Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-23 / 119. szám
4. oldal 1964. május 23, saombot ' V.3-- MTMTa .N-il Hl gsSa'íSsS® ÄS 3Ö> I N A P T Á R 1964. május 23, szombat. Névnap: Dezső. Napkelte: 3 óra 58 perc. Napnyugta: 19 óra 23 perc. 1 J — Május 29-e és június 7-e között a franciaországi Lorientben rendezik meg a II. nemzetközi halászati kiállítást, több külföldi állam, köztük Norvégia, Svédország, Dánia, az Egyesült Államok és Japán részvételével. A kiállítás idején tartandó nemzetközi értekezleteken megvizsgálják a halkonzervek gyártásának, a halak fagyasztásának és füstölésének, valamint a halászhajók felszerelésének kérdéseit. — Tanácstagi beszámoló. Takács József megyei tanácstag május 24-én délután három órakor tanácstagi beszámolót tart a Kecskemét—városföldi (Sebők-féle) iskolában. Mogyorónyi az újburgonya Az idén több mint 1500 holdem, a múlt évinél jóval nagyobb területen, termesztik a korai rózsaburgonyát megyénkben. A krumpliföldeken már elvégezték a töltögetést, s most a májusi eső után remény van arra, hogy a jelenleg mogyoró nagyságú gumók gyorsabban növekszenek. Előreláthatólag tíz nap múlva kerül a fogyasztókhoz az újburgonya. — HEGEDŰS GÉZA a könyvhéti ünnepségek keretében pénteken este az építők Kecskemét, rákóezi- városi munka sszáilá- sán ismerkedett az irodalombarátokkal. A találkozó ünnepi műsorában az óvónőképző intézet irodalmi színpada működött közre. — Százezer forinttal járul az új művelődési otthon építési költségeihez Felsőszentivá- non az Űj Élet és a Vörös Október Termelőszövetkezet. A pénzbeli hozzájáruláson kívül még mintegy 50 ezer forint értékű társadalmi munkát is elvégeztek a szövetkezetek tagjai. (Tudósítónktól.) Gyűjtik az akácvirágot Megelevenedtek az akácerdők. A gyógynö- vénygyűjtők szedik az illatos akácvirágot, amelyből több mint 100 mázsát gyűjtenek össze a gyógyszeripar részére. — Az idésn összesen több mint 120 UE—28- as erőgépet kapnak megyénk szőlős gazdaságai, s ezzel minden 200 holdnyl szőlőterületre jut egy erőgép. További cél, hogy 100 holdanként tudjanak beállítani egy-egy gé— Megkezdték a szőlő első permetezését. A kecskeméti Vörös Csillag Termelőszövetkezetben teljesen gépesítették ezt a munkát: Három permetlétar- tállyal ellátott traktor dolgozik a pásztákban. Százezer hízót! sertés Megyénk termelőszövetkezetei és háztáji gazdaságai eddig csaknem 30 ezer hízott sertést adtak át a felvásárló szerveknek. A további értékesítésre újabb 50 ezer sertés gömbölyödik az ólakban. Az állatforgalmi vállalat eddig ugyanis 100 ezer hízott sertésre kötött értékesítési szerződést a megye szövetkezeti gazdaságaival, valamint az egyéni hizlalókkal. — A2 ÜNNEPI KÖNYVHÉT keretében több községben rendeznek író—olvasó találkozót a bajai járásban. Hegedűs Géza író, Kiss Dénes költő május 23-án Csávolyon, 24-én Bokodom és Nemesn ádudvaron találkozik az irodalom kedvelőivel. A Bajai Tóti} Kálmán Társaság írógárdája május 23-án Bácsszentgyörgyre, 28-án Ér- sekcsanádra, 29-én pedig Szeremlére látogat. Érdekes újításra vállalkozott a Bajai József Attila Művelődési Ház irodalmi színpada. „Élő irodalmi újság” — címmel műsort állítottak össze az Űj írás legutóbbi számának anyagából. Műsorukat május 29-én este 7 órakor mutatják be a művelődési ház klubhelyiségében. — A TELEVÍZIÓ dél-magyarországi tudósitói szakmai jellegű megbeszélést tartottak pénteken Békéscsabán. Az értekezleten részt vett Ábrahám János, a kecskeméti keskenyfilm- stúdió vezetője és egyik munkatársa is. A kecskeméti filmesek ugyanis évente átlag 50 filmhírt adnak a Televíziónak a megyénkben történő fontosabb eseményekről. — Jó ütemben halad az idei kitermelés a csávolyi Egyesülés Termelőszövetkezet tőzegbányájában. Eddig már több mint 28 ezer köbméter tőzeget bányásztak, s jelentős részét a környező termelőszövetkezeteknek adták át talajjavítás céljára. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1899. május 23-án halt meg Pere«,! Mór, az 1848 —1849-es szabadságharc tábornoka, Vörösmarty Mihály nevelője. Nevéhez fűződik az 1848. október 7-1; Ozora melletti győzelem Jellasics h orvat bán seregei felett. Győzelmesen harcolt a szerb harctéren is. A szabadságharc bukása után külföldre emigrált, s 1851- ben. távollétében halálra ítélték. Az emigrációban Kossuthtal szembefordult, a kiegyezés után hazatért és képviselő lett. — A KECSKEMÉTI művészklub rendezésében május 24-re hirdetett új magyar rajzfilmek bemutatója elmarad. A bemutató megrendezésére május 31- én, déli 12 órakor kerül sor az Árpád Moziban. — Hartán a községfejlesztési alapból az idén több mint félmillió forintot költenek a gyógyszertár korszerűsítésére, felszerelésének bővítésére. — A BOLGÁR Néphadsereg Művész- együttese a jövő h ét- nap közepén kéthetes vendégszereplésre hazánkba érkezik. A kiváló művészegyüttes június második felében Kecskeméten és Kiskunfélegyházán is bemutatja műsorát. Érdekes gyufacímkék Az angol Richard Hul- ton könyvalakban adja ki azokat az angol gyufa- címkéket, amelyek 1820- tól napjainkig a gyufás- dobozokat ékesítették. Richard Hulton birtokában van a legnagyobb ilyen gyűjtemény. A több mint egymillió címke között sóik a páratlan ritVirágzik az árvalányhaj A kiskunsági homokbuckák jellegzetes dísze, az ár- \ valányhaj az idén \ rég nem látott tő- ] megben borítja be a kunadacsi, a ke- < rekegyházi és a he- , tényegyházi erdők ! tisztásait, homok- dombjait. A „gyapjas” erdőrészeket j sok kiránduló keresi fel. — BAJÁN, ahol rövidesen ismét 22 KISZ társas családi ház kerül átadásra, újabb vállalkozásba fogtak a fiatalok. Az ifjúsági lakásépítő akció keretében két, egyemeletes lakóház építését kezdték meg. — Rodomir Bcljakov orosz biológus előállította az első mesterséges ideget. A műrostból készült idegszál alkálioldattal működik: Megfeszül, vagy kilazul. Egymaga harminc gramm súlyt képes megmozdítani. R lottó e heti nyerőszámai: 40, 42, Sí, 58, 75 — MŰSOROS IRODALMI DÉLUTÁN lesz vasárnap 5 órai kezdettel a belsőbal- lószögi iskolában. Ezen műveikkel bemutatkoznak Orbán Ottó és F. Tóth. Pál, közreműködnek a Katona József Gimnázium, az Ének-Zenei Általános Iskola és az Iparitanuló Intézet művészeti csoportjai. — Hármas névadóünnepséget rendeznek május 24-én, vasárnap délelőtt fél tizenkettőkor a Kecskeméti Anyakönyvi Hivatalban. Az ünnepi névadást két kislány — Kovács Judit és Szögi Veronika — és egy kisfiú — Balogh András — tiszteletére rendezik. Pedagógus testőrök Miután az amerikai iskolákban jóformán naponta fordul elő, hogy a diákok megtámadják és megsebesítik tanáraikat, az egyik tanáregyesület nyugdíjazott tanárok beállítását követeli a folyosói felügyelet ellátására, illetve a pedagógusok személyes védelmére. — Eddig három brigád nyerte el a szocialista címet a Hosszú hegyi Állami Gazdaságban, s most újabb 28 munkacsapat vesz részt a szocialista címért folyó versenyben. A brigádok — amelyek a gazdaság minden területén dolgoznak — pontokban szabták meg az ezzel kapcsolatos feltételeket. Vegyszermérgezés Vegyszeres területen kapáltait Zsolnai Rozália, Tarjányi Mária és Fekete Anna bugaci lakosok, és nem tartották be az előirt óvórendszabályokat. Mindhárman vegyszermérgezést kaptak, a mentők beszállították őket a félegyházi kórházba. — Az NDK-ban működő 1500 benzinkút közül 500-at még az idei év végéig ellátnak az éjszakai órákban használatos önkiszolgáló boxokkal. A boxokból, megfelelő pénzérmék bedobása ellenében 5, 10, vagy 20 liter benzinnel teli kannákat lehet kiváltani. ** tt f * /H0/ARA5 A, Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Május 21-én a középhőmérséklet 11,8 (az ötvenéves átlag 17,6), a legmagasabb nappali hőmérséklet 18,2 Celsius- fok, napsütés nem volt. Május 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 10,7, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 14,7, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 9,9 fok, csapadék 8,6 mm. Várható időjárás szombat estig: A hőmérséklet kissé emelkedik. Több helyen változó mennyiségű felhőzet, eső, helyenként zivatar. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—20 fok között. Befejeződött a tss-vexetők szíí bad tt hadéin iája Sikerrel zárult a tsz-vezetők szabadakadémiájának I. évfolyama a Bajai József Attila Művelődési Házban. Az idei művelődési évadban a megyei pártbizottság ágit. prop. osztálya, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya és a TIT Bács-Kiskun megyei Szervezete által kísérletképpen meghonosított szabadakadémia Baján életképesnek bizonyult. Kitűnően összeállított, színvonalas előadásain a járás 47, és a város 4 termelőszövetkezetéből elnökök, főkönyvelők, párttitkárok, és ag- ronómusok vettek részt. A tíz előadásiból álló szabadakadémia látogatottsága jó volt, előfordult, hogy a hallgatók száma elérte a 160-at. i A siker egyrészt annak köszönhető, hogy a tematika közérdekű, a tsz-ek életében jól hasznosítható előadásokat tartalmazott. A járási pártbizottság és a járási tanács mezőgazdasági osztályának támogatása, gondos .szervező munkája is nagyban hozzájárult, hogy a szabadakadémia — mint egyetlen a megyében — be tudta váltani a hozzáfűzött reményeket. A bajaiak példája követőkre találhatna megyénk valamennyi járásában. II szociális otthon működésit vitatta meg a Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bisottsága Kecskemét Városi Tanácsának Végrehajtó Bizottsága tegnap, pénteken délután ülést tartott, s a többi között részletesen megvitatta a városi szociális otthon helyzetét. Az ezzel kapcsolatban készült és a végrehajtó bizottság elé terjesztett jelentés szerint a Kecskeméti Szociális Otthonban 220 gondozott részére van hely, s az intézet szervezettségét tekintve 50 százalékban betegotthon, 50 százalékban pedig szociális otthon. A szociális otthon ellátottságának, felszereltségének fejlesztésére a városi tanács vb határozatokat hozott. Az intézmény fenntartási költségeire ez évben 2 783 000 forintot irányoztak elő. Kiosztották Budapest főváros nagy díjait és a Budapesti Nemzetközi Vásár díjait Pénteken reggel a Gundel Étteremben ünnepélyesen kiosztották a Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállított legsikeresebb termékekért Budapest főváros nagydíjait és a BNV díjait. Kelemen Lajos, a fővárosi tanács vb elnökhelyettese nyújtotta át a kiállító vállalatoknak a díjakat jelképező ezüstserlegeket. A szakzsürl javaslata alapján a vásárbizottság Budapest főváros nagydíját, a Csepeli Szerszám- gépgyár által előállított MH—4 —21 típusú hosszmarógépnek, a Magyar Hajó- és Darugyár 2000 lóerős folyami vontató-tolóhajójának, a Híradástechnikai Ktsz ipari telévízióláncának, a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár kiváló minőségű terlisterszövetének, a nitrokémiai ipartelepek által készített „Varinon”-gyártmányok- nak, a fennállása 125. évét ünneplő Herendi Porcelángyár Pompadour-formával készült étkészletének és a Budapesti Húsipari Vállalat világhírű export téliszalámijának ítélte oda. Ezenkívül 120 vállalatot a Budapesti Nemzetközi Vásár díjával tüntettek ki kiemelkedő termékeikért, illetve szolgáltatásaikért. (MTI) Súlyos közúti balesetek Összeütközött a vonat és a tehergépkocsi A Bajáról Mátéházára vezető földes úton közlekedett Juhász István szeremlei lakos, a 9-es sz. Autóközlekedési Vállalat YA 41—58 rendszámú tehergépkocsijával. Amikor a sorompó nélküli vasúti átjáróhoz érkezett, 20 kilométerre csökkentette a tehergépkocsi sebességét, de későn vette észre a Hercegszántó felől érkező személyvonatot. A vonat és a tehergépkocsi annak ellenére, hogy a vonat gyorsféket használt, összeütközött. A tehergépkocsiban tartózkodó K. I. és V. R. kiskorú lányok könnyebb sérülést szenvedtek, azonban a tehergépkocsiban 2000, a vonatszerelvényben 15 ezer forint kár keletkezett. A balesetért Juhász Istvánt terheli a felelősség, ezért ellene foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indítanak büntetőeljárást. Felborult a motorkerékpáros Kiskunhalas és Tompa között vezető útvonalon egy kölcsönkért oldalkocsis motorkerékpáron közlekedett Fajszi Ferenc kisszállási lakos. Az oldalkocsiban helyet foglalt Dóra Ferenc 64 éves tsz-gazda is. Fajszi gyakorlatlan volt az oldalkocsis motorkerékpár vezetésében, s egy útkanyarban nekiütközött egy kőrakásnak, amely a motorkerékpárt az út bal szélére taszította. Ott a kerékvetőkőnek ütközött az NE 86—54 rendszámú motorkerékpár, majd felborult. Fajszi Ferenc súlyos, Dóra Ferenc pedig életveszélyes sérülést szenvedett. A balesetért a motor- kerékpár vezetőjét terheli a felelősség. Figyelmetlenül kanyarodott, meghalta kerékpáros Kraitzer János, a Bajai Szik- vízüzem segédmunkása a Dózsa György út bal oldalán kerékpározott. N em győződött meg arról, hogy háta mögött milyen járművek közlekednek, s hirtelen jobbra kanyarodott. Ekkor érkezett oda körülbelül 30—40 kilométeres sebességgel Kernya Mihály, az EM 90—94 rendszámú moUxi'kenékpárján. Az ütközést ínár nem tudta elkerülni. Kraitzer János lezuhant kerékpárjáról, s annak ellenére, hogy azonnal a kórházba szállították, ott belehalt sérüléseibe. A halálos balesetért a kerékpárost terhelné a felelősség, mert szabálytalanul közlekedett. 3. G.