Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-12 / 136. szám
*. altfa! " 1964. június 12, péntek Két laoszi vezető nyilatkozata A bonni kancellár kanadai tárgyalásai Vita a francia nemzetgyűlésben KHAMSOUK Keola, a laoszi egységkormán v egészségügyi minisztere és Huon Monghong ViEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN niszterelnökkel való találkozásáról szóló hírekről. Kijelentette: Az, hogy a találkozás küszöbön A pártoktatási évad előkészítéséről tanácskoztak .lay, a Kormányban a hadviseltek ügyeinek államtitkára nyilatkozatot adott ki — jelenti a Laosz Hangja rádióadó. A laoszi kormány két tagjának nyilatkozata kiemeli, hogy az amerikai imperialista törekvések taszították Laoszt a jelenlegi helyzetbe. Ezután követelik az április 19-i államcsíny vezetőinek felelősségrevonását, az úgynevezett forradalmi bizottság haladéktalan szétoszlatását és az április 19-e előtti helyzet helyreállítását; követelik, hogy az Egyesült Államok késedelem nélkül vessen véget a beavatkozásnak Laosz belügyeibe, továbbá azonnal szüntesse meg amerikai fegyverek szállítását Laosz területére. Követelik, hogy Souvanna Phouma érvénytelenítse a laoszi egységkormány átalakítására tett legutóbbi intézkedéseit, és állítsa helyre a kormányt eredeti összetételében, amelyben a két miniszter folytatni kívánja a tárcájával összefüggő feladatok megoldását. A nyilatkozat támogatja Szufanuvong miniszterelnök-helyettes álláspontját és sürgeti a 14 hatalmi értekezlet ú*jabb összehívását, továbbá a három laoszi fél megszakadt tanácskozásainak folytatását. VÉGET ÉRT Erhard kancellár kanadai látogatása. A második napon Erhard és Pearson kanadai miniszterelnök hosszasan tárgyalt négy- szemközt, majd a két ország külügyminisztereinek jelenlétében. A közös közlemény annak megállapítása mellett, hogy a kelet—nyugati kapcsolatok fokozatosan enyhülnek, kijelenti: A két fél szükségesnek tartja az Atlanti Szövetség további erősödését. A közlemény külön kiemeli, hogy Erhard fontosnak tartja a kanadai csapatok további jelenlétét Nyugat-Németországban, mint komoly tényezőt a „kollektív nyugati védelemhez”. Erhard szerda este megtartott sajtó- értekezletén nyilatkozott a Hruscsov szovjet miau, „politikai spekuláció , de ez nem jelenti azt, hogy a találkozó lehetősége kizárt. A kancellár „helyesbítette” Seebohm bonni közlekedésügyi miniszter revansista kijelentéseit és szükségesnek látta hangsúlyozni, hogy Bonnak Csehszlovákia irányában semmiféle területi követelése nincs. A kancellár azt fejtegette, hogy Bonn nem „nacionalista perspektívából, hanem Európa biztonsága szempontjából” nézve helyesli a multilaterális atomerő létrehozását. A Közös Piaccal kapcsolatban kívánatosnak mondotta Nagy-Britannia belépését, majd végül újból kifejtette a nyugatnémet álláspontot Németország újraegyesítésének kérdésében. NAGY VITA zajlott le a francia nemzetgyűlésben a volt gyarmati országoknak nyújtott francia gazdasági segítségről. Több képviselő a miniszterelnökhöz intézett interpellációjában a kormány szemére vetette, hogy gazdasági erejét meghaladó összegeket költ más országokra. A kérdés hónapok óta foglalkoztatja a francia közvéleményt. Á legnagyobb francia hetilap, a milliós példányszámú Paris Match cikksorozatot jelentetett meg, amelyben Raymond Cartier ismert publicista azt állította, hogy Franciaország eltékozolja pénzét, mert „aránylag kétszerany- nyit költ nemzeti jövedelméből más országokra, mint az Egyesült Államok". Cartier és hívei a külföldi hitelek és segélyek radikális leszállítását követelték. A „cartieristák” támadására válaszolva a kormány tagjai kénytelenek voltak feltárni az együttműködés másik oldalát: Azt, hogy mit jelent Afrika természeti kincseinek kiaknázása a francia nagytőke számára. A parlamenti vitában kevés védelmezője akadt a cartieristák által javasolt elszigetelődési politikának, de több képviselő a hitelek és segélyek korlátozását követelte. MOSZKVA (MTI) A TASZSZ jelentése szerint Nyikita Hruscsov és Walter Ulbricht csütörtökön megbeszélést folytatott a Kremlben. A tanácskozásán szovjet részről részt vett Leonyid Brezsnyev, Andrej Kirilenko, Alek- szej Koszigin, Anasztasz Miko- jan és Jurij Andropov. Német részről a tanácskozáson az NDK párt- és kormányküldöttségének vezetői voltak jelen. Hazaérkezett Magyarországról a bolgár katonai küldöttség SZÖF1A (MTI) Budapestről visszaérkezett Szófiába a bolgár katonai küldöttség, amely Cobri Dzsurov vezérezredes nemzetvédelmi miniszter vezetésével együttes baráti látogatást tett Magyarországon. A csütörtöki bolgár lapok első oldalon számolnak be arról, hogy a látogatás utolsó napján a küldöttséget fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Mint a Rabot- nicsaszko Delo rámutat, a találkozás a legszívélyesebb barátság légkörében zajlott le. És ugyanez a barátság, a testvéri és gyümölcsöző együttműködés jellemezte a Czinege Lajos vezérezredessel és a magyar néphadsereg más vezetőivel, valamint a magyar dolgozókkal való találkozásokat is. Közlemény a magyar és a kanadai kormány között létrejött egyezmények aláírásáról Május 20-tól június 11-ig Ottawában a magyar és a kanadai kormány képviselői tárgyalásokat folytattak a két ország közötti kapcsolatok rendezése tárgyában. A lefolytatott tárgyalások eredményeként a két ország diplomáciai kapcsolatot létesít nagykövetségi szinten és a Magyar Népköztársaság kereskedelmi kirendeltséget állít fel Montrealban. A két fél hároméves kereskedelmi egyezményt kötött, amely szabályozza a kereskedelmi forgalmat a két ország között a legnagyobb kedvez- mény elvének kölcsönös biztosításával. Megállapodás jött létre abban, hogy további tárgyalásokra kerül sor a két ország közötti függő pénzügyi kérdések kölcsönös rendezésére és egyes konzuli kérdések tárgyában is. A megállapodásokat június 11-én kanadai részről Paul Martin külügyminiszter és Mitchell Sharp kereskedelem- és iparügyi miniszter, magyar részről Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese írta alá. (MTI) A Biztonsági Tanács ülése NEW YORK (TASZSZ, UPI) A dél-afrikai helyzettel foglalkozó Biztonsági Tanács szerdán este rátért annak megvitatására, milyen gazdasági intézkedések alkalmazásával lehetne rábírni a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság kormányát az apartheid-politika feladására. Dán parlamenti küldöttség érkezett hazánkba Csütörtökön az Országgyűlés elnökségének meghívására Gustav Holmberg képviselő vezetésével dán parlamenti képviselőkből és közéleti személyiségekből álló küldöttség érkezett Budapestre. A delegáció előreláthatólag 10 napot tölt hazánkban. (MTI) Tegnap egész napos értekezleten vettek részt Kecskeméten a Megyei Pártbizottság tanácstermében a járási pártbizottságok titkárai, az agit.-prop. osztályok vezetői és munkatársai, hogy megtárgyalják a következő évad oktatási feladatait. Az értekezleten Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára elnökölt. A résztvevők meghallgatták a most befejezett pártoktatási évad értékelését. A napirend előadója Papes Béla, a megyei pártbizottság agit.-prop. osztályának munkatársa részletesen ismertette ezután a következő évad előkészítésének feladatait. Az oktatási formák ugyanazok lesznek mint az előző évben. Az eddiginél is több gondot kell azonban fordítani a tanyai területeken élők tájékoztatására. A tervezett tanfolyamok hallgatóival egyenként beszélni fognak a propagandisták, hogy mindenki olyan oktatásban vegyen részt, amire előképzettsége alapján vállalkozhat. A legjobb propagandistákra a legnehezebb területeket, a tanyai körzeteket és a gyenge termelő- szövetkezeteket bízzák. A pártoktatásban az idén előrátható- lag mentesítik a vizsgakötelezettségek alól azokat, akik pontos megjelenéssel és rendszeres hozzászólásokkal egész évben meggyőzően bizonyítják felkészültségüket. Ezután az egységes kulturális tervek elkészítéséről tartott beszámolót Keresztes Nagy Imre, a megyei pártbizottság agit.- prop. osztályának munkatársa. Ismertette a helyi kulturális bizottságok feladatait a terv készítésében. Elmondotta, hogy a tapasztalatok szerint a termelőszövetkezetek vezetői az idén több megértéssel fogadták a népművelőket, mint az előző évben. Többségük belátta, hogy a kulturális munka nem akadályozza, hanem segíti a gazdasági munkát. A továbbiakban a felnőttoktatás helyzetéről és a kulturális élet néhány időszerű kérdéséről számolt be az előadó. Szovjet felsőoktatási »ntézmények vezeiőínek magyar kitüntetése Rajnai Sándor, hazánk ideiglenes moszkvai ügyvivője csütörtökön délután a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának megbízásából kormánykitüntetést nyújtott át szovjet egyetemek és főiskolások vezetőinek abból az alkalomból, hogy 15 éve tanulnak magyar ösztöndíjasok nagyobb számban a Szovjetunió főiskoláin. Rajnai Sándor a Munkaérdemrend aranyfokozatát nyújtotta át I. G. Petrovszkij professzornak, a Moszkvai Állami Egyetem rektorának, a Munkaérdemrend ezüstfokozatát Sz. V. Nagyezsgyinnek, a Moszkvai Energetikai Főiskola dékánjának a Munkaérdemrend bronzfokozatát Sz. D. Orlovának, a Szovjet Felső- és Középfokú Szak- oktatási Minisztérium munkatársának. Jelena, Aljonuska az ürbébi neve MOSZKVA. (MTI) Igaznak bizonyultak a külföldi sajtótudósítók találgatásai Yeesenmayert tanúkén! hallgatták ki a frankfurti perben A Krumey és Hunsche, Eich- mann két cinkosa ellen Frankfurtban folyó perben tanúként hallgatták ki Edmund Veesen- mayert, Hitler egykori teljhatalmú magyarországi megbízottját. Veesenmayert a háború után egy amerikai katonai bíróság az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért húszévi fegyházra ítélte, de már 1951-ben szabadon bocsátották. Veesenmayer, aki jelenleg Darmstadtban üzletemberként tevékenykedik, vallomásában óvatosan ügyelt arra, hogy ne terhelje egyik vádlottat sem, legfőképpen azonban azt tartotta szem előtt, hogy minél jobban csökkentse saját magyarországi szerepének jelentőségét. Azt hangoztatta, hogy ő csak a „levélkézbesítő”, szerepét játszotta Budapesten, majd kijelentette: Már nem is emlékszik pontosan, hogy annak idején miért ítélték el. — De biztosan nem a zsidók megsemmisítéséért, hiszen erről semmit sem tudtam — mondotta Az elnök azonban fejére olvasta az amerikai katonai bíróság 1948-ban hozott ítéletét, amely megállapította: „Kétségtelen, hogy Veesenmayer tudatosan részt vett zsidóknak Magyarországról történő deportálásában, tudta, hogy milyen sors vár rájuk, s vezető poszton és buzgón vett részt a deportálások; végrehajtásában.” Veesenmayer erre azt mondotta: Tudta, ugyan, hogy Eich- mann különítménye deportálásokkal foglalkozik, de sejtelme sem volt arról, hogy a deportáltakat Auschwitzban elgázosít- ják. — Amikor hallotta, hogy a deportáltakat Auschwitzba viszik, nem merült fel önben az a gondolat, hogy ott majd megsemmisítik őket? — kérdezte az elnök. — Semmi esetre sem — válaszolta Veesenmayer —, hiszen Auschwitzban az IG Farben üzemei voltak. Veesenmayer később elismerte, hogy 1943-ban is járt már titkos küldetésben Magyarországon, hogy „kipuhatolja a helyzetet”, és akkor készített jelentésében „a zsidókérdés megoldását” jelölte meg legfontosabb feladatként. Azután azt hangoztatta, hogy a zsidókérdést elsősorban „a birodalom biztonsága szempontjából” tartotta fontosnak. Veesenmayer „nem emlékezett” már arra sem, hogy olyan javaslatot tett Horthynak: A Budapest elleni légitámadások megtorlásaként zsidótúszokat lőjenek agyon. — Már nem emlékszem pontosan erre — válaszolta Veesenmayer az elnök kérdésére. — Lehetséges, hogy valóban tettem ilyen javaslatot, de akkor is csak azért, hogy a túszok agyonlövésével elrettentő hatást gyakoroljunk a szövetségesekre. Veesenmayert nem eskette meg a bíróság, arra hivatkozva, hogy korábban már szabadság- vesztésre ítélték, éppen a vád tárgyát alkotó cselekmények miatt. — csütörtökön ugyanis az űrbébi boldogságtól sugárró szülei bejelentették, hogy a baba neve Jelena, becézett formájában Aljonuska lesz. „Bennünket a világűrben sólyomnak és sirálynak hívnak — mondotta Nyikolajev — kislányunk azonban földi nevet visel majd.” A csütörtöki moszkvai lapok nagy képes riportokban számolnak be arról, hogy anya és gyermeke nagyszerű egészségnek örvendenek, kitűnően érzik magukat. Azt is megírják, hogy Aljonuska súlya 3 kilogramm 10 deka, hossza 51 centiméter. Rai- sza Kalganova professzor, aki a szülést levezette, nem foglal állást abban a kérdésijén, hogy kire hasonlít az újszülött. A látogató űrhajós fiúk természetesen azt mondják, hogy tökéletesen apja: sötét haj, komoly arckifejezés. A moszkvai klinika folyósóján a virágerdő versenyt növekszik a táviratheggyel, Va- lentyina Tyereskova, a repülőmérnöki akadémia hallgatónője, aki nemrég irodalomból vizsgázott jelesre, új tantárgyat tanul ... Kádár János fogadta a Finn KP elnökét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Aimo Aalto- nent, a Finn Kommunista Párt elnökét, aki szabadságát tölti hazánkban. A baráti hangulatú beszélgetésen jelen volt Púja Frigyes, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője. (MTD Hruscsov—Ulbricht tanácskozás a Kremlben