Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-12 / 35. szám
A legifjabb bajai Uárom órára szólt a meg- *■ hívó, amelyben közölték, hogy a Tanítóképző Intézet tornatermében kosárlabda-edzés keretében a Bajai Sportiskola kosárlabda-bemutatót rendez a közönség részére. Három órakor lépek a terembe, amikor már katonás sorban áll húsz 10—11 éves fiú Gyapay József testnevelő tanár előtt. Vezényszóra megkezdődnek a változatosnál változatosabb gyakorlatok. Rugózás váltott lábakkal, közben olyan mozdulatokat végeznek, mintha kosárra akarnának dobni. Szökdelés, majd „gömbérzékfejlesz- tő gyakorlatok” következtek. Előkerültek a labdák is. Húsz gyerek — húsz labda. Csak úgy A játékvezető tanács értekezlete A megyei labdarúgó szövetség játékvezető tanácsa hétfőn értekezletet tartott a megyei és az összevont járási bajnokságokban működő labdarúgó-játékvezetők részére. Az értekezleten Bodó Mátyás, a JT elnöke ismertette a tagsággal a játékvezető tanács évi programját. Beszámolt az elnök az elmúlt héten Budapesten, majd Szegeiden tartott JT-érte- kezl eteken elhangzottakról. Grulich Ernő a küldések új módját ismertette, majd bejelentette, hogy az országos JT kijelölése alapján Mácsai Endre, Kiss Jenő és Fehér Sándor NB 11-es játékvezetők lettek. Foglalkozott a 45 éves korhatár és a fiatalok foglalkoztatásának kérdésével. Közölte, hogy a játékvezetők részére a jövőben kötelező a fizikai felkészülés a mérkőzésekre, tehát a játékvezetők is hetente legalább egy alkalommal edzést tartanak. Észrevételek a ntcgifci aszfalitenisz-bajnokságról Az MTS Kiskunhalasi Tanácsának agitációs és propaganda bizottsága február 15-én, szombaton 17 órai kezdettel a városi művelődésházban sportakadémiai előadást rendez. Az előadás címe „Magyarok az olimpián”. Az előadást és élménybeszámolót Markovits Kálmán, a magyar vízilabdaválogatott csapat tagja tartja. Az érdekesnek ígérkező előadásra a belépés díjtalan. A FEBRUÁR 1—2-án Kecskeméten megrendezett megyei asztalitenisz-bajnoksággal kapcsolatban Gocsál György és Gombás Miklós, a Bajai Vízügy SC sportolói az alábbi észrevételeiket juttatták el sportrovatunkhoz és kérték, hogy közöljük. Kérésüknek eleget téve észrevételeiket, valamint a megyei asztalitenisz szövetség válaszát az alábbiakban közöljük. Gocsál és Gombás sportolók panasza: A verseny reggel 8 órára volt hirdetve. Miért kezdődött 9 órakor? A kiírás szerint 8 asztalon kellett volna folyni a versenynek, miért csak négy asztalon játszottak? A versenyszámok 1—3. helyezettjei éremdíjazásban részesülnek — igy szól a kiírás. Gocsál 3. helyet ért el, de csak oklevelet kapod. Miért változtatták meg a kiírást? A rendezőbizottság kérte, hogy szállásigényüket a sportkörök közöljék. Az eredmény: a bajaink az Aranyhomokban kaptak szobát 145 forintért. Ezt minden előzetes biztosítás nélkül is megkapták volna/ A verseny alatt a versenybírókat úgy kellett „vadászni”, hogy valaki vezesse le a mérkőzéseket. A bajai serdülők kénytelenek voltak a befejezés előtt hazautazni, mert másnap iskolába kellett menniök. AZ ASZTALITENISZ szövetség válasza: A versenyt szombaton 4 és vasárnap 8-kor kellett volna kezdeni, azonban a vidéki versenyzők több csoportjának kérésére, kiknek a vonatja később érkezett, halasztottuk a kezdést szombaton 5 és vasárnap 9 órára. A kiírás szerint a versenyt valóban 8 asztalon kellett volna megrendezni. Sajnos, a verseny napján kaptunk értesítést a megyei tanács vb művelődési osztályától, hogy az Üjkollégium dísztermét nem adják át a verseny céljaira. Más helyünk nem volt, igy négy asztalon, kétszer annyi idő alatt voltunk kénytelenek megrendezni a bajnokságot. A kiírás szerint az 1—3. helyezetteket éremdijazás illeti. Az érmeket időben megrendeltük az Állami Pénzverőtől, sajnos nem készültek el és így nem adhattuk ki. Ha megérkeznek, pótlólag megküldjük minden versenyzőnek. A szállás ügyében valamennyi sportkört kértük, hogy jelentse be igényét és amint ezt megloptuk, 3G főre igényeltünk szállást az Aranyhomokban. Téves a panasztevők állítása, hogy ez minden előzetes biztosítás nélkül sikerült volna. A szállóban még előzetes bejelentéssel is alig lehet helyet kapni. Ami a versenybírók „vadáSzását" Heti, az nem felel meg a valóságnak, mert minden asztalhoz a versenybírói ig küldött bírót. Szombaton az esti órákban volt néhány kis bb zökkenő, mert a versenyb rók is kimerültek. Amit a serdülő vet tenyzőkkel kapcsolatban portást (ént felhoztak a Bajai Vízüg sportolói, az érthetetlen, mert a serdülő versenyzők még szór. baton befejezték a versenyt, tehát vasárnap reggel nyugo* tan hazautazhattak volna. Ént ek ellenére a bajai versenyző még vasárnap délután is Ki tskemélen voltak. A PANASZT és a választ meghallgatva, bár a panasztevőknek mindenben r >m is adhatunk igazat, meg 1 sll állapítanunk, hogy az ez < vi megyei asztalitenisz-bajnoksáj rendezése az utóbbi idők versenyei közül a leggyengébbe i sikerült. Természetesen a nag ' létszám, a kevés hely mind ozzáj árult ahhoz, hogy a sorsol is késsen, a tájékoztatás elmar djon. Javasoljuk a megyei as talitenisz- szövetségnek, hogy ; jövőben külön rendezze meg a felnőtt, külön az ifjúsági é serdülőbajnokságot. Akkor íajd nem kell teremhiányra ivatkozni lesz idő a zavartalan lebonyolításra. Korábbi jó híw és a versenyzők, valamint a közönség növekvő igénye err kötelezi a megyei aszta Uten isii szövetségét. Szab Zoltán Markovits Kálmán, a vízilabda-válogatott csapat tagja élménybeszámolót tart Kiskunhalason sportolók között reng a terem a labdák ütögetésétől. Közben dr. Rátvay sportorvos egy-egy kisfiút kiszólít a sorból. Megtapogatja a pulzusokat, majd figyeli a szívverésüket. Senkinél sincs semmi baj. Mindegyik fiú boldogan foglalja el ismét a helyét a sorban. Dövid pihenő következik, ** majd újabb erővel folytatják az edzést. Kosárra dobálnak. De milyen ügyesen. Alig bírja a szegény palánk a húsz labda szakadatlan döngetését. Ezután a labdavezetési gyakorlatok legkülönbözőbb formái következnek. Guggolva, leülve, hanyatfekve és ebből a helyzetből ismét felállva. A csukló állandóan mozog, és nem vesztik el egy pillanatra sem a labdát. Képzeletben látjuk az öt-hat év múlva pályára lépő kiváló kosárlabda-csapatot, Greminger, Zsíros és társaik kiváló utánpótlását. Végül feláll a két ötös csapat, hogy megmérkőzzenek egymással. Nagyszerű az iram, kitűnő a harci szellem, akárcsak bajnoki döntőt játszanának. A győztesek hatalmas csatakiáltásban törnek ki, aminek a testnevelő tanár harsány sípszava vet véget. Fegyelmezetten felsorakoznak a fiúk. Megkapják az odahaza végzendő gyakorlati feladatokat. C gészségetekre köszönés- “ sei elégedetten távoznak a vendégek. F. J. Női asztaliteniszezőink sikere A Kecskeméti Vörös Meteor női asztalitenisz-csapata az NB H-be jutásért folyó osztályozó mérkőzések során vasárnap Sátoraljaújhelyen, az ottani MÁV csapata eilen 13:5 arányban győzött, és ezzel biztosan tartja második helyét a csoportjában Ha az utolsó fordulóban, vasárnap Kecskeméten, a Szegedi Lendület együttese ellen nem szenved nagyarányú vereséget, akkor bejut az NB ll-be. Mivel a Meteor csapata az első fordulóban, Szegeden győzött, remélhető, hogy szereplése most is sikeres lesz, s ezzel 16 év után először női NB Il-es együttese lesz megyénknek. A Kecskeméti Vörös Meteor férfi csapata már lényegesen kevesebb sikerrel szerepel az osztályozó mérkőzéseken. Vasárnap idehaza, saját otthonában, 15:3 arányú súlyos, de teljesen megérdemelt vereséget szenvedett a Szegedi Ruhagyár együttesétől. A Kulcsár nélkül, tartalékosán kiálló csapatból Dézsi három egyéni győzelmet ért el, de a másik három versenyző és a párosok egyetlen további győzelmet sem tudtak szerezni. A férfi csapat eddigi eredménye, és főként vasárnap látott játéka alapján megállapítható, hogy a csapat még nem érett meg a magasabb oszály ban való szereplésre. Ehhez még további szorgalmas edzésre van szükség. Pillanatképek egy testnevelési óráról Fotóriporterünk a Bányai Júlia Gimnáziumba látogatott élj hogy néhány pillanatot megörökítsen a IV/e osztály testnevelési órájáról. A közös szabadgyakorlat még gyengén megy. Sokat kell gyakorolni, míg kiegyenesednek a derekak és jobban feszülnek a lábfejek. Az osztály legjobb tornásza Katona Erzsi. Merész szökdelését a gerendán kevesen tudnák utána csinálni. Az izomerősítő gyakorlatok, a kötélmászás és a súlyemelés már a nők testneveléséből sem hiányozhat.