasi TÜZÉP nem adta el a gerendákat: kell a helybeli lakosságnak. A járási művelődési osztály most kérte meg a kiskunhalasit, hogy próbáljon hatni a TÚZÉP-re. Válasz még nem érkezett. Mindenki ludas — foglalja össze tömören Tarján Istvánnz osztályvezető. így áll (vagy fekszik?) a ■ bugaci művelődési ház ügye. És mivel a baj nem jár egyedül, a közelmúltban a mozit is életveszélyesnek találták. A filmkedvtlők „szabadtéri játékokra” vannak utalva, ha nem esik az eső, és amíg nyár van. De mi lesz ősszel, télen, a falusi kultúra terjesztésének igazi szezonjában? Mert a művelődési ház életveszélyességének közelgő egyéves jubileuma nem sokkal bíztat. Gyorsabb intézkedést érdemel az ügy. AA ég akkor is, ha nem esik közvetlenül az újra virágzó idegenforgalom útjába. Sz. J. mai újságokban is fellelhető. Például. (A napóra.) Tegnap adták át rendeltetésének a burbulyai emeletes kultúrházat. Jelenleg csak a földszinti helyiségek üzemeltethetők, mert az emeletre vezető lépcsőt a tervből kifelejtették. (Hívtelenség büntetése...) Risza Panni magánzó féltékenysé- gi dühében az oltár előtt szórt kalocsai erős paprikát a nyo- szolyólányokkal incselkedő vőlegénye szemébe. (A ravasz férj.) Tárca. — Stempli Lipót kishivatalnok mindig tudta az illemet. Most is hogy osztályvezetője ölében feszengő feleségét megpillantotta, tapintatosan visszalépett a küszöbről. Átment a szomszédszobába és kisfiának segítette megoldani a számtanfeladatot. (Csere.) — Ezt a Nefelejcs esztergályost elvisszük tőletek a pesti gyárba — mondotta a trösztigazgató a telepvezetőnek. — Csak őt ne. Van öt ellenőrünk; bármelyiket lehet helyette. (Ma is van ilyen.) Dettó. (Pope szép felelete.) Lásd: Ludas Matyi — Békés István anekdota-gyűjteményét. = th —n Régi história. 1928-ban történt. Alacsony termetű, vékony- dongájú fiatalember kopogtatott be a kecskeméti kórház akkori igazgatójához. Ajánlólevelet hozott Blaskovits profesz- szortól, a debreceni klinika tudós szemésztanárától. Az igazgató megkönnyebbülten mérte végig. Ezt a szerény modorú, jelentéktelen fiatalembert nem lesz nehéz lerázni. — Sajnálom, már van jelöltünk a szemorvosi állásra. — De hiszen a professzor úr azzal küldött... — Igen, én kértem, hogy ajánlja valamelyik ügyes tanítványát De hát időközben ... Van nekünk itt helyben egy fogorvosunk, aki szemésznek is jó... — Ügy? Akkor nekem is jó ... Viszontlátásra! Ez a fellépés sokkal több határozottságra vallott, mint amit az igazgató az első pillanatban feltételezett. Pedig a fiatal orvosban sok egyéb érték is, erős jellem, és nagy tudás rejlett már akkor. Bárki elmondhatja ezt róla Baján. Ismerik, becsülik. A környező falvakban is, ahol ő vetett gátat a szörnyű népbetegségnek, a trachomának; s messzeföldön, szerte a Kiskunságban, ahonnan hozzá zarándokolnak a súlyos szembajjal, évtizedes hályoggal szenvedő betegek. Mert Baján van az egyetlen — 32 ágyas — kórházi szemosztály Bács megyében. S ez elsősorban az ő érdeme. — Meg az igazgatóé, meg a megyei egészségügyi osztályé — tiltakozik dr. Aszalós Imre főorvos. Az egykori kecskeméti igazgató tehát legalább egy jellemvonását helyesen sejtette meg: Máig is végtelenül szerény. — Könnyű ma — rövidet sóhajt — jóformán egy szemcseppentőbői állt a felszerelés, amikor Bajára kerültem... — Azután eleven szeme csillog, ahogy folytatja. — Ma nem kell rimánkodni, ravaszkodni. Értelmes dologra, lényegi beszerzésekre kapunk pénzt. Az ember a munkájával törődhet. Ez a munka nagyon sokoldalú. Az orvosi gyakorlaton kívül, amely az ő esetében már önmagában is rendkívül nagy elfoglaltsággal jár — közéleti tevékenysége is számcttevő. A helyi szakszervezeti bizottság elnöke és elnöke a megyei orvosetikai bizottságnak. Dr. Aszalós Imre főorvos, több mint három és fél évtizedes bajai működése jutalmául, július 1-én magas elismerésben részesült. A megyében egyedül ő kapta meg a Kiváló orvos kormánykitünte';ést. • 0 Es most a műfaj szabályai azt követelnék, hogy megpróbáljak visszaadni egy másfélórás beszélgetést. Számot kellene adnom kérdésekről és feleletekről, dr. Aszalós Imréről az emberről, munkájáról, terveiről, életéről. Ahogyan kitüntetés után szokás. De ez a gazdag egyéniség nem fér bele egy szabályos riportba. Amíg a munkájáról, a kitüntetésekről érdeklődöm, ilyen válaszokat kapok csak: — Én ezek után is 156 centi maradtam. Vagy: — Ha választani kellene, nem cserélnék el semmiféle kitüntetést a munkatársaim megbecsüléséért és szeretetééit. Barátságosan Pánik velem, mint azt hiszem akármelyik betegével. De beszélni csak akkor kezd, amikor leteszek róla, hogy szigorúan a tárgyra vonatkozó kérdésekkel zavarjam. Ettől fogva mesél, mint régi ismerősének, áradó kedvvel, tréfás hangnemben, s gyakran sajátos öniróniával, ami nála, ahogy megfigyeltem, szemérmes tálalása a magvas gondolatoknak. Blaskovits professzorra többször is visszatér. Ilyenkor meghatódik: — Tőle tanultam emberséget, meg operálni. — Elmondja milyen sokat adott a professzor a könnyű kézre, amikor tanítványait kiválasztotta. — Szerencsére én tíz évig tanultam hegedülni gyerekkoromban. — Villan a mosolya — ahhoz se volt tehetségem ... De legalább ujjgyakorlatnak jó volt a műtétekhez. Zene és képzőművészet — két nagy szenvedélye. Büszke rá, hogy olyan emberekkel volt barátságban, ismeretségben, mint Megygyesi Ferenc, Egri István, Holló László. Nagy Istvánért sokat is xett, ahogyan akkori helyzetéből tellett. Három fia közül csak az egyik folytatja apja hivatását. Ideggyógyász, orvos alezredes. A másik kettő művészember. Egyikük koreográfus (ezekben a napokban éppen Tokióban jár a KISZ Központi Művész- együttesével), a másik zenetanár otthon, Baján. A kollégáiról nagy szeretettel beszél. — Nagy erő, hogy ha nálunk a kórházban valakinek van egy jó ötlete, tízen is neki ugranak megcsinálni. Másutt meg tízen is gáncsolják. — Később: — örülök, hogy ebben a szellemben nekem is van egy kis részem. Egy elkerülhetetlen téma: A jó orvosok és a rossz orvosok. A megyei orvosetikai bizottság elnöke így látja: — Egyetlen rossz, kapzsi orvos valamennyiünk hitelét rontja. Ezt nagyon szigorban kell vennünk. — Megint csúfb- lódó hangsúllyal beszél önmagáról: Konok ember vagyok, ha valamit a fejembe veszek — itt nyilvánvalóan az elveire céloz — nem tágítok tőle. Sok rosszat láttam már, örülök, hogy magam nem változtam, az vagyok ami negyven évvel ezelőtt. Akkor is az volt nekem fontosabb, hogy minden utcaseprő köszönt, nem pedig az, hogy a főispán eljött-e vizitbe. — Még ma is jót mulat rajta: — Amikor a gróf Zichy kalocsai érsek ellátogatott hozzánk a kórházba, én voltam az egyetlen, aki nem csókoltam neki kezet. Mondják róla, hogy jobban kellene vigyáznia magára. Hatvanhét éves. Egy anekdotával válaszol: — Nagy Frigyesnek jelen tettét, hogy a katonái nem akarnak harcolni. — Fölsorakoztatta őket és így rivallt rájuk: Kutyák! Meddig akartok még élni?!.;. Dr. Aszalós Imrének se háza, még csak autója sincs. Negyvenkét éve orvos! — Kérem, én az ön helyén tízszer ennyit keresnék — mondta neki a múltkoriban egy fiatal kolléga. — Látja, ezért vagyok én az én helyemen, nem pedig ön — válaszolt. Igen. Szállóige Baján, hogy Aszalós főorvosnak a pénz nem számít. Négy évtized után is szegény maradt. Tiltakozik: — Szegény? Hát a három fiam és az öt unokám?.... Én vagyok a világ leggazdagabb embere, mert sose vágytam többre... — Eltűnődik. Most nem néz rám. Mint egy vallomás, úgy hangzik, amint csendesen mondja: — A betegek hálája, a munkatársaim megbecsülése: Ebben találtam meg az élet értelmét. Letöröltem néhány könnyet, s ez minden vagyonnál gazdagabbá tett... Mester László Claudia Cardinale és Búrt Lancester.
