Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-06 / 30. szám

1964. február 6, csütörtök S. oldal Néhány nappal a pártiskola után pénteken fejeződött be ■ Kecskeméten az öthóna­pos pártiskola. A hallgatóknak hétfőn kellett jelentkezniük a munkahelyükön. A 114 végzett hallgató egyike Kocsis Pál. művezető a DÁV kecskeméti üzemében. Ágoston András elvtárs, a pártislsola igazgatója úgy errtlítette, mint a legjobbak egyikét. Kedden, az iskola után a második munka­napon alkalmunk volt beszélni vele. Vékony, középkorú férfi. Csendes beszéd, komoly tekin­tet. 1960 óta párttag. vette az ember, hogy ez nem' pihenés, hanem szokatlan volta miatt még keményebb feladat is, mint a munka. Igazán jó, volt a kollektívánk, az osztály- főnökünk meg különösen a I vizsgaidőszakban nagyon sokat segített. A tantárgyak? — A politikai gazdaságtan többnyire közelebb állt hozzánk. Nehezebb volt a filozófia, de aztán mindig érdekesebb lett. Jó alap lesz az esti egyetemre. Tehát továbbtanul? Hogyan került a pártiskolára? — Meglepett, hogy javasolt a városi pártbizottság. Egyszerű párttag vagyok, nem tagja a ve­zetőségnek. .. Kitüntetésnek vet­tem. .. Előképzettsége ? — A vállalatnál alapismereti tanfolyamot végeztem és poli­tikai gazdaságtant tanultam a villamosipari technikumban. Nehéz volt? — Inkább a munkától meg­válni volt nehéz. Meglehetősen szétágazó a munkaköröm és so­ha nincs benne megnyugvás, mindig adódnak véletlen zava­rok, újabb gondok. Mi lesz, ha öt. hónap alatt összezavarodik majd minden? De a helyette­sem jól állta a sarat, míg tanul­tam. S az iskola? — Kezdetben kicsit akadozva ment az „átváltás”, mint a leg­többünknek. Hiába, nem köny- nyű egyszerre hozzászokni a na­pi 9 óra tanuláshoz. Mi kecske­métiek még kedvező helyzetben is voltunk, mert este 6-tól más­nap reggel 8-ig otthon lehet­tünk. f> e azután, úgy hallottam, “ igazán szépen haladt. — Igyekeztünk mindanyian. A mi osztályunkban tizenkilen­cen voltunk. Természetesnek — Javasoltak az esti egye­temre. Szeretném elvégezni. Bár az nehezebb lesz, amiatt is. hogy nem iskolán, hanem a munka mellett kell tanulni. És most a tervei a pártiskola után? — Még nem találkoztam a pártszervezetünk titkárával, ép­pen nincs itthon. A legelső ter­mészetesen : ismét belekapcso­lódni a munkába. Nem úgy ér­tem, hogy nehéz hozzáfogni, ha­nem: meg kell szerezni az átte­kintést. Ez néhány nap ... De ez nem afféle „tájékozó­dás” csupán. Torlódnak az ügyek, sürget a napi munka. Egymilliós beruházást intéz ép­pen. Nem lehet várni vele egy napot sem, még bele kell férnie az első negyedévbe. I átszatra tehát a pártisko- “* la után megy az élet to­vább, mint azelőtt. Kocsis elv­társnak pillanatnyilag arra sincs ideje, hogy azon töprengjen: ho­gyan hasznosítsa a tanultakat. Majd sor kerül rá! Most az a legfőbb: jól menjen a munka. ‘'Hiszen éppen ehhez adott új erőt és rendszerezett világnézeti ismereteket az öthónapos párt­iskola. Ahogyan ő is mondja: —r Sok mindent világosabban, mondhatnám: az ország szemé­vel látok most M. L. Zománcozott csempepótló A Műszaki Élet 1963. decem­ber 19-i számának Fórum ro­vatában arról írt, hogy a Buda­pesti Porcelángyár belga gyárt­mányú csempeégető kemencéje különböző hibák miatt soroza­tosan kiesett a termelésből, ami a népgazdaságnak eddig öt- irwllió forint kárt okozott. Ugyanakkor mindez jelentősen hátráltatta az építőipar tevé­kenységét, ugyanis mintegy 80 ezer négyzetméter csempével gyártottak kevesebbet a terve­zettnél. A Bajai Vas- és Fém­ipari Ktsz szakember! vállal­koztak arra, hogy új csempe­típus gyártásának kikísérletezé­sével pótolják a csempehiányt. 'A kísérletek sikerrel jártak. Fekete vaslemezből ízléses, mindenféle színre zománcozható csempepótlót készítettek. A szakembereknek jó véleményük van az újfajta csempéről. A. J. vünket, hogy az Ifjú Proletár­ban leleplezzük az álbaloldali provokációkat. A levesoeztók­IFJÚ BÉLYEGGYŰJTŐK A kora délutáni órákban bé­kés szúnyókálásba merül a ka­locsai művelődési ház. Délelőtt élénk vita színhelye volt, a frissen alakult járási-városi honismereti szakkör tagjai be­szélték meg a rájuk váró fel­adatokat. Most csendesek a szo­bák, ám nem sokáig. Csoszogás, nevetés, élénk lárma jelzi, hogy a klubszoba felé gyereksereg közeledik. Bekanyarodnak az ajtón, elől a kisiskolások, há­tul a fölényes mosollyal lépke­dő „nagyok” — az általános is­kola felső tagozatosai, gimna­zisták — és letelepednek az asztalok köré. — Nem gyermekfoglalkozás kezdődik — mosolyog Novák Sándor, művészeti vezető —, hanem délutánonként itt gyűl­nek össze az ifjúsági bélyeg- gyűjtő szakkör tagjai. A szak­kör két éve alakult, tagjai kö­zé 56 általános iskolás és gim­náziumi tanuló tartozik. — Most rendezzük az első bélyegkiállításunkat. Április 4-én. Azt tessék megnézni — kiabál egy fénylő kerek ábráza- tú kislegény. — Az albumokat is — kérik többen, és máris szedegetik elő táskájukból a féltve őrzött kin­cseket. — Ferié a legszebb — mutat­nak önzetlenül a szép, kék fe­delű albumra, melynek tulajdo­nosa Nyitrai Feri VIII. osztá­lyos tanuló leplezetlen önérzet­tel figyeli, hogy milyen hatást tesz társaságára a kétségkívül gazdag gyűjtemény. A gyerekek megbűvoltén szemlélik a külön­féle motívumokból összeállított értékes sorozatokat. — A bélyeggyűjtés nem olcsó mulatság, hogy jutottál ilyen szép gyűjteményhez, Feri? — Attól függ, tetszik tudni, hogy ki mennyire élelmes. Egy igazi gyűjtő nem ismer aka­dályt, „beszervezi” a rokono­kat, ismerősöket. Aztán a szülők is szívesen áldoznak a bélyeggyűjtés oltá­rán, ha csemetéjük mondjuk számtanból ötösre felelt. És a leglelkesebb rajongók a zseb­pénzükön nem édességet vásá­rolnak, hanem új sorozatot. Minden újdonság eljut hozzá­juk, ha a szakkörön keresztül megrendelik. Egyelőre magyar bélyegeket gyűjtenek legtöbben. Most csipesz közé szorítva nagy szakértelemmel forgatják, vizs- gálgatják a legújabb szerzemé­nyeket. A bélyeggyűjtés nemcsak kel­lemes időtöltést, jó szórakozást jelent. Pontos, rendes munká­ra, alapos megfigyelésre szok­tatja a gyerekeket. A színes, íz­léses képek szépérzéküket fej­lesztik, és az érdekes földrajzi, növényi, népművészeti, mese, képzőművészeti, sport, népmű­vészeti és űrhajós sorozatok ki­tágítják ismeretkörüket. Mind­ez játékos formában történik, a baráti közösséggé kovácsolódott szakkörön belül. A beszélgetés abbamarad, még a cserepartnerek is sut- togóra fogják hangjukat. Min­denki a bélyegek tanulmányo­zásába merül. „A kiállítás” — szólnak bú­csúzóul. Persze, április 4-én. Nem szabad elmulasztani. .. V. ZS. Hova fajul a „művészet“ Salvator Dalit nem hagyják nyugodni — a legyek. Ez a kö­rülmény annál furcsább, hiszen ilyenkor télen nemigen lehet le­gyet találni. A divatos párizsi szürrealista festőnek éppen ez ok<?z most nagy gondot. Dali­nak ugyanis sürgősen legyekre volna szüksége. Sok-sok légyre! Maga sem tudja mennyire, de már megbízott néhány embert, hogy szerezzenek neki legyeket. Hogy miért van szüksége le­gyekre? Azért, mert el akarja készíteni. .. Homérosz portré­ját. Hogy mi az összefüggés a kettő között? Normális szemmel nézve természetesen semmi. Da­lit azonban a műfaj válsága gyötri. Már régóta nem használ ecsetet, sőt hűtlen lett a kefék­hez is, amelyekkel az utóbbi időben „alkotásait” mázolta. — Egyszer azután megpillantott egy legyet, amint egy fehér pa­pírlapon mászott. A légy. mint ismeretes, piszkos nyomokat hagy maga után. Mi lenne — merült fel Salvator Daliban a „zseniális" ötlet, ha egyszerre sok ezer légy lepné el a jókora vásznat? Azon aztán bőven len­ne nyom! Mindjárt el is készítette a legújabb „művészeti receptet”: a vásznat be kell szórni porcu­korral, arra rászállnak a legyek, otthagyják nyomaikat, most már csak ki kell húzni festékkel az egészet és ... készen van Homé­rosz portréja. Gyors, egyszerű és szenzációs módszer. A festő­ben fel sem ötlik, hogy ez gusz­tustalan és visszataszító eljárás: Tapasztalatból tudja, hogy fur­csábbnál furcsább elmeszülemé­nyeit mindig úgy tálalhatja fel egyes nyugati ..műpártolóknak”, mint a legújabb „művészeti irányzat” megtestesülését. Dali egyébként kiállítást akar ren­dezni az Egyesült Államokban legújabb „alkotásaiból”, ott bi­zonyára megértik és értékelik eredeti „művészetét”!,, # ban, például a Kisstáció utcá­ban, egy csomó gyanús alak ólálkodik, nagy szájú demagó­gok, akik az elkeseredett embe­reket meggondolatlanságokba akarják belevinni. — Egyetértek — bólintott Sal- lai. — Rá kell mutatni, hogy egyesek kalandorkodásra csá­bítják a hiszékenyeket. A bur­zsoázia éppen azt szeretné, ha valamiféle terrorizmust tudna a nyakunkba varrni. A biatorbá- gyi üggyel megpróbálkozott és nem nyugszik bele a kudarcba, írd meg Vili, ezt neked kell megírnod. Radikális frázisok mögött gyávaság, olykor árulás lappang. — Foglalkozunk vele... — Van itt egy Ágisz nevű ember — folytatta Sallai. — Ha jól tudom, Lankának hívják. Ágisz a fedőneve. A vasas el­lenzékben tölt be valamilyen funkciót. Ez maga köré gyűjt néhány forrófejűt és arra biz­tatja őket, hogy szervezzenek támadást a Brauch-féle hentes­üzlet és a Rákóczi úti libásbol- tok ellen, mert a párt jogosnak ítéli, ha az éhezők ott szerez­nek élelmet, ahol találnak. — Aztán — ígéri — az akció után a résztvevőket majd kijuttatják a Szovjetunióba. Nem a legnyil­vánvalóbb beugratás? — De mennyire aas! — csó­válta a fejét Kilián. — Erről hol hallottál? — Akadt, aki átlátott a ter­vén. A Fémlemezipari érténél, az Erzsébet királyné úton van néhány keménykötésű, rendes ember. Egyikük — Badantinak hívják — összeakasztotta vele a bajuszát. — Badanti? — ismételte Ki­lián. — Ismerem. Találkoztam vele a Királyerdőn, a Szépvöl­gyi úti katlanban, kiránduláson, túrán ... Jól vagy tájékoztatva az emberekről... Sallai mosolygott. — Olyantól tudom, aki sok elvtársat ismer. Van ott egy­két tehetséges fiatal is. Újoncok, ti foglalkozzatok velük. Látod — nevetett —, az ifik közül is sokat ismerek. De azért nagyon nehéz így — sóhajtott —, em­bertelen dolog a szigorú illega­litás. Csak az érzi. aki benne él. Mint a beteg az egészséggel, úgy van vele az ember. Akkor becsülik igazán, ha hiányzik ... — Megértelek — bólintott Ki­lián. Nem ismerte Sallai életét, csak politikai működéséről tu­dott egyet-mást. De ezekben a percekben megsejtett valamit az egészből, ennek az eszméiért élő embernek egész életéből, meg­értette szabad szárnyalásra vá­gyó lelkét... *?olytatjuk4 mi munkásokkal ken osszeiog- ni, akkor menni fog a munka. — Gondolom, helyesied a tér-

Next

/
Thumbnails
Contents