Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-10 / 83. szám

1964. április 10, péntek S. oldal A könyvek orvosai A FÉLSZEMŰ OBJEKTÍV KÉPREGÉNYVÁLTOIAT: KOVÁCS SÁNDOR 4 TMTAtBMeRT, AKIT MEGMENTETTEK A KROKODIL JSÍmOGATÓ" KE2EI KÖZÜL, VÉG Ér VEN YEGEN EL­NEVEZTÉK KÖLTŐKNEK HAGYÓ EZT A FINOM­­KODÁSTÍ KÜLÖNBEN IS, HÍVDÉL CSAK ÜST, HOGY „ TE ROZS­DÁS *7 KÖLYÖK FI VERS TOM LEVEN, VEZÉRKARI KAPITÁNY VOLT AZ ANGOL. HADSEREGBEN. EGY NAGY HORDEREJŰ tlf- KOSTE6Y VER TERVÉIN DOLGOZOTT. E6YMC NAP ÖSSZEVESZETT ASSZISZTENSNŐDÉVEL AKI EGYSZEMÉLYBEN A MENYASSZONYA IS VOLT. FELDŐLT ÁLLAPOTBAN ROHANT EL A TERVEKKEL, OTT HAGYVA A TERVEK LÉNYEG­TELEN RAJZAIT ÉS A SZOGa'cATI RMVOL VÉ­RÉT. NÉHÁNY ÓRA MÚLVA, ME PJYASSZO­NYÁT HALVA TALÁLTÁK A SZOBÁBAN. VALAr KI MEGÖLTE A LÁNYT, TOM LEVEN FEGY­VERÉVEL, A GYILKOS ELVIBE A TERVVÁZ­LATOKAT. KÖLYÖK BÁTYJÁT HALÁLRA I- . TÉLTÉK, DE A BÖRTÖNBŐL SIKERÜLT ELME­­NE KÖLNIÉ. AZÓTA NYOMA VÉSZEIT. UTOLJÁRA PiRREUSBÓL IRT KÖLVÖKNéK, IMIKOR BEÁUT A FRANCIA IDEGEN lé— a/óba. EZ KÉT ÉVE TÖRTÉNT. AZÓTA SOK MINDENRE FÉNY DERÜLT. A GYILKOSSÁG UTÁN, EGY NÁ­­SÍK VEZÉRKARI TISZT JELENTETT BE HASON­LÓ TALÁLMÁNYT. A KÍSÉRLETEK NEM SI­KERÜLTEK, ÉRTHETŐ, HISZEN A VALÓD/ RAJ­ZOKAT BÁTYJÁN! MAGÁVAL V/FTE. AZ AN­GOL HADÜGYMINISZTER KERESETT EBI., MERT A FÖL TART, HOGY TOM LEVEN ÁT­ADJA A TITKOT A FRANCIÁKNAK. A MI­NISZTER KÉRT, HOGY NYOMOZZAM KI HOLLÉ­TÉT, BESZÉLJEK VELE. AZ ANGOL HADBÍ­RÓSÁG VISSZAVONNÁ A HALÁLOS ITELET*í S' ÓDRA SZABAD LEHETNE A BÁTYJÁM. KI­ADÁSAIM FEDEZÉSÉ RE ÖTVENEZER FONT ÁLL A RENDELKEZÉSEMRE. HÁT EZÉRT JÖTTEM PYRRBUSBA ! HALLÓBAN ROZSDÁS, HOGV TE AZ IDEGENLÉGIÓBAN SZOLGÁLTÁL, ILLETVE ONNAN SZÖKTÉL MEG. SEGÍTENED KELL NEKEM! NAGYON KÉR­LEK ROZSDÁS... TE VAGY AZ UTOLSÓ RE­MÉNYSÉGEN../ FOLYT* TJUH nénk. A bevezetés még alkal­mas alap is volna egy ilyen felépítés számára. Ám végül a lehetőségből nem lett semmi, sőt a mondanivaló visszafelé kanyarodott, s éppen azt bi­zonygatta, hogy lám, mennyien vannak, akik el se kívánkoznak innen; jó itt, szebb, egészsége­sebb mint a városban. Hallottuk ugyan az egyik képsorban szereplő asz­­szonytól, hogy: „...Nem em­bernek való élet ez...” De a tanító már azt mondta, hogy a gyerekei .......Szeretik az iskolát, de szeretik ezt a nagy puszta­ságot is" ... Egy másik asszony pedig: „...Minek mennénk el? Jól élünk mi itten, jó itt ne­künk. Tanyán könnyebb az élet.”... S egy másik szereplő: „ ... Itt több a levegő. Meg szebb is .. A zárókép aztán visszakanya­rodott megint csak az elkíván­­kozás igazolásához: vállon vi­szik a gyászolók a koporsót az irdatlan utakon. Mert a tanya­világban minden messze van... Mégis, az embernek az előbbiek után az az érzése, mintha nem az itt lakók kívánkoznának el a tanyákról, hanem a film ké­szítői ismételnék csak a maguk városi irtózását ettől az élet­formától. Nem volt meggyőző ez a film, s nem Is volt igaz. A legna­gyobb hibája, ismételjük: Nem vette észre, hogy ebben az or­szágban még a régi életforma maradékainak felszíne alatt is új, szocializmus felé mutató élet­célok hatnak, serkentik tettek­re az embereket. Ezt nem ész­revenni vakság. Ez a magyará­zata annak, hogy a felvevőgép objektívje éppen csak a fel­színt látta meg, de megmagya­rázni még az elkívánkozók vá­gyait sem tudta. Ilyen néző­pontból, hogyan is érthette vol­na meg, hogy az elkívánkozó tanyaiak se elsősorban a ké­nyelem, a gazdag választékot kínáló bolt, meg a kultúrház miatt szeretnének beköltözni a faluba, hanem főképp azért, mert a munkában a nagy kö­zösség áramlásába kerülve ide­gen már nekik a közösségtől elszakított tanyai életforma is. A tanyavilágot a gazdasági kényszer hozta létre a XVIII., XIX. században, a gazdasági át­alakulás fogja megszüntetni a XX-ban. Ez benne kellett volna legyen a filmben, még ha csak a felszín alatt is, mint hátsó, de központi gondolat. Kár, hogy ennek a filmnek a mondanivalója így félre sike­rült. Mert eszközeiben, képek­ben, kifejezőerőben művészi igényű munka. Tisztázott esz­mei tartalommal igazán jó al­kotás lehetett volna. Mester László „Vágyak a homokon.” Ez­zel a sokat sejtető címmel ígér­te a műsor a múlt héten a Te­levízió rólunk szóló új doku­mentumfilmjét. Azt hihettük, azokról a vágyakról lesz szó, amikről annyit és annyira szí­vesen beszélnek itt mostanában mifelénk a Kiskunságban, s amiket országszerte úgy ismer­nek már, hogy aranyhomok­­program. De minderről egy szó sem esett ebben a filmben. Ha csak azt nem számítjuk, amit a vége felé mondott az egyik riport­alany, így: „ ,.. Meg az is lehet, hogy mindenhol arany lesz ez a homok. Ezt ígérték. Hát majd meglássuk." Tévedések elkerülése végett leszögezzük: nem valamiféle pufogó ismertetőt akartunk lát­ni a képernyőn a megyéről, il­lusztrált grafikonokat, vagy lel­kendező hangú propagandát. Mi is úgy véljük, hogy erre semmi szükség. De — nemcsak a cím miatt — csakugyan szerettük volna látni a vágyainkat. A megye 230 ezer, még ma is ta­nyán élő és csaknem 400 ezer falun, városon élő lakójának egybevágó vágyait. Ha valaki erről az egyezésről megfeledke­zik, reménye sem lehet, hogy a mai tanyai életről hű képet fessen, akár műalkotásban, akár szociográfiában, vagy csak egy szűkszavú beszámolóban is. Pedig a Televízió filmje el­ső pillantásra a harmincas évek szociográfia-irodalmának nagy hagyományait idézi. De csak az első pillantásra, hangulatilag. Ám hamarosan ráébredünk, hogy itt most kimaradt valami nagyon fontos része az életnek: a munka. Azok a szociográfiák nemcsak a külsőségeket ábrá­zolták, nemcsak az áporodott levegőjű szobácskákat, a ron­gyokat, a szegénységet mutat­ták be, hanem nagyon sokat szóltak a munkáról is, amely vagy nincs, vagy rosszul fize­tett, nyomorúságos robot csak. Hiszen éppen ez volt az oka az irgalmatlan szegénységnek, a hárommillió koldus kilátástalan életének, s éppen ez ellen til­takoztak azok az írások. A megdöbbentés a társadalmi igazságtalanság elleni harc esz­köze volt az akkori szociográ­fiák szerzőinek kezében. A „Vágyak a homokon” vi­szont egy szót sem szól arról, hogy ezek az emberek ma mi­ből élnek, hogyan dolgoznak. A filmben minden tanya elszige­telt kis világ. Pedig lakói ma már nem a tanya körüli föld­darabkán gazdálkodnak — ki hogy tud —, hanem a széles határban együtt dolgoznak a közös boldogulásért. És ha ki fognak emelkedni a mostani sorsból, az nem egyéni szeren­csén vagy akaráson múlik, ha­nem a közös erőfeszítéseken, a szocialista nagyüzemi termelés erősödésén, tökéletesedésén. JÓ, jó, tudjuk mi is, a film­nek ezt nem így kell elmonda­nia. A film ugyanis nem a publicisztika eszközeivel dolgo­zik, nem szavakkal, hanem ké­pekkel. De igenis ezt kellett volna elmondania ennek a film­nek. Mi ugyanolyan emberhez mél­tatlannak, elmaradottnak sivár­nak látjuk a tanyai életformát, mint a „Vágyak a homokon” alkotói. S ha a film azt mond­ja a nézőknek, hogy: „Ki innen minél hamarabb! Segítsetek ne­kik ti is!” .. .és ha még meg­csillantja ráadásul, hogy ho­gyan, akkor nagyon jó film lett volna, örülnénk neki és köszön-A Kecskeméti Pedagógus Énekkar Sopronban Igen kedves, derűs hangula­tú csoport várakozott a gyors­vonatra április 4-én reggel Kecs­keméten. A pedagógus énekka­rok országos fesztiváljára Sop­ronba készülődött a kecskeméti pedagógusok kórusa. Első szereplése volt ez a még nem nagy múltú, de törekvő kórusnak. Izgatottan várták a nagy eseményt, s velük izgult a már nagy tapasztalaté karna­gyuk is, Ádám József, a Kecs­keméti Zeneiskola igazgatója. A fesztivált vasárnap délelőtt rendezték a soproni színház­ban. 13 énekkar vett részt a se­regszemlén az ország minden részéből. A nézőtéren több száz főnyi hallgatóság figyelte lelke­sen a műsort. Elégedett volt a színvonallal a zsűri is. A Nép­művelési Intézet képviselői ok­levéllel jutalmazták a kecske­méti pedagógusok munkáját. Ez az elismerés bizonyára ösztön­ző lesz a kórus további műkö­désére. Este díszhangversenyen vettek részt a kórus tagjai a Soproni Pedagógus Énekkar 15 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen. Az ünnepség után pedig baráti találkozón, ahol ki­cserélték tapasztalataikat, s hosszan elbeszélgettek a többi kórus tagjaival. Másnap délelőtt zajlott le a karvezetők tanácskozása a Nép­művelési Intézet munkatársai­nak jelenlétében. Ezalatt a kó­rusok tagjai a nagy múltú vá­ros nevezetességeit tekintették meg. Szép élményekkel, sok tapasz­talattal gazdagodva érkezett ha­za a Kecskeméti Pedagógus Énekkar a következő napon. Jó kedvük nemcsak a soproni si­kernek szólt, hanem annak a reménynek is, hogy az első nagy erőpróba után megnövekedett munkakedv további sikerek for­rása lesz. H. I. — Szeretném kivinni a Rózsa Sándort. __— Sajnos, nem adhatom oda, tönkrement. Sokan kivitték már Ferenczi Lajosné a planatolgépen ragaszt. A könyvkötők minden meg­rongálódott darabot rendbehoz­nak. Ez azonban nem azt je­lenti, hogy a könyvekre nem kell fokozottabban vigyázni. Egy-egy kötetet még nagyon sokan szeretnének elolvasni és művelődni, tanulni belőlük. Vi­gyázzunk jobban rájuk, hiszen a könyv nagy érlék. és nem vigyáztak rá eléggé. Majd ha kapunk újat. Ilyen és ehhez hasonló be­szélgetések sokszor hangzanak el a könyvtárakban. A könyv­tárosok nem elégíthetik ki ol­vasóik kívánságát, mert a könyv, amit kérnek, tönkre­ment. Egyrészt a sok haszná lattól, másrészt a gondatlan ke­zeléstől. Szerencsére nagy ré­szük még megjavítható. Négy éve már, hogy Kecske­méten a városi tanácsház alag­sorában működik a megyei könyvtár könyvkötészeti részle­ge. A kis műhelyben mindössze öten dolgoznak. Itt hozzák rend­be a régi, használt könyveket, s varázsolják újjá őket. Évente 6000 könyv megy át a könyv­kötők , kézért és kerül tússzá rendeltetési helyére. Faragó Andor, a könyvköté­szet vezetője. Vele beszélgetünk munkájukról. — A mi munkánk elég sok­rétű, s ezt igyekszünk minél jobban ellátni — mondja a ve­zető. Új munkamódszerrel dol­gozunk 19"2. óta. A javítandó könyveket nem varrjuk, hanem planatollal ragasztjuk. Ez időben nagy megtakarítást jelent. Ré­gen havonta körülbelül 200 könyvet tudtunk rendbehozni, ma már az új eljárással 500 Honnan érkeznek a legelnyűl­­tebb könyvek? — Sajnos, a tanyai hálózatból beérkezők nagyon megrongálód­nak. Legtöbbször zsírfoltosak, szakadtak. Jobban kellene vi-Könyvtáblát szab Zsinkó József könyvkötő a lemezollón. gyázni a könyvekre, nem sza­badna rajtuk ujjlenyomatokat, sőt bejegyzéseket hagyni. Melyik volt a legérdekesebb munkájuk? — A múlt évben a református egyház könyvállományát óvtuk meg a további romlástól. Ebben az anyagban nagyon sok régi, gyönyörűen kötött könyv volt, amelyek mind nagyon értéke­sek. könyv is elkészül. De nemcsak javítunk, hanem újságokat, fo­lyóiratokat kötünk, dobozokat készítünk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents