Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-12 / 60. szám
1964. március 12, csütörtök 3. oldal Gondot okoz a szakképzetlen nők elhelyezése Férfi munkásokban hiány mutatkozik A kiakunhalaai járda munkaügyi hely sete Miért mellőzték? Gazdasági fejlődésünk üteme a következő években egyre inkább attól függ, milyen mértékben emeljük a munka termelékenységét, és hogyan tudjuk leggazdagságosabban elosztani a rendelkezésre álló munkaerőt. Ezért kerültek előtérbe napjainkban a munkaerő-gazdálkodás sokrétű gondjai, amelyeknek megoldása megyénként, járásinként, sőt, nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy városonként, községenként is más-más intézkedéseket igényel. Cikkünkben a kiskunhalasi járás munkaügyi helyzetével foglalkozunk. Előrebocsátva, hogy az illékesekkel folytatott személyes beszélgetések, illetve a rendelkezésünkre bocsátott kimutatások segítségével csak nagyvonalakban ismerkedhettünk meg a járás gondjaival. így csupán néhány gondolatot vethetünk fel, segítségül egy átfogó intézkedési terv kidolgozásához. Az elmúlt évben férfi munkaerőben hiány mutatkozott a kiskunhalasi járásban. Különösen a kőműves, lakatos, hegesztő és mezőgazdasági gépszerelő szakmában. Sok üzem keresett segédmunkásokat is. Ugyanakkor a járás két legnagyobb községéből — Mélykútról és Jánoshalmáról — 539 férfi, közöttük 142 szakmunkás vállalt munkát a megye határain túl. Főképpen Budapesten és Dunaújvárosban. A felmérések azt mutatják, hogy a más megyében dolgozók száma az évek során állandóan emelkedett. Akik próbálták már. azok tudják, hogy a ' naponkénti, vagy hét végi utazások milyen fá- rasztóak a zsúfolt munkásvonatokon. A férj, apa távolléte sok esetben a család széthullásához is vezet. A megyén kívül dolgozók számára is jobb lenne tehát, ha lakóhelyük közelében helyezkednének el. Ezzel természetesen enyhítenék a járásban mutatkozó munkaerőhiányt is. Célszerű tehát szakmánként számba venni az „ingázókat” és képzettségüknek megfelelő munkát biztosítani számukra. Amíg férfi munkaerőben hiány mutatkozik jelenleg közel kétezer nő vár alkalmas munkahelyre a járásban. Közülük mindössze 40—50-re tehető a családfenntartók száma, de többségük anyagi helyzete indokolja az elhelyezkedést. Számukra tehát az évente egy-két hónapra tehető idénymunka nem jelent megoldást. Tojás- és baromfiszezonban a járási székhelyen, illetve közvetlenül környéken lakók közül 300—350-en találnak munkát a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál. A dohánybeváltó telepére 20—30 nőt vesznek fel nyár végén két-három hónapos szerződéssel. — Megemlíthetjük még a MÉK felvásárló helyeit, ahol — gyümölcsérés idején — néhány hétre nőket alkalmaznak pakoló, csomagoló munkára. A távolabbi községekben lakó nők helyzete még rosszabb, meat számukra idénymunka-lehetőség is alig akad. A férfiaknál munkaerőhiány, a nőknél felesleg. Mivel magyarázható ez az ellentmondás? Elsősorban azzal, hogy a nők 99 százaléka szakképzetlen, ezért csak segédmunkásként alkalmazható olyan munkakörben, amely nem jelent különösebb fizikai, igénybevételt. Meg kell mondanunk azt is. hogy számos ipari üzemben — a vezetők helytelen szemléletéből fakadóan — nem szívesen alkalmaznak nőket akkor sem, ha erre volna lehetőség. Arra hivatkoznak, hogy sok baj van velük, szülnek, betegeskednek, nem lehet teljes értékű munkásként kezelni őket. Ez az álláspont megalapozatlan, helytelen előítéletekből táplálkozik. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nők a mezőgazdaság területén nem szívesen helyezkednek el. Ez a családanyáknál a jelenlegi adottságok mellett részben indokolt i^. A közös gazdaságokban munkát vállalóknak — még akkor is. ha megfelelő közlekedési eszközt biztosítanak számukra — kora hajnalban el kell indulniuk otthonról. Ilyenkor még nem lehet elvinni a gyereket a bölcsődébe sem. Ráadásul a mezőgazdaságban a munkaidő meghaladja a napi nyolc órát, és ez a háztartást vezető, gyerekeket gondozó anyák számára igen nagy megterhelést jelent. Hogyan lehet segíteni? A válasz nem könnyű, hiszen olyan intézkedés elképzelhetetlen —, amely máról holnapra megoldja a gondot. De az is helytelen lenne, ha a nehézségektől megriadva, a járásban tétlenül szemlélnék a jelenlegi állapotot, valamiféle felülről jövő kezdeményezésre várva. A kiskunhalasi járás adottságai folytán mezőgazdasági jellegű. Itt különösen fontos tehát, hogy a női munkaerő-felesleg nagy része az állami és közös gazdaságokban szívódjon fel. Mielőbb le kell tehát győzni a mezőgazdasági munkával szemben tapasztalható idegenkedést, és ez csak úgy érhető el. ha megfelelő munkafeltételeket biztosítanak a gazdaságok a munkavállalók számára. Sokat segíthet, ha a munkakezdés, illetve befejezés idejét az ipari* üzemekhez hasonlóin szabályozzák. Egy rendelkezés lehetővé teszi azt is, hogy a termelőszövetkezetek tiszta jövedelmük 3 százalékát szociális, kulturális célokra használják fel. Ebből az összegből — némi se- gít^ggél — termelőszövetkezeti bölcsődék, napközis óvodák születhetnének. Ugyanakkor a társadalmi ösz- szefogásra, a szülők áldozatvállalására építve módot lehet találni a meglevő napközi otthonok bővítésére is. Ezen a téren már született követésre méltó kezdeményezés. A járási pártbizottság és a tanács, segítségül híva a lakosságot, megszervezte a felsővárosi óvoda bővítését. Az ipari üzemekben számba kellene Venni, hogy — a férfi munkások átcsoportosításával — tnilyen munkakörök szabadíthatok fel a nők számára. Segítséget nyújtva számukra abban is, hogy szakmát tanuljanak. Járható útnak látszik a járás területén működő kisipari termelőszövetkezetek fejlesztése, új részlegek létesítése és — ahol erre mód van — szélesebb körű bedolgozó hálózat szervezése. Célszerű lenne megvizsgálni azt is, milyen területeken lehet bevezetni a részfoglalkoztatást. A kereskedelemben például — csúcsforgalom idején — négyórás műszakban családos asz- szonyok is foglalkoztathatók. Békés Dezső Mindkét részről hasznos és kedvező szerződést kötött a kecskeméti Béke Termelőszövetkezet és a megyeszékhelyi II. számú Helyőrségi kórház. A megállapodás értelmében a termelőszövetkezet rendszeresen szállít üvegházaiból primőr zöldség- és főzelékféléket a kórház betegei részére, míg a helyőrségi kórház orvosai időnként szakrendeléseket tartanak a nemrég elkészült tsz-egész- ségházban. Heves János, községünk lakója, tavaly meghalt, s harmincnégy éves felesége négy apró gyermekével maradt özvegyen. A nem valami erős fizikumú asszony szeretett volna itt helyben a Baromfiipari Mezőgazdasági Vállalat dusnoki víziszárnyas-telepén a keltetőben dolgozni, s evégett felkereste Heck László elvtár sat, a telep vezetőjét. Ö azonban nem tudott dönteni az özvegy felvétele ügyében, mivel ez nem az ő közvetlen feladata, s Ilevesnét Patyi Jánoshoz, a keltetés vezetőjéhez utasította. Patyi elvtárs amolyan „gyenge” ígéretet tett, hogy ha lesz rá lehetőség, alkalmazni fogja. Jómagam is felkerestem a két vezetőt, s tanácselnöki kötelességemnek eleget téve, szintén kértem, hogy szociális helyzetére való tekintettel vegyék fel Heves Jánosnét. Mind a ketten megígérték, hogy március 2-től dolgozhat a keltetőben. Ennek ellenére nem alkalmazták, s amikor emiatt közAntallapos... A borotai határnak ez a szürkület mélyében elvesző, messzire húzódó része meghazudtolja ősi nevét. Giz-gazzal benőtt, gidres-gödrös mélyedések közül felszökő homokdombok; van, amelyik 3— 10 méter magasra is „megnőtt”. Muity Sándor, a mélykúti Alkotmány Tsz elnöke (a borotai határba jöttek telepíteni) az országút két oldalára mutat. Bal felé: „Ez a múlt. Ilyen volt évtizedekig a határ.” Majd jobbra: „A formálódó jövő.” Ég felé skálázó torkú mam- mutgépek szétszórtan dolgozó harci csapata egyengeti a talajt. Nemcsak a sálat cibáló al- konyi orkántól, de valami más, még nála is nagyobb erőtől elszorult torokkal érzi az ember: hatalmas feladathoz fogtak itt hozzá. Szinte hegymászóként kapaszkodva küzdjük fel magunkat az egyik dombra, a bokáig süppedő fagyos homokban, mire a panoráma elénk tárul. Huszonöt Sz— 100-ashoz kapcsolt földnyeső- szkréper marja-harapja az évtizedek óta parlag, mostoha dombvonulatok hátát. A mélykúti Alkotmány Tsz tavaszi félezer holdas telepítését megelőző talajegyengetés dandárjának vagyunk szemtanúi. — Most várjuk a talajjavító vállalattól újabb nyolc gép érkezését — mondja az elnök. — S ha végzünk a munkával, a csávolyi Egyesülés Tsz területén fellelt igen nagy szervesanyagbenjártam Heck elvtársnál, ő Patyi elvtársra hivatkozott, mondván, hogy az utóbbinak nem áll módjában eleget tenni korábban tett együttes ígéretüknek. (Egyébként egy másik személyt alkalmaztak He- vesné helyett.) A két vezető eljárása mellett nem lehet elmenni szó nélkül. S kérdem: a telep vezetőjének miért nincs beleszólása abba, hogy kit alkalmazzanak a telepen? Miért a beosztottja. az egyik részleg vezetője dönt ebben? Ha mind a ketten ígéretet tettek, miért vonták azt vissza? S egyáltalán: vezető beosztásban lehet-e az adott szót meghazudtolni? Legfőképpen pedig: miért nem tekintették a négy apró gyermekét eltartó özvegyasz- szony szociális helyzetét, amikor mellőzték?! E kérdések választ kívánnak —, a leghelyesebb válasz azonban nyilván az lenne, ha adnának munkaalkalmat Heves Jánosnénak. Kozó József. a dusnoki tanács vb-elnöke tartalmú lápföldből holdanként mintegy félezer mázsát a talajba juttatunk. Csattogva, csörömpölve, szédítő szögben tapadva a talajhoz, „tvisztelnek” az erőgépek. Azért használom ezt a furcsán hangzó hasonlatot, mert a dombtetőre érve, nemegyszer felágoskodva, derékszögű fordulatot tesznek. — Mikor hozzákezdtünk a munkához — mondja Kerékgyártó Miklós, a hajdudorogi születésű ifjú traktoros —, a borotaiak kinevettek bennünket: itt ugyan semmi sem lesz. Mi most síkságot csinálunk a buckákból, hogy azután a „Szaharából” valóban termőföld legyen: Ez már a szövetkezeti gazdák dolga. Az Sz—100-as kezelőjét munkájuk felől faggatom. — Nem gyerekjáték ez. Átlagosan öt-hat méteres, de sokhelyütt tíz méteres a szintkülönbség, amit ki kell egyengetnünk. A meredek buckákról sokszor alig tud lejönni a gép. A vezető képességein múlik, hogy a het- ven-hetvenöt fokos lejtőkön is ura maradjon. Tíz órás műszakban egyenként mintegy 240 köbméter homokot mozgatnak meg. Az Sz— 100-as brigád tagjai tíz napot dolgoznak egyfolytában, majd négy nap pihenő következik. — Szerencsére nem volt nagyon szeles az időjárás — folytatja Kerékgyártó —, mert szélben egy-kettőre kihűl a „bode- gánk”. (A vezető fülkét becézi így.) Szeretek a géppel bánni — néz a körülötte bőgő monstrumokra, miközben elpöccenti a cigarettacsutkát. — S annál nagyobb kedvvel dolgozom, minél alaposabb, szebb munkát kívánnak tőlünk. ,:.A közöttünk tréfásan sokat emlegetett „Ismerd meg hazádat” mozgalomból jól kivettem a részem. Ügy megismertem a hazát, mint a tenyeremet. Eleinte talán a kalandvágy fűtött. De ahogyan férfivá érek, egyre inkább a munka nagyszerűsége, a természeti akadályok legyőzésének tudata nyűgöz le. Ma még itt túrjuk ezt az istenadta, szamárkenyeret sem termő homokvilágot S néhány esztendő múlva, ha erre vetődünk, ros kadozó szőlőtáblák, vagy gazda ? búza- és kukoricaföldek né nek az emberre, mintha azt mondanák: Te is egy vagy az közül, akik bennünket ide plá táltak. Ez a szép, talán a legszebb abban, amit csinálunk. S felül gépére, legyőzni szél rohamait és az Sz— 100-asi megtáncoltató hepe-hupákat. . Jóba Tibor FALS MUZSIKA Rohan a vonat. A modem kocsi kellemes rin- gását az ismert zakatoló strófa kíséri — „Kefekötő, kefekötő, kefekö- iő”. Ám itt belül hallva olyan ez a ritmikus szöveg, mintha az ember •sukoft szájjal ismételgetné. Csakhogy így ez esz belőle: „Kft, kft, ft.” Hétfő reggel van. Minden hely foglalt, itt-ott ólnak is. A pihenőnap ' 'vadalmai kiütköznek álmos pillantásokon, nyugtató ilyen álla- otban ez az ütemes lárma: „Köfökötő. köfökö- tő, köfökötő.” Olyan ernyedten rázódnák erre az emberek, mint amilyen öntudatlanul rezegnek például a rostán a magvak. Disszonáns ezzel a frissítő, rázó monoton- sággal a szakasz végében pattintgatott hegedűhúrok hangja. A — D — G — mondják nevüket pattogva a húrok, s legvégül a cingár É jelentkezik. Megrebbennek a szemek, ráncba szöknek a homlokok, kihajolnak ülésükről az utasok, aztán „Na tessék!” — arckifejezéssel konstatálják: itt a kéretlen muzsikaszó. Gyatrán, hamisan szalad ki a húrok alól a dallam, melyet ugyancsak fül—orr—gége—csavaró. fals énekszó kísér: „Piros rózsák beszélgetnék t,. bólogatnak... jintegetnek — hejde! jegymásnak ...” A modern életritmushoz szokott fülnek, mely már ebbe a félálmos utazóállapotban is előre belehallja a gyárak, városi utcák lármáját, hömpölygő zsongását — idegen most ebben a környezetben, a hetet kezdő, murakára felkészülő hangulatban a hallgató, amely — már azt sírja, hogy „Jédesanyám — j-nekem az kell... jazarongyos rejgi, sejde — jazarongyos rejgi...” Egész jó erőben levő férfi a zenész. Hihetetlen, hogy valami más foglalatosságot ne tudna jobban, elfogadhatóbban csinálni, művelni, mint a hegedűlést. Igaz, van valami szánandó a vöröses-borostás képében. Nem volt talán ideje vasárnap megborotválkozni? Vagy nagy a család és a gond űzte fel a vonatra — borotválat- lanul — csakhogy a mára való betevő falatot összemuzsikálja? De éppen azért. Ha nagy a család, nehéz az élet, keressen kifizetőbb munkát. Letagadhatatla- nul van olyan erőben, hogy termékenyebb, hasznosabb tevékenységgel szolgálhatná családja, s a társadalom érdekét. Nem mondta még neki senki, milyen csapnivalóan hegedül? Az igazi cigányok pedig ebben olyan kényesek, mint mondjuk huszonötödik Rácz Laci. Gyenge muzsikusok szokták ellátni a vonatok ily irányú kulturális „szükségletét”, de ha legalább nem falsul játszanak, nem emelnek szót az utasok, ö azonban kínosan rossz muzsikus, hamis énekes. Többször láttuk, hallottuk már, és rendkívül kényelmetlen tapasztalni, mennyire nem igénylik a muzsikáját. Végig- kalapol a kocsin, de csak keresztülnéznek rajta, ha ugyan egyáltalán felé fordulnak. Utoljára egy öregasszony bogozott elő neki 20 fillért egy zsebkendő sarkából. Azt a honoráriumot láttam pár hete, azóta semmit. Vagy más kocsikban bőkezűbbek voltak? Éppen a családja érdekében gondolkozzon el: ne viselje el nap mint nap ezt a megalázást. ami — ha jól mérlegelünk — saját maga lealázása. Higgye el, nem ott van az ő igazi emberi értéke, hogy fals, rekedt danát ereszt ki a torkán, élettelen, hamis hangokra kényszeríti a jobb sorsra érdemes húrokat — ujjad hegyével ..: Két erős, dolgos kezével többet tudna adni a családnak, önmagának, falujának, vagy városának. Vagy a „hamis játék” könnyebb? —Uj T-n A táj formálói
