Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-07 / 80. szám
1994. április t kedd 3. oldal Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért M. A. Szuszlov előadói beszéde az SZKP 1964. február 14-i plénumán MOSZKVA. (TASZSZ) M. A. Szuszlov elvtárs, az SZKP 1964. február 14-i plénumán előadói beszédet tartott, amelynek kivonatát az alábbiakban közöljük. Szuszlov beszéde bevezető részében vázolta a szovjet nép gazdasági sikereit, beszélt a szocialista világrendszer fejlődésében elért eredményekről, majd elemezve a Kínai Kommunista Párt vezetőségének magatartását az I960, évi moszkvai értekezlettől kezdve, Szuszlov rámutatott, hogy sikereink még jelentősebbek lehetnének, ha nem volnának aaok a súlyos nehézségek, melyek a szocialista táborban és a kommunista mozgalomban a Kínai Kommunista Párt vezetőinek szakadár tevékenységével kapcsolatban keletkeztek. A kínai vezetők — mondatta — nem a nézeteltérések megszüntetésére, hanem azok kiélezésére törekedtek. Eltorzították és lényegében elvetették azokat az új értékeléseket és következtetéseket, amelyeket a testvéri pártok kollektív erőfeszítések eredményeképpen a marxizmus —leninizmus elveinek korunk feltételeihez való alkotó alkalmazásának alapján kidolgoztak. Elutasítják a kommunista és munkáspártok közösen kidolgozott nyilatkozatait, ugyanakkor a maguk úgynevezett „25 pontját'’ ajánlják elfogadásra. Ezeknek lényege a következő: A szocialista világrendszer által a világfej lődós menetére Volt idő — mondotta Szuszlov elvtárs —, amikor a kínai vezetők egyetértettek azzal az alapvető igazsággal, hogy a jelen korban a szocialista közösség országai a fő védőbástyát jelentik minden forradalmi erő számára, s a világbéke megbízható támaszai. A Renmin Ribao azonban az utóbbi időben olyan megállapításokat tartalmazó cikkeket közöl, amelyek szerint a KKP vezetősége a szocialista világrendszerrel és a kapitalista országok munkásmozgalmával szembeállítja a nemzeti felszabadító mozgalmat, ezt nyilvánítja az antiimperialista harc fő erejének, s aláaknázza a jelenkor forradalmi erőinek egységét. Ez nyilvánvalóan a munkásosztály történelmi szerepéről szóló marxista tanítás revideálását — mondotta Szuszlov elvtárs, majd hozzátette, hogy a kapitalizmus fölött világra szóló méretekben aratott, győzelmet csak a szociálisa világrendszer, a munkásmozgalom, s a nemzeti szabadságharcok közös erőfeszítésével lehet kivívni. Erre mutatnak a társadalmi fejlődés objektív törvényei. A szocialista országok gazdasági sikereivel kapcsolatban is számos ferdítést hirdetnek a KKP vezetői. Kétségbe vonják, hogy ezek a gazdasági sikerek a legnagyobb hatást gyakorolnák a világforradalom fejlődésére. Szerintük a gazdasági verseny a harcról és a forradalomról való lemondást jelenti. Pedig nyilvánvaló, hogy a gazdasági verseny nem kárhoztatja passzív várakozásra a tömegeket, hanem felébreszti forradalmi aktivitásukat. A kapitalizmust gazdaságilag legyőzni — mondotta az előadó — annyit jelent, mint jelentősen megkönnyíteni az összes forradalmi erők harcát az imperializmus ellen. Az SZKP egyik legfőbb feladatának tartja, hogy harcoljon a szocialista világrendszer minden eszközzel való megerősítéséért, a minden szocialista országgal való testvéri kapcsolatok fejlesztéséért, a kommunizmus teljes diadala érdekében. Háború, béke, » iorradaiom Szuszlov elvtárs rámutatott, hogy a kínai teoretikusok különös buzgalommal támadják az gyakorolt, mindjobban növekvő haladás tagadása; a munkásosztálynak a tőkés országokban vívott harca iránti lebecsülés; a nemzeti felszabadító mozgalom szembeállítása a szocialista világrendszerrel és a nemzetközi munkásmozgalommal; kalandorság a külpolitikában, és „a hidegháború” helyzetének fenntartása; szektásság és a puccsizmus a forradalom kérdésében; a személyi kultuszra jellemző, a kommunista mozgalom által elítélt módszerek védelme és fenntartása; a frakciós harc igazolása a kommunista mozgalomban. Szuszlov elvtárs vázolta a kínai vezetők által elkövetett durva támadásokat, melyeket az SZKP és más marxista—leninista pártok ellen intéztek, vizsgálat alá vette, honnan ered a kínai teoretikusok eltévelyedése és milyen következményekkel járhat a KKP vezetőinek szakadártevékenysége. SZKP XX. kongresszusának megállapításait, a testvérpártok moszkvai értekezletének a háború, a béke és a forradalom kérdésében vallott nézeteit, szembe állítják a forradalmi mozgalommal magát a békeharcot. Szerintük, aki a békéért és a világháború elhárításáért harcol, az ellene van a forradalomnak, akadályozza a forradalmi harcot. A KKP vezetői a leszerelést illúziónak és megvalósíthatatlan jelszónak tartják. Nem elégednek meg azzal, hogy ők maguk negatív álláspontra helyezkednek a nemzetközi politika olyan létfontosságú kérdéseiben, mint a leszerelés és a termonukleáris kísérletek megszüntetése, a nemzetközi feszültség enyhítésé, de azzal is próbálkoznak, hogy megbénítsák a világháborús veszedelem ellen küzdő többi szocialista ország erőfeszítéseit. A KKP vezetőségének nyilvánvalóan kalandor álláspontja megmutatkozik az atomfegyver kérdésében elfoglalt álláspontjában — mondotta a továbbiakban Szuszlov elvtárs. A Kínai Népköztársaság vezetői, mint ismeretes, kitartóan követelték, hogy adjon nekik a Szovjetunió atombombát. Már pedig ez visszahatást váltott volna ki a nemzetközi helyzetben, amelyben a szovjet atomfegyver szilárd biztosítéka nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész szocialista tábor, s így Kína védelmének is. De a kínai vezetők akadályozzák a Szovjetunió és a kapitalista. országok közötti békés kapcsolatok alakulását. Ugyanakkor, amikor az ilyen irányú szovjet lépéseket „revizionizmusnak” és „árulásnak” mondják, ők maguk lázasan keresik a kapcsolatokat Franciaországgal, Nyugat-Németországgal, Japánnal és Olaszországgal, s erre a törekvésükre azt mondják, hogy „igazi forradalom”. A továbbiakban Szuszlov' elvtárs a KKP vezetőinek irányvonalát taglalta a nemzeti felszabadító mozgalomnak a nemzetközi munkásosztálytól való elszigetelésére. Rámutatott, hogy a nemzeti felszabadító mozgalomnak napjainkban elért hatalmas sikerei azoknak a szoros kapcsolatoknak köszönhetők, melyek e mozgalmat a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeihez, a nemzetközi munkásosz1 oly forradalmi mozgalmához fűzik. Az SZKP és minden marxista—leninista párt véleménye szerint a nemzeti felszabadító mozgalom korunk legfontosabb erői közé tartozik és történelmi jelentőségű segítséget nyújt az imperializmus ellen a békéért és a szocializmusért folytatott harcban. Ezután hozzátette Szuszlov elvtárs, hogy az összes forradalmi erők egységében rejlik a biztosíték arra, hogy ezek az erők győzelmet aratnak az imperialisták elleni harcban. Az ázsiai, afrikai, latin-amerikai népek alapvető nemzeti érdekei teljes mértékben megegyeznek a szocialista közösség országainak, valamennyi ország munkásosztályának és dolgozóinak érdekeivel. Ez alkotja az imperializmus ellen harcoló forradalmi erők növekvő összefogásának objektív alapját. Jól tudják ezt a támogatásra szoruló elmaradott országok, s bárha a kínai vezetők meg is próbálják elhitetni, hogy ellentmond érdekeiknek a szocialista országok törekvése a békés gazdasági versengésre — világosan látják, hogy nincs koholmány vagy rágalom, amellyel meg lehetne zavarni a Szovjetunió és más szocialista országok népeinek barátságát a gyarmati függőség alól felszabadult országok népeivel. A szovjet—kínai kapcsolatok Szuszlov ismertette annak a hatalmas méretű támogatásnak a tényeit, amely nagy szerepet játszott a múltban is a Kínai Népköztársaság szocialista fejlődésében, s amelynek jelentőségét a kínai vezetők ma igyekeznek minden módon kisebbíteni. A Szovjetunió becsületesen megtartotta a szovjet—kínai gazdasági megállapodásokat, sajnos azonban a Kínai Népköztársaság kormánya egymás után követte el a barátságtalannál barátságtalanabb cselekményeket a jó viszony tudatos megrontására, Jellemző, hogy a KKP vezetői igazolni próbálván a „nagy ugrás-’ politikája következtében a kínai gazdaság fejlődésében támadt kudarcokat, gyakran a Szovjetunióra hivatkoznak. Pedig világos, hogy a kínai vezetők gazdaságpolitikájukban semmibe vették az objektív törvényszerűségeket, s erre a Kínában tevékenykedő szovjet gazdasági szakértők többször fel is hívták az illetékesek figyelmét. A KKP vezetői a szovjet—kínai barátság alapjait aláásva, féktelen szovjetellenes propagandát indítottak. Nem átallotta a kínai kormány egyik nyilatkozata úgy jellemezni a Szovjetunió külpolitikáját, hogy az „a háborús erőkkel való szövetkezés politikája, a béke erői elleni harcra, az imperializmussal való szövetkezés a szocializmus elleni harcra”. Mindez — mondotta Szuszlov elvtárs — elejétől végig rágalmazó fantazmagória, amit teljesen világosan látnak nemcsak barátaink, hanem még ellenségeink is. Szuszlov elvtárs a továbbiakban a KKP vezetőinek támadásait jellemezte az SZKP programjának különböző pontjai ellen. Támadják a kínai vezetők az SZKP-t többek között azéi’t is, mert e párt irányvonala a népjólét emelését célozza. A szovjet emberek életkörülményeinek javítását a kínai vezetők a szovjet dolgozók „elpolgár:nsításának” nevezik, az anyagi ösztönzés elvét „személyes előnyök hajszolásának, a burzscá individualizmus fokozásának” kiáltják ki. A kínai vezetők meg sem kísérlik a szocializmus országaiban végbe menő reális folyamatok elemzését, hanem a marxizmus—leninizmus klasszikusainak műveiből vett, önkényesen kiragadott és helytelenül értelmezett idézetekkel zsonglőrködnek. Szuszlov elvtárs vázolta a kínai vezetők tévedéseit, a proletárdiktatúra tanával, az egyetemes népi állam teóriájával, a kommunizmusba való átmenet problémáival kapcsolatban. Hogyan lehet tagadni — teszi fel a kérdést —, hogy a kommunizmus felé elsőként haladó ország megkönnyíti és meggyorsítja az egész szocialista világrendszer haladását a kommunizmus felé? Hiszen ennek az országnak a népei az egész emberiség számára még ki nem fürkészett utakat törnek, saját tapasztalataikkal vizsgálják meg ezeknek helyességét, kikutatják a nehézségeket, megtalálják e nehézségek elhárítására szolgáló eszközöket, kiválogatják a szocialista építő munká legjobb formáit és módszereit. A kínai vezetők azért is támadják a Szovjetunió Kommunista Pártját, mert az kidolgozta a kommunizmus felépítésének tudományosan megalapozott tervét, az egész szovjet nép alkotó tevékenységének középpontjába állította a kommunizmus anyagi, műszaki alapjának megteremtését. állandóan gondoskodik minden dolgozó anyagi és kulturális életszínvonalának emelkedéséről. Mindez — mondotta Szuszlov elvtárs ironikusan — valóban szörnyűséges és különös. Ügy látszik, a kínai vezetőknek olyan elképzeléseik vannak a szocializmusról és a kommunizmusról, hogy a szocializmus építésének alapfeladatait meg lehet oldani „ugrások ’, lovasrohamok módszerével, a haladás társadalmi, gazdasági és szellemi feltételei érettségének számbavétele nélkül, a dolgozók anyagi jóléte emelésének semmibevevésével A kínai vezetők ráléptek a szovjet—kínai barátság aláaknázásának veszélyes útjára, sőt, az utóbbi időben olyan törekvéseket hangoztatnak, hogy létrehozzák a „marxizmus—leninizmushoz igazán hű pártok” tömbjét. Mi ez, ha nem a nemzetközi munkásmozgalom egységének tudatos megbontása, semmibevevése. A kínai vezetők az utóbbi napokban nyíltan bejelentették, hogy a szakadás állítólag „elkerülhetetlenné vált”. Odáig jutottak frakciós harcukban, hogy megszakították kapcsolataikat egyes marxista—leninista pártokkal. Szakadár tevékenységükre a kínai vezetők akkor tették fel a koronát, amikor az utóbbi időben híveket kezdtek toborozni a testvérpártok soraiban, és ezekből frakciós csoportokat alakítottak. Jelenleg Peking segítségével és támogatásával pártellenes, szakadár, renegát csoportok alakultak Belgiumban, Brazíliában, Ausztráliában, Ceylonban, Nagy- Britanniában és néhány más országban. E csoportok résztvevői rendszerint becsvágyó karrieristák, politikai szélkakasok és hasonszőrűek. A szakadár csoportok soraiban Ausztriában, Chilében. az Egyesült Államokban megtalálhatók sötét múltú egyének, kalandorok is. Nyíltan meg kell mondanunk — állapította meg Szuszlov elvtárs —, hogy a kommunista mozgalom történetében sohasem volt ilyesmire példa. Soha egyetlen párt sem vette a fejébe azt, hogy a más országok kommunista pártjaiból kizárt szánalmas szakadár csoportokat igazi „pártnak” nyilvánítsa ki, az igazi kommunista pártokat pedig „volt pártoknak” nevezze. Jellemző, hogy a csoportok megjelenését feltűnően kedvezően fogadták a tőkés országok uralkodó körei, melyek joggal látják bennük azt az „ötödik hadoszlopot’, amely kapóra jön nekik a munkásmozgalomban A kínai szakadárok fogásai azonban nem téveszthetik meg a világ marxista—leninistáit. A világ marxista—leninista pártjainak abszolút többsége nyíltan elítélte a KKP Központi Bizottsága vezetőinek antimarxista, kalandor irányvonalát. Veszélyes elhajlás Szuszlov elvtárs beszéde további folyamán rámutat, hogy a kínai teoretikusok jelenlegi koncepciói a leninizmus által régen szétvert kispolgári áramlatok számos eszméire emlékeztetnek, sőt, szembetűnő a rokonság a kínai „tételek” és a trockizmus tételei között. Nem véletlen — mondotta Szuszlov elvtárs —, hogy a kínai vezetők jelenlegi irányvonalához a trockisták nyíltan olyan reményeket fűznek, hogy ennek révén megélénkül a régen ellaposodott mozgalmuk. A jelenlegi trockisták leplezetlen örömmel szemlélik a KKP vezetőinek ideológiai ferdítéseit. Szuszlov elvtárs arra a következtetésre jut végül, hogy a KKP vezetői egyre inkább egy sorba kerülnek a marxizmus—leninizmus legádázabb ellenségeivel, hiányzik soraikból a marxista—leninista edzettség ahhoz, hogy szilárdan ellene tudjanak állni a kispolgári ösztönösség támadásának. Csak ezzel magyarázható az a tény, hogy a kispolgári ideológia nyomja rá bélyegét bel- és külpolitikájukra egyaránt. Szuszlov elvtárs rámutat, hogy a KKP vezetőinek külpolitika; tevékenységében egyre fokozódó erővel nyilvánulnak meg a nacionalista nagyhatalmi törekvések. Már a nagy ugrás időszakában megmutatkozott ez, mert hiszen azért eszelték ki, hogy megpróbálják vele megelőzni az összes szocialista országokat, és uralkodó helyzetre szert tenni a szocialista világrendszerben. Nagy gyanakvást kelt a kínai vezetőknek úgynevezett „közbenső övezet”-eimélete, amely Nyugat-Németországot, Angliát, Franciaországot, Japánt az amerikai imperializmus uszályában haladó országoknak tekinti, s ezzel rózsaszínű képet fest az angol, a francia, a japán és különösen a nyugatnémet imperialistákról, elkendőzi ezek agresszivitását, az imperializmus elleni harcot az Egyesült Államok elleni harcra korlátozza. Meg kell mondanunk — jegyezte meg az előadó —, hogy az imperialista hatalmak uralkodó körei „rátapintottak” a kínai politika titkára. Megértették, hogy a kínai vezetők „forradalmi” frázisai egyáltalán nem az imperializmus ellen irányulnak. E frázisok valódi rendeltetése az, hogy leleplezzék az S2KP és a kommunista világmozgalom elleni elkeseredett harcot, de semmivel sem veszélyeztetik az imperialistákat. Innen a fordulat, amely mostanában a vezető tőkés államok Kína iránti politikájában kialakult. Szuszlov rámutatott, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának mai állásfoglalását lehetetlen megérteni, ha nem vesszük szeműgyre milyen légkör alakult ki a KKP- ban és az országban a Mao Cetunggal összefüggő személv (Folytatás a 4. oldalon.) A szocialista világrendszer szerepéről
