Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-24 / 120. szám

fiHff: május 24, vasárnap 7. oldal Egy több évig működő bűn szövetség ügyében fejezte be.í nyomozást a megyei rendőrfő­kapitányság. A bűnszövetség tagjai, kihasználva a termelő- szövetkezeteket megillető tévé kenységet, különböző fondor­latokkal kijátszották az ellen­őrzést, és saját hasznukra je­lentős összegekkel károsították meg a szövetkezeti, s ezzel a társadalmi tulajdont. 1859 tavaszán Nagy Eleméi budapesti lakos, termelőszövet­kezeti borpoharazó-vezető meg­ismerkedett az alig pár hó­nappal előbb a börtönből sza­badult Fischer Dezsővel. Meg­állapodást kötöttek, hogy Buda­pesten az Erdélyi utca 17. szám alatt levő, s a csemői Fenyvesi Tsz tulajdonát képező borpo- harazó vezetői állását Fischer számára megszerzik. Kezükre játszott ebben az a körülmény, hogy a poharazó nem rendel­kezett kellő mennyiségű bor­készlettel. Nagy Elemér isme­rős volt Tabdin, ahová eluta­zott, s megegyezett Szlama Istvánnal, hogy a poharazót megszerzik, de a bor biztosítása miatt szükségük lenne egy ala­csonyabb típusú társulás meg­szervezésére. Szlama életreva­lónak tartotta az ötletet, s Kö­kény Ferenc bevonásával, 25 taggal, megalakították Tabdin a Törekvés Termelőszövetkezeti Csoportot. A tszcs egyetlen fel­adata a budapesti borpoharazó borral való ellátása volt. Fischer és Nagy 1959 őszén megszerezték a csemői Feny­vesi Tsztől a működési enge­délyt, s a borpoharazót 1960. február 16-áig jogszerűen, mint a tabdí Törekvés Tszcs bor- poharazóját üzemeltették. A jó üzletbe azonban beleszólt a fejlődés. 1960. februárjában Tabdin megalakult a Petőfi Termelőszövetkezet, amelybe beleolvadt a három termelőszö­vetkezeti csoport. A Petőfi Tsz elnökének Lengyel Pált, egy másik — hasonló jelleggel mű­ködő tszcs — elnökét válasz­tották meg. Egy hét múlva le­váltották, s mint brigádveze­tőre, rábízták a borszállításo­kat. öt könnyen beszervezte a Nagy—Fischer-féle duó, s Len­gyel ráállt az üzletre. KÉPREGÉNYVÁLTOZAT: KOVÁCS SÁNDOR' Ebben az esztendőben mini­mális mennyiségű bort szállít­tatott el a közösből, ellenben felvásárolta a tsz-tagok ház­tájiban termett és a kívülállók borát. 1960 őszén sikerült Len­gyelnek beülnie a tsz-elnöki székbe, s ettől kezdve mindin­kább belefolyt a bor értékesí­tésébe. I960—61-ben Lengyel a tsz elnöke, valamint Turcsán István, a tsz pénztárosa, 110 ezer liter bort vásároltak meg nem tsz-tagoktól. Az eladók egy részének kevesebbet űzet­tek a borért, mint amennyit a közös gazdaság házi pénztárá­ból felvettek, s a megmaradt különbözeiét zsebrevágták. Ilyen módon mintegy 50 ezer forint illetéktelen haszonra tet­tek szert. Tabdin és környékén termelt borok általában 11 fokosak. Fischer, aki ekkor már felesége neve alatt —, mert büntetett előélete miatt nem lehetett ve­zető beosztásban — a poharazó vezetője volt, minden esetben leutazótt Tabdira, hogy a bort átvegye. A tsz vezetői a ter­melőktől aránytalanul alacsony áron vették át a bort, mint ahogy azt Fischer a pohara- zóban értékesíteni tudta. A borok eladási árát — ezzel kellett volna Fischernek elszá­molnia — szintén olyan ala­csonyan állapították meg, hogy az a borok minőségével nem volt arányban. A poharazó ve­zetőjének lényegében csak any- nyit kellett a tsz-nek befizet­nie, hogy a vásárlási ár vissza­térüljön. Fischernek és fiának 1961-ben ezen az alapon lehe­tősége nyílt arra, hogy több százezer forintos haszonnal mérje el a tsz borát. Az üzlet szépen virágzott, az elnök igyekezett az egész kör­nyezetét bevonni ebbe a ma­nipulációba. Annyira biztos volt már Lengyel, hogy egy alkalommal a tsz-ellenőrzöbi- zottság elnökével, egy tagjával és a pince kezelőjével közösen 400 liter bort szállítottak fel a budapesti poharazóba, amely­nek értékesítési árán megosz­toztak. A bűnszövetséget leleplezték. A szakértők Fischer elszámol­tatásakor 88 ezer forint hiányt és 50 ezer forint kárt állapí­tottak meg. Ezért a több mint 130 ezer forintos visszaélésért nemcsak Fischert, hanem Bag- lyas Ferencet, a tsz volt fő­könyvelőjét is felelősség ter­heli, mert éveken át nem el­lenőrizte, számoltatta el Fi­schert. A rendőr-főkapitányság Len­gyel Pál volt tsz-elnököt, Bag- lyas Ferenc, volt tsz-főköny- velőt, Turcsán István volt tsz- pénztárost, Szlama István tsz- tagot és Fischer Dezsőt előze­tes letartóztatásba helyezte, "s rajtuk kívül büntetőeljárást in­dítottak Nagy Elemér, valamint a bűnszövetség többi tagja el­len. A termelőszövetkezet vám­szedői rövidesen bíróság előtt felelnek tetteikért. Gémes Gábor Ok az igazi, édes ajujdk ! HHHiinmiiiiiiiiimniiiiniiiniiinimiimmummiimi .................... Ne m véletlen, hogy róluk írunk. Csaknem félszáz asz-1 ' szony él Kiskunhalason, aki — fáradságot nem ismerve — I minden áldozatot meghoz „gyermekeiért", azokért, akikről szüleik nem tudnak gondoskodni, vagy bűnös módon meg­feledkeztek róluk. Így ismerjük őket: nevelőszülők. Egy­szerű emberek. Gondjuk, problémájuk nekik is éppen elég I akad, mégsem engedi lelkiismeretük, hogy csupán maguk- ( I kai törődjenek. Valakinek fel kell Májusi orgona illata terjeng az egyszerűen berendezett tisz­ta szobában. Batiz néni kötényével letörli a széket, mielőtt hellyel kínál. Könnyen indul a szó. — Heten voltunk testvérek — emlékezik az apró, kövérkés, őszülő hajú asszony. — Nehéz volt, de édesanyánk tisztessége­sen felnevelt bennünket. Óvónő szerettem volna lenni. Nem si­került. Batiz bácsi, a helyi legelteté­si bizottság kocsisa. Szerény a keresete, ám a háztartást segíti az udvarban nevelt baromfi, sertés, no meg a háztáji. Laci, a nevelt fiú büszkén mutatja kincsét, a 3500 forintos tangóharmonikát, amin saját maga tanult meg játszani. — Édesanyámék vásárolták, előtte kerékpárt kaptam. — Így mondja: „édesanyám” és csillog fekete szeme. Az édesanya alig ér a válláig a 15 éves kamasznak, aki más­fél éves korától itt nevelkedik. A 13 esztendős Sisák Feri két esztendeje fia Batiz néninek. — Egy édes lányom van, aki nemrég ment férjhez. Elköltöz­tek. Mi lenne most velem egye­dül? — kérdi Batiz néni és rá­néz Lacira. — Ö és a Józsi most az én örömöm, s az apjuké is. Segítenek. Laci főz, mos, taka­rít. Az ágyat én .sem tudom be­vetni különben. Jó gyerekek, ap­juknak is segítenek. — Mi akarsz lenni, Laci? kérdem a fiútól. — Asztalos. — Mit csinálsz a nyáron? — A nővéremékhez (ő Batiz Eisä ízben adták át a Makarenko-emlékérmet A Makarenko halálának 25. évfordulója alkalmából Buda­pesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában rendezett kétnapos emlékülésen Péter Er­nő, a Pedagógusok Szakszerve­zetének főtitkára ezúttal első ízben átadta a Makarenko-em­lékérmet azoknak az elméleti és gyakorlati területen dolgozó pedagógusoknak, akik az elmúlt két évtizedben legtöbbet tet­tek, hogy Makarenko elméletét a gyakorlatban megvalósítsák. Ez alkalommal negyven peda­gógust tüntettek ki. nevelni őket is... néni lánya) megyek nyaralni, már voltam náluk. — Az első falatot mindig ők kapták — vette át ismét a szót Batiz néni. — Manci lányom­mal vitáztunk is néha emiatt, de megmagyaráztam: Semmiben sem szabad érezni a gyerekek­nek, hogy ők állami gondozot­tak. A lányom is belátta, hogy igazam van. A szekrényben a fiúk vasalt fehérneműje, a fogason öltö­nyeik. — Amit tudtunk, mi vásárol­tunk — így Batiz mama, aki ezt válaszolta, amikor kérdez­tem tőle: Miért vállalja ezt az áldozatot: — Áldozat? Miért? Őket is fel kell nevelni valakinek? Vagy nincs igazam? A vöm tanganyikai... A város peremén, a Polgár utcában fejkendős parasztasz- szony fényképeket mutatott a ház verandáján. Egyiknek a há­tán szöveg: Szeretettel Mikol és Mikolné. Racsmán néni így mesélte el a kép történetét: — Eszti már végzett orvos Szegeden. Két évvel ezelőtt ment férjhez Mikolhoz, aki ez­után végez. Mikol hazája Tan­ganyika. A vönk néger. Nemrég voltam náluk, s ők is rövidesen hazalátogatnak. Ezután Nagy Czirok Eszter — bocsánat, most már Surunga Mi­kolné dr. — copfos érettségi ké­pe kerül elém. Racsmán néni, aki Esztert hatéves korától ne­velte, s ez idáig öt állami gondo­zott gyermeke volt, elmerengve nézett a kerítésen túl, a Haran- gos-tó csillogó víztükre felé. — Sokat játszott itt, a tó partján Eszter. Most sokkal na­gyobb tó mellé készül, csak kö­zelebb lenne egy kicsit... De az a fontos, hogy megértsék egy­mást. Felélénkülve folytatja: — Én boldognak láttam őket. S ha látná, milyen aranyos az egy hónapos unokám, alig vár­juk már, hogy „hazalátogasson*1 a kis Martinka ... Paprika mama 20 gyermeke Mintha egy Andersen-meséből lépett volna elő a 72 éves mo­solygós anyóka. A felszabadu­lás óta 20 állami gondozott gye­reket nevelt fel Paprika néni. Az egyikről így mesél: — Paprika Laci (csak névro­konunk) éppen most írt anyák- napjára — és mutatja a saját kezűleg festett rózsát a lapon. — Irta: felvették a tiszti iskolá­ra, repülős lesz. Most már csak az érettségi van hátra, azt ígéri, nemsokára hazajön. Paprika néniékhez (a férj is­mert szőlész és borász szakem­ber) sokan hazajárnak hosszú évek óta, hozzák az ajándéko­kat, szeretetüket- a nagymamá­nak és nagyapának, de őket sem engedi el üres kézzel Paprika néni. — Nem fárasztja már ilyen idős korban a gyermeknevelés? — kérdem ettől a nagyszerű, aranyos nénikétől. — Hivatalosan csak 60 éves korig adnak ki állami gondozott gyereket nevelőszülőkhöz. De én bementem a felügyelőnőhöz. Kérdeztem: hát énrám már nincs szükség, mert öreg va­gyok? Vagy nincsen már olyan gyerek, akit fel kell nevelni? Egyszó mint száz, ismét nagy­mama lettem... Oklevelet tesz elém, 1955-ös keltezéssel, a miniszter aláírá­sával. „Áldozatos és példamuta­tó munkájáért”, „a gyermekvé­delemben elért kimagasló ered­ményeiért” — ez áll az oklevé­len. — Magának nincs gyermeke. Paprika néni? — Dehogyisnincs! Két lá­nyom, négy unokám, sőt két dédunokám is van. Csendesebben, kis sóhajjal: — Dehát már kirepültek... Aztán róluk beszél: mikor voltak itthon, mit írtak, hogy a nyárra hazavárja őket, hogy hívják vendégségbe ... — De hát, nem érek én rá vendégeskedni, édes lelkem hi­szen itt van a Jancsika. A hetedik osztályos Csuka Jancsi —■ a jelenlegi „unoka” — éppen a leckéjét írta. A gye­rek így beszélte el családi tra­gédiáját: — Édesapámat elütötte Pes­ten a HÉV, meghalt. Két test­véremet édesanyám neveli, raj­tam kívül négy testvérem álla­mi gondozott. Nagymama na­gyon jó hozzám, csak jóra tanít. — Mindig azt mondom neki: akkor szeretnek és becsülnek az emberek, ha jó leszel. A többi gyerekemet is erre tanítottam — mondta búcsúzóul Paprika mama. És az is látszott rajta, hogy boldog, mert érzi, hogy gyer­mekeit mások is szeretik, nem­csak ő — egyedül... Bubor Gyula BRADFORD FECVVERSZflCíró HOROÁOH, MEGINDUL <4 HÁGÓN ÁT NÉGYSZÁZ FEGYVERES KÍSÉRETÉVEL ■ TÓM LEVEN ÖTVEN FEGYVERESE ELHELYEZKEDIK Hi UT KÉT OLDALÁN, 4 MEKONG FOLYÓ PARTOÁN. ROZSDÁS POLGÁR! NEVE JOHN HALLVBURTON. LONDONBÓL AUSZTRÁLIÁBA 6YORSASAGI VLLÁ6 RE - KOR DO HL REPÜLT. MAGAS KITÜNTETÉSBEN RÉSZE­SÍTS IT ÉK. AZTÁN EGY REDÓnYHUZOVAL BENAR4 VER­TEM 4 VEZÉR IGAZGATÓT •MENEKÜLNÖM MELLEIT / AZÓTA VISELEM A BECSÜLETEK ROZSDÁS NEVET. Nem mindig borban az igazság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents