Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-24 / 70. szám
1964. március 24, kedd 5 oldal Beszélgetés a filmről Amikor jön a macska A gyermekkor édes bűvöletű, a fantázia színes szárnyain röpítő mesevilágát a gyorsan szálló évek sem tudják elszürkíteni. Elég egy érintés és a felnőttekben szunnyadó emlékek máris megelevenednek. A szem jóleső örömmel ismeri fel, a képzelet újból elszabadulton nyargal a feltámadt mese jól ismert tündértájain. Erre a „szellemidézésre” vállalkoztak a látványos, színes csehszlovák film alkotói is, akik bravúros ügyességgel, a tündérmesék költői stílusában varázsolták filmszalagra egy cseh kisváros lakóinak életét. Ebben a szépséges, ódon kisvárosban éppen olyan emberek élnek, mint bárhol a világon. Akadnak köztük nagyon rendesek, mint Robert tanító, a gyerekek kedvence, és kevésbé sze- retetreméltóak is. A hétköznapok megszokott rendjét azonban váratlan esemény borítja fel. A szeméről leemelik a szemüveget. Átható pillantása a nézők valódi énjének mélyére hatol. Nemcsak látja az igazságot, hanem láttatja is. Mindenkit olyan színűnek mutat, amilyen a jelleme. Pirosnak a szerelmeseket, sárgának a tolvajokat, a képmutatók pedig a szivárvány valamennyi színében játszanak. Ragyogó ötlet, amelyet bonyolult technikai megoldások segítségével aknáztak ki, szellemesen, filmszerűen az alkotók. Vojtech Jasny rendező az ihletett művész teremtő fantáziájával és nagy mesterségbeli tudással ötvözi egybe a valósággal a mesés elemeket, és ahogyan hősei küzdenek az igazságért és diadalmaskodnak az álszent képmutatók felett — az megin- dítóan elragadó. Kár, hogy ez a játékos, csipkelődő stílus nem végig egységes. A hibák azonban mégsem Besül a nap a kunfehértói újonnan épült általános iskola ablakain. A vonzó, barátságos környezetben még a tanulás is jobban megy, mint a régi helyen. A négy tantermes, tágas iskolát tavaly ősszel kezdték építeni és decemberben már beköltöztek a gyerekek. A költségeket KÖFA-ból, állami támogatásból fedezték, de a társadalmi munkából tanulók, szülők, a község lakói is kivették a részüket. Az iskolaépítkezés azonban még nem fejeződött be. Két év múlva készül el az épület másik szárnya, ezzel nyolc tantermesre bővül a kunfehértói új iskola. az Összefogás — erő. Az átgondolt, tervszerű és közösen végzett munka — fél siker. Hatékony népművelés ilyen feltételek nélkül el sem képzelhető. Helytelen tehát a „magukat önállósító” népművelők álláspontja, akik felelősségrevo- náskoi így védekeznek: „Csak az a biztos, amit személyesen végzek el.” Vagy a másik '’églet — s ennek különösen a községi tanácsvezetők a képviselői: „Már megint nem hagynak békét ezzel a kultúrosdi- val! Mintha nem lenne más gondom, éppen elég.” Vannak még hibák. De már jelentkeznek a változás figyelemreméltó jelei — az első követendő eredmények is. A bajai művelődési házban például egy meghitt kedélyességgel beszélgető asztaltársaságról derült ki, hogy a járás-város kulturális szerveinek képviselői. A pártbizottság, nőtanács, KISZ munkatársai, tanácsi, könyvtári, múzeumi dolgozók, TIT megbízottak. Kéthetenként összejönnek és megvitatják, hogyan sikerült mindaz, amit tervbe vettek, mik legyenek a következő két hét feladatai. A járási pártbizottság agit.- prop. osztályának szervezésében ősz óta működő csoport érdeme, hogy a kulturális szervek és intézmények között megszilárdult a kapcsolat. A rendezvények összehangoltak és sikerül a tervben szereplő célkitűzéseket fokról fokra valóra váltani. Ahogy Bániéi Tibor, a művelődési ház igazgatója mondja: „Mindenki tud mindent. Nemcsak a saját, de a társszervek munkájáról is. Egyéni érdemszerzés helyett a közösség javát szeretnénk szolgálni, ezért határoztuk el, hogy rendszeresen ellenőrizzük Baján kívül a járás községeinek kulturális tevékenységét is.” AZ ELLENŐRZÉS gyakorlati útmutatással párosul. Ebbe a munkába vonják be a város járási feladatokkal megbízott szakreferenseit. Együtt jobban megy a területi munka. S a következmény? Észrevehetően emelkedett a falusi kulturális élet színvonala. Szorosabbra szövődött a város és a községek közötti kapcsolat. A feladatok azonban egyre sokrétűbbek. Alaposabb szaktudást, nagyobb hozzáértést követelnek. Éneikül ma már nehéz eligazodni a kulturális élet bármely területén. A kis közösség — hivatalosan a kulturális bizottság operatív csoportja ■— tehát legidőszerűbb feladatként a népművelők továbbképzését határozta meg. Erről beszéltek legutóbbi találkozójukon. Számba vették a lehetőségeket, megvitatták a továbbképzés módszerét, mikéntjét. A feladatok meghatározásán túl, vállalták a nehezebb részt is: a gyakorlati megvalósítást, szervezést. VAJCN hány helyen követik a megyében példájukat? „Viszontlátásra, két hét múlva” — búcsúztak egymástól, és kemény kézszorítással pecsételték meg, hogy teljesítik is azt. amit elvállaltak. .. V. ZS. Bizonyság Soltvadkert az utóbbi években nagyot változott. A község vezetői céltudatosan láttak hozzá a rendelkezésre álló anyagi erőkből, hogy átalakítsák, a falun is gyorsan változó élet követelményeihez igazítsák a község képét. Sokat tettek a kulturális fejlődés érdekében is, bár ebben még igen sok tennivaló maradt. Legelőbb a községi könyvtárat nagyobbították meg, és tavaly az év elején függetlenített könyvtárost állítottak az élére. Az idén februárban a művelődési ház is függetlenített igazvároskába cirkuszkocsi érkezik. Varázslóval, gyönyörű, piros ruhás artistanővel, akinek a karján egy hatalmas, szemüveges tigrismacska ül. Ez a cirkusz egészen más, mint a többi. A bűvész által előidézett jelenetek hőseiben magára ismer a tolvaj vendéglős, a munkakerülő földműves és a gonosz iskolaigazgató. De akkor tör ki még csak igazán a pánik, amikor a macska csillogó csökkentik a film értékét, amely megérdemelten nyerte el a zsűri különdíját tavaly, a cannes-i fesztiválon. A szemkápráztató színtrükkök, technikai bravúrok, kitűnő balett-, pantomim- és bábjelenetek mellett nagyszerű színészi játékban gyönyörködhetnek a nézők. Közülük is ki-> emelkedik Jan Werich, a varázsló megszemélyesítője, és az artistanőt alakító bűbájos Emilia Vasaryová. Viszontlátásra: két hét múlva... A birkapaprikás ínycsiklandó illata le- hegeit a zsanai művelődési ház nagytermében. A Haladás Termelőszövetkezet gazdái — öregje és fiatalja — jöttek össze, hogy meghitt, családias hangulatú közös vacsorán vigadjanak, szórakozzanak a jó eredményekkel zárult esztendő után. Éjféltájban szépen kigömbölyödött a hangulat. A zsanai homokon termett tüzes borok lángja már nemcsak az arcokon, szemekben világított, de a szívekben is lobogott. Még a nagyanyák és nagyapák hamu alatt hunyó parázs-vérét is felszította. A zene vidám lüktető ritmusára megmozdultak az öreg, fáradt lábak az asztalok alatt: verték a taktust a maguk módján, de pontosan. Ügy érezték a pirosodó arcú öregszülék, nagyapák, hogy még ők is eljárnák ezt a fránya vitustáncot — már mint a tvisztet! — és nem váltanának szégyent az unokák előtt tán még a derékcsavargatásban sem. Hej, pedig beh régen is volt az, amikor a heti 72 órás nehéz robot után vasárnap elmentek a „Makkdisznó”-ba táncolni. Már délután elkezdték és bizony nemegyszer kivilágos virradatig rúgták a port az öreg kocsma szúrágta, fekete padlóján. Gyuri bácsi nem is bírta sokáig nézni ..tétlenül" a fiatalok bolondos-ügyes táncát. A zenekar elé lépett, felemelte a karját, és elkurjanlotta magát, mint akkor, a maga idejében, hogy: „Ácsi!’1 iitltlHniljHtHllllttlIIIIHIIlllllllttttlfl! A lllllllllllllllllllllHllllllllllllilllllii,. vörös-obsitos Megtorpant a „banda” és a hirtelen támadt csöndben az öreg megcsettintette bütykös ujjait. — Csárdást, hangászok, ha becsületetek van! Most mi következünk — kiáltotta, aztán intett Bori néninek, élete párjának, aki a hosszú asztal túlsó végénél ült és mosolyogva nézte: milyen hetyke legény lett egyszeribe ebből a vénemberből. Mert Csak igy nevezte már vagy huszon-vala- hány esztendeje. G yuri bácsi megadta a hangot: „Jaj, de magas, jaj. de magas, ez a vendégfogadó:” — Énekelt és fiatalosan kopogott hozzá csizmájával. De hajladozott Bori néni is, mint a zsenge fűszál a nyári szellőben. Szépen, méltósággal járták a csárdást, rezegtettek is ahogy illik, s a fiatalok lassan kört vonlak köréjük, úgy nézték őket. Gyuri bácsi egyik karját Bori néni derekára fonta, a másikat csípőre kapta és egyre tüzesebben énekelt: „Ha nincs benne barna kislány eladó. Dűljön össze ez a vendégfogadó!” Mikor másodszor ismételte, már ott táncolt a többi öreg cimbora is körülöttük, ki a párjával, ki a szomszédasszonyával. A fiatalok ütemesen tapsoltak az öregek táncára. Gyuri bácsi hirtelen fellendítette a karját. — Ácsi! Gyöhet a frisses! — kurjantotta nekihevülve, de már penderített is egyet Bori nénin. Megforrósodott a levegő a teremben. Fo- rogtak-suhogtak a mosókarton szoknyák, dobogtak és a végén már szinte dübörögtek a vén csizmák. Mikor ismét az asztal mellett ültek, Gyuri bácsi felém hajolt és büszkén mondta. — Megtáncoltattam én tizenkilencben a fehéreket is, még ennél jobban, mint most a Borimat, mert vöröskatona voltam én akkor, fiam! De már csak obsitos vagyok. Hadd mondhassam úgy, hogy vörös-obsitos: Mert... nyolcvan kemény esztendő nyomja, töri az én két öreg váltamat. Ennyi pedig egy kicsit már sok. AA eleg fény világított a szemében, *'■ ahogy életepárja kezéért nyúlt. — Igaz, lelkem? — kérdezte és kedvesen kacsintott hozzá. Bori néni két orcája hirtelen olyan piros lett, mint a pünkösdi rózsa. Ki tudja, mi juthatott az eszébe. Czakó Ferenc gatót kapott. Ennek a hatása már megmutatkozott' a művelődési ház munkájában, és az azóta rendezett előadások sikerén. Március első felében például Buga László érdeme® orvos tartott előadást a rákbetegségekről és a növényvédő szerek vigyázatlan használatával járó egészségügyi ártalmakról. Az 500 személyes nagyteremben közel hét- százan szorongtak! Ennek tudható be, hogy az előadás óta ismét napirendre került az új művelődési ház felépítése. A község vezetői már régen készülnek rá, a kultúra munkásai már régen sürgetik, eddig azonban más, sürgősebb teendők miatt egyre halasztódott a terv megvalósítása. De mindinkább nyilvánvaló, a fokozódó érdeklődés és egy-egy jól megszervezett előadás vagy ünnepség sikere bizonyítja, hogy a soltvadkertiek kulturális igényei a jelenlegi adottságokat kinőtték Koós Katalin
