Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-24 / 95. szám

Üt tor őr oh am

Munkában az expedíciós őrsök

Rongypiac? Perzsavásár? — Egyik sem, vagy talán mindkettő. A megyeszékhelyi. Budai utcai I. számú általános iskola udvarának egyik szögletében nagy kupac rongy- és papírhulladékot piros nyakkendő» úttörők állnak körül.

— Az iskolát takarítjátok? — kérdezem.

— Nem. Inkább a várost. —

A magasból

Vékony drótkötél lóg a magasból, s rajta erős markolófej. A kis üvegkalickából, fentről irányítja a darus, szinte láthatatlanul a gép munkáját. Lendül a betonelem, és a helyére kerül. Hány ember nehéz fizikai erejét pótolja az okos gépezet egy szempillantás alatt.

Ugyanis ma kezdődött a hulladékgyűjtés .3.

A főhadiszálláson

Igazgatói iroda.

— Úttörőcsapatunk már évek óta jelentős eredményeket ér el a hulladékgyűjtésben — mondja dr. Molnár Frigyesné, az iskola igazgatója. — 1962-ben egy tvkészüléket kaptunk jutalmul a MÉH-től. Tavaly camping-felszerelés, az idén pedig táskalemezjátszó volt a jó gyűjtés jutalma.

— Igen jó a kapcsolatunk Bács-Kiskun megye KlSZ-szervezeteivel és úttörőcsapataival. — Ezt Lovas Miklós, a Pest— Bács—Nógrád megyei Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat szervezési vezetője mondja, aki szintén itt ül a szobában. — De a megyei kezdeményezések általában a Kecskeméti X. számú Általános Iskola 1025. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapatától indulnak ki.

— Milyen eredmények „születtek”? \

— Ezt talán Sárika néni tudja... Ö a csapatvezető.

Sárilka néni. Várnagy Istjiénné — a VII./a osztályfőnöke — éppen az udvaron irányítja a rongy- és papírhulladékok szétválogatását.

— Iskolánk ,,főhadiszállássá” alakult — válaszol mosolyogva kérdésemre. — A gyerekek délutánonként bejárják a város lakóépületeit és összegyűjtik a felesleges hulladékokat, melyeket az ipar még hasznosítani tud. Nem, a gyűjtés nem mindig „kampányszerű”. Hiszen rendszeresen küldjük a különféle hulladékokat a MÉH-nek. Az első negyedévben például — füzetet vesz elő — 56 mázsa papírt és 115 mázsa vashulladékot adtunk át feldolgozásra.

Papír az ajtórésben

Az udvarra teherautók érkeznek. Az úttörők felpakolják rá a kötegekre bontott papír- és rongyhulladékot.

— Kedden kezdődött ez a nagyszabású hulladékgyűjtési

akció — lép hozzám Tóth Edit, a jelenlegi „kocsiügyeletes”. — A város hat nagyobb általános iskolájának nyolcszáz úttörője kedden a Komszomol téren gyülekezett és a Jókai utcai általános iskola úttörőzenekarának kíséretével indultunk házról házra, összegyűjteni a hulladékokat.

— Felosztottuk csapatunk úttörőőrsei között a kijelölt területet, és expedíciós feladatként jelöltük meg a gyűjtést — mondja Sárika néni. (Talán nem haragszik meg, hogy én is így nevezem.)

— Ha a lakók nem voltak otthon, akkor az ajtórésben hagytunk egy papírt, hogy másnap jövünk a hulladékokért — szól közbe Farkas Lili. a másik ügyeletes.

Elindul a kocsi

Az I. számú iskola 42 úttörőőrsének „harci területe” a városközpont. Ugyanis a MÉH Vállalat élőre kidolgozta a gyűjtés „forgatókönyvét”. S az úttörők kedd óta délelőtt — gyakorlati foglalkozási órákon —, és a délutáni szabad időben sorra járják a város házait. Kérik az ott lakókat, hogy adják át a MÉH-nek a felesleges limlomot.

— Ma délután a Csemegeboltba és a Nagykőrösi utcai fehérneműboltba megyünk. Kedden nagyobb mennyiségű papírt ígérték... — mondja ismét a kis ügyeletes, de már indul is az udvaron álló gépkocsihoz, mert ő is „ellenőrzi” a rakodást.

Az utcán járok. Előttem iskolások mennék.

— Azért mert nincs velünk a tanárnő, még mehetünk rendesen, sorban — hallom az egyik kislány hangját. Hetedik, vagy nyolcadik osztályosok lehetnek.

— Ott megy az autó. Siessünk! Egy óra alatt készen kell lennünk, mert vége a gyakorlati foglalkozásnak.

A kocsi befordul a Nagykőrösi utcába. A lányok szétszélednek. Végrehajtani az expedíciós feladatot...

Kovácsi Miklós

Kálvária helyett

Egy porszívó történetét hozta el a napokban a posta hozzánk. Amolyan köszónetféle volt a levélben, s a kérés, adjunk helyet neki lapunkban. A levél írója ugyan nem megyénkben, de akinek a köszönet szól, nálunk található, méghozzá Baján, a Ganz Villamossági Művek készii lékgyárá ban, ahol azt a bizonyos porszívót is gyártották.

A Borer nevet viselő masina a garanciális idő alatt példásan viselkedett, hanem azután egyszer csak megmakacsolta magái, s füstölni kezdett, mire gyorsan elvitték a helyi gépjavító ktsz-hez. Ott

megállapították, hogy leégett a motor, s a tekercselés négyszáz forintba fog kerülni, de csak egy hónap múlva lesz készen. — Akkor előbb írók a gyárnak — mondta Kissné, a porszívó gazdája —, addig ne nyúljanak hozzá. Kilátástalan ügy, ez oak a vélemény,

hiszen a garanciális idő már lejárt, de azért elküldte a levelet. Egyszer csak interurtán telefonhoz hívta a posta, a gyár megbízottja jelentkezett, közölve, a levelet megkapták, de a porszívói meg nem, azt is küldje el mielőbb. Érthető volt Kissné öröme, rohant a javítóműhelybe, ahol ízekre szétszedve találta a gépet. Majdnem sírva fakadt kétségbeesésében. Kérésére úgy ahogy összerakták a masinát, s kételyekkel gyötörve adta postára: vajon ilyen állapotban vállalják-e a kijavítását? Hiszen ő azt mondta a telefonba, hogy senki sem nyúlt a porszívó belsejéhez.

Öt nappal a csomag elküldése után ajánlott levelet kapott. Éz állt benne: „A gép március 18-án érkezett üzemünkhöz. Azt megvizsgálva megállapítottuk, hogy motorja és kapcsolója hibás. A motort és a kapcsolót méltányosságból garanciálisán kicseréljük. A gépet f. hó 20-án költségmentesen címére feladjuk. A gép kipróbálása után szíveskedjék ■ közölni, hogy megfelelőnek tartja-e a porszívót?"

Ennyi a levél. Kissné örömére azóta megérkezett a porszívó is. Ö azután postafordultával nemcsak azt írta meg, hogy nagyon elégedett a gép működésével, hanem volt néhány szava a szocialista ipar méltányosságának és nagylelkűségének elismerésére is. Amelynek nagyobb nyomatéket szeretett volna adni azzal is, hogy e kis történet leközlését kérte tőlünk.

Szívesen adtunk neki helyt, hiszen sok ellenkező előjelű példa is előfordult már a lapunkhoz érkezett panaszok között — igaz, nem a bajai üzemre vonatkozóan. És miért ne közölnénk szívesen a dicséretes és emberséges eljárásról szóló híradást is? Megérdemlik.

Párizsi csavargások

IV. •"...................................... -r-A Chátelet tér délutáni sétálókkal.

PETŐFI NEPE

A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: ár. Weither Dániel Kiadja

a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség:

Kecskemét. Városi Tanácshoz Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16.

Szerkesztő Bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal:

Kecskemét. Szabadság tér 17a. Telefon: 17-09.

Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető:

a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél.

Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint.

Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Telefon: H-85 Indes: 25 065,

Egy ilyen büfében kerültem össze egy hivatalnokkal, aki éppen a munkanélküli segélyét „fogyasztotta”. Mint mondta, három hónapig betegen feküdt, s közben kitették az állásából. Most már egy hónapja kilincsel eredménytelenül. — Alkalmi munkát persze találnék — mondja —, de az nem egzisztencia. Mikor mondom, hogy nálunk ilyen nincs, csak mosolyog. Szinte látom, hogy lelki szemei előtt megjelenik az a bizonyos „vasfüggöny”.

Vannak persze jól szituált családok is. Érmek egyik kissé visszataszító példája egy „56-os turista” vegyészmérnök. Zubogó esőben kerestük az Orleans! kapu környékén, Párizs külvárosában. Egy francia fiatalember kalauzolt el végül bennünket a vadonatúj utcába. Itt lakik a fiatal, 29 éves vegyészmérnök, útitársam unokatestvére. Nagyképű. Magyarul alig gagyog — gondolom, kicsit erőlteti is ezt. Magyarországról igen lenézően nyilatkozik. Beszédéből úgy tűnik, mintha az egész fejlett kapitalizmust ő csinálta volna és nagyon sajnál bennünket, amiért otthon kell élnünk. Felesége — csinos francia asszonyka — igen csodálkozik, mikor férje hazájáról beszélek neki. Ö . másként hallotta.

— Ismerik maguknál a televíziót? — kérdi. Nevetek és szótáram segítségével megmagyarázom, hogy nálunk még nyereg alatt puhítják a húst. Ezen ő is nevet, megérti a célzást. 1

A férje állítólag egy nagy vegyigysyr főmérnöke. Jól keres. Arról beszél, hogy otthon az egyetemen „kommunista” volt, de itt megváltozott a véleménye. Itt ez a jövedelmezőbb! Egyébként is látszik rajta, hogy legszívesebben a bárét is levetné, mert az még magyar. Undorodom tőle és biztatom barátomat, hogy menjünk már. Hazaérve alaposan lemosom magam, mert úgy érzem, mintha valami mccsok ragadt volna rám.

Párizs a fény városa. Fények és árnyak, emberek, üzletek, sorsok tarka keveréke. Gondolataim vilióznak, mint szobánk falán a reklámok viszfénye, s végig járják újra nagy csavargásaimat, idézik az élményeket Párizsról, az álmok városáról.

Szalontai György

(Vége.)

Párizs a fény vá rosa. Ezt a kifejezést gyakran olvashatja az ember Igaz, a fény árnyékokkal jár, s a vil lógó neonfények mellett mély árnyékok is találhatók. Mi, akik a párizsi élet felszínén jártunk, így láttuk a várost: műemlékek, hihetetlen forgalom, munka és szórakozás. És üzlet, üzlet mindenütt, mindenkor. Hatalmas reklámplakátok a gyönyörű gótikus katedrálisban, a 800 éves Notre Dame székesegyházban. A díszkivilágítást egv vendéglötulajdono: finanszírozza — megtekinthető né hány frank ellené ben a Szajna pari elkerített helyeiről A templomra szerelt hangszórók két zsoltár között reklámozzák a vendéglőt. Minden üzlet,

s pénzért minaen Kapna 10.

Az egyik nagy áruháziján találkoztunk egy volt hazánkfiával. Az idős úriember hosszasan agitált bennünket, hogy maradjunk Franciaországban. Megkérdezzük tőle, hogy talán nemrég disszidált? Kiderül, hogy még a háború előtt kivándorolt, s most elárusító az áruházban. Utolsó adunak kivágja, hogy még munkát is megpróbálna szerezni számunkra. Megnyugtatjuk, hogy éppen elég munkánk akad otthon. Nem tudjuk levakarni magunkról. Végül „berágunk”, s egy ízes magyar kifejezéssel küldjük... Ezt megérti és elkotródik.

Mozgólépcsőn megyünk fel az emeletre a divatcikkosztályra. Egyébként Párizsban — bármilyen furcsán hangzik is — nincsen divat. Mindenki másként öltözködik, egyéni alkatának, ízlésének és pénzének megfelelően, de változatosan. Divatbabákat talán csak a Quartier Latinban, a diáknegyedben látni. Nincs az a lakáskultusz sem, ami nálunk, önkéntes tolmácsként több családnál megfordultam. Bizony itt sincs szégyenkezni valónk. Sőt! A párizsiak nagy része penziókban, vagy bérházak piciny, elhanyagolt lakásaiban lakik — horribilis összegekért. Bútor alig, az is többnyire öreg, kiszolgált jószág. Nem csoda, ha jóformán csak aludni mennek haza. Étkezni is legtöbbnyire a mindenfelé megtalálható büfékbe járnak. Ezek mellett sok reprezentatív vendéglőnk elbújhatna. Modern berendezés, bőséges választék hideg és meleg ételekből, mérsékelt árak. Általában változatosan és bőségesen étkeznek (ők mindent megtudnak enni) és jól élnek a párizsiak. Már akinek munkája van. Mert az bizony nem mindig akad.