Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-07 / 31. szám
SSÖ4. február 7, péntek' S. oldal A Szegedi Bartók Béla Zenekar Kecskeméten Felejthetetlen élményben volt részük a január 27-én megrendezett nagyzenekari hangverseny hallgatóinak Kecskeméten. Kitűnő művészek tolmácsolásában hallhatták a modern oratórium két értékes gyöngyszemét, Bartók és Honegger remekművét. A város zenekedvelőinek bizonyára örömet okoz, hogy a február 10-én, hétfőn este 7 órakor a Kecskeméti Katona József Színházban sorra kerülő bérleti hangversenyen többek között Mozart: Requiem-je, az oratórium klasszikus változata szerepel a műsoron. A hangverseny másik két száma Gluck: Iphigenia-nyitánya és Haydn: B-dur (londoni) szimfóniája. A Szegedi Bartók Béla Zenekart Vaszy Viktor vezényli. Közreműködnek: Szabó Miklós, Berdál Valéria, Turján Vilma, Sinkó György és a Szegedi Zenebarátok Kórusa. A műsort Körben Tivadar ismerteti. Új lengyel film A gyilkos és a lány A nagy kérdője! Géppuskasorozat kattog, a találatot kapott gépkocsi íéloldal- ra dőlve megáll. Két utasa halott, a harmadik — jelentéktelen, csúnya fiatal nő — eszméletlenül hever a hátsó ülésen. Fekete szemüveges férfi hajlik be a kocsiba, elemeli a pénzeszsákot és futva eltűnik ... Ezekkel a képsorokkal indítja a cselekményt Janusz Nasfeter lengyel rendező, aki Joe Alex forgatókönyvéből izgalmas bűnügyi filmet készített. A fordulatos, jó forgatókönyv és az ötletes, tempós rendezés 18. Sallai Imre boldogsága Kétéves volt Sallai. amikor az Udvarhely megyei Erdőfülén meghalt az apja, aztán röviddel utána az anyja is. Mindketten tüdővészben. Apja szülei vették magukhoz a kisgyereket Miskolcra, akinek hét év múlva újra más asztalhoz kellett ülnie, mert nevelői is elhaltak. Anyai nagyszüleihez került. otthon, Udvarhelyen, Homoród-Oklán- don. Polgáriba a Háromszék megyei Baróton járatták, aztán Pestre került felső kereskedelmibe. Mindig idegenek között élt. mindig visszafojtotta érzéseit, mindig kevés szeretet kapott. A proletár forradalom kárpótolta mostoha gyermekkoráért: egész lángoló szívét a forradalom oltárára tette. A kom- mün elbukott, akik jövőjüket várták tőle, gyászolták. Ö meggyőződéssel harcolt, már nem nyugodhatott bele a veszteségbe, nem érezhette öröknek a csapást. Egész életét felajánlotta, hogy az öröm visszatérjen ... — Tudod Vili — folytatta Sallai —, akkor lennék igazán boldog, ha egyszer újra nyíltan, szabadon beszélhetnénk az emmellett a siker java a két főszereplőnek köszönhető. Láttuk már őket — Ewa Krzyezwskát és Zbigniew Cybulskit — a Hamu és Gyémántban. Most ismét megállapíthatjuk, hogy kivételes tehetségű, kitűnő adottságokkal rendelkező művészek. De elismeréssel kell szólni a többi szereplő játékáról és nem utolsósorban a kiváló operatőri munkáról. A lengyelek új, izgalmas filmjét már játsszák, vagy rövidesen műsorra tűzik megyénk filmszínházai. berekkel. Elolvastam a leveleket; amelyeket a gyári munkások írtak a Kommunista részére, tőletek a Tungsramból és máshonnan. Ha elmehetnék a Siemensbe vagy a Lángba, bemennék a műhelyekbe, leülnék az emberekkel beszélni a sorsukról, helyzetükről. Lehetetlen, hogy ne értenénk meg mindenben egymást... De... — Lámpához értek, kigombolta a kabátját és barna zakója szivar- zsebéből ezüst láncon függő órát húzott elő — félre most a szen- timentalizmussal, mert nem marad időnk a legfontosabbra. Szóval, ha a munkások és a párt akadálytalanul szólhatnak egymáshoz, ha mindig meghallgatjuk a munkásokat, akkor sose kell félnünk, hogy nagy hibát követünk el. Egész életét tette rá, hogy a magyar nép és a kommunisták újra és végérvényesen találkozzanak. Ezért dolgozott a húszas években Bécsben, ezért Moszkvában Kun Béla oldalán. Korábban őt sem hagyták érintetlenül azok a szerencsétlen ellenségeskedések, amelyek az emigrációban élő magyar kommunisták soraiban annyi kárt okoztak. Landler Jenő, ez a melegszívű. nagyszerű forradalmár a körülötte összegyűlt pártembeOlyan ez az épület a közel s távoli parasztházak között — mint a jövő üzenete. Benn a városban föl se tűnne. De itt, kőhajításnyira az országúttól, a másik oldalában az irdatlan lapállyal, világos falaival, nagy ablakaival kirívóan új és korszerű: a tisztaság, az egészséges életmód, a régitől elütő életforma jelképe. Ez a széf) ház külterületi iskola. A Félegyháza és Kecskemét között elterülő Aranyhegy apró népének második otthona, szellemi bölcsője. Rabul ejti az embert a megkapó különbség az új iskola és a környező apró szemű tanyák között. Ám, hogy a valóságban mennyivel bonyolultabban keveredik a két világ, arról az itt dolgozó nevelők tudnának legtöbbet beszélni. Egyetlen történet: Solymosi Ágostonná, a nyolcadikosok osztályfőnöke rajtakapott egy gyereket, amint óra közben a pad alatt olvasott. Miért tetted? — kérdezte. — Mert otthon nem engednek — vallotta be a gyerek — és ez a könyv nagyon érdekes.., Otthon bizony némelyiküket tanulni se hagyják. Az iskolába elengedik, mert kötelező, de ha hazaért, dologra fogják, a nagyobbakat már felnőttnek való dologra is. Aztán ilyenkor télen már gyorsan sötétedik, drága a petróleum — hamar az ágyba! Reggel úgyis korán kell kelni, hogy elvégezhesse a gyerek a munkát az állatok körül, mielőtt elmegy az iskolába. Ez olyan örökérvényű életformának tűnik a gyerek számára — „apám, anyám is mindig ezt csinálta, meg a szomszéd tanyában is így élnek” —, hogy kívüle még a képzelete sem ér. Ez a legnagyobb baj. Megkérdeztem néhányat a nyolcadik osztályban: mi szeretnél lenni? Vállvonogatás volt a válasz. Itt, ezen a ponton mutatkozott meg legvilágosabban, hogy az iskola hatása — és mindennek a hatása, ami eljutott ezekhez a gyerekekhez a külvilágból — csak az egyik tényező. A másik az otthon légköre. Szerencsére a két tényező szöges ellentéte mind ritkább. Aranyhegyen a nevelők azt mondják, hogy a múlt esztendő valóságos frontáttörés volt ebben a tekintetben. Heten jepekkel sok mindent másképpen látott — egyet-mást jobban is mint Kun Béla. De Kun — á Tanácsköztársaság lelke — külföldön is az a láng maradt, ami itthon volt: lobogó, mesz- szire fénylő tűzforrás. Magával ragadott mindenkit, aki a közelébe került, mert Magyarországért élt. mert szüntelen figyelemmel. odaadással csüngött népének életén. Tiszta ember, nyílt, puritán és kemény. Sallai — nem titkolta — jóllehet mindig odaadással dolgozott Landler mellett is a pártért, rajongásig szereti Kunt. tűzbe menne érte, s meggyőződése, hogy mielőbb véget kell vetni a széthúzásnak. A párt csak egységesen képes rá, hogy megnyerje annak a sok ezer munkásnak, szegényparasztnak, intellektuel- nek a bizalmát, amire szüksége van. Ezért kockáztatta a szabadságát és az életét, amikor huszonnyolcban Budapestre jött. Akkor az Orczy úton. a negyvenkettes számú házban működött a nyomda és őt Halmos Pálnak ismerték az elvtársak. Háy Mihály dolgozott vele és Garai Károly. Később, amikor lejárt a megbízatása, és huszonkilencben újra külföldre ment, Háy és Garai folytatták a munkát. Lebuktak: másfél-másfél évre ítélték őket... Kilián mindkettőjüket ismerte: a börtönben találkozott velük. Azóta kiszabadultak, pillanatnyilag semmit sem tudott róluk. Igaza van GaWnak — gonlentkeztek a múlt év végén a nyolcadik osztályból mezőgazdasági tanulónak, gyümölcstermesztő szakra. A helybeli Vörös Október Termelőszövetkezet mind a hetet fogadta. Valósággal kivirult a jövő az utánuk következőknek is: van már célja a tanulásnak, lehet belőlük valami, nem zárul be az út az általános iskolával. Mert ezelőtt legfeljebb egy-kettő jutott innen tovább évente a gimnáziumba, technikumba, a többi meg „itt ragadt”, vagy később elszegődött városba, szakma nélküli segédmunkásnak. A mostani nyolcadikosok mindent tudnak arról a tavalyi hét társukról. Mit dolgoznak, hogy érzik magukat a tsz-ben, hogy bánnak velük, mennyi fizetést kapnak, mikor voltak Kisfáiban iskolán? Meg hogy az elnök bácsi — Tóth János, a Vörös Október elnöke — azt mondta, az idén is felveszi, aki jelentkezik, mert meg van elégedve a gyerekekkel. Hatan be is jelentették már a nyolcadikosok közül, hogy ők is mezőgazdasági szakmunkástanulónak mennek. És a többi? Mészáros László, a félegyházi külterületi iskolák igazgatója azt mondja, hogy ez bizony elég gyenge osztály. Tizennégyen vannak a VIII-ban, közülük csak kettő jórendű. A hat szakdolta —, nehéz, nagyon nehéz illegalitásban élni. Az ő helyzete ekkoriban valamiféle fél illegalitás volt. — Egyet-mást tudott már róla a rendőrség, de nem túlságosan sokat. Ahogy egymás között mondták — még nem volt egészen fekete. A harmincas május elsejei lebukásakor nem nagyon volt ellene bizonyíték. — Amikor kiengedték, egy évre Bécsbe ment. Ott sok tapasztalatot gyűjtött, óvatosabb lett, visszatérése óta még megfontoltabban dolgozott. A gyárban és a vasas-szakszervezetben sem tétlen, de eddig még se itt, se ott nem volt baja. — Akkor hát megértettük egymást — mondta Sallai és lelassította lépteit, búcsúzni készült. — Az Ifjú Proletár legközelebbi számában nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a konspirációs előírások szigorúbb betartására, hogy elkerüljük a fölösleges áldozatokat. A párt- építő szervező munkában is érvényesítjük ezeket a szempontokat. Minél több munkásleve- let gyűjtsünk össze és közöljük a pártsajtóban, mert a teljes igazság csak illegálisan láthat napvilágot... Ami a továbbiakat illeti, majd üzenek. Minden világos? — Értelek Gabi. így lesz. Elkísérjelek? — Nem, egyedül megyek. — Vigyázz. — Te is. (Folytatjuk.) munkásjelöltön kívül négy sze^ retne tovább tanulni, két lány és két fiú. Mindegyiknek 3,5 felett van a tanulmányi átlaga. De egyik se középiskolába jelentkezett, hanem ipari tanulónak. Négyen pedig... se szakma, se középiskola —, sehová! Próbaképpen megkérdeztem a hetedikeseket is. (összevont osztályban együtt tanul itt a VII. és a VIII.) Tizenheten vannak; „jobb anyag”, hét közülük jórendű. Három szeretne gimnáziumba menni. Az egyik még nem tudja, milyen pályát választ, a másik mérnök, a harmadik tanító akar lenni. A többi még határozatlan. Hogy év végéig hogyan alakul még az utolsó évesek pályaválasztó szándéka, nehéz lenne megjósolni. Bizonyos, hogy ezek előtt a tanyai gyerekek előtt jórészt nagyobb kérdőjel a jövő, mint a városiak előtt. Az osztályfőnöknő novemberben napirendre tűzte a pályaválasztást, azóta is sokat beszélt a lehetőségekről, érdeklődött a tanulóitól, hogy mihez lenne kedvük. Többet alig tehet. Legfeljebb segít a szülőket is „megagitálni”, ha a gyérek tovább akar tanulni, s ha maga is egyetért a gyerek terveivel. Az arány ma jobb, mint évekkel ezelőtt. S igazuk van a nevelőknek, valóban frontáttörés, hogy már nem mennek el a tanyáról a vak világba azok a gyerekek, akik akár a gyenge eredmények, akár az otthoni körülmények miatt magasabb fokon nem tanulhatnak tovább. Jó néhánynak életpálya már a mezőgazdaság is. szakmunkás lesz. De még mindig kevesen kívánkoznak középiskolába, s félő, hogy aki odakerül az osztatlan rendszerű iskolából, annak ugyancsak nehéz dolga lesz. És még mindig túlságosan nagy hányad — a mostani nyolcadikosoknak csaknem egyhar- mada — szakma, választott pálya nélkül marad; a jobbik esetben a tsz-ben kétkezi munkás, vagy a városban csellengő „se kint, se bent” segédmunkás lesz belőlük. Tessék összevetni! Egyfelől: tanyai gyerekek, akik a pad alatt falják a könyvet, vagy kivágott újságcikkeket hoznak az iskolába, hogy tanítójuk magyarázza meg nekik, mert nem értik. Másfelől: 15—16 éves túlkoros nyolcadikosok. Állíthatom: ezekért a különbségekért nem az iskola a felelős. Hanem az említett másik tényező: az otthon. A maradt otthoni szűk kis világ. A múlt. amely elszórt sündisznóállások- ban még tartja magát. Kemény feladat itt nevelőnek lenni, örökös harcban a tanyavilág kellős közepén a múlt maradványaival. De az aranyhegyi Déldából még valami kiviláglik: nagyon sokat segíthetnek, ha megértik, hogy a gazdasági feladatok mellett milyen súllyal nehezedik rájuk a fiatalok, a holnap letéteményesei iránti felelősség is. Mester László Jelenet a filmből. Ki jelentkezik középiskolába? — kérdezi az osztályfőnök.
