Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-20 / 116. szám

Ma Kecskeméten Magyarország—Románia nemzetek közötti olimpiai labdarúgó- válogatott esapatok rhérkőzése Kedden délelőtt már a második edzését tartotta a román olimpiai válogatott Kecskeméten. Tíz óra után érkezett meg a sportolókkal az autóbusz a Stadion elé és néhány perc múlva már a pályára futottak a sárga mezes román labdarúgók. Ploestcnu ed­ző vezetésével rövid, alig háromnegyedórás edzést tartottak. Gim­nasztika, egy kevés labdagyakorlat szerepelt a műsoron. A végén a csatárok vették tűz alá Suciu kapuját. Közelről és távolról nagy­szerűen lőttek a román fiúk és feltűnő volt, hogy kapásból milyen pontosan célozták meg a sarkokat. A magyar válogatott kedden délután valamivel 3 óra után érke­zett meg Kecskemétre, ök is, mintáz előző napon a román ellen­felük, alighogy lerakták csomagjaikat, tüstént edzésre indultak. A két csapat este a színházban megtekintette a Fogad 3—5-ig című vígjátékot. Kerékpárosok megyei bajnoksága Vasárnap rendezte meg Kecs­keméten a dunaföldvári mű­úton a megyei kerékpáros szö­vetség a 100 km-es felnőtt és az 50 km-es ifjúsági bajnoksá­got. Eredmények: ICO km felnőtt II. o.: 1. Vilii (K iskunfelegy háza). 100 km felnőtt III. o.: 1. Var­ga (KTE), 2. Kiss (KTE), 3. Fetrik (KTE). 50 km ifjúsági: 1. Kiss E. (KTE), 2. Zsigó (Félegyháza). 3. Szabó (Félegyháza). Kiegészítő számok: 40 km vaskerekes III. o.: 1. Kiss A. (KTE), 2. Szabados (KTE). 30 km serdülők: 1. Sasvári (KTE), 2. Seres (Félegyháza), 3. Sikár (Félegyháza). A S/ék(ói Stadion s/<‘rdai műsora Negyed 4-kor: Kecskeméti Dózsa—Kalocsai Honvéd labda­rúgó-mérkőzés. 5 óra: Magyarország—Romá­nia olimpiai labdarúgó-váloga­tott csapatok mérkőzése. A válogatott mérkőzés szüne­tében a? MHS repülőmodellezői tartanak bemutatót. * Ma délelőtt 11 óráig lehet a válogatott mérkőzésre elővétel­ben jegyet vásárolni a városi TS helyiségében és a sportszer­boltban. Tizenegy óra után jegy már csak a stadionban váltható. Végig a Kinizsi irányított KALOCSAI KINIZSI—SZÉK SZÁRDI PETŐFI 4:0 (.3:0) Szekszárd, 500 néző, v.: Öze. Kai. Kinizsi: Kerekes — Bá­lint, Tóth, Szabadi — Tamási, Páncsity — Boda, Sipos II., Va- tai, Papp, Miskei. Edző: Molnár II. Ferenc. Kalocsai támadásokkal indult a mérkőzés és az 5. percben a hazai kapus csak másodszorra tudott nehezen menteni. A hazaiak csak szórványos támadásokkal tudtak vála­szolni. A 17. percben a Kinizsi meg­szerezte a vezetést. Páncsity szépen ívelt be egy szabadrú­gást és Vatai kapásból a hálóba lőtt. 1:0! Továbbra is a Kinizsi támadott, de Boda jó helyzet­ASZTALITENISZ BP. KÜLKER SC— KECSKEMÉTI VM 16:2 NB II-s női mérkőzés, Buda­pest. A bajnokságban vezető, és ta­valy még NB I-es fővárosi csa­pat ellen annak otthonában még teljes csapattal sem tudott volna ellentállni az újonc Kecs­keméti Vörös Meteor. A csapat Hollósy és Dékány nélkül uta­zott el a mérkőzésre. Az egyes játszmákban nagyobb volt a küzdelem mint, amit az ered­ményből következtetni lehetett. A kecskemétiek két győzelmét Varga J. szerezte Kiss ellen, va­lamint a Varga J.—Varga V. páros, akik nagy meglepetésre a Kárpáti—Kiss kettőst győz­ték le hatalmas küzdelem után 2:1 arányban. Röplabda NB II.: Dunaújvárosi Kohász—Bajai Honvéd 3:2. Megyei bajnoki eredmények: Szállítók—K. Dózsa 3:1. K. Dó- oa—H. Honvéd 3:1, K. Légierők—K. Szállítók 3:2. Nagy küzdelemben győzött a Szállítók a Dózsa elleni helyi •angadón. Képünkön Dezső (Dózsa) leütését Kecskeméti egyedül jróbálja sáncolni — sikertelenül, mert az erős ütés nyomán a abda a Szállítók térfelére vágódott. ben mellé lőtt. A 21. percben szép támadás végén Sipos II. talált a hálóba. 2:0! A gól után Kalocsa nyomasztó fölénybe ke­rült. Az egyik támadásnál a szekszárdi védők csúnyán bele­talpaltak Papp gyomrába. Az összekötő ennek ellenére tovább játszott, és a 43. percben Boda szögletéből szép fejessel meg­szerezte csapatának a harmadik gólt. 3:0! A II. félidőben a szekszár­diak mintegy tíz percig ro­hamoztak, úgyhogy Kerekesnek kétszer is bravúrosan kellett védenie. — Húszperces meddő mezőnyfö­lény után a 31. percben az első komoly kalocsai helyzetből Si­pos I. hatalmas lövéssel beál­lította a végeredményt 4:0! Az utolsó tíz perc is a ka­locsaiaké. de az eredmény csak Sipos nagy kapufája. A lelkesen és igen jól játszó kalocsai csapat ilyen arányban is megérdemel ten győzött. TEKEHÍRADÓ A Vasutas férfi tekézői az NB II. élén végeztek Bp. Magyar Likőr—Kecskeméti MÄV 5:3 (2236—2203) NB I-es női mérkőzés, Kecs­kemét, MÁV-pálya. Balszerencsés mérkőzést ví­vott a Kecskeméti MÁV. 3:l-re vezettek és már 35 fával, ami­kor még Medgyesiné és Van- csainé játéka hátra volt. Med­nos, nem így történt. Vanesainé indiszponáltan dobott, és több mint 50 fával kapott ki. így a kecskeméti csapat is elvesztette a találkozót 5:3 arányban. A kecskemétiek győzelmeit Tímár 393 (a verseny legkellemesebb Egyéves kiesés után újra a pályán. Timár a K. MÄV versenyzője csapatának legeredményesebb dobója volt. 393 fát dobva győzte le ellenfelét. gyesiné eléggé szerencsétlen küzdelemben tíz fával vereséget szenvedett, de még mindig re­ménykedni lehetett legalább a döntetlenben, ha Vancsainé kis arányú vereséget szenved. Saj­meglepetése), Vargáné 385, és Ungvári 364 fával szerezte. Ve­reséget szenvedett: Medgyesiné 388, Gyenes 339!, és Vancsainé 334! fával. A faátlag 372—367. Kecskeméti MÄV—Bp. HM Petőfi 6:2 (2502—2472) NB II-s férfi mérkőzés, Bu­dapest, Budafoki út. A mérkőzés a kecskeméti csa­pat számára döntő jelentőségű volt, mert győzelme esetén a ta­Kézilabdázóink az ifiúsági válogatottak tornácán M EG Y É NK kézi labdázói ed­dig nem hívták fel magukra a figyelmet és nem kényeztettek el bennünket jó eredmények­kel. Éppen ezért tekintették a sportág megyei szakvezetői az országos ifjúsági tornát olyan alkalomnak, ahol a mégindjlt minőségi fejlődést a legfonto­sabb területen, az utánpótlás vonalán mérhetik le. Természetesen a csapatok csak szerény reményekkel in­dultak olyan nagy kézilabda hagyományokkal rendelkező megyék ellen, mint Pest, Csong- rád, vagy Békés. Mégis az if­júsági tornán messze a várako­záson felül szerepeltek, mert mind a nők, mind a férfiak a második helyet szerezték meg. Külön kell szólnunk a férfi csa­patról, hiszen valamennyi je­lenlevő tárgyilagos vezető el­ismerte, hogy a torna legjobb csapata Bács-Kiskun megye vá­logatottja volt és az elsőségtől csak a budapesti játékvezető nyilvánvaló mesterkedése ütötte el, aki a döntő mérkőzésen már az első félidő elején különösebb ok nélkül végleg kiállította me­gyei válogattunk fő erősségét, Mészárost és a továbbiakban is mindent elkövetett a Pest megyeiek győzelméért. ÉRTÉKES a női csapat ered­ménye is, hiszen ezt a Kiskun- halasi MÁV NE Il-s ifjúsági csapatának játékosai nélkül ér­te el válogattunk összegezve a látottakat — mindkét versenyen biztató ké­pet kaptunk a megye kézilabd: sportjának fejlettségéről. Megyei válogattunkban több, egészen jó képességű játékos kapott helyet. Külön ki kell emelni a férfi csapatból Mó­dok, Hódos, Lukács és Mészá­ros teljesítményét. Az utóbbi a mezőny legjobb átlövője volt, de csak higgadtabb, fegyelme­zettebb viselkedéssel tudja majd tehetségét kamatoztatni. A női csapatban Csertő Aranka és Laukó Edit mutatott átlagon felüli játékot.­A TORNA eredményei: Fér­fiak: Bács-Kiskun—Csongrád 27:19, Bács-Kiskun—Békés 24:16, Pest—Bács-Kiskun 17:12. Nők: Bács-Kiskun—Csongrád 7:4, Bé­kés—Bács-Kiskun 8:5. A járási összevont labdarúgó-bajnokság eredményei Északi csoport: KTE IX.—Kerek­egyháza 1:2, F. Reménység—Lajos- mizse 0:5, Orgovány—T. Szabadság 1:1, Kiskunmajsa—Izsák 0:1; He- tényegyháza—Lakitelek 2:0, Alpár"— IC Szálítók 0:1!, K. MÁV—K. Egyet­értés 2:4! Középcsoport: Kiskunhalasi Spar­tacus—Csengőd 2:0, Hajós—Szabad- szállás 2:3!, Kunszentmiklós—Du- navecse 1:1, Apostag—Kiskunhalasi Hc&ivéd 2:1!, Solt—Miske 2:3, Bátya —Harta 4:1. Kiskőrösi Honvéd—Kis­kőrös II. 4:1. Déli csoport: Bácsborsód—Mély­kút 4:1’, Madaras—Sükösd 0:3, Káty­úién—Gara 3:1, Kunbaja—Vaskút 0:4, Jánoshalma—Tompa 5:0, Herceg- szántó—Kelebia 0:3. A Bajai Bácska II.—Csávoly mérkőzést közös meg­egyezéssel későbbre halasztották. vaszi táblázaton elsőnek fordult, így is történt. A kecskeméti együttes igen erős küzdelem után megérdemelten győzte le kitűnő ellenfelét annak ottho­nában. A verseny nem jól in­dult a kecskemétiek számára. Pintér G. 38 fával vereséget szenvedett. Utána azonban a kecskeméti tekézők hatalmas lelkesedéssel 3:l-re fordították az eredményt. Ifjú Rédei kika­pott ugyan, de Pintérnek sike­rült nemcsak a győzelem, ha­nem a 41 fa hátrány behozása is, és ellenfelére 69 fa különbö­zette! vereséget mért. A csapat győztesei: Pintér T. 447, Mozsár 421, Földházi 419. Medgyesi 419 fa. Pintér G. 400, ifjú Rédei 396 fával szenvedett vereséget. A Kecskeméti MÁV ezzel a győzelmével a tavaszi bajnok­ságban az első helyen végzett 3,5 ponttal megelőzve a Szege­di AK-t. továbbá a sokáig ve­zető Csepelt 6,5 ponttal. Megyei bajnoki eredmények Kiskunhalasi MEDOSZ—Kecs­keméti MÁV II. 5:3 (2348— 2275), KTE—K. Barnevál 8:0 (2505—2253). Nagykőrösi Elekt­romos—K. Vasas 1:7 (2263— 2334), K. Spartacus—K. Fém­munkás 8:0 (2437—2351), K. Pe­tőfi—Állami Pincegazdaság 8:0 (2568—2449). Kézilabda NB II KISTEXT—Halasi MÄV 6:4 (3:1) H. MÁV: Horváth É. — Kó- kai, Horváth M., G yenize — Modok, Horváth K., Barta, cse­re: Papp, Karászi, Szilágyi. A szerdai gyengébb játék után a MÁV kitűnően játszott, s ha a két hetest sikerül gólra vál­tani, legalább döntetlent érhet­tek volna el. A mérkőzésen do­bott tíz kapufa jelezte a hala­siak fölényét, s a KISTEXT szex öcsével nyert. GL: Horváth M. 2, Modok és Bartaj

Next

/
Thumbnails
Contents