Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-10 / 108. szám

*. oldal 1964. május 19, vasárnap Világgazdasági csatározások Genfben Hruscsov Afrikában, Ben Bella Európában Amerika aktivitása Cipruson A NEMZETKÖZI po­litika több megfigyelője is azon a nézeten van, hogy a békés egymás mellett élés politikájának érvényesülése köz­ben az erők összecsapásának színtere egyre in­kább a világgazdaság. Ha ez igaz — s bizonyá­ra nagy adag igazság van benne —, akkor a je­len pillanatban a legtöbb figyelmet az a két ér­tekezlet érdemli, amely Genfben folyik. Az egyik ilyen értekezlet már heteikkel ezelőtt kez­dődött és általános vitája már le is zárult, de minden jel szerint igen jelentékeny munka fo­lyik a különböző bizottságokban. Ezt az érte­kezletet az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozata alapján hívták össze és azt a felada­tot tűzte maga elé, hogy szembeszáll a világke­reskedelem szabadságát korlátozó rendszabá­lyokkal és főleg azokkal a diszkriminációs el­vekkel, amelyeket a vezető tőkés hatalmak al­kalmaznak. A másik értekezlet, amely hétfőn vette kez­detét és mindjárt az első napokban igen heves ellentéteket robbantott ki — a Közös Piac or­szágainak összecsapása az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával — azoknak a vámoknak a kérdésében, amelyek a tőkés piac kereskedel­mét terhelik. A dolognak az a lényege, hogy az Egyesült Államok egyetértésben Angliával sze­retné tárgyalási alapul elfogadtatni a vámtéte­lek általános 50 százalékos csökkentését. Ez az elgondolás még Kennedy elnöktől származik, azért is nevezték el „Kennedy-fordulónak” . A mostani tárgyaláson kitűnt, hogy a közös piaci országok elvben ugyan hajlandók elfogadni az általános 50 százalékos csökkentést, azonban olyan terjedelmes kivétellistát állítottak össze, ami teljesen illuzórissá teszi az 50 százalékos csökkentés alapján folytatott tárgyalásokat. Kü­lönösen Franciaország képviselője helyezkedik élesen szembe az amerikai elgondolással. A hely­zetet bonyolítja, hogy egyelőre még csak az iparcikkek vámcsökkentéséről folyik a vita és a mezőgazdaságot még csak nem is érintették. Már pedig éppen ezen a területen vannak a leg­bonyolultabb problémák, s ami Franciaországot illeti, a mezőgazdasági cikkek amerikai bevitele az egyetlen olyan csábító lehetőség, ami a de Gaulle-kormányt bizonyos fokú engedékenység­re bírhatná. A vezető nyugati országok és a fej­lődőben levő országok közötti kapcsolatok kér­dését szintén eléggé elvont alapon érintették, amennyiben több olyan kijelentés is elhangzott, hogy keresni kell azokat a legkedvezőbb lehető­ségeket, amelyekkel elősegíthetik a fejlődő or­szágok gazdasági megerősödését. Persze mindenki tudja, elsősorban az érdekelt országokban, hogy puszta jó kívánsággal ezen a téren nem lehet eredményeket elérni. A Szov­jetunió és a szocialista országok példát adnak arra, hogyan lehet a leghatásosabb gyakorlati módszereket alkalmazni a fejlődő országok meg­segítésére. Ennek megfelelően ezeknek az orszá­goknak a kapcsolatai mind szilárdabbakká és széleskörűbbekké válnak elsősorban a Szovjet­unióval, de más szocialista országokkal is. EBBŐL A SZEMPONTBÓL két fontos ese­ménnyel foglalkozik a világsajtó e napokban. Az egyik esemény Hruscsov szovjet miniszter- elnök látogatása az Egyesült Arab Köztársaság­ban. Az egyik legtekintélyesebb kairói lap az A1 Gumhurija vezércikkében arra hivatkozik, hogy Hruscsov látogatásának napjaiban fejező­dik be annak a legnagyobb erőműnek az épí­tése, amely a Nílus vizét fogja felhasználni energiatermelésre, s amelyet a Szovjetunió se­gítségének köszönhetnek. Az asszuáni erőmű az arab világban nemcsak óriási technikai vív­mány, hanem szimbóluma is annak a fejlődés­nek, amelyet az arab országok népei a szocia­lista országokkal való baráti kapcsolatnak kö­szönhetnek. Ebben az eseménysorozatban kell megemlíteni azt is, hogy Ben Bella algériai el­nök befejezte tárgyalásait a Szovjetunióban. A tárgyalásokról kiadott közlemény összegezi azo­kat az eseményeket, amelyek a Szovjetunió és a fiatal Algériai Köztársaság együttműködésé­ből keletkeztek, s amelyek széles perspektívá­kat tárnak a jövőben az algériai nép elé. Ben Bella folytatta útját a szocialista országokba és Moszkvából Szófiába érkezett. A CIPRUSI HELYZET változatlanul feszült, annak ellenére, hogy e héten is élénk diplomá­ciai tárgyalások folytak Ciprusról. A jelenlegi diplomáciai tárgyalásoknak az az újdonsága, hogy az Egyesült Államok sokkal nagyobb ak­tivitással kapcsolódott be a tárgyalásokba, mint eddig. Nemzetközi politikai körökben az ame­rikai aktivitást még egy szempontból érdekes­nek tartják. Az a vélemény, hogy ez lesz Ful- bright szenátor első gyakorlati vizsgája a dip­lomáciában. Öt bízta meg ugyanis Johnson el­nök, hogy folytasson közvetítő tárgyalásokat egyrészt az angolok, másrészt a ciprusi ügyben közvetlenül érdekelt görögök és törökök között. Egyetlenegy szempontból talán hasznos lehet az amerikai közbelépés, ha ugyanis sikerül Ful- bright szenátornak kellő erővel képviselni ezt az elvet, amiről a Times diplomáciai tudósítója előtt nyilatkozott, vagyis, hogy a ciprusi kérdés rendezése Görögország és Törökország közötti megegyezéstől függ. Tulajdonképpen ezt az ál­láspontot képviselte Hruscsov is az Izvesztyijá­nak adott nyilatkozatában, amelyben kijelen­tette: Ha az imperialista hatalmak nem avat­koznak be a ciprusi ügybe, akkor megvan a re­mény, hogy a görögök és törökök között létre­jön a megegyezés. EGY H ÉT A KÜLPOLITIKÁBAN Legnagyobb kincs: az ivóvíz Szanától, a fővárostól Jemen legfontosabb kikötőjéig, Hodeidáig, az út mindössze 270 kilométer. Ez még autón is, persze terepjáró autón, legalább két nap, a „siva­tag hajóiból*, az igénytelen tevék­ből álló karavánok számára pedig több mint egy hét. De a karavánok tagjai — hacsak nem fenyegeti őket rablótámadás, vihar vagy más ter­mészeti csapás — nem siettek. Je­menben megállt az idő, és ezért semmi jelentősége nem volt az imámok ideje alatt. Almos tunya­ság lengte körül az országot. Ban­dukoltak libasorban a tevék Ho- deida felé, és a legritkábban hang­zott el akár egy ösztökélő sző is. Odaérünk Insallah, vagyis ha Allah úgy akarja. Akár a hegyek közül, akár a ten­ger felől közelíti meg valaki ezt a régi kikötővárost, messziről impo­záns fehér palotákat lát. Tudato­san építkeztek-e így az egykori uralkodók, vagy pedig egyszerűen a tenger és a hegyek felőli rész volt évtizedek óta az előkelők építkezé­si helye, ma már nem tudni. De az biztos, hogy ez a messziről gyö­nyörködtető palotasor — afféle ku­lissza. Mögötte nyomorúságosán a szinte állandóan 40—50 fok körül vibráló hőségben szenvedő, tengődő, általában viskókban lakó emberek élnek. Skorpiók, kígyók... Mintegy negyvenezren, de ezt sem lehet pontosan tudni. Hódéi da Je­men legborzalmasabb klímáju tar­tományának, Tahamának a szék­helye. Az egész térség élet-halál harcot vív a páradús szörnyű hő­ség gyilkos következményei ellen. A víztárolókat fegyveres katonák őrizték, különben megrohanták volna a folyton szomjas nyomorul­tak tömegei. Az ivóvíz Hodeida egyik legfontosabb kereskedelmi cikke volt. Meg kellett fizetni. A város egyik legnagyobb része a né­ger negyed. Nem véletlen. A mohó, kegyetlen arab rabszolgakereske­dők évszázadokon át szállították fürge hajóikon a Vörös-tenger túl- sú partján levő Afrikából a „fe­kete elefántcsontot’*, a rabszolgát. Az elsősorban Abesszínia (ma Etió­pia) térségéből származó négerek végezték az ötvenfokos perzselő melegben, a gépeket teljesen nél­külöző kikötőben az embertelenül nehéz munkát, afféle félrabszolga­sorban. Majdnem mindig vállig érő vízben kellett partra gázolni ok a fejükre helyezett teherrel: a hajók a kotrás teljes hiánya, no meg az imámok gj anakvó bizalmatlansága miatt nem közelíthették meg magát a partot. Az öblöt ősrégi mólók védik a hullámveréstől, a vámház felett ott lengett a jellegzetes je­meni zászló: piros mezőben fehér kard és öt fehér csillag. A lobogó mozdulatlan. Ernyedten, ájultan esünk alá, szinte sohasem lebben meg. Megváltás lenne a legkisebb szellő is, de nincs. Fürödni a Vö­rös-tengerben nem érdemes, nem frissít. A városban nem volt egyet­len hotel, mozi vagy étterem sem. Bazárváros Hodeidára is jellemző, ami a leg­több jemeni városra: a legpezs­gőbb élet a ki tudja hány ezer éves kereskedelmi központban, a bazárban folyik. Itt még felelhető az egykor ezen a vidéken pezsgő kereskedelem nyoma. Huszonnégy órán keresztül alkudoznak egymás­sal a marcona humuszos férfiak, és a sűrűn lefátyolozott nők gyön­gyök, gyümölcsök, olcsó ékszerek és valóban értékes drágakövek, primitív, elsősorban Adenből ide­származott bútorok és vasáruk, pisz­kos kősótömbök, saruszerű szandá­lok és a vizestömlők felett. Csak­nem meztelen, kék ágyékkötős gyerekek szaladgálnak a tarka tö­megben. A repülőtér méltó volt a város­hoz: hiányzott a legelemibb bizton­sági berendezés is. Ahmed imám székhelye Taizz, a déli hegyvidéken 1500 méter magas­ságban terül el. Jemen történelmé­nek egy szakaszán keresztül már volt afféle rész-főváros Taizz: Sza- na volt a világi, ez a város pedig a szellemi-vallási élet centruma. Mintegy negyvenezer lakosa van, Taizztól északkeletre van a tizen­kétezer lakosú Ibb. A pusztuló he­lyek közé tartozik, lélekszáma csök­ken. Ahmed imám ide ie jó részét Sukh- ne helységben töltötte, amely ős­idők óta gyógyfürdőhelyéről volt nevezetes. A kis Eajil városka volt — rend­kívül túlzó, nagyképű szóval — Je­men egyetlen „iparvidéke”: Egy francia—libanoni társaság textilgyár építésére kapott itt engedélyt. Ha pontosak akarunk lenni, inkább afféle közepes nagyságú manufak­túrának titulálhatnánk ezt a léte­sítményt, mint ipari üzemnek. Az ország „egyetemi” városa D hamar. Talán mondanunk sem kell, hogy az oktatás szinte kizáró­lag vallásfilozófiái térre, a Korán magasabb fokú ismertetésére és kommentálására szorítkozott. Hadz.sa városra a fölötte uralkodó, rendkívüli módon megerősített kirá­lyi vár nyomja rá a bélyegét. A mindenkori uralkodók csak ritkán előforduló ellenőrző kőrútjaik során vagy veszély esetén keresték fel ezt a várat. Az erőd alatt, sziklába ágyazva, sokszázéves börtön van. itt raboskodott hosszú esztendőkön át az 19R2 őszén lezajlott jemeni forradalom vezéralakja. Hruscsov minapi látogatója, Abdullah Szalal marsall Is. Következik: Mint Hammurabi idején ... Harmat Endre II Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormány küldöttsége Debrecenben és a Hajdúságban A Német Demokratikus Köz­társaság hazánkban tartózkodó párt- és kormányküldöttsége szombaton reggel kétnapos haj­dúsági látogatásra indult. A lá­togatáson részt vesz Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsá­gának első titkára, a Német Demokratikus Köztársaság Ál­lamtanácsának elnöke és fele­sége, dr. Lothar Bolz, a Német Demokratikus Köztáraság Mi­nisztertanácsának elnökhelyet­tese, külügyminiszter, valamint a német párt- és kormánykül­döttség többi tagjai. A vendé­gekkel együtt utazott Dobi Ist­ván, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kál­lai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese és fe­lesége, Losonczi Pál földműve­lésügyi miniszter, Erdélyi Ká­roly külügyminiszter-helyettes. Darvast István, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese és Kár­páti József, hazánk berlini nagy­követe. A vendégek külön vonata pon­tosan délelőtt 11 órakor gör­dült be az ünnepélyesen feldí­szített debreceni pályaudvarra, ahol mintegy 5000 debreceni dolgozó gyűlt egybe a fogad­tatásra. A különvonatból ki­szálló küldöttséget és a kísé­retükben levő magyar állam­férfiakat lelkes taps köszöntötte. Gádor Ferenc, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottságá­nak első titkára a megye és Debrecen város dolgozói nevé­ben köszöntötte a vendégeket, Georg Ewald, a Német Szo­cialista Egységpárt Politikai Bi­zottságának póttagja, a Minisz­tertanács mellett működő me­zőgazdasági tanács elnöke me­leg szavakkal köszönte meg a debreceniek szeretetteljes, ba­ráti fogadtatását, s hangoztatta, hogy a német párt- és kormány- küldöttség tagjai örömmel lá­togattak el abba a városba, ahol 1944 utolsó napjaiban megalakult az első demokrati­kus magyar kormány. Ezután a vendégek a Gördü­lőcsapágygyárba látogattak. Hruscsov megérkezett az Egyesült Arab Köztársaságba KAIRO (MTI) N. Sz. Hruscsov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­ke, aki Nasszer meghívására az Egyesült Arab Körztársaságba látogatott, kíséretével szombaton reggel, helyi idő szerint 9 óra­kor ragyogó napsütésben, igazi tavaszi időben az Armenija motorhajó fedélzetén megérke­zett az alexandriai kikötőbe. Az Armenija elé az EAK flot­tájának egységei siettek és az illusztris vendégeket szállító hajót egészein a partig kísérték. Közben 21 díszsortűz dördültél. Az alexandriai kikötőben Nasszer elnök, Ali Szabri mi­niszterelnök és az EAK más vezetői fogadták a szovjet ven­dégeket Amikor Hruscsov a partra lépett, a hajnal óta várakozó lelkes tömeg „Éljen népünk ba­rátja” kiáltásokkal üdvözölte. A Szovjetunió és az EAK állami himnuszának elhangzása után Hruscsov és Nasszer ellé­pett a díszegység előtt és nyi­tott gépkocsiban a város főte­rére hajtatott. Ott rövid nagy­gyűlésre került sor. A térre vezető utcákat a Szovjetunió és az EAK zászlói, transzparensek és virágfüzérek díszítették. ' A nagygyűlésen Nasszer el­nök mondott üdvözlő beszédet. Erre Hruscsov válaszolt. Ezután a szovjet kormányfő Nasszer elnök kíséretében az alexandriai pályaudvarra hajtatott. Amerre a gépkocsioszlop elhaladt, az út két oldalán az alexandriaiak tízezrei köszöntötték a vendége­ket. Hruscsov és Nasszer kísére­tével különvonaton elutazott Kairóba. Az EAK fővárosában tízezrek fogadták a szovjet kor­mányfőt és kíséretét, akik az ünnepélyes fogadtatás után lel­kes tömegek sorfala között nyi­tott gépkocsin hajtottak a Ku li­ba-palotába. Tiszta kéz és a demokrácia KÉT GONDOLATKÖRT ra­gadunk ki a Bács-Kiskun me­gyei Népi Ellenőrzési Bizottság múlt évi munkájáról szóló je­lentésből. Az egyik: Az előző évihez képest 25 százalékkal emelkedett a közérdekű beje­lentések száma. A másik a köz­életi tisztasággal kapcsolatos. Megjegyezzük, hogy a két kér­déscsoport egymással összefügg. A közérdekű bejelentések nö­vekvő száma a közéleti lelkiis­meret erősödését bizonyítja. — Érezhetően távolodik az embe­rekből az a szemlélet, hogy ha a gyár felét is lopják el mellő­lük, ha egy nagyobb építkezés­nél az orruk előtt „ügyeskedik” össze maszek villájukat szélhá­mos felelősök, ha környezetük­ben gátlástalanul tesznek tönk­re embereket hatalmaskodó ve­zetők — behunyják a szemü­ket, bedugják a fülüket, mert azt tartják: Ne szólj szám, nem fáj fejem. Megértik a dolgoevk, hogy amikor a társadalmi tu­lajdont fosztogatja valaki, nem valami „személytelen”, általá­nos népgazdaság károsodik, ha­nem mi magunk. Ugyanakkor a népi ellenőrzés egyre nagyobb megbecsülését tanúsítják a szaporodó bejelen­tések. Esetről esetre meggyő­ződnek arról az emberek, hogy a Népi Ellenőrzési Bizottságok politikai életünk szellemének megfelelően magas színvonalú erkölcsiséggel vizsgálnak és in­tézkednek is. A KÖZÉLETI TISZTASÁG évről évre biztatóbb kibontako­zásának vagyunk tanúi. A de­mokratizmus megvalósulását je­lenti, hogy a dolgozók mind nagyobb követelményeket tá­masztanak a vezető állásúakkal szemben. Amikor egyre jobban kifejezik megelégedésüket a politikai vezetésről, az életszín­vonal emelkedését elősegítő in­tézkedésekről, munkalehetősé­gekről, egyre kevésbé nézik el, hogy egyesek — helyzetükkel, funkciójukkal visszaélve köny- nyen, mások rovására, fondor­latokkal megszedjék magukat. Ennek ■ is tudható be, hogy nőtt a vezető állásűakat érintő bejelentések száma. A szabály­talanságokat elkövetők túlnyo­mó többsége a tsz-vezetők kö-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents