Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-04 / 53. szám
t 1961. március 4, szerda S. oldal AZ ELÉGEDETT ÉLET TITKA HÁROM ALMA A tetőről végiglátni a Parti utca szabálytalanul összeka- paszkodó, öreg házain. Lent ezüstösen csillog a Sugovica és a távolban a szürkéskék ég aljára rajzolódnak a Duna menti fák elmosódó kontúrjai. Itt, ebben a hangulatos környezetben él, emlékei és festményei között Miskolczy Ferenc nyugalmazott rajztanár, akiről így beszélnek a bajaiak: „Mindenütt ott van, ahol dolgozni kell, 65 éve ellenére fürgébb és tevékenyebb, mint sok fiatal.” — Hát ez túlzás — nevet a házigazda — amikor ezt említem neki —, mindenesetre igyekszem hasznosítani magam. Hiszen fiatalon megszoktam a sokféle próbálkozást. Tudja, furcsa korban születtem. A Festő Akadémián Balló Ede és Poór Bertalan volt a mesterem. Ebben az időben divatos irányzatnak, az impresszionizmus számított. Münchenben, Hans Hoffmann festőiskolájában már az expresszionizmussal ismerkedtem. A kétféle hatás jól látszik fiatalkori képein. Míg az elsőket a részletek megjelenítése, a későbbieket befelé fordulás, a belső érzelmek kifejezése jellemzi. Figyelemre méltók rézkarcai, fafaragásai. — 1929-ben ösztöndíjasként kerültem Rómába a Collegium Hungaricumba — folytatja a visszaemlékezést — akkor a freskófestészettel foglalkoztam. Olyan neves művészekkel voltam együtt, mint Aba Novák, Páczay Pál, Szőnyi István. Az én sorsom másként alakult. — Spanyolországi utam végén visz- szajöttem Bajára és az iparl- tanuló-iskolában elvállaltam a szakrajztanítást. Nyugdíjazásom előtt a tanítóképzőben tanítottam. Így lett belőlem pedagógus, és a rajztanítás, az új módszerek kutatása ma is érdekel. Hangjában türelmetlenség vibrál. Miért nincs rajztanítás a középiskolákban, mi az oka, hogy műtörténetet sem tanítanak? Az általános iskolában a rajzolás alapjaival megismerkednek a tanulók, de ez mit sem ér, ha tudásukat, készségüket nem tudják továbbfejleszteni. De az általános iskolában is ' hiány mutatkozik szakképzett rajztanítókból. — Baján a Rudnay képzőmfl- vészkörrel igyekszünk pótolni a hiányt, és rajztanár-utánpótlást nevelni. A kör tagjai közül nagyon sokat felvettek már a képzőművészeti, iparművészeti főiskolára. Jó volna, ha minél többen megértenék: a rajztudás fontos, szinte nélkülözhetetlen a legtöbb foglalkozási ágban, az élet majd minden területén. Miskolczy Ferenc most írja Baja képzőművészetének történetét. Ez is egy része sokfelé ágazó munkásságának. Idejének java részét a múzeumban tölti, melynek a születésében is segédkezett, sőt vezetője volt. Várostörténeti anyagot gyűjtött, a kiállítások anyagának összeállításában rendszeresen közreműködik, Terve, hogy a Nagy István kiállítást útnak indítja lú, üres absztrakt festészet, hanem a tartalmas belső mondanivaló korszerű kifejezése. Ak- varelleket mutat. Harsogó, friss színekben tündöklő dunántúli tájakat, képeket a Balatonról, a gyöngyházfényű Dunáról. Közben előadásra készül, városszé- pítési terveket szövöget. Kiegyensúlyozott. Megfejtette az elégedett élet titkát. A másokon segíteni akaró, a közösségért fáMiskolczy Ferenc legkedvesebb béke kompozíciót. Kecskemétre, Veszprémbe, Esztergomba, sőt Budapestre is. Most a nőnapon megnyíló kiállítást készíti elő Sólymos Edével, a múzeum igazgatójával. Címe: A nő munkája és munkaeszközei. Négy éve nyugdíjas. Azelőtt a tanítás foglalta le, most aztán buzgó tenniakarással pótolja a mulasztottakat. Számíthatnak rá a könyvtárban, mint TIT-tag előadásokat tart üzemekben, a művelődési ház szabadegyetemén és ott található a város szimfonikus zenekarában, mert a képzőművészet rajongója fontosnak tartja a zenei élet kialakulását is Baján. — És még mennyi terület van, ahol alkotni szeretnék. Mint a műemlékvédelmi bizottság tagja talán alkalmam nyílik munkálkodni a város fejlesztésében, tereinek szépítésében. Nagy Istvánnak, Rudnay- nak igazán ideje volna emléket állítani. Aztán a sokat vitatott főtér megmentésén is fáradozom. Ez a tér úgy szép, ahogy van, nem szabad tönkretenni. Ritkaság. Toledóban láttam csak hozzá hasonlót. Ha pedig ráér, még mindig festeget. Hiszi és vallja, hogy a jövő irányzata nem az öncéképeit mutatja, a Háború és (Pásztor Zoltán felv.) radozó ember belső harmóniáját, munkából táplálkozó életörömét ... V. Zs. gy érzem, erőnkhöz mérten minden lehetőt megtettünk a Mezőgazdasági Könyvhónap sikeréért, újságolja Fekete Dezső, a bácsalmási könyvtár vezetője. — író—olvasó találkozókkal, az érdeklődést felkeltő látványos tablókkal, s a jó értelemben vett hírverés számos más eszközével igyekszünk az embereket a mezőgazdasági szakkönyvek, s ezen is túl a Könyv szeretetére nevelni. Röpke beszélgetésünk során megtudjuk, hogy néhány napja a helybeli Petőfi Tsz brigádvezetői összegyűltek a könyvtár barátságos olvasótermében, s elbeszélgettek arról: mit kérnek és várnak a könyvtártól a szövetkezeti gazdák. Pálföldi Ferenc brigádvezető például elmondotta, hogy ő — mivel a raktárosa is a közös gazdaságnak — a termények, elsősorban a gabona tárolásának, raktározásának szakszerű módjaival szeretne behatóbban megismerkedni. A könyvtárvezető nyomban ígéretet tett, hogy összeállítja az e tárgykörrel foglalkozó könyvek, folyóiratok jegyzékét. Látogatásuk során a brigádvezetők betekintést nyertek a könyvtári munkába és nagy érdeklődéssel figyeltek fel elsősorban a szakmájukba vágó művekre. Valaki közülük csendesen megjegyezte: — Jó is volna olvasni, több ismeretre szert tenni, de mikor?! Hiszen alig van időnk egy-egy újsáeot, könyvet a kezünkbe venni. Üjfent megismétlődött az Találkozás az írónővel KETTEN hiányoznak, Barát érkezik a házhoz, Mogyoró... Nagy sikerű ifjúsági regények, a 10— 14 éveseik kedvenc olvasmányai. Vasárnap délelőtt a kecskeméti gyerekek személyesen is megismerkedhettek a kedves hangú, derűs könyveik szerzőjével, Szalay Lenkével. A megyei könyvtár ifjúsági könyvtárának meghívására érkezett városunkba és találkozott kis olvasóival. A városi mtűvelő- dési ház Katona József utcai klubját teljesen megtöltötték a gyerekek, lehettek ott százan is. Egy kis úttörőlány virággal kedveskedett az „író néninek’, majd megkezdődött a beszélgetés. Szalay Lenke özönnyi kérdésre válaszolt. Hamarosan fény derült arra, hogyan születtek regényei, kik voltak a szereplők közül élő alakok, mikor írta első könyvét. AZ ÍRÓNŐ alig győzött felelgetni, olyan sok kérdezni való akadt. Mindenki kiváncsi volt „a regényírás műhelytitkaira”. Beszélgetés közben a gyerekek megtudhatták azt is, hogy már készül a Mogyoró harmadik folytatása. Az előző köteteket nemrégiben a Szovjetunióban is kiadták, s a pionírok is igen nagy szeretettel fogadták. Többen tanáccsal is szolgáltak, elmondták, miről szeretnének olvasni az új könyvben ... LASSAN fogynak a kérdések, s már csak a Mogyorót és a többi könyvet de- dikáltatják a gyerekek. Egy szép élménnyel gazdagodva búcsúznak el az író nénitől. K. G 48. A eég jó embere Ment Feri a csikorgó villamoson. A perronon átsüvített a szél. Kevesen utaztak. Topogott, hogy ne fázzon a lába. Eszébe jutott újra Aliz és Kálmán, a beszélgetés a cukrászdái sarokban. Felsóhajtott: — Szépen együtt vannak — gondolta. Most kétszeresen érezte nehéz gondját. Két hete múlt, hogy Katival az a baj törént a tüntetésen. Estig bent tartották a Hársfa utcában. Utána a szülei napokig nem engedték el hazulról, ö pedig, mikor megunta a várakozást, gondolt egy merészet, és elment hozzájuk. Már előzőleg volt náluk egyszer-kétszer. Akkor úgy tűnt, hogy szívesen látták. Ezúttal éppen csak, hogy ki nem tessékelték. Kaszásné hellyel se kínálta. Azt mondta, fél, ha az ura hazajön, patáliát csap. — Miért? — kérdezte ő. Egy kicsit tettette magát, hogy az asszonyt megnyugtassa. Szándékosan úgy tett, mintha már el is felejtette volna „azt a kis kellemetlenséget”, mintha semmi jelentőséget nem tulajdonítana neki. — Még kérdi? — Az asszony tekintete csupa szemrehányás volt. — Talán jobb is — ajánlotta —, ha most nem várja meg az uramat, mert nagyon haragszik. Kati nem került volna ilyen helyzetbe, ha maga Papp úr, nem hívja magával a Körútra. Már megint Papp úr. nem Ferenc — gondolta. — Honnan tudtam volna — védekezett —. hogy ityen csetepaté lesz? — Legalább ne tettesse magát — mondta az asszony —, gyárban dolgozik, ott jól tudják, mi készül. Igazán nem kislánynak való dolog. Ilyen szégyen ... Még jó, hogy nem verték meg. Be is csukhatták volna. Bár az is elég, hogy egy ártatlan gyereknek végig kellett hallgatni azt a sok durva beszédet, ami ott végbement. Mindennek elmondták szegényt, fenyegették, lökdösték. — Hát most már mindegy — próbálta megnyugtatni Kaszásnál — Kati hamar elfelejti. — Az is lehet, hogy felírták a nevét, a címét — dohogott tovább az asszony, — az egész család meg lesz bélyegezve. Még az apjának is az állásába kerülhet. Mit szólnának a cégnél, ha megtudnák? Kati sírt. Ellenkezett az anyjával. öt pedig nyugtatni próbálta, ne sértődjön meg az anyja kifakadásai miatt. Milyen megható volt, amint erősítgette: — Feri nem tehet róla, nem volt ott, én magam csináltam az egészet. Nem is bánom, nem szégyellem. A szemét is kikapartam volna annak a vadállat rendőrnek, mert megütött egy nyomorék asszonyt. Mégse várta meg Kaszást, el akarta kerülni a kellemetlen találkozást. Ha a lány apja goromba lenne, nem tűrhetné szó nélkül. De végül is, nem állhat oda veszekedni Kati apjával. Eljött. Azóta titokban találkoztak néhányszor. Aztán Kati biztatására egy este mégis elment. Kaszás otthon volt. Éppenséggel nem volt túlzottan barátságos, de az ellenkezője sem. Szűkén mérte a szót, aztán csak előhozta a dolgott. Végül legyintett: — Most már mindegy. — Látnivaló volt: arról is pontosan értesült, hogy ő előző látogatásakor már megkapta a magáét. Kaszásné lassanként mégis lecsillapodott. Célzást tett rá, hogy neki nem volna kifogása ellene, ha együtt jár Katival — bár nagyon fiatal még a lány, ráérne — csak a politizálás aggasztja, mert Papp urat túlságosan érdeklik az ilyen dolgok. — Szükséges az — védekezett —, hiszen munkáról, bérről, életről van szó. Akkor Kaszás megpendítette: — A megélhetés senkinek sem mellékes, de az ember más módon is elérheti a boldogulást. Én például a megbízhatóságommal és a szorgalmammal értem el, hogy jó embere lettem a cégnek. Egyszer talán azt is ki tudná járni — mondta —, hogy egy fiatal, ügyes szakembert felvegyenek javító-karbantartó lakatosnak. Meg tudná keresni azt a pénzt, amit a gyárban, s ez sokkal biztosabb kenyér volna. (Folytatjuk.) előbbi ígéret: a bármelyikőjü- ket érdeklő tárgykörből részletes összeállítást készítenek majd a könyvtár dolgozói. Ezzel a szövetkezeti gazdákat megkímélik attól, hogy maguknak kelljen keresgélniük a terjedelmes anyagban. Kézhez kapják a listát, s az abban megjelölt könyvek megfelelő oldalát felütve, máris olvashatnak a gyümölcsfaápolás, vagy a zöldségtermesztés tudnivalóiról, újabb eredményeiről. Időt, fáradságot takarítanak meg ily- módon. A könyvterjesztő a Mező- gazdasági Könyvhónap alkalmából készített ízléses tablókon termelési áganként — a színes címlapképek mellett bőséges könyvfelsorolással — hívja fel a figyelmet a legújabban megjelent mezőgazdasági tárgyú kiadványokra. A tablókról készített fényképmásolatokkal a* említett találkozón a tsz-brigád- vezetőket is megajándékozta. Most pedig úgy tervezi, hogy az ismeretterjesztő képsorozatot albumba fűzve a község több nyilvános helyén — orvosi rendelőkben, üzletekben — kifüggeszti, így is népszerűsítve a könyveket. Dicsérendő és minden bizonynyal hasznos, célravezető módszer ez. Mielőtt búcsút vennénk a könyvtártól, idősebb parasztasz- szonyra leszünk figyelmesek. A kölcsönzőasztal előtt áll, ahol aznap már igen sokan megfordultak. Hóna alatt négy kötet Jókai-regényt szorongat, és most éppen valamilyen baromfitenyésztési szakkönyv iránt érdeklődik. Kapós hát ilyenformán nemcsak az örökifjú mesemondó, a szépirodalom, hanem a szakmai ismereteket terjesztő könyv is. Az egyik könyvespolc tete” jén három fényes héjú, piros alma díszük. — így fejezik ki szeretetüket — mondja vendéglátónk —, így róják le hálájukat az olvasók rajtunk keresztül a Könyv, a Betű iránt. Hol néhány almát, hol pár szál virágot hoz valaki, s hagyja itt észrevétlenül, névtelenül. Mesemotívumnak is kedves: valaki három almáért — egy világot kap cserébe ... Jóba Tibor JCái kiáll iáé — tqyizewe. Nemrégiben Weinträger Adolf festőművész képeiben gyönyörködhettünk a bácsalmási művelődési házban, most pedig egyszerre két kiállítást is megtekinthetnek a község lakói. Rembrandt műveinek reprodukciós kiállítását a Műcsarnok bocsátotta a művelődési ház rendelkezésére, Nagy István képeit pedig a Bajai Türr István Múzeum adta kölcsön, hogy kiállítást rendezhessenek belőlük. Most is, ahogy sorra járom a képeket, jó néhányan álldogálnak a teremben. Nagy István művészete közel áll a szívünkhöz, hiszen ennek a tájnak színeit, életét örökítette meg gazdag művészete. Bármelyik képét nézzük, mindegyikből árad a hazai táj iránti szeretet. A Pipázó, a Munkában, a Székelyföld, a Lovas tájkép, a Hazafelé ugyanolyan bensőséges hangulatot tükröz, mint az Önarckép, vagy az Édesanyám képe. Az egymást követő kiállítások nemcsak a műértő, vagy a művészetet szerető közönségnek jelentenek örömet, hanem új híveket is toboroznak a művészetnek. Mind többen érdeklődnek a kiállítások iránt. Már a legutóbbi óta is szaporodott a látogatók száma. Molnár József *
