Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-13 / 137. szám
1964. június 13, szombat 3. oldal Párthatárosatok nyomán A Bács-Kískun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat eredményei, gondjai Kerüljük a szélsőségeket Fehér Pál, a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat igazgatója, amikor beléptem irodájába, éppen élénk beszélgetést folytatott B. Kovács Andrással, a vállalat főmérnökével. A beszélgetés arról folyt, hogy néhány létesítmény befejezése sürgőssé vált. Mit lehetne hát tenni idejében történő átadásukért. — Mi a véleményed arról, ha a saját irodaházunk építéséről átküldjük a komplex ifjúsági brigádot a Felsőfokú Gépipari Te ikum építkezésének meggyor. asára? — kérdezte az igazgató a főmérnöktől. — Igen ez lehetővé tenné, hogy szeptemberre befejezzük ott a munkát — válaszolt B. Kovács András. Ami a legfontosabb — Elég sok helyen építkezünk. s néhány létesítmény átadása igen fontossá vált, ezért az építkezéseken a következő sorrendet állapítottuk meg — fordult felém az igazgató. — A közelgő aratás miatt kilenc gabonaraktár a megye különböző részében, Felsőfokú Gépipari Technikum Kecskeméten, mező- gazdasági létesítmények — tehénistállók, sertéshizlaldák, palántanevelők — mintegy 50 millió forint értékben, s ezután következnek az ipari, szociális és kulturális létesítmények. A lakiteleki Szikra Tsz magtárát egyébként június 15-én már át is adjuk rendeltetésének. Az elsőt pedig gyors egymásutánban követi majd a többi, hogy a várható gazdag gabonatermést biztonságos helyen tárolhassák. A Központi Bizottság építőipar munkájáról szóló határozata felhívta a figyelmünket többek között az egyösszegű utalványozási rendszer szélesebb körű alkalmazására. Ennek nagy előnye, hogy a munkás előre tudja mennyit kereshet, s ez jelentősen kihat a munkafegyelemre is. Vállalatunknál a szakszervezeti gyűlésen az a vélemény alakult ki, hogy a feladatok 70 százalékát el lehet végezni egyösszegű utalványozással. A pártszervezet és a KISZ-szervezet igen aktívan politizál az egyösszegű utalványozás ilyen mértékű kiszélesítése érdekében. Közben irattartójából jelentéseket vett elő Fehér elvtárs, s úgy magyarázott tovább. — Említést kell tennem arról is — mondotta —, hogy a járási székhelyeken létesített építésvezetőségek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. — Már nem jár el annyi építőipari munkás más megyékbe dolgozni, ötszázzal gyarapodott fizikai dolgozóink létszáma az idén. Gondunk természetesen, még bőven van. Sokan például nem hajlandók más járásba átmenni, ha ott nagyobb szükség van a munkaerőre. Termelési tervünk 50 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, az említett munkáslétszám-emelkedés pedig csak 30 százalékos javulást mutat az elmúlt évihez mérten. — Kik és hogyan tudnának segíteni ezeken a gondokon? A jánoshalmi példa — Az építtetők között jelentős helyet foglalnak el a helyi tanácsok és a termelőszövetkezetek. Különösen az építőanyagok helyszíni-e szállításával, az építkezések helyének előkészítésével és a szakmai hozzáértést nem igénylő munkák elvégzésével tudnának minket támogatni Igen szép példát nyújt ehhez a Jánoshalmi Községi Tanács. A sütőüzem, valamint a négytantermes iskola építéséhez 25 munkást ad át „saját rezsis” brigádjából. Sajnos, ez a példa más tanácsok és termelőszövetkezetek részéről még nem talált követésre. Már pedig az építtetőknek is érdeke, hogy a tervezett létesítmény idejében elkészüljön. — Hogyan alakul az építőipari gépiek kihasználtsága? — Egy-két kivételtől eltekintve nem nagyok az általunk elvállalt építkezések — kapcsolódott a beszélgetésbe B. Kovács András főmérnök. — Ezért rugalmasnak kell lennünk. Gyorsan kell átcsoportosítanunk a gépeket egyik helyről a másikra, nehogy kihasználatlanul álljanak. Erre műszaki intézkedési terv készült, sőt az építésvezetők már két héttel előbb jelzik gépigényeiket. A módszer jól bevált. Alkatrészei hit ás — Szeretnék azonban szólni az anyagellátásról is. A fő építőanyagokból jelentősen javult az ellátás. Zökkenők inkább az apróbb dolgoknál merülnek fel. Ilyen a nádpalló, a rabicháló — amit egyébként a tanácsi ipar is készíthetne —, azután van a keveréktakarmányok etetésének. Nem véletlen, hogy megyénkben növekszik azoknak a termelőszövetkezeti gazdaságoknak a száma, amelyek a gyárilag előállított takarmánytápot alkalmazzák. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a sertés 25—30, a szarvasmarha 20—25, a baromfi pedig 30—40 százalékkal jőbban értékesíti a keveréktakarmányt, mint a hagyományos, úgynevezett gazdasági takarmányokat. Ennek ellenére még mindig számos olyan közös gazdaság van, amelyben nem ismerték fel a tápetetés jelentőségét, s vonakodnak használatától. Ennek az etetési eljárásnak pedig számos előnye van. Szolgáljon erre példának a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezet, amelyben már huzamosabb idő óta kizárólag takarmánytáppal hizlalják a sertéseket. Az eredmény szembetűnő. Míg a hagyományos takarmányozási módszer mellett 12—14 hónap volt szükséges a hizlalásra, most tápetetéssel a sertések már 8 és fél—9 hónapos korukban elérik a 114—120 kilogrammos vágósúlyt, s egy kilogramm húst 4,25—4,50 kilogramm takarmányból állítanak elő. Még kedvezőbb lehetne az eredmény, ha belátható időn belül megoldódnék a sertéstelep vízellátásának gondja. Ettől függetlenül többek között még a hullámpala. Végül nehézségeink vannak a szállítással, mert tehergépkocsi parkunk nyolcféle típusból tevődik össze. Emiatt a javítás, az alkatrészbeszerzés eléggé nehézkes. — Milyen megoldás kínálkozik? — Ha a tanácsi vállalatok egymás közötti csere útján egységesíthetnék gépkocsiparkjukat, könnyebbé válna az alkatrészbeszerzés is, s nem lenne annyi elromlott, vagy kihasználatlanul álló szállítójármű. Eredmények és gondok váltogatják egymást a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalatnál. Napról napra keresik, hogy mint küzdhetik le az építkezések elé torlódó akadályokat. Tavaly még decemberben is vállaltak építkezést, mert nem volt kitöltve a vállalat kapacitása. Az idén május végére már az egész évi termelési tervük le volt kötve, sőt 22 millió forint értékű tervekkel ellátott beruházás kivitelezésével már 1965-re is van megbízásuk. Nagy Ottó vezetésével máris több sertéshúst termelnek a népgazdaság számára. K. A. Különös végletekkel, szélsőséges felfogásokkal találkozunk a háztáji gazdálkodás kérdésében. Nemcsak országrészenként, hanem egy-egy megyén belül egy adott járás községeiben is. Akárha a háztáji mindenhatóságára esküsznek valahol, akárha csak „szükséges rossznak, „a közös tulajdonhoz való viszony megrontójának” tekintik máshol — mind a két túlzás helytelen, ártalmas, és politikai munka hiányosságára vall. Mire mutat a bajai járás egyik leggyengébb szövetkezete több tagjának véleménye? Alig valamivel több mint 7000 forint volt az egy dolgozó tagra eső átlagjövedelem 1963-ban, de azért nem egy közülük azt mondotta, hogy meg van elégedve az eredménnyel. Meg ám, mert jövedelmük döntő részét a háztájiból ügyeskedtek össze, s ebben a tsz-ben a közösből nyert évi kereset csak olyan jövedelemkiegészítés- féle volt. De hát a példának felhozott, bajai járásbeli tsz tagjai megelégedettek, biztosan jól élnek, tv-t, motort, bútort vettek — mondhatná valaki. Ez tény nemcsak ott, máshol is. A parasztok soha nem éltek ilyen jól, soha nem vásároltak ennyit. ^ iszont ássunk egy kicsit mélyebbre. Mi a különbség ezek- után a régi egyéni gazdálkodás és a nagyüzemi termelés között; milyen változást hozott a tsz? Annyit csak, hogy míg régen megélt 8 holdból, most ésszel forgatja magát, és eléri azt az egy hold háztájin? Megint lehet kérdezni: Baj ez? Hiszen sokszor elmondjuk, hogy a háztájin nem folyhatna intenzívebb állattartás, ha ahhoz mindenekelőtt takarmánnyal nem segítene a közös gazdaság. Ha pedig így van, akkor igazán mindegy, hogy otthon szerzi szép jövedelmét a tsz-tag és nem döntő részben a közösből. . Akik így okoskodnak, megfeledkeznek a társadalom nem mezőgazdasági népességének szükségleteiről. Az ilyen „minden az egyén anyagi gyarapodása mások sirámai hidegen hagynak" nézetek mögött nemegyszer önző spekuláció húzódik meg. A bajai járásban 3500 vagon abraktakarmányt adtak ki a közös gazdaságok részesedés és munkaegység-teljesítmény fejében. Ez a hatalmas takarmánymennyiség azonban nem realizálódott a háztáji állatállomány növekedésében. 100 mázsa kiadott kukoricából 1, írd és mond — egy darab hízó jött vissza az államnak felvásárlások révén. Ha beleszámítjuk, hogy a saját ellátásukra hizlalt jószágok élték meg a takarmány jelentős részét — mert mint egyik járási vezető megjegyezte, most az a helyzet, hogy a háztájin nevelt négy hízóból hármat, megeszik a parasztember, egyet pedig elad, holott régen ez fordítva volt — akkor is nagyon kevés a száz mazsa után eladott egy hízó. Erre folytathatjuk az ellenérveket: Persze, tudjuk, hogy a sok, háztájiban fel nem használt takarmány a szabadpiacon eljutott a Dunántúlra, vagy az északi bányavidékre, s ott szintén családok hizlaltak belőlük sertést. Tehát végeredményben így is a népgazdaságé lett. De mennyivel drágább az ilyen sertés a munkásoknak, alkalmazottaknak, mintha tervszerűen, központi készletből történt elosztásból jutottak volna hozzá! Ez az egyik szélsőséges szemlélet. Ennek ellenkezője az a felíogás, ha a jól jövedelmező közös gazdaság vezetői azért mellőzik teljesen a háztáji állattartás támogatását, mert — úgymond — a közösben tökéletesen megtalálják számításukat a tagok. Mondják is a magyarázatot: Ha a tsz-ben a közel másfél munkaegységes, szorgalmas asszony megkeresi a maga napi 70-75 forintját, nem erőlködik azon, hogy a háztájiban is le- •kösse magát. Itt ezért, ott azért nincs jószág a háztájin, közben panaszkodnak húshiány miatt. Addig is, amíg elegendő korszerű állatférőhelyet tudunk építeni a nagyüzemi gazdaságokban, a háztáji tartás lehetőségeit ki kell használnunk. A közellátás még nem nélkülözheti a háztáji gazdaságok állatállományát, amely országosan körülbelül egyharmada az összállomány- nak. A meggyőző, felvilágosító munkához az is szükséges, hogy egy-egy helység, tsz vezetői, tagjai reálisan felmérjék, mi a helyzet náluk. Ügy segítsék a háztáji állattartást, hogy az elkövetkező években a kocaállomány ne csökkenjen, hanem növekedjék. A közös szarvasmarha-állományt pedig úgy növeljék, hogy abban feltétlenül vegyék számításba a háztáji gazdaságok szaporulatának közösben való hasznosítását a borjúk felvásárlásával. A tagok fő jövedelmi forrása azonban a közös gazdaság legyen. Tóth István Antii a birka is iád Rozstáblák között kanyargó dűlőúton fut velünk az autó. Dr. Bartosik Lajos, a rét- és legelőgazdálkodás megyei felügyelője és Takács Ferenc tsz-el- nök társaságában kocsizunk a pálmonosto- ri Keleti (Fény Termelőszövetkezet területén. Célunk, a mintalegelő megtekintése, amelynek létrehozására a megyei tanácstól ez év elején kapott megbízást és anyagi támogatást a több mint négyezer holdon gazdálkodó — ebből 877 hold legelővel rendelkező — szövetkezet. — *A műtrágyát kiszórtátok? — kérdi szigorú, ellenőrző hangon Lajos bácsi az elnök _ tői. — A hetvenholdas mintalegelőnek nem egészen a felére volt elegendő, de annak minden holdjára az öt mázsát kiszórtuk. Három mázsa nitrogént, egy-egy mázsa szupert és kálit. Igaz, korábban kellett volna, de a vízállás miatt csak április első felében végezhettük el a munkát. Az eredmény így is meglepő. Izgalmunk fokozódik, de csakhamar megnyugszunk, bár még nem látjuk a legelőt. A termelőszövetkezet rozstábláján öl- nyi magasságban leng a kalász, míg a dűlő másik oldalán elterülő parcellán olyan csak a termés, akárha „kis- öccse” volna amannak. — Ez a termelőszö- etkezeti csoporté, amaz a miénk — büszkélkedik az elnök. — Mi ugyanis műtrágyáztuk a rozsot is. A szervetlen talajerőpótló fogalma „ott lóg a levegőben” — termésnövelő hatásáról pedig nemcsak a kenyérgabona, hanem már messziről a legelő is árulkodik. A Dongér-csatorna, s a szegedi vasútvonal szögébe zárt szikes területen olyan üde és dús a mézpázsit, hogy az embernek kedve volna végignyúlni benne. — Még az öreg szövetkezeti gazdák sem láttak ilyen fűtermést — így az elnök. — Ebben a hónapban a csatornából megkezdjük az öntözését is. A műtrágyázásban nem részesült parcella szolgál a csodálkozás magyarázatául. Csenevész a fű, az állat éppen csak elteng rajta... Egy távolabbi 40 holdnyi területen futóhomokos a talaj. Ez a birkák legelője. Márciusban „megsózták” ezt is holdanként másfél mázsa nitrogénnel, egy mázsa foszforral és 50 kiló kálisóval. — Ni. de szép a fe- délrozsnok, s a csillagpázsit, e legjellegzetesebb homoki fű — örvendezik a megyei felügyelő. — A fedélrozsnokot azelőtt nem ette az állat — magyarázza Takács Ferenc. — De ha műtrágyázott földön nő, eszi. Ott tehát nemcsak dúsabb a fű, hanem nyilván ízletesebb tartalmasabb is ... A juhászunk megfigyelte, hogy ahol a gép nem szórta a szervetlen anyagot, ott például azon a sávon, azt átlépi a birka, s továbbmegy. — Igen, a birka má tudja, miért kell m" trágyázni a legelőt : — jegyzi meg csöndben Lajos bácsi. Tarján István Szembetűnő eredmény Mivel az állati termékhozamok emelésének egyik fontos tényezője a szakszerű takarmányozás, mind nagyobb szerepe I a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezet gazdái a körülményekhez képest korszerűbbnek mondható sertéshizlalási módszer beA kalocsai Iszkra Tsz, korukhoz képest igen fejlett, háromhónapos süldői. (Kovács Gyula felvétele.)
