Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-02 / 153. szám

1964. július 2, csütörtök JJl _____________5 3. oldal Három SZK—4-es kombájn takarítja be az őszi árpát a kecskeméti Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetben. A szövet­kezeti gazdák közül Csikós Já­nos és Kecskés Ferenc vezeti a tsz, illetve a gépállomás egy- egy aratócséplőjét, a szintén a megyeszékhely gépállomásának tulajdonát képező harmadikat pedig Gömóri János, a gépállo­más kombájnosa „nyergeli”. Kétféle szektorhoz tartoznak tehát a gépek, s kezelőik, de ez mitsem változtat az utóbbiak törekvésén, hogy minél gyor­sabban telítsék a tartályt, majd a két pótkocsit, amelyeket a tócsás dűlőkön Csikós István zetorral vontat a központban berendezett kombájnszérűre. Itt tartózkodik Csapiár Jó­zsef, a szövetkezet főgépésze is, ami érthető, hiszen — szerda délután van — néhány órája „koptatják” még csak az egyik 60 holdas táblát a masinák, értő szemmel figyelni kell hát: Nem maTBdt-e rejtett hiba *a gépjavítás után, s nincs-e mó­dosítani való a munka meg­szervezésén. Az utóbbin bizony máris javítani kell. Ctórás munka után kiderül: kevés a magszállító pótkocsi. S ha a központtól messzebhre kerül­nek a gépek, még kevesebbnek bizonyulna, — ha a főgépész máris nem intézkedne a pót­lásról. Férfimunka ez a javá­ból; a kombájnosok tekintete összpontosított figyelemről árul­kodik, s szinte „előrevetíti” az elkövetkező hetek nehézségei legyűrésének kemény szándé­kát. S ebben a gépzajos, felemelő hangulatú környezetben üde virág látványaként hat egy nyú­lánk, olajbarnára sült bájos leányka. Kék sort, ujjnélküli „Gazdátlan” gabonatáblák Szövetkezeti gazdáinkat ezek­ben a napokban az aratás fel­adatai hatják át, az új kenyér minél alaposabb és gyorsabb betakarításáért érzett gond és felelősség tölti el. Annál meghükkentőbb, hogy akad még község a megyében, ahol a közös táblák jóformán érintetlenül állnak. Kecelen az aratási idénnyel párhuzamosan elvégzésre vár a szőlők ápolása — a kötözés, horolás —, s a helyze­tet súlyosbitó tényező a meggy­szezon beköszöntése is. S a szakszövetkezeti gazdák, végez­ve a szőlőkben az időszerű mun­kákkal, hátat fordítva a közös­nek, elmennek napszámba, el- csábulva a meglehetősen magas munkabérektől. így áll elő az a lehetetlen helyzet, hogy a Kinizsi Szak- szövetkezetben például egy hold learatása fejében kilátásba he­lyezett 500 forint ellenére sincs, aki a közös táblákon helytáll­jon. A rozsot is 170 holdon kel­lene kézzel aratni, de hiányzik a munkaerő. Kecelen kétségtelenül „spe­ciálisan” találkoznak a munka­csúcsok: gabona — szőlő —gyü­mölcs. Mégis, ahogyan évek óta sikerült úrrá lenni a nehézsé­geken, most is párosulnia kell az ésszerű szervezésnek, az elő­relátó megfontolással, a gazdák lelkiismeretes buzgalmával. Nem az jelenti a megoldást — amire sokan számítanak —, hogy a közös gabonák betakarítását majd külső segítséggel végezte­tik el. Mindent el kell követ­niük, méghozzá nyomban, hogy a több mint félezer holdnyi ka­lászos termését, amely vala­mennyiük tulajdona, megnyug­tató módon, a munkaerő maxi­mális latbavetésével betakarít­sák. Ez most a keceliek legsür­gősebb, semmiképpen sem el­odázható teendője! 4cfaa Trbor Virág — a tarlón KORSZERŰ RAKODÁS blúz van rajta, pirospettyes sál j a nyakán, szíjas sarú a lábán.i Mit keres itt? Ö a kombájnéi-, lenőr. Jobbjában „Made in Scot-, land” feliratú pléhdoboz, amelyf nemrég még finom cukorkáié-1 léket tartalmazott (katonatiszti bátyjától kapta ajándékba), most azonban szállítójegyek blokkja van benne. Ha meg­telnek a pótkocsik, a leányka ráírja egy-egy jegyre, hogy hány mázsa szemet visznek (a kiürített kombájntartályok számát beszorozza 9,7-tel), rög­zíti a kombájnos, a szállító ze- toros nevét, s a rakomány el­indulásának időpontját is. Számtalanszor csinálja majd ezt az aratás ideje alatt itt künn, a határban. Horkai Erzsébetnek hívják, a Banyai Júlia Gimnázium né­gyes rendű tanulója, jövőre érettségizik. — Hogy került ide? — Édesapám kilenc éve a szövetkezet egyik gazdája, je­lenleg takarmányos az állatte­nyésztésben. Nyaranta én is dolgozom. Tavaly voltam elő­ször kombájnellenőr. Kétezer­kétszáz forintot kerestem. A pénzt részben odaadtam szüle­imnek, a nagyobbik részéből pedig ruhát, tanszert vásárol­tam. Most 50 forintot kapok naponta. Aratás előtt kapáltam is a kertészetben. — Nem irigyli azokat a tár­sait, akik ilyenkor a strandon sütkéreznek? — Csöppet sem. A napfürdő- zésból jobban kiveszem részem, mint ők, vasárnaponként pedig kerékpáron, vagy valamelyik ismerősömmel motorkerékpáron elmegyek a Tiszára. Persze, ha nem aratunk. Nehéz kifejezni, milyen jó érzés, hogy ón is ke­resek már. Tudom mi az, meg­dolgozni a pénzért. — Jövőre, az érettségi után, bizonyára agronómusnak tanul. — Nem. Pedagógus akarok lenni. Szeretem a történelmet, az irodalmat és az idegen nyel­veket. Oroszul és olaszul tanu­lok. Ahogy szóra nyílik az aj­ka, mindig mosolyog. Azért ta­lán, mert néhány év múlva pe­dagógus társai közül kevesen tudnak majd annyi szépet mon­dani a „kenyércsatáról”, mint ő? Vagy azért, mert érzi, hogy ifjú kora ellenére is erős em­ber már? Mert az: Erős, fizikai és pszichikai értelemben is, habár úgy fest a gépmonstrumok kö­zött, a tarlón, mint olajos mű­hely munkapadjára helyezett mezei virág. Tarján István Képünkön a rakodólapokra helyezett konzerveket négykerekű „targoncaszerelvénnyel” szállítják a gyár vasúti rakodójához, ahol villás emelővel rakják a vagonokba. Egy-egy rako­dólapon 880 darab konzerv fér el. Feltűnő változások történtek tavaly óta a Kecskeméti Kon­zervgyárban. Nem látni már árut, göngyöleget cipelő mun­kásokat az üzem területén. A konzerv rakodólapokon jut el rendeltetési helyére, emelővillás targoncákkal helyezik a vago­nokba, tehergépkocsikra, vagy rakják négy méter magasan egymásra a raktárakban. Mint hallottuk, 60—70 rako­dómunkással kevesebb dolgozik az idén a gyárban, mint egy évvel ezelőtt, mégis gyorsabban fordulhatnak a szállító jármű­vek. Egy vagon üveget azelőtt hat ember rakott ki nyolc óra alatt, most hárman végzik el ugyanezt 30 perc alatt. Az eme­lővillás targonca általában 20 perc alatt rak meg egy teher­gépkocsit. Gondok is vannak azonban a korszerű rakodóeszközökkel. A konzervipari szezon elején va­gyunk, a munka dandárja ez­után következik, és még több emelővillás targoncára lenne szükség. Sajnos, a meglevő 27- ből jelenleg hat darab külön­böző alkatrészhiányok miatt áll, de előfordult már, hogy több mint a fele rossz volt. A hasz­nálható targoncák éjjel-nappal üzemben vannak, ily módon számítani lehet arra. hogy még több romlik el belőlük. Sokat segítene, ha a KOGELLÁTÓ Vállalat jobban gondoskodna szimering gyűrűk, olajnyomó szivattyúk, indító kapcsolók, ap­ró elektromos alkatrészek, gu­mikerékköpenyek és belsők, akkumulátorsav, s egyéb el­használódó alkatrészek és kellé­Barna János emelővillás targoncakezelő mestere a szakmájá­nak. Amint képünkön is látható, a konzervgyár raktárában biz­tos kézzel irányítja járművét, rakja mennyezetmagasságig a ra­kodólapokon levő konzerveket. A hagyományos rakodáshoz mér­ten negyven ember munkáját helyettesíti targoncájával. kék zökkenőmentesebb pótlásá- 1*31. A vállalat szállítási szakem­berei most' azt tervezik, hogy a jelenlegi — ahány darab, any­nyiféle típusú — emelővillás targonca parkjukat két UJjusra alakítják ki, ezzel karbantartá­sukat és alkatrészpótlásukat is egyszerűsítik. CSAT Ha már megírtuk, megfilmesítettük, hogy miért rosszak a magyar filmek, fel kell deríte­nünk azt is, miért rosz- szak a magyar nadrág­szorító csatok! Mármint a férfinadrágokéi. Legutóbb támadt be­lőlem ez a felkiáltás, mikor a nőnapi ünnep­ségek szónokaként a kö­vetkező történt velem. Mondom a magamét, egyre lelkesebben hirde­tem, hogy ha mi nők és férfiak összefogunk, akkor... Szóval ekkor kezdtem érezni. Azt tudniillik, hogy külön ez alkalomra csi­náltatott méretes lerlis- ter nadrágom kezd tá­gulni a derekamon. Nem tudtam, miről van szó, így kísérletezni kezd­tem. (Milyen jó, hogy gbuastant M&meth hato­ló: A kísérletező ember c. művét.) Gyorsan be­leszőttem a beszédembe olyan fordulatot, mely­nél előbb a jobb, majd a bal karomat kellett erélyesen felemelni. Ekkor megbizonyosod­tam kellemetlen helyze­temről. Mindkét mozdu­latra akkorát csúszott lefelé terlister nadrá­gom, hogy csak hallat­lan leleményemnek kö­szönhettem fennmaradá­sát. Gyorsan odaszorí­tottam a hasamat a szó­noki asztal széléhez, így nemcsak hogy meg tud­tam tartani nadrágom tengerszint feletti ma­gasságát, hanem megfi­gyeléseimet is tovább bővítettem Balladisztikus hang­nemre csaptam át orá- ciómmal, így módom nyílt odanyúlni, ahol fészkel a nadrágszorító. Az, az! Az átkozott szo­rítócsat teljesen kien­gedte azt a kacér sző­het®yelvet, (mely kii? lön vonzerőt biztosít a férfi nemnek. Egyik ol­dalon is, másikon is. Átkoztam a jóhiszemű­ségemet. Ó én, majd mit mondtam micsoda! Képes voltam elfelejte­ni, hogy mióta az esze­met tudom, sosem volt jó a magyar szoritócsat. Egyszer, mikor hegyes tüskéset varrt rá a sza­bó, a pecek a csukló­mon tépte fel az ütő­eret. A kórházi ágyon esküdtem meg magam­ban, hogy soha többé hegyes tüskéjű csatot nem varratok. Persze a tompa nyelvűvel, s az­zal a cápafogas leme­zessel sem jártam job­ban. Mind a két fajta a legkellemetlenebb szi­tuációban engedte le ró­lam a nadrágot. Az el­ső: amikor mai felesé­gem első udvarlója ker­getett meg haverjaival. A második akkor csúsz­tatta le nadrágomat, mi­dőn az anyakönyvvezető elüti gyűrűt cseréltünk nőmmel. E _ malőrök után nem bíztam többé magam a szoritócsatra. Már új nadrágjaimon is vagy görcsbe kötöttem a szőri tót, vagy zihe- rejsz tűvel stabilizáltam 'magamon a nadrágot. E módszereknek viszont az lett a következménye, hogy ha jóllaktam, nad­rágom művi tágítása le­hetetlenné vált, miért is mind nagyobb dudor buggyant ki hasamból a köre felett. Interpelláltam én az országgyűlésen, sőt a KGST nadrágszorító al­bizottságában is java­soltam, bízzuk valame­lyik tehetségesebb ál­lamra a csatok gyártá­sát, de leintettek. Vár­jak, lesz még híres nad- rágszoritó nemzet a ma­gyar. Vártam, bíztam a terlister nadrágom szo­rítócsatjában, és mint elmeséltem, pont a nő­napi szent érzelemnyil- vánítások közben akart leesni a nadrágom. De, említettem, híressé vált lélekjelenlétem ekkor sem hagyott el. Mikor beszédem végeztével a gratulációkat, csokrokat fogadtam, fegyelmezet­ten mindig csak az egyik kezemmel nyúltam ér­tük. A másikkal sikke­sen kapkodtam a nad­rágomhoz. Hol a jobbal, hol a ballal. Csak a tanácstitkár irodájában könny elműsködtem. Egyik kezemmel se jog­iam a nadr ágkor cot. így mikor felkeltem a székről, a nadrgom el­felejtett utánam jönni. De ott már csak fér­fiak voltak jelen. Tóth István Utóirat. Most látom, hogy nem adtam választ a felve­tett kérdésre, miért rost- szak a magyar nadrág- szoritócsatok? Azért, amiért a magyar fil­mek,: Csak!

Next

/
Thumbnails
Contents