Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-23 / 119. szám

Bács-Kiskim megye a Budapesti Nemzetközi Vásáron Az idén már — a magyar ipart nem számítva — har­mincöt ország 1077 kiállítója vesz részt a Budapesti Nem­zetközi Vásáron, és sorakoztatja fel legkorszerűbb gyárt­mányait. A magyar iparnak sem kell azonban túlságosan szerénykednie, hiszen sok terméke egyáltalán nem marad el a világszínvonaltól, s komoly versenytársa a külföldnek. Technikai fejlődésünkre jellemző, hogy — bár az angol pa­vilonban megcsodálhattuk a színes televíziót — a Magyar Tudományos Akadémia kiállításán már a magyar színes televízió kísérleti adásaiban gyönyörködhettünk, megálla­pítva: A mienk még talán szebb színeket ad, mint az an­goloké. A vásárváros területén járva azonban többször talál­koztunk Bács-Kiskun megye fiatal, de erőteljesen fejlődő iparának termékeivel is. összehasonlítást tenni ugyan nem lehet a nagyvilág, az ország és a megye iparának gyártmá­nyai között, azt azért mégis megállapíthatjuk, hogy amit kiállítottunk, arra büszkék lehetünk. Jóleső érzéssel vettük például tudomásul, hogy a Bajai Finomposztó Gyár szinte­tikus műszál takaróit — amelyek a világ különböző részén kedveltek — a vásáron, igen magas dicséretben részesítet­ték. Ezen kívül is sűrűn találkoztunk szűkebb hazánk, „Bács ország” ipara iránti érdeklődéssel, megbecsüléssel. A Konzervipari Tröszt kiállításán találtuk a Kecskeméti Kon­zervgyár ismert termékeit. „Nemcsak nyáron üdít, frissít" — hir­deti a háttér dekorációja a kecskeméti gyár kiváló minőségű gyümölcsleveiről. Ám — mint felvételünk is ábrázolja — még különféle, külföldön is jól ismert gyümölcsízek, befőttek, ízléses dobozokba csomagolt cukrozott gyümölcsök találhatók. Egy pult­tal arrébb zöldborsó-, zöldbabkonzervek, szárított főzelékfélék öregbítik megyeszékhelyünk nagy élelmiszeripari üzemének jó hírnevét. Előkelő helyen — a KGM pavilonjában — van elhelyezve a Budapesti Rádiótechnikai Gyár kiállítása. A magnetofon kedve­lői hosszasan elidőznek a kecskeméti gyáregység asztala előtt, amelyen a legújabb típusú Calypso magnetofon több változatát szemlélhetik működés közben is. Nagy előnye sok kiállított tárgy- gyal szemben, hogy már a boltokban is kapható, és több ezer da­rab gyártása folyik jelenleg is a kecskeméti gyáregységben. PETŐFI NEPE ipara egyéb felszereléseket. A legna­gyobb csoportosulás — a ké­pünkön is látható — UB—1 tí­pusú ún. több célú vasipari, fa­ipari és műanyagipari megmun­káló gépet vette körül. A gép iránt egyébként külföldről is mutatkozik kereslet. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: :l-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l?a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: H-8S Indes: 25 «65, A vásárt bejárni és ott mindent megnézni egy nap alatt lehetetlen. Ám igen tanulságos, megéri a fáradságot. Vásári riportunkba nem fért bele minden Bács-Kiskun me­gyei kiállító sem. A Baromfiipari Országos Vállalat kiállí­tásán láttuk a Kecskeméti Barnevál exportcsomagolású termékeit. A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregysé­gének fürdőkádjait a Szerelvényértékesítő Vállalat állítot­ta ki. Ezenkívül, ha a vásáron látható magyar gyártmá­nyú gépeket, berendezéseket nézzük, jó egynéhányban ta­lálnánk olyan alkatrészeket, amelyek megyénkben készül­tek a vállalatok közötti együttműködés alapján. Mindez azt bizonyítja, hogy a XX. század második fele technikai fejlődésének vihara a mi megyénket sem kerülte el. Szöveg: Nagy Ottó Fényképezte: Pásztor Zoltán Visszatérve a tárcaiparhoz, a vásár látványosságai közé tarto­zik a Ganz Villamossági Művek Kapcsolók és Készülékek Gyára Bajai Üzemegységének néhány kiállított terméke. Az üzem— nemcsak a termelésben, a tervek teljesítésében — itt is megállja a helyét. A vezérkontrolerek, védőrelék, vonatvilágítási feszült­ségszabályozók, fix ellenállások mellett találtuk alsó képünkön is látható legújabb gyártmányt, a „pont- és tűzővarrat hegesztő gé­pet”. Ez elektronikával felszerelt pneumatikus félautomataberen­dezés. Percenként 200 ponthegesztés végezhető vele. A vásár forgataga természete­sen a riportert is magával ra­gadja, a sok-sok látnivaló ki­sebb kitérőkre csábítja. Ám mégsem szakadunk el célunk­tól, ha most a megye miniszté­riumi iparától rövid időre bú­csút veszünk, s a kisipari ter­melőszövetkezetekhez látogatunk el. Bár csak két ktsz képviseli megyénket, mégis érdemes meg­tenni a kitérőt, mert igen érté­kes, színvonalas termékekkel jöttek el a technika nagy nem­zetközi seregszemléjére. „Az ország kiváló kisipari ter­melőszövetkezete” hirdeti a Kiskőrösi Vegyes Ktsz-ről a Budapesti Nemzetközi Vásár vaskos — mintegy ezer oldal terjedelmű — katalógusa. A vá­sár közönsége pedig nem csaló­dott termékeiben. Érdeklődéssel nézegette a szövetkezet által gyártott faipari gépeket és korszerű konstrukciójú famegmunkáló gépeket láthatunk készít­ményeik széles skálájú kollekciójából. Különösen nagy sikere van az általuk készített famegmunkáló gépnek és a képünkön is lát­ható faipari előtoló berendezésnek. Vállalkozó kedvéről és sokoldalú tevékenységéről híres a me­gyében a Bajai Vas- és Fémipari Ktsz. Ezúttal két helyre is el­vitte gyártmányait, hogy lássa ország-világ. Az „Űj cikkek kiál­lítására”, ahol kovácsolt vas virágállványokkal, tea- és levesszűrő készletekkel, fali virágtartókkal, s még több hasznos és nagyon kelendő áruval szerepel, itt a Budapesti Nemzetközi Vásáron pe­dig a legnagyobb kiállító csarnokban — az 1-es pavilonban —

Next

/
Thumbnails
Contents