Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-12 / 109. szám

1964. május 12, kedd S; A példa követhető Mutatós, kétemeletes, te* rassza kiképzett tetejű épület. A földszinten tágas előcsar­nok, táffsalgó, ebédlő, presz- szó; az erkélyes emeleti la­kószobákban központi fűtés, állandó hideg-meleg vízszol­gáltatás. A kényelmes, fel­frissülést nyújtó pihenés ott­hona ez, körülötte az ózont lehelő erdő lombjainak suso­gó csendje. Az épület: Haj- dú-Bihar megye termelőszö­vetkezeteinek debreceni önál­ló közös üdülője. A megye hat járásának és négy városának 165 termelő- szövetkezete közös vállalko­zással hozta létre az üdülőt. A fenntartásához szükséges álló- és forgóeszköz-állományt teljes egészében saját erőből biztosították, úgyhogy szántó- területük minden holdja után két év alatt évi egyenlő rész­letekben 20 forint hozzájáru­lást fizetnek. Az üdülő hoz­zájárulásuk arányában a tag­szövetkezetek közös tulajdo­nát képezi. Legfőbb szerve a résztvevő tsz-ék közgyűlései Utal választott tagokból álló igazgató tanács. A rpűködési szabályzat jo­gászi pontossággal fogalma­zott mondatai a múlt év őszén váltak lüktető, eleven életté. Elsőként az „anyamegye” szö­vetkezeti gazdái — a tulajdo­nosok — üdültek itt egymást 10—10 naponként váltó, mint­egy százfős csoportokban. — Most tavasszal pedig — mi­ként már hírül adtuk — a tsz-tagok biztosítási és önse­gélyezési ’ csoportjának jóvol­tából megyénk szövetkezeti gazdái közül is csaknem szá­zan megismerték és megsze­rették e valóban minden ké­nyelemmel ellátott „tsz-ho- telt”, amelynek otthonos falai között gondtalanul szórakoz­tak, kicserélték a termelésre vonatkozó tapasztalataikat, s nemcsak tíz napra szóló ba­rátságokat kötöttek egymás­sal. A megyénkből Debrecenbe látogató első csoport tagjai­val üdülésük utolsó napjai­ban találkoztunk. Nem túlzás, ha azt mondjuk róluk: Még .búcsút sem vettek innen, s máris visszavágytak. Mindnyájunkban — a tsz- gazdáktól az újságíróig — fel­vetődött azonban a gondolat: Miért kell szövetkezeti gaz­dáinknak üdülés végett az or­szág túlsó felére „zarándokol­ni”? Nem tudnánk-e mi is a megyében hasonló intézményt létrehozni ? Termelőszövetkezeteink szá­ma, s egyre eredményesebb gazdálkodása is biztosítékot nyújtana a hajdúsági példa sikeres követésére. S nem kétséges, hogy az ottani közös gazdaságokhoz hasonlóan a mieink is versengenénk egy­mással többi közt az étkezési nyersanyag minél jutányosabb áron való felajánlásában. Jó lenne hát, ha a termelő­szövetkeztek vezetői és gazdái elgondolkoznának a megvaló­sítás lehetőségein, s előállná­nak ötleteikkel, javaslataik­kal. Hiszen összefogásukból ennél jóval merészebb álmok is testet öltöttek már me­gyénkben. Jóba Tibor Az idei tavaszi vásár forgal­ma a szokottnál is nagyobb volt. Főként a szövetkezeti gazdák háztáji állatállománya cserélt gazdát. A legnagyobb élénksé­get a sertéspiac táján tapasz­taltuk, ahol egy jó választási malac ára 600, az egyéves ártá- nyé pedig mintegy másfél ezer forint körül járt. Alapos szem- revétel és némi alkudozás után létrejön az egyezség, s a vevő kiszámolja a zizegő bankákat. A májusi vasárnapon szekér­karaván tart Bugac felé, ahol már kora reggel óta zajlik az állatvásár. A nyüzsgő sokada- lomban ellesett néhány jelleg­zetes mozzanatból ad ízelítőt képriportunk. „Permetlé" tavak Megyénk nagy kiterjedésű szőlőinek és gyümölcsöseinek a permetezéséhez évente csak­nem 10 miiló hektoliter víz­re van szükség. E szükséglet kielégítése nagy gondot okoz a homoki gazdaságok szak­embereinek. Számos termelő- szövetkezetben az új ültetvé­nyek növényvédelméhez szük­séges vizet két-három kilo­méterről lajtokban szállítják a helyszínre. Ez nemcsak nö­veli a termelési költséget, ha­nem legtöbbször késlelteti is a növényvédelmi munkákat. Az ültetvények vízellátását a jövőben még több csőkút fú­rásával oldják meg. A csőku- tak azonban meglehetősen nagy beruházási összeget emésztenek fel. Ebben az év­ben is mindössze ötvennek a fúrására jut pénz. A Helvéciái Állami Gazda­ságban a vízellátás problémá­ját követendő módon oldot­ták meg. Többféle próbálko­zás után az idén — az erre alkalmas lapályos, zsombékos területeken — mesterséges ta­vakat létesítettek az ültetvé­nyek között. A kopolyák át­lag 2000 köbméter vizet tá­rolnak, — percenként 2000 -li­ter utánpótlással. Egy-egy ilyen ásott tóból 250 hold sző­lő és gyümölcsös permetezé­séhez elegendő vizet nyernek. A gazdaság területén 17 he­lyen létesítettek ilyen topo­lyákat, amelyeknek környékét füzesítik majd, medrüket pe­dig .időnként mélyítik, tisz­títják. — Persze, aki a sörnél többre becsüli a bivalytejet, az hátat- fordít a csapszéknek, és Tar­jányi Laci bácsival kezd alku­ba. Egyelőre négyezer forintra tartja a jószágot; A vevő töp­reng. „Jól van no. nem kell az ilyesmit elsietni. Gondolja meg a dolgot, s ha döntött, itt a kö­zelben megtalál. De nehogy ad­digra már késő legyen!” — Nem tudjuk, vajon a vásár végére gazdát cserélt-e az „erős fetor te”? (Jóba — Pásztor) Névtelen szorgosok HOGY MIÉRT névtelenek? A tényt érzem inkább, semmint a tényre adandó válasz pontos miértjét. Csak keresem az okát, miért olyan sok nálunk a „név­telen”, az olyan ember, aki egy életet áldoz a munkának — a szorgalmas munkának —, tiszte­letet érdemlő kitartással végzi mindazt, amit rábíznak és cse­lekedetei valahogy mégis vissz­hang nélkül maradnak. Nem a nagy nyilvánosság visszhangjá­ra gondolok, hanem arra a név­re szóló elismerésre, melyre azok az emberek is igényt tar­tanak, akik minden hősi póz nélkül „csupán” mindennapi kötelességüket teljesítik becsü­letesen. j Magasrangú vendégek jártak nemrég egyik világhírrel di­csekvő, sokszorosan kitüntetett nagyüzemünkben, s az eredmé­nyek titkát elemezgették. A ma­gyarázat munkások, techniku­sok, , műhelyek, üzemegységek jó együttműködéséről sorra el­hangzott, így, általános megfo­galmazásban. Aztán a fiatalok teljesítményeit dicsérték ugyan­ilyen módon, a fiatalokét, akik azzal, hogy védnökséget vállal­tak egy munkásigényes, új mű­szergyártás felett, öregbítették a gyár külföldi jó hírnevét is. A kérdésre azonban, kik ezek a fiatalok, akik kezdeményezői voltak mindennek, csend volt a felelet. Neveket a gyár egyet­len felelős vezetője sem tudott mondani. Pedig bármennyire a kollektíva az, amely közös mun­kával elért valamit, ez a kö­zösség emberekből áll, embe­rekből, akik — ilyenek vagyunk — nevükre szólóan szívesebben veszik az elismerést, mint csak úgy általánosságban. VAGY EGY MÁSIK gyárban, olyan munkahelyen, ahol a ve­zetők elképzelhetetlennek tar­tották a szocialista brigádmoz­galmat, egy tíztagú csoport vál­lalta, mégis megpróbálják. Éve­ken keresztül teljesítették is mindazokat a termelési, tanu­lási, közösségi feltételeket, ame­lyek a szocialista cím elnyeré­séhez szükségesek. De valahogy mintha senki sem akarta volna észrevenni teljesítményeiket. Andrijan Nyikolajevnek kellett Magyarországra jönnie, hogy észrevegyék őket. Most kérték, hadd vegye fel brigádjuk a szovjet űrhajós nevét, s amikor ehhez érveiket felsorakoztatták, akkor ébredtek fel a gyár ve­zetői: nemcsak a nevet érdem­lik meg, de igaz, ami igaz, már többször is megkaphatták volna eredményeikért a szocialista brigád címet is. S hogy nem kapták meg mégsem... Miért nem szóltak eddig? — ez volt rá a felelet. Hát nem szóltak. De ez becsületükre legyen mondva, s főként az, hogy tenni azért sokat tettek akkor is, amikor igazságtalannak érezték, hogy jó szándékú cselekedeteiket nem méltatják figyelemre. Egyedül volnának az ország­ban ők ilyenek? Aligha. ÉRDEKES dologra figyel­meztet ez. Arra, hogy az em­berek az anyagi megbecsülés mellett az erkölcsi elismerést is kívánják. S bár sokan meg­érdemelnék ezt az elismerést, mégsem , kapják meg. Sok ve­zető úgy vélekedik, hogy a he­lyesen megállapított bél' önma­gában is elég megbecsülés. A mai kornak parancsa, hogy mindenben érdemük szerint be­csüljük embereinket, mert más­ként nem juthatunk előbbre. Ha elfeledkezünk az érdemek­ről, az kedvetlenséget vált ki. Ha pedig — s ez nem ritka do­log még — olyan emberek kap­ják a dicséret különböző jeleit, akik a közösség értékelése sze­rint azt nem érdemlik meg, az még súlyosabb következmények­kel jár. A népi ellenőrzés ta­valy egy kis gyárunk vissza­esésének okait kutatta és várat­lanul magyarázatra bukkant. Kiderült, hogy a mintegy száz emberrel dolgozó üzemben sor­ra kaptak prémiumokat, elis­merő okleveleket, olyanok, akik­ről tudták, hogy ügyeskedéssel, eredményeik hatásos tálalásával, szép szavakkal többet prod '- káltak, mint két kezük munká­jával. Társadalmi bíróságot kel­lett összehívni az egész gyár részvételével, s ott megfosztani őket az érdemtelenül kapott dicsfénytől, hogy az üzem meg­nyugodjék. EZ IS FONTOS dologra int. Arra: Meggyőződéssel valljuk, hogy a gazdasági építő munka előrhaladásunk, sőt a szocializ­mus, a béke nemzetközi érde­keit szolgáló kötelezettségeink teljesítésének is kulcsa. A mun­ka a jövőnk alapja, tehát a jól dolgozó ember. S mégis, mintha a gyakorlatban erről olykor el­feledkeznénk. A tettek helyett hányszor becsülik még többre a jól hangzó szavakat, azokat, akik cselekedetek helyett frá­zisokat ontanak, vagy hajbó­kolnak akkor, amikor a bírálat volna egyedül jogos. Az embe­rek erkölcsi érzéke sokat fej­lődött, s ezt az erkölcsi érzéket joggal bántja, amikor olyanok dicséretét hallja, akik minden mást inkább érdemelnének, mint elismerést. S az sem mel­lékes persze, hogy ilyen helye­ken az elismerés szükségsze­rűen anyagi kihatással is jár: fizetésemeléssel azoknál, akik szólamokat produkálnak, s nem új gépeket. Itt lehet valahol a magyará­zata annak a bizonyos „miért­nek”, annak, hogy amíg a szor­galmasok hada sok helyen név­telen, csupa kisbetűvel írt ne- mecsek marad, addig a szép sza­vak bajnokai ugyanott hang­adókká válnak, rangos embe­rekké. Pedig ennek következ­ményei az egész ország közös­ségének életére kihatnak. ELISMERÉST tehát azoknak kell kapniok, csak azoknak, akik cselekedeteikéi, szorgalmukkal, tudásukkal, teljesítményekkel bizonyítanak. Annak a derék­hadnak — százezrekről van szó —, amely ma még túl gyakran és nem saját hibájából burko­lódzik névtelenségbe. Beszéljünk többet a szorgo­sokról, hogy legyen nevük, rangjuk, becsületük saját sző­kébb hazájukban; ha méltóak rá, az ország nyilvánossága előtt, elvégzett munkájuk ará­nyában. Akik p>edig csak szép szavakra képesek: hulljon rá­juk vissza a névtelenség. A sza­vak önmagukban keveset ér­nek, ehhez mérten becsüljük hát azokat, akik csak szavakkal és ügyeskedéssel keresik a fel­tűnést. K. T. A sikerült adásvételt termé­szetesen áldomás pecsételi meg. A söntésben szünet nélkül csur- ran az öblös poharakba a szőke iör, amellyel eladó és vevő ’ nossák torkukról a vásár po íéha ugyan a rég „pormen' örkök is nyelik még a nei tárt... Folytatják a védelmi munkái Ralinkon A Közép-dunántúli Szénbá­nyászati Tröszt balinkai üze­mében vasárnap és hétfőn foly­tatták a vízbetörés megfékezé­sére indított védelmi munkákat. Űjabb csővezetékeket fektettek le és tovább bővítették a szi­vattyúk kapacitását, amelyek mindkét napon, megállás nélkií' percenként 32 köbméter vi zet távolítottak el a veszélyez tetett bányamezőből. Az elhárító munkákat hétfő negtekintette Haracska Imre nehézipari miniszterhelyettes {MTH

Next

/
Thumbnails
Contents