Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-14 / 86. szám

1964. április 14, kedd

3. oldal

Barneváli asszonyok

Egy zsonglőr is megirigyelné Hegedűs Józsefeiének, a Kecskeméti Bamevál dolgozójának kézügyességét. Ujjai között villámgyorsan perdül, cserél helyet a négy tojás, amikor a lámpa előtt a minőségellenőrzést végzi. Hegedüsné mégsem a 12 éves gyakorlat alatt szerzett ügyességére a legbüszkébb, hanem arra, hogy a Lenin nevet viselő brigádja múlt évi munkájával kiérdemelte a szocialista címet.

Óránként ezer vágott baromfit zárnak ízléses celofán tasakba a csomagoló részleg asszonyai. Először szép fehér kamásnit kap — természetesen papírból — a „rántanivaló”, aztán celofánba öltöztetik az asszonyok. A szalag végén már csak karton ládába kell sorakoztatni az árut és mehet a fagyasztóba. Aztán irány Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság.

Pontról — pontra

A bácsbokodi Ezüstkalász Termelőszövetkezet idei zárszámadási közgyűlésén Temesi József, a fiatal állattenyésztési brigádvezető alapos tárgyilagossággal rámutatott tehenészetük hiányosságaira.

— Négy év óta nem tudunk a kétezerötszáz literes fejési átlagról előre lépni. Nem illő ez éppen a mi tsz-ünkben, ahol egy munkaegység 50 forintot ér! — hangzott bíráló szava.

Elmondta azt is, hogy miben látja a hibák fő okait. ' Nyáron niTics elegendő zöldtakarmány, a rét nagy része ugyanis keserű füvet terem. Az eddig mellőzött egyedi takarmányozással is jelentősen növelhetnék a fejési átlagot. Feltétlenül alkalmazni kell a mesterséges, itatásos borjúnevelés módszerét is.

A zárszámadó közgyűlés egyhangúlag megszavazta javaslatainak végrehajtását.

Odor Józseftől, a termelőszövetkezet elnökétől a napokban afelől érdeklődtünk, hogy az azóta eltelt időszakban mennyit valósítottak meg a határozatból.

— Pontról pontra megvitattuk a javaslatokat — mondotta —, s ha mindegyik még nem is valósult meg, közös határozatunkat folyamatosan végrehajtjuk.

Idén kialakítjuk a zöld futószalagot. Nagyobb területen kerül sor borsós csalamádé, zabosbükköny vetésére, majd növeljük a tarlóvetés területét is. A rétek felszántható részén is termesztünk szálastakarmányt, s mivel így a tavalyinál már jóval több áll belőle rendelkezésünkre, a szénát nagyobb adagokban aktjuk teheneinknek.

Az egyedi takarmányozást egyébként már alkalmazzuk a tehenészetben. Felszereltük az ehhez szükséges, úgynevezett egyedi rácsokat is. Egy, kizárólag ezzel a feladattal megbízott szövetkezeti gazda őrködik a takarmányozás rendje, a helyes, egyedenkénti adagolás felett. Két takarmányos végzi a 100 férőhelyes istállóban a jószó.g siló- és abraktakarmányának szállítását, pontos mérlegelését és porciózását.

J. T.

Aranygyűrűs doktor

A népköztársaság aranygyűrűs doktorává avatják ma Leindler Lászlót, a Szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kara Bolyai Intézetének adjunktusát, aki több mint egy évtizeddel ezelőtt a Kecskeméti Közgazdasági Technikum mezőgazdasági tagozatán szerzett érettségi oklevelet.

Közérdekű témák

A kenyér minősége

Sokat panaszkodtak az utóbbi időben Kecskeméten a kenyér minőségére. Keletien, tömött, deformált, sok esetben gusztustalan a kenyér belseje és külseje. Kétségtelenül hozzájárul ehhez az is, hogy a gyenge termés miatt külföldről kellett vásárolni gabonát, a sütés technológiájának állandó változtatása 1 komoly nehézségeket okoz a sütőiparnak. Az is igaz azonban, hogy ahol gondosabban, figyelemmel kísérik a liszt minőségét, és jobban együttműködnek a műszakiak, a kenyérdagasztók és a kemencéknél dolgozók — mint például Kalocsán — ott szebb és jobb kenyér kerül a lakosság asztalára.

Lehet a külföldi lisztből jó kenyeret sütni. Ezt igazolja, hogy Kecskeméten is változó mindennapi eledelünk minősége. Felmerül a kérdés hát, miért nem lehet mindennap egyformán jó, ízletes a kenyér. Hozzátehetjük, néhány hét óta — úgy látszik, a sok panasz mégis csak meghallgatásra talál — már általábáfc gondosabb a sütés, javult a minőség. Vasárnap és különösen kettős ünnepek alkalmával azonban még mindig megismétlődnek az üzletekben a rosszul sült kenyerek miatti jelenetek.

Somogyi József, a Kecskeméti Sütőipari Vállalat műszaki vezetője elmondta, hogy szinte leküzdhetetlen nehézséget okoz számukra a friss kenyér megfelelő „pihentetése” és tárolása. A Klapka utcai sütödében, ahol áruik nagy része készül, három műszakban dolgoznak, s a délutáni sütés kiszállítását is csak reggel tudják megkezdeni. A raktártér a nagy mennyiségű árunak nem elegendő. A frissen sült kenyeret egymásra kell rakni. A benA „homokjárótó!” a

AHANY idős kovácsmesterrel beszéltem Kecelen, az mind eldicsekedett vele, hogy a felszabadulás után először ebben a községben kezdték el gyártani a gumikerekű lovas kocsit. Hogy mikor és ki, azt nem tudtam pontosan megállapítani, de anynyi bizonyos, hogy Kalmár Frigyes műhelyében már 1947—48 körül készültek a maihoz hasonló, gumikerekű járművek.

De csak hasonló, mert abban az időben még kimustrált autóalvázra — a háború után volt a határban elég — eszkábálták a

Gyuri bácsi

Hetipiac van Izsákon. A Sárfehér Tsz szépen kipingált szókházának egyik tágas irodahelyisége ilyenkor mindig benépesedik: a közös gazdaság nyugdíjasai gyűlnek össze egy kis beszélgetésre, tereferóre, megtárgyalni a múltat, a jelent, a világban zajló kis és nagy eseményeket, ö'k már ráérnek. Délfelé aztán felszedelőzködnek, s hazamennek, hogy családjuk körében is elmondják a hallottakat, a friss híreket.

Akik legtovább maradnak e „nyugdíjasszeánszokon”, azok egyike a hetvenhárom éves Damásdi Gyuri bácsi. Izsáki őslakos, szinte a község egész múltját az emlékezetében hordja. A szövetkezet fiatalabb gazdái is szívesen hallgatják zamatos, Petőfivensidézetekkel teletűzdelt beszédét.

— Bizony, öcsém — mondja most hozzám fordulva, és sötét szemüvegén megcsillan a fénycső ragyogása —, nagyon szépen írta azt a Sándor, hogy „akinek nincs messze az élet határa, nem előre szeret nézni, hanem hátra”. Én is így vagyok ezzel.

És mesél az életéről. Régen, még negyvenöt előtt, majdnem félszáz hold földön gazdálkodott, de az később szétdarabolodott a család tagjai között, magának csak annyit hagyott, amivel éppen elboldogult.

Telepített szőlőt is, hat holdon. Micsoda fáradságos munka volt! Lófogatokkal kellett elhordani a buckát, aztán ásóval megforgatni a területet. Nem úgy mint most, lánctalpasokkal, roppant munkagépekkel.

Ö már csak másfél hold szőlőt tudott ' bevinni a közösbe, 1961 telén, amikor megalakult a termelőszövetkezet. Ebből 600 négyszögöl a háztáji, a többit százalékos művelésben használja.

— Eldolgozgatok én még — bizonygatja. — Bár igaz, nem úgy, mint régen. Dehát segít a lányom is, meg ha kell, napszámost is fogadok. Mert igaz. hogy mióta beléptem, kapom a 260 forintos járadékot, dehát, ugye az nem sok. — Majd közelebb hajol és szemüvege mögül késdőn néz rám: „Nem hallotta, hogy felemelik-e ezt az öszszeget?”

Bevallom, hogy nem tudok róla. Gyuri bácsi bólint, majd az egyik Petőfi-versből idéz, amelyben a költő a pénz nélkülözhetetlen voltáról szól. Hozzáteszi:

— Tudja, azért én nem pan a szkod ha tóm. Tavalyelőtt, hatvankettőben, a fagy elvitte ugyan a termést, de az elmúlt évben annál jobban fizetett a szőlő. Negyven mázsa export- és negyvenkét mázsa borszőlőt értékesítettem. Csakhogy nem tudom, meddig bírom a munkát... Mert bármennyi is legyen a járadék, amíg tudok, dolgozok. Kint voltam én a télen is, megnyesni a fákat, szétteríteni a műtrágyát. Aztán már

február végén hozzáfogtam a nyitáshoz, sőt a metszéshez is.

Közelünkben Petrányi László, az egyik brigádvezető megjegyzi, hogy a szövetkezet a nyáron kétnapos kirándulást szervez a nyugdíjasok részére, Hévízre, meg a Balaton környékének megtekintésére. Két autóbusz indul.

— Engemet is írjatok ám fel! — kapja fel a fejét Gyuri bácsi. — Régen jártam mgr arrafelé, de most is szeretnék még szétnézni.

Majd a szemére panaszkodik. Rosszul lát, azért is kell sötét szemüveget hordania. Az orvos is megmondta, hogv ha szél van, ne nagyon járkáljon kint a határban. Dehát a mezőgazdaságban, ugye, ezt nem lehet összehangolni mindig.

— Olvasni azért még tudok, meg szeretek is. Többnyire Petőfi verseit. Hozzá az Illyés Gyula könyvét. Ügy jobban megértem, hogy ezt vagy azt a versét miért írta Sándor.

Elhallgat. Szemüvegéről lehervad a fénycső ragyogása. Felsóhajt.

— Csak még legalább ötvenhárom éves lennék! Nem volna nehézség amivel meg ne birkóznék! Dehát most már hiába...

Talán azért mégsem hiába! Mert nem kis dolog az sem, ha valaki még hetvenhárom évesen és erejéhez képest kiveszi részét a közösért való küzdelemből.

Hatvani Dániel

ne levő nedvességnek nincs módja elpárologni. Ettől ráncos, nyomott, tömött és sok esetben gusztustalan az áru.

Megoldást jelent majd az új kenyérgyár, amelyet a jövő év elején adnak át rendeltetésének. Ekkor a Klapka utcai sütödét már elég lesz két • műszakban üzemeltetni, ami annyit jelent, hogy nem kell éjszakára betárolni a kenyeret, s a hajnali sütést már reggel szállítják az üzletekbe.

Véleményünk szerint addig is kell megoldást keresni, hogy a pékek gondosabban végzett munkája a rossz tárolási lehetőségek miatt ne vesszen kárba. Megkérdeztük Sohajda Ferencet, a Bács- Kiskun megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatóját — mi erről a véleménye? Azt a választ kaptuk tőle, ha a sütőipari vállalat úgy szervezi át a szállítást. hogy a kora délutáni sütést este 5—6 óra között kiküldik áz üzletekbe, tudják vállalni elhelyezését, illetve árusítását.

Ily módon az esti zárás előtt több friss kenyeret ki tudnának helyezni a boltokba, tehermentesülne a Klapka utcai sütöde raktára is. Nem veszítene értékéből, ízletességéből a kenyér, kevesebb lenne a panasz. Közeleg május elseje, ami ugyancsak kettős ünnep. Tudjuk, nem lesz könnyű jó minőségű, friss árut biztosítani a lakosságnak. Szerintünk még sem lehetetlen, ha az összes kecskeméti sütödék jól előkészített műszakokat szerveznek, s szállító járműveik állandóan megfelelő ütemterv szerint járják a boltokat, s ha a sütőipar és a kereskedelem jól együttműködik.

Reméljük, a vizsga jól sikerül.

N. O.

légfékes pótkocsiig

táblát. Az ügyes kezű mesterek jól bevált „homokjáró’-ját továbbfejlesztő vegyes ktsz azonban már maga készíti az alvázat is. Csak a keréktárcsát és a tömlőt vásárolja.

— Gumikerekű kocsik készítésével 1951 óta foglalkozik a szövetkezet, és gyártmányunk azóta eljutott az ország minden részére — mondta büszkén Gonczlik Mihály főkönyvelő.

— ÉVRŐL évre növekszik a kocsik iránti kereslet?

— Ezt nem mondhatjuk — kapcsolódott a beszélgetésbe Skropko Tivadar üzemvezető —, hiszen a tavalyi 140-nel szemben idén csak 100-at készítünk. A közös gazdaságokban egyre több gépet használnak szállításra, a traktor után pedig pótkocsit kell akasztani.

Röviddel később, amikor körülnéztem a járműgyártó részleg háza táján, meggyőződhettem róla, hogy a ktsz lépést tart az igények változásával. Az udvaron már készen állt a keceli kocsicsalád két legfiatalabb, legrangosabb tagja: a kéttengelyes utánfutó és a légfékes pótkocsi.

— Szinte hihetetlen, hogy ezek a korszerű járművek itt készültek az istállóból műhellyé „pofozott”, szűk kis épületekben — adtam hangot gondolataimnak.

— NYUGODTAN hozzáteheti azt is, hogy szinte kézi erővel — egészített ki a főkönyvelő —, mert bizony gépünk eddig alig volt. De már épül a részleg műhelycsarnoka és ott végre öltözőt, mosdót is kapnak dolgozóink. Rövidesen megérke«nek az új esztergapadok és fúrógépek is.

B. D.