Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-18 / 90. szám

4. oldat 1964. április 18, szombat n i_n A P T Á R 1964. április 18, szombat. Névnap: Ilma. Napkelte: 4 óra 51 perc. Napnyugta: 18 óra 37 perc. n j — A miskei Űj Élet Termelőszövetkezetben minden gazda 15—20 százalék rátartással nevel fűszerpaprika­palántát, melyet 180 holdon ültetnek ki rö­videsen. A palánták szépen fejlődnek, már hat levelet hajtottak, s két hét múlva meg lehet kezdeni a kiül­tetésüket. Működés­hez kezdtek már a tsz öntözőgépei is, me­lyekkel a korai ká­posztát locsolják. — AZ AMATÖRFO­­TOSOK nemzetközi versenyén, amelyet Portugáliában rendez­tek meg, harmadik dí­jat nyert Tóth István­nak, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet dol­gozójának „Vén ci­gány” című portréja. A legjobb képekből összeállított kataló­gust a napokban kap­ta meg az amatőr fo­tóművész, amelyben képét úgy említik, mint az utóbbi év leg­szebb realista portré­alkotását. — Jól teljesíti hízó­­értékesítési tervét a felsőszentiváni Vörös Október Termelőszö­vetkezet. Az első ne­gyedévben 305 sertést adott át a felvásárló szerveknek. Á sertés­hizlalásban az első ne­gyedév folyamán a legjobb eredményt Weiszenberger elvtárs érte el, aki 4,8 kilo­gramm takarmányból állított elő 1 kilo­gramm sertéshúst. (Tudósítónktól.) — Két újabb para­dicsomfajta termeszté­sére tett javaslatot az Országos Fajtaminő­sítő Tanács. Mindkét hibridet a Duna—Ti­sza közi Mezőgazdasá­gi Kísérleti Intézetben nemesítették. Egyik a Kecskeméti konzerv, másik a Kecskeméti determinált-Sanmar­­zánó fajta. Termeszté­süket már az idén több nagyüzemi gaz­daságunkban megkez­dik. — Békenagygyűlést rendeztek pénteken es­te Alpáron, a mozihe­lyiségben. A nagygyű­lésen Pozsgai Imre, a Marxizmus—leniniz­­mus Esti Egyetemének igazgatója, a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának alelnöke mondott beszédet, majd filmvetítés kö­vetkezett. — A TELEVÍZIÓ­NÉZŐK klubestjét rendezik meg ma este hat órai kezdettel a Kiskunhalasi Gázon István Művelődési Házban. — Ügyesen haszno­sítják a tárolótér egy részét a MÉK kiskun­félegyházi kirendelt­ségén. A holtszezon­ban a terület „háztá­jiként” kapják a dol­gozók. Általában ku­koricával vetik be, s a termelés egyharmad része a kirendeltséget illeti. Ennek pénzbeli ellenértékét kulturális célokra szándékoznak fordítani. ,Nap nélküli tér* Ez a címe Jacques-Yves Cousteau kapitány új, víz alatt készült tudományos filmjének. A filmhez, mint Cousteau sajtókonferenciáján bejelentette, 75 kilomé­ternyi 35 milliméteres színes filmet használtak. A cí­met magyarázva Cousteau kijelentette: „Az ember­nek, ha meg akarja szokni a víz alatti élet felté­teleit, fel kell fedeznie ezt a világot, amelyben nincs egy szikrányi fény sem.” A film valószínűleg októ­berben kerül bemutatásra. Ha a szinkronizálás mun­kájával idejében elkészülnek, esetleg bemutatják a filmet a szeptemberi, velencei filmfesztiválon. 150 évvel ezelőtt, 1814 áprilisában született Ybl Miklós, az építészet világ­hírű mestere. Első mű­veit a romantika vonásai jellemzik. (Fóti templom.) Fő művei azok az épüle­tek, amelyek a mai Bu­dapest városképének fon­tos részei, általában új­­reneszánsz stílusban épül­tek. (Opera, Vámfiáz, a margitszigeti fürdő, a Vár egy része.) — Eddig több mint 45 ezer holdon vetet­ték el a tavasziakat megyénk termelőszö­vetkezeti gazdaságai­ban. Most minden erőt a kukorica veté­sére összpontosítanak. Naponta mintegy öt­hatezer holdon kerül földbe a fontos takar­mánynövény magja. — BÁCSALMÁSON IS egyre többen je­lentkeznek továbbtanu­lásra a dolgozók isko­lájából. A most végző nyolcadikosok közül eddig tízen kérték fel­vételüket gimnázium­ba, illetve techniku­mokba. — BÁCSALMÁS mindkét általános is­kolája rendelkezik már televíziós készü­lékkel — adja hírül a fiatalok helyi lapja, a Kukkantó, s beszámol arról is, hogy a tanu­lók rendszeresen meg­tekintik az iskolatele­vízió adásait. — NYUGAT-BER­­LINBEN nemrég elő­került Marlene Diet­­richnek, „a világ leg­csodálatosabb nagy­mamájának” születési anyakönyvi kivonata. Kiderült, hogy a „kék angyal” 1964. decem­ber 27-én tölti be 63. életévét. — Betonjárda épül Kerekegyházán. A köz­ségi tanács részben saját erőből, részben állami támogatással megkezdte a tartós gyalogjárdák építését. Egyelőre több százezer forintos költséggel a község főutcáján ké­szül a betonjárda, majd folyamatosan sor kerül a többi utcák járdásítására is. (Tu­dósítónktól.) — Temetésre uta­zott — kórházba ke­rült. Koncz János 32 éves budapesti lakos Kiskunfélegyházára utazott, temetésre. Kecskeméten a vonat­ajtóval becsukta az ujját, a fájdalomtól megszédült, hanyatt vágódott, aminek a következménye fejsé­rülés lett. A kiskun­félegyházi vasútállo­máson elsősegélyben részesítették, majd be­szállították a kór­házba. — Befejezték a sző­lőnyitást, s a metszés­nek mintegy 80 száza­lékát végezték el a Bajai Állami Gazda­ságban. Egymillió pecsenyekacsa A Kecskeméti Ba­romfiipari Vállalat te­lepére megérkezett az első pecsenyekacsa­szállítmány. A feldol­gozókban, ahol ezt kö­vetően folyamatos lesz a munka. 3800 pe­csenyekacsa került először feldolgozásra. Az idén összesen egy­millió pecsenyekacsa beérkezésére számíta­nak. Az első negyedévi felvásárlásról tanácskoztak Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi Vállalat kultúrtermében pénteken, ter­melési tanácskozást tartottak a vállalat központjának és megyei kirendeltségeinek dolgozói. Részt vett a megbeszélésen dr. Szeke­res H. Imre és Vörös Gyula, mindketten az Állatforgalmi Tröszt osztályvezetői. Bíró Imre igazgató ismertette az első negyedévi felvásárlás eredményeit, az év további fel­adatait, majd a megyei pártbi­zottság a mezőgazdaság fejlesz­téséről hozott határozatának az állattenyésztésre és a vágóállat­árutermelésre vonatkozó pont­jait. Hangoztatta, hogy a nagy­üzemi alapok lerakása az állat­­tenyésztésben is megtörtént, hi­szen megyénk tehénállományá­nak 36, sertésállományának fje­dig 46 százaléka van a mező­­gazdasági nagyüzemek tulajdo­nában. Az éves sertésfelvásárlási terv sikere érdekében a legfőbb fel­adatok egyike a tervnek meg­felelő mennyiségű szerződések mielőbbi megkötése. J. T. Egvre többen olvassák a pártkiadványokat A pártirodalom-terjesztésről tanácskoztak tegnap, április 17-én Kecskeméten és Kiskun­félegyházán a pártalapszerveze­­tek képviselői. Kiskunfélegyhá­zán délelőtt tartották az érte­kezletet és az egybegyűlteket Holló Béla, a járási-városi párt­­bizottság titkára tájékoztatta a pártirodalom-terjesztés elmúlt évi eredményeiről és az idei feladatokról. Az értekezleten felszólalt Bakáts István, a Kos­suth Könyvkiadó Vállalat ter­jesztési főosztályának vezetője és Kovács Béla, a Kossuth Könyvkiadó Vállalat megyei ki­­rendeltségének vezetője. Kecskeméten Sávolt Béla, a városi pártbizottság politikai munkatársa elemezte a pártiro­­dalom-terjesztő munkát. Meg­említette, hogy az elmúlt év­ben 180 ezer forint értékű po­litikai kiadványt vásároltak meg a pártalapszervezetekben, ami 30 ezer forinttal több az előző évinél. Az idén 200 ezer forint értékű politikai irodal­mat kívánnak terjeszteni a ter­vek szerint. NT. J. A megyei tanács vb elnöke fogadta a református egyházmegye esperesét Dr. Varga Jenő, a megyei ta­nács vb elnöke csütörtökön délelőtt hivatalában fogadta dr. Balogh László kecskeméti lelkipásztort, a református egy­házmegye esperesét. A fogadá­son részt vett Madarász László vb elnökhelyettes és Szakács Gyula megyei egyházügyi fő­előadó is. A szívélyes hangú beszélge­tés során a megye gazdasági, politikai helyzetéről, a refor­mátus lelkipásztorok segítő­készségéről, aktuális egyházpo­litikai kérdésekről folyt eszme­csere. Póruljárt „jótevők“ A japán közoktatásügyi minisztérium kellemetlen helyzetbe került. Az 1963-as pénzügyi évben — a kor­mányprogramnak megfelelően — 85 ezer tonna tejport kaptak az Egyesült Államoktól japán iskolásgyerekek részére. A japán iskolások azonban nem voltak haj­landók meginni a tejporból készült fölözött tejet, ami­vel az amerikaiak sertéseket etetnek. Ennek következ­tében 24 ezer tonna importált és fel nem használt, 1 milliárd jen értékű, tejpor megromlott a rak­tárakban. Hz új utas A Villanymalomba indultam a 7-es autóbusszal a városi tanács elöl. Már induláskor tele volt a busz, de azért minden megállónál megállt, és mi egyre in­kább összepréselődtünk. Az utasok dicséretes néma­sággal tűrték a lökdösődést. A kalauznő pedig hiva­tása magaslatán állva, szorgalmazta a jegyváltást és hangoztatta egy-egy megállónál: „...igyekezzünk a kocsi belsejébe, engedjük felszállni az utasokat! . . Már csak egy megálló volt hátra, s mivel ott is várt egy felszálló, megállt a busz, felvettük öt is. Megér­tőén még összébb húzódtunk, s közben az alábbi párbeszéd hangzott el az új felszálló és a kalauznő között. Uj utas: Ha ilyen telve vannak, miért vesznek fel még utast? Kalauz: Gondoltuk, fontos dolga van az úrnak, azért akart felszállni. Üj utas: Egyáltalán nem volt fontos dolgom, csak nem akartam gyalog menni. Dehát, hogy szabad lyen zsúfolt buszra még utast felvenni? Kalauz: Mit szólt volna, ha elmegyünk Ön mellett a megállónál és nem állunk meg? Üj utas: Most nem az a lényeg, hogy én mit szól­am volna, hanem az, hogy itt egymást tapossuk. A szokatlan zsörtölödés még biztosan eltartott vol­na egy ideig, de megérkeztünk a végállomáshoz. Mi pedig, akik hallottuk ezt a párbeszédet, nagyon sajnáltuk a kis kalauznőt, hogy meg kellett őriznie űggadtságát és a kedves új utasnak nem mondhatott valami nagyon barátságtalan dolgot. Én mindenesetre nehezen álltam volna meg! Mezei István — Az idén újabb háromezerrel növelik az anyajuhállományt a dunavecsei járás ju­­hászataiban. Ezzel ösz­­szesen mintegy 60 000- re növekszik a járás birkaállománya. Az idei szaporulatból ki­válogatják a tovább­­tenyésztésre alkalmas egyedeket. — Az elmúlt tél rendkívül sok kárt tett a halállományban. Ezért megyénk több halgazdaságában elha­tározták, hogy korsze­rű telelőkkel látják el a vizeket. így a többi között Tiszakécskén, Baján. Szeremlén, Szakmáron építenek telelőket a haltenyész­téssel foglalkozó gaz­daságok. — A SZÓLISTÁK, szavalok, zenekarok színvonalverseny ét holnap délelőtt rende­zik meg a kiskunmaj­­sai művelődési otthon­ban, a járási kulturá­lis szemle keretében. H lottó e heti nyerőszámai: 13, 43, 49, 59, 61 — BOZSÓ JANOS kecskeméti festőmű­vész bemutatójáról rendeznek vitát ápri­lis 20-án, hétfőn este 7 órai kezdettel a kecskeméti művész­klubban. Vitavezető: dr. Fű lop Zoltán. IfiŐ/ÁRÁ5 A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: április 16-án a középhőmérséklet 11,5 (az ötvenéves átlag 11,6), a legmagasabb nappali hőmérséklet 17,7 Celsius­­fok, a napsütéses órák száma 12,7 óra. Április 17-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 7,2, a 14 órakor mért hőmér­séklet 18,1, a legalacso­nyabb hőmérséklet 4,1 fok, csapadék nem volt. Várható időjárás szombaton estig: ki­sebb felhőátvonulások, ma eső nélkül, holnap néhány helyen kevés esővel, mérsékelt, időn­ként élénkebb délke­leti-déli szél. A hő­mérséklet alakulásá­ban lényeges változás nem l5sz. Várható leg­magasabb nappali hő­mérséklet 18—22 fok között. Nagyobb műssaki ellenőrzést a mezőgazdasági üzemek járművein Termelőszövetkezetekben, ál­lami gazdaságokban igen sok vontatót, pótkocsit használnak. A kitavaszodással együtt egyre sűrűbben közlekednek ezek a járművek a közutakon. A meg­állapítások szerint a tsz-ek, de az állami gazdaságok járművei sem rendelkeznek a biztonságos közlekedéshez szükséges felsze­relésekkel. ezért balesetek oko­zóivá válhatnak. A tapasztala­tok a motorkerékpárosok vonat­kozásában sem kedvezőbbek. A járművek vezetői közül sokan ittasan vezetnek, s a KRESZ előírásainak megszegésével sú­lyos, halálos balesetet okoznak. Balesetet okozott a biztosítólánc hiánya Katymár belterületén a Kos­suth utcában vezette a Bácsal­mási Állami Gazdaság tulajdo­nát képező VA 09—49. rendszá­mú vontatót Bíró Mihály katy­­mári lakos. A vontatóhoz egy levizsgázatlan pótkocsit kapcsol­tak, amelynek nem volt üzem­képes á féke, s még biztosító­­lánccal sem rögzítették' a von­tatóhoz. Ennek következtében a pótkocsi menetközben lekapcso­lódott, s a jobb oldali árokba borult. Szerencsére nem nagy sebességgel haladtak, de így is a pótkocsin utazó Krem József súlyos, Besir János. Szekeres József és Kozák József köny­nyebb sérülést szenvedett. Hasonló jellegű baleset tör­tént Tajó község közelében. A bodoglári Szabadság Tsz UTOS 45. típusú erőgépével egy le­vizsgázatlan pótkocsit vontatott Sári András traktorvezető. A vonórúd szege elszakadt, a pót­kocsi levált a vontatótól és a jobb oldali 3 és fél méter mély árokba borult. A pótkocsin ülő Paprika Benő és Rácz Lajos könnyebb sérülést szenvedett. Ezen a járművön is hiányoztak a biztosítóláncok, az oldalfal­­magasítók és a fékberendezés. Mindkét vontatóvezető ellen büntetőeljárás indult. Ittas, fegyelmezetlen motorosok Baján a Szegedi úton moto­rozott Sthi János bajai lakos. Az általa vezetett motorkerék­párral féktávolságon belül, irányjelzés nélkül balra kanya­rodott. Ekkor érkezett oda Né­meth Tibor, a KN 55—98. rend­számú motorkerékpárjával. Az úttest jobb oldalán a két mo­torkerékpár összeütközött, mely­nek következtében Sthl János súlyos sérülést szenvedett. A balesetért Sthl Jánost terheli a felelősség. A Csávoly és Baja között ve­zető útvonalon ittas állapotban közlekedett az ED 49—24. rend­számú motorkerékpárral Simla­­csek István bajai lakos. Az el­fogyasztott ital hatása következ­tében nekiütközött a vele szem­be érkező, az ÁFOR tulajdonát képező VA 46—35. rendszámú nyerges vontatónak. Simlacsek István az ütközés következtében életveszélyes sérülést szenvedett, majd a kórházba szállítás után meghalt. Szabálytalanul előzött a Sze­­remle és a Baja között vezető útvonalon Baranyai József, KV 54—14. rendszámú motorkerék­párral. A szabálytalan előzés balesettel végződött, ugyanis a Baranyai által vezetett motor­­kerékpár összeütközött a Bajai Állami Gazdaság vontatójával. Baranyai József súlyos sérülést szenvedett. G. G.

Next

/
Thumbnails
Contents