Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-16 / 88. szám
1964. április 16, csütörtök S. oldal Teazent, amit kell! Interjú egy elfoglalt emberrel Miért fontos a nyelvtanulás? Tessék csak figyelni: Igazgatóhelyettes, a községi nötanács titkára, és a népi ellenőrzési bizottság tagja, a járási pártbizottság aktívája (igaz, hogy — amint mondja — csak alkalomszerűen, ha szükség van rá), esti egyetemre jár, s mindezek után megyei tanácstag is, tagja a megyei művelődési állandó bizottságnak. Meilinger Gyujáné a fülöpszállási általános iskolában tanít. Hogyan végezhet el ennyi mindent? — Nem szoktam rajta töprengeni. Arra már nem jut idő. Teszem, amit kell. Az állandó bizottság elnöke nagyon dicsérte. — Ó, Nagy Sándor bácsi úgy tud szervezni, hogy mellette lehetetlen nem dolgozni. Mi Volt a legutóbbi megbízatása? — A napközi otthonok vizsgálatát bízták rám. Kiválasztottam hármat — a soltvadkertit, a csengődit és az itthonit, a fülöpszállásit, ezekről készíttettem jelentést. Mit tapasztalt? — Sokoldalú vizsgálat volt, hosszú a jelentés is. Egyszerre örül az ember, meg sajnálkozik. Sajnos, egyik helyen sincs pénz új napközire, s még bővíteni se lehet a mostanit, nincs hely, körül vannak építve. Másrészt viszont a nevelők nagyon jól, alaposan és szeretettel látják el a munkájukat. Kivált itt Fülöpszálláson — s most nehogy azt higgye, hogy „hazabeszélek”. Legjobban az tetszik, hogy a gyerekeket munkára nevelik, s egyúttal a „mienk”, a közös tulajdon megbecsülésére. Látni kellene milyen szívesen, örömmel tartják rendben az udvart, vigyázzák a tisztaságot, a rendet. A nagyobbak még játékokat is készítenek maguknak meg a kicsiknek Persze azért a felszerelést is mindenütt bővíteni, újítani kel lene. A jelentésem is leszögezi: Sok pénz kellene, és véleményem szerint eljutottunk már KÉPREGÉNYVÁLTOZAT: KOVÁCS SÁNDOR odáig, hogy erre többet áldozhassunk. S a többi feladatnak, tisztségnek hogyan tud megfelelni? — Nem szeretnék abban a pózban tetszelegni, hogy boldog örömmel vállalok mindent. Sokszor csak azért vállalom, mert más nincs rá, s valakinek csak el kell végeznie. Például? — Az év elejéig magyar—történelem szakfelügyelő voltam, de családi okokból lemondtam. Akkor választották meg a községi nőtanács elnökévé Horváth Ferencnét. A férje tsz-tag, ő maga háztartásbeli. Azt mondta, jó, vállalja, de a titkár legyen pedagógus, aki segíteni tud, neki nincs különösebb gyakorlata effélében, fgy lettem a nőtanács titkára. Az is megint csak természetes, hogy segítek a helybeli kultúra dolgaiban. Egyrészt, mert a megyei állandó bizottság tagja vagyok, másrészt szeretem is. A községi tanács vb üléseire is bejárok, hiszen amit a megyei taná"süléseken hallok, azt el kell mondanom itthon, amit meg itthon tapasztalok, arról ott beszámolok. Április 15-én, szerdán a kecskeméti művészklubban tartották meg az általános iskolások orosz tanulmányi versenyének megyei döntőjét. A járási és városi válogató versenyek után harminckilencen kerültek a megyei döntőbe. A verseny végig igen magas színvonalon folyt, szinte egyforma tudású gyerekek versenyeztek a helyezése-Az előbb a családi okokat említette. Megkérdezhetem, miről volt szó? — Ö, semmi baj nem történt, csakhát a tanulmányi felügyelő sokat utazik, nekem pedig két kisgyerekem van. A lányom óvodás, a fiam elsős. Szerettem volna többet velük lenni. A férje? — Együtt dolgozunk, ö az iskolánk adminisztrátora. És elmondja, hogy náluk 40—50 gyereknek van operabérlete, feljárnak évente hatszor, nyolcszor operába Budapestre, vonattal. Sietve hozzáteszi, hogy neki ehhez semmi köze, Alexy Dezsőné érdeme, aki nemcsak szervezi az egészet, meg elkíséri a gyerekeket, hanem már előre fel is készíti itthon a bérleteseket az előadásra. — Már három éve megy így — most mosolyog. — Nem „morzsolódtak” ám le! Dehogy! Az ember szinte szédül bele. Falusi gyerekek rendszeres operalátogatók! Pedig még húsz év se telt el a felszabadulás óta! Mester László kért. Az első négy helyezett oklevelet és könyvjutalmat, a további hat pedig könyvjutalmat kapott. A pontszámúkban elérhető maximum 25 volt. Az első négy helyezett: 1. Horváth Gábor (Solt) 24,56 pont, 2. Simity Miklós (Gara) 24,53 pont, 3. Nagy T. Erzsébet (Kalocsa) 24,23 pont, 4. Balta Erzsébet (Bácsborsod) 24,16 ponttal. A ROYAL Szálló halijában, a stradfordi Shakespeare Színház egyik tagja ezekkel a szavakkal zárta le, egyébként igen kedvező magyarországi élményeit: „Érdekes, milyen kevesen beszélnek itt angolul.” Az észrevétel helytálló és mindjárt hozzátehetnénk, hogy — a német kivételével — más nyelvek statisztikája még ennél is szomorúbb. Igaz, nincs pontos felmérés arról, hogy az országban, vagy akár Bács-Kiskun megyében hányán beszélnek — és ami a legfontosabb — tanulnak idegen nyelveket, de a többnyire lehangoló tapasztalatok bizonysága szerint: nem fest valami rózsásan nálunk a nyelvtanulás helyzete. A középiskolákban kötelező ugyan a nyelvtanulás, de az érettségizettek legnagyobb része pár éven belül elfelejti a tanultakat. Tehernek érzi, feleslegesnek tartja, vagy egyszerűen azzal az indokkal — „nekem nincs nyelvérzékem” — elveti magától a továbbtanulás gondolatát. Igazuk van? Természetesen nincs. Okos időbeosztással a nyelvtanulás nem teher, sőt egy lelkes kis közösségben kimondottan élvezet. Felesleges? Most, amikor ezrével áradnak turistáink a világ legkülönbözőbb tájaira, ahol sem rájuk, sem az országra nem vet valami jó fényt, hogy kézzel-lábbal igyekeznek megértetni magukat szavak helyett. A gazdag választékban érkező külföldi szakirodalom tanulmányozása szintén nyelvtanulásra ösztönöz, s a nyelvtudás az általános műveltséghez is szorosan hozzátartozik. Még a nyelvérzék hiánya sem jelenthet akadályt. Alaptalan kifogás csupán, hiszen szorgalommal. kitartó munkával minden — a nyelvtudás is — elsajátítható. Mi tehát az oka, hogy olyan kevesen tanulnak nyelveket? Elsősorban az, hogy népszerűsítésére, megkedveltetésére eddig kevés gondot fordítottak művelődési szerveink. A művelődési házak indítottak ugyan nyelvtanfolyamokat, de ezzel aztán ténykedésük ki is merült. Széles körű felvilágosító és szervező munkáról jóformán soha sem beszélhetünk. Sokan úgy vélik, elég kifüggeszteni a tanfolyamot meghirdető plakátokat, akit érdekel, az úgy is jelentkezik, akit nem, azt meggyőzni hiábavaló fáradozás. LEGYŐZNI az emberek idegenkedését, felkelteni érdeklődésüket — komoly feladat, amelynek a jövőben több figyelmet szentelhetne a népművelés és a TIT. Mert örvendetes, hogy Kecskeméten 240-en iratkoztak be a TIT-ben rendezett nyelvtanfolyamokra, de ha a lakosság számát nézzük, a város megyeszékhelyi jellegét — akkor ez a létszám nagyon kevés. Ráadásul 11 csoportból 7 kezdő, mert az alapfok elvégzése után a legtöbb hallgató nem megy tovább. A tanfolyamra járók nagy többsége nem számol azzal, hogy mit vállal és vagy évközben lemorzsolódik — megijedve az első nehézségtől — vagy úgy gondolja, egy év alatt éppen eleget tanul. Érdemes megnézni, hogy mely nyelvek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Mint évek óta mindig, most is a német vezet. A három kezdő, három középhaladó és egy haladó német nyelvcsoport hallgatóinak száma túllépi a 160-at. Angolul mindössze 50-en, olaszul 14-en és franciául 11-en tanulnak Kecskeméten. Még akkor is, ha ehhez hozzáadjuk az MSZBT orosznyelvű tanfolyamait, a magántanároknál tanulók számát — az eredménynyel egyáltalán nem büszkélkedhetünk. HOGYAN lehetne ezen segíteni? Először is korszerűbb, közérthetőbb tankönyvekkel. Üj, főleg a beszédkészség fejlesztését szorgalmazó, modern módszerekkel. Az anyagi lehetőségektől függően megyénkben is megpróbálkozhatnának az audio-vizuális módszerekkel, vagyis a tanulást megkönnyítő vetítés és magnetofon használatával. A korszerű, új módszerek bátor alkalmazása kettős célt szolgál. Az elfoglalt felnőttekkel aránylag rövid idő alatt megismertetni a nyelvet, bonyolult és kedvetszegő szabályok „magoltatása” helyett a gyakorlati alkalmazásra helyezi a hangsúlyt — beszélni tanít. Gondosabb szervezésre van tehát szükség, és a nyelvtanítás új formáira. Ezek az alapfeltételei annak, hogy mind többen jöjjenek rá — a világnyelvek ismerete fontos. Nyelveket tanulni jó és — érdemes... Vadas Zsuzsa Tavasz van... Varázslat történt. Nemrég még tél volt, szürke hófelhőkbe temetkezett az ég, ám egy reggel, nagy hirtelen nevető kéken borult az utcák fölé. Sarkig tárultak az ablakok és a város megtelt fénnyel, sétálókkal, virággal, a szerelmesek puha mosolyával. Tavasz van végre, a házakból kiviharzó számtalan Teli Vilmosnak álcázott gyerek a nagynevű elődöt megszégyenítő ügyességgel nyilazza ki az ablakokat. Mi lesz itt, ha késdobálva, kardcsaitogtatva megjelennek a mindenre elszánt Tenkes kapitányok is? Sebaj, tavasz van, még az sem számít, hogy kora hajnalban ismét a motorok bömbölő kórusára ébredünk, hogy a kirakatokból eltűntek a nyári holmik és átadták helyüket a téli hiánycikkeknek és a nőknek a zöld levélruhába bújt fákról éppen az jut eszükbe, hogy nekik is sürgősen új ruhát kell ölteniük. Szóval hiába bocsátkoztak zord jóslatokba a meteorológusok. Mégiscsak beköszöntött a tavasz. Kabátgombolgató meleggel, kacér verőfénnyel, hóvirággal és fűszeres illatokkal. Frissen kopognak a tű sarkú cipők, és sétálók raja lepi el a parkokat. Tip... top ... csoszogás hallatszik és a sétányon feltűnik egy feketébe öltözött, óvatosan lépegető nénike. Nézi a padokat —» ejnye, még nincs rajtuk ü\öke, no de mit tesz az? Kényelmesen, vigyázva leereszkedik a beton karfára. Ismét lépések hangzanak. Bajuszos bácsi jön, régi ismerős. Itt szoktak üldögélni, évek óta ezen a pádon. Köszöntik egymást, a bácsi a másik karfára ül. — Hát ezt is megértük — pödörinti meg kackiás bajuszát a bácsi. — Meg — bólint fekete kendőbe burkolt ősz fejével a nénike és sóhajtva hozzáteszi — pedig már azt hittem sose ér véget a tél. Hallgatnak. Látszik összeszoktak. így is megértik egymást, hang nélkül. Olvasnak a ki nem mondott gondolatokban is. A néni szemébe könnyeket csal az erős sugárzás, vagy talán valami más? ' — Nehéz így. Egyedül. — Suttogja inkább csak maga elé. — A gyerekek, tudja, szétszóródtak. Ki erre, ki arra. Gondolnak rám, ellátnak mindennel, de azért a ház, az élet üres nélkülük. Jaj, most jut eszembe, még a postára is be kell mennem. Az adó miatt, plkísérem — áll ^ fel a bácsi is. A nénike pirosra vált arccal tekint a kései gavallérra. Riadt lett egyszerre és tanácstalan. Csak nézi a másik öreget, most veszi észre milyen magányos szegény és gyámoltalan. Elmosolyodik. Melegen, bátorítóan, jólesően. És lassan egymáshoz igazítva lépteiket, elindulnak a tavaszi fényben mártózó város felé,.. —s —a Oroszból a legkiválóbbak «I VULCAN! ALUXUSGŐZÖS KIFUT A KIKÖ70- ből fedélzetén az olajkutatói igazolványnyál rendelkező kölvökkel és az álom kór SPECIALISTAKÉNT UTAZÓ ROZSDÁSSAL. A HARMADIK OSZTÁLYON UTAZIK FŐORVOS OR ÉS BUNKÓ VULCAWi^ HAT AKKOR MUNKÁRA FEL. (/MIM f ROZSDdS MEGEGYSZER MEGPOFOZ 24 AZ ANYAGIAS NAGY FŐNÖKÖT, S EZZEL MEG IS ALAKUL A RÉSZ-' VÉNYTARSASAG. ÍRÁSBA FOGLALJÁK jO MEGEGYEZÉST. <0 RÉSZVÉNYTARSASAG ELNÖKE NjOGY FŐNÖK LESZ. AZ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ PISZKOS FRED. MÍG AZ ÜGYINTÉZŐ TITKÁR ROZSDÁS LESZ. ALAPÍTÓ TAGOM TO VÁRBA’ FŐORVOS UR ÉS BUNKÓ. ALKALMAZÓIT • KÖLYÖK. A PÉNZTÁROSI TEENOŐKBr Piszkos fred vállalva, IDEIGLENESEN EZEN A HAJON UTAZIK EARL OF SUOESSEK HERCEG, ANGOL G VÁRNI A TÜG VI MINISZTER, A KÍSÉRETÉBEN LEVŐ BRADFORD VEZÉRKARI SZÁZADOS.
