Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-25 / 46. szám

1964. február 25, kedd 3. oldal meghaladja a munkaegység ér­téke. Okosan, s az egy családdá forrt magabiztos emberek derűjével hangoztatják véleményüket. Az elnök megkérdezi: he- lyeslik-e, ha a vezetőség kéri az illetékesektől, hogy a havi készpénzelőleg a munkaegység értékének a 80 százaléka le­hessen? Kivétel nélkül „igen” a vá­lasz, amiből kicsendül a szán­dék is, hogy szorgalmukkal megteremtik a munkaegységen­ként több mint 30 forint előleg fedezetét. — Az állattenyésztés fejlesz­tése érdekében szakképzett fő állattenyésztőre van szükségünk. A dotációt a felsőbb szervek már biztosították, de a személy szerint még ki nem szemelt szakember jövedelmét munka­egységgel ki kell egészítenünk — hangzik a bejelentés. Fontos dologról van szó, egy fiatalember, a hátsó sorokból, fel­szólítja hát az elnököt: — Nem jól értettem, tessék még egyszer a kérdést ismételni. — Mert ott hátul csak szóra­koztok — mossa meg a fejét egy, a diskurzust állandó repli­kával fűszerező asszony. (Ma­gam is tanúsíthatom pedig', hogy csupa figyelem a közgyűlés va­lamennyi résztvevője.) Végül is döntenek, s a vezetőség most már „tárgyalóképesen” kereshet főfill atteny észtőt. S’ most jön az, amiről azt mondjuk, hogy a fejlődés szét­feszíti a korábbi kereteket. A termelőszövetkezet minta- alapszabályzatát 1958. január 27-én fogadták el, de abban még csak háromtagú vezetőség sze­repel. A megnövekedett felada­tok, a differenciáltabb gazdál- kolás viszont hét főből álló ve zetőséget igényel. „Ügy van!” —. s engedélyezik irányítóik számá­nak a növeléséi:. Ami viszont egyáltalán nincs az alapszabály­zatban (mert ilyesmire akkor nem volt még anyagi lehetősé­gük), javasolja az elnök, hogy a házasuló szövetkezeti tagoknak húsz. a meghaltak hozzátartozói­nak 30, szülés esetén pedig — de csakis akkor, ha a szülő nő is, s nemcsak a férj, szövetke­zeti tag — ötven munkaegység értékének megfelelő összegű segélyt adjanak. A javaslatot elfogadja!-;, de ezt megelőzően feláll egy férfi, s megjegyzi: egészen más érdekek és szem­pontok kerülnek előtérbe. A be­ruházó vállalat igazolja, hogy a baj a kivitelező vállalat hibájá­ból történt. A kivitelező okmá­nyokkal bizonyítja, hogy a fele­lősség nem őt hanem a koope­ráló vállalatot terheli. A koope­ráló kijelenti, hogy a megren­delés nem volt pontos. Féltucat hivatalos szerv van már bekap­csolva, mindegyik elmélyülte« boncolgatja vajon ki a felelős, s már alig jut eszébe valakinek, mi van azokkal a családokkal, akik még mindig fűtötten lakás­ban várják a tavaszt... De vannak a bürokratiz­musnak más. ellenszenvesebb esetei, az emberiesség megsérté­sének nyilvánvalóbb példái. Ide sorolhatnánk azoknak az öre­geknek és betegeknek az ügyét is, akiknek egyébként sem köny- nyű az életük, de akiknek ne­hézségeit csak fokozza, hogy a tsz-vezetősége megfeledkezik ró­luk, figyelmen kívül hagyja el- esettségüket. Azt a nagy kü­lönbséget, amely az öregek és munkaképtelenek segítésében szövetkezet és szövetkezet kö­zött van, nem lehet másként fel­fogni, mint sajnálatos különb­séget az emberiesség értelmezé­sében. Teljesen nyilvánvaló, hogy a bürokráciaellenes harc, nem azonos az adminisztráció elle­nességgel, nem áshatja alá in­tézményeink tekintélyét. Éppen ellenkezőleg: a bürokrácia elle­ni határozott fellépésnek óvni és védeni kell a néphatalom szerveinek a tekintélyét. Mély- ronyúló történelmi okai vannak annak, hogy az emberek több­ségében ma még erősen él a hi­vatal és adminisztráció ellenes érzés, hiszen a régi Magyaror­szágot keresztül-kasul szőtték a bürokratizmus hálói. Ráadásul ma is elég sok kellemetlen ta­pasztalatot szerez az ember. — Azért aztán sok hamis általáno­sítás és előítélet maradt fenn. s így sokan nemcsak a lélektele- nül dolgozó tisztviselőre, de az egész hivatalra, intézményre felhúznák a bürokrácia fekete könyökvédőjét. Nehezíti viszont az előítéletek megváltoztatását, hogy amikor az illető szerv ve­zetőinek és dolgozóinak el kel­lene ítélniök a valóban bürok­ratikus módszereket, amikor el kellene határolódni azoktól, az ellenkezője történik. A hivatal preztizséért, a „mundér becsü­letéért” inkább azonosulnak ve­le, semhogy pellengérre állítsák egy „kebelbgü” lélektelen ügy­OKOSAN-DEKÜSEN AZ EGYSÉG ÚTJÁN — Bocsánat, de ha meghal valaki, már nem élvezheti <i temetkezési segélyt. — Nevetés, hiszen a komoly töprengések színezésére szánta a kijelentését társuk is. A munkaegység'normát is mó­dosítják, még pedig a lovak fedeztetésével kapcsolatban Ecl ■ dig az történt, hogy a lovat fe~ le-ztetésre elvezető íogatosnak tíz, a vemhes állat gondozójá­nak pedig csak hét munkaegy­séget írtak a javára. Nyilván aránytalan jövettel mezese ez a „közreműködésnek”. — Igaz-e, nem vagyok ló — mondja az állandóan közbeszóló asszony —, de az a vélemé­nyem, hogy az kapjon tőbe munkaegységet, aki gondozza az állatot. „És ne vegyék, el a vem­hes lovat tőlem” — szólal fel egy fiatal fogatos. Megszületik a döntés: a fedeztető csak két munkaegységet kap, ami nagyon jó ellenszolgáltatás, hiszen két ló után valamivel több mint 160 forint aa értéke. — A bárányoknak kevés a legelő — jelenti be az egyik ju­hász .. Igen, a közös legelőbe ékelődik a legeltetési bizottságé. Tárgyalni kell a probléma eset­leges területcserével történő meg­oldása végett. Nerp hagyják megvitatás nél­kül a háztáji gazdaságok gönd- ját-baját sem. Kevés szalmát kapunk a közösből — figyelmeztet az egyik szövetkezeti gazda ... Két­ségtelen, a szalma kevés, pedig nagyon kellene. Az elnö­köt azonban nem éri váratlanul a feltevés. — A réten jócskán terem a csádé — mondja. — Lekaszálva és frissen takar­mánynak, szárítva pedig alom­nak is kitűnő. A kívülállók szoktak a kaszálásra engedélyt kérni. Miért ne áldozhatnának erre egy szombat délutánt a szövetkezet gazdái is?! — A közös tüzelőellátásról es­vén szó, a fakitermelést emlí­tette elnök elvtárs. De öt-hat év múlva nem lesz erdőnk, ha közben nem telepitünk — hang­zik egy javakorabeli férfi ré­széről. Aztán megnyugszik, va­lamennyien megnyugszanak az elnöki tájékoztatástól: az erdő- gazdaság létesít új erdőt a tsz területén, s természetesen a közös gazdaság javára... S így megy ez negyed-fél­órákon át. Okosan, derűsen, ahogy a példás családok egy­másért élő, munkálkodó tagjai közt illik. Tarján István intézését. Az ilyen azonosulás pedig nemcsak a hibás, vagy egyenesen káros intézkedést fe­dezi. hanem csökkenti a bizal­mat is az illető hatóság, intéz­mény iránt. A.Z a tétel, hogy a szocialista államnak és intézményeinek új szellemű és új tartalmú kapcso­latokat kell kiépíteni a lakos­sággal, olyan régi, mint maga a marxizmus. Ez az állam miköz­ben bonyolult feladatokat old meg. szükségszerűen egyszerű­síti is az igazgatás munkáját: egyre közelebb hozza a lakos­sághoz az állami feladatokat, egyre több funkció gyakorlását: adja át közvetlenül a társada­lomnak. Semmi kétség sem fér­het tehát ahhoz, hogy történel­mileg a bürokrácia kihalásra van ítélve. Látható azonban, hogy ez viszonylag lassú, nehéz, harcok és ellentmondások árán kibontakozó folyamat, amelyben stagnálások, sőt átmeneti vissza­esések is lehetségesek, ha bem elég következetesen dolgozunk. Erőfeszítéseket kell tennünk a tárgyi feltételek megteremtésé­ben is. Az állami és gazdasági szervek egymással való kapcso­latában, jogrendszerünkben, az, anyagi ösztönzők alkalmazásá­ban még végbe keli menni an­li. A szükségszerű fejlődési folya­mat, amely a szocialista társa­dalmi viszonyok között a pa­rasztságot is egységbe kovácsol­ja, az anyagi körülmények ala­kulásában sem mentes minden ellentmondástól napjainkban. Alapvető nyilvánvalóan az a tény, hogy az évszázadok folya­mán kialakult rétegződés — nagygazda, középparaszt, sze­gényparaszt, agrárproletár — lényegében megszűnt, a kizsák­mányolás osztálygyökere, gazda­sági bázisa felszámolódott. A mezőgazdaság szocialista átszer­vezésével létrejöttek a paraszt­ság gazdasági, ideológiai, politi­kai egységének objektív feltéte­lei. De ha ezt valamilyen auto­matikus, önmagától és spontá­nul bekövetkező állapotnak, helyzetnek fognánk fel, súlyos hibát követnénk el. S ez vonat­kozik a parasztság anyagi kö­rülményeire, az ezzel összefüggő nézeteire és nézőpontjának kü­lönbözőségére is. A végleges életforma A kecskeméti járás termelő- szövetkezeteiben az egy dolgo­zóra jutó jövedelem 1963. vé­géig (1961-hez viszonyítva) 2300 forinttal növekedett és eléri a 10 350 forintot. A gyenge tsz-ek- ben 2000 forinttal nőtt és eléri a 7740 forintot. Alacsony összeg ez a déli, kö­tött talajú járások szövetkezetei­ben elért eredményekhez képest. Ahogy mondani szokták: a ho­mokon a legjobb szövetkezet is alig éri el egy bácskai „gyenge” tsz jövedelmét. S a fejlődést nem is ez mutatja, hanem ahon­nét „startolt” ez a vidék — a lakosság zöme — a nincstelen- ségből, egy-egy aszályos vagy jégveréses esztendőben a kilá- tástalanságig elnyomorodott ál­lapotból a szerény, de mégis biztosan várható évi jövedele­mig. A fokozatosan javuló ter­méshozamokig, s a jövőt sejtető reményekig, amit a második öt­éves terv idejére eltelepített 12 ezer kh szőlő és gyümölcsös s a 4500 kh öntözéses terület is je­lez. És jelzi ez a szorgalmat, a szemléletbeli változást, a mun­kához való viszonyt is. Azt a gondolatot, melyet így fogal­mazott meg a járási pártbizott­ság beszámolója: „Szövetkezeti parasztságunk egésze objektív társadalmi helyzetét tekintve már ma is az egységes paraszti osztály jegyeit viseli. Mint szo­cialista közösségek foglalnak he­lyet a járás társadalmi, politi­kai életében. A rétegződés el­tűnőben van. nak a történelmi letisztulásnak, amely szigorúan kivet, megros­tál mindent ami járulékos, ami ellentmond a szocialista elvek­nek. Itt lehetnek rövidtávú, egy- egy konkrét területet felölelő in­tézkedések, és lehetnek hosszabb távban ható változtatások, ame­lyek majd együttvéve megsza­badítják társadalmunkat a bü­rokratikus sallangoktól. De köz­ben ki kell fejlesztenünk egy megfelelően reagáló társadalmi magatartást, amely hevesen til­takozik minden bürokratikus je­lenséggel szemben. Nem enged­hető meg, hogy a bürokrácia beépüljön életünkbe. Csökevény- jelenségnek tekintsük, nem pe­dig velejárónak, amellyel szem­ben nincs megalkuvás. Kétségtelen, hogy a bü­rokráciámén tes társadalomhoz, a bürokráciaellenes szellemű tár­sadalmon keresztül vezet az út. Vagy mondhatjuk megfordítva is: Szenvedélyesen humanizálni kell mindazt ami a múlt társa­dalmában az emberi kapcsola­tokban dehumanizálódott, szám- bavéve az ilyen csökevényjelen- ségek okozta erkölcsi és politi­kai károkat. De ehhez az is szükséges, hogy letépjük azt az álarcot, amely a bürokráciát sze­mélytelenné tem, & h* S ehhez hozzátéve: a tagság majdnem teljes egésze végleges életformának tekinti a termelő­szövetkezetet. Ebben látja egyé­ni boldogulásának és megélheté­sének útját. Nincs kilépési han­gulat. Akik „még ingadoznak“ Ellenben akad még „vándor­lás” a jobb eredményt felmu­tató közös gazdaságokhoz. S elő­fordul, imitt-amott „kacsinga- tás” az alacsonyabb típusú szö­vetkezetek irányába, vagy ezek­nél a csoportoknál az egyéni gazdálkodás „kiaknázatlan” le­hetőségei felé. Mint már említettük, a kecs­keméti járásban a mezőazda- ság szocialista szektorának nagy­jából egyharmada termelőszö­vetkezeti csoportból áll, ugyan­csak egyharmada termelőszövet­kezet, a többi pedig állami gaz­daság. Van olyan község —mint például Orgovány, Kerekegyhá­za, vagy Lajosmizse — ahol az alacsonyabb típusú tszcs és a fejlettebb szocialista nagyüzem, a termelőszövetkezet gazdálko­dik egymás mellett. Néhol, mint jeleztük, fellelhető még a ki­zsákmányoló életmód is. de az anyagi helyzet különbözőségé­nek szélsőségei nemcsak ebből adódnak. Mert igaz, hogy akad tszcs-gazda, akinek évi jövedel­me eléri az évi százezer forin­tot, majdnem tízszeresét az át­lagos tsz-keresetnek. viszont az izsáki szőlős tsz-ekben sem rit­ka az előbbi, kiugró jövedelem — méghozzá jóval szélesebb ala­pon, nem néhány gazda viszony­latában. S ha olykor Izsákon — a fü- löpszállási tszcs közelségében — a jobb módú szövetkezeti pa­rasztság soraiban elterjedt a hír: „Visszaadják a szőlőt és ts^cs-alapon műveljük tovább...” — akkor ez csak az előtt tűnik érthetetlennek, aki nem számol a régi paraszti életforma mélyen ülő gyökereivel, a hajdani élet­mód utórezgésével és az „ét­vágyra kapott” gazdagodási vágy mohó emberi tulajdonsá­gával, melyek még az eléje gá­takat szabó szocialista keretek között is újra ébredhetnek. Nem tartós ingadozás ez, in­kább csak ideig-óráig tartó han­gulat, de számolnia kell vele annak, aki a kistulajdonosi szemlélettel szemben az új, a haladó életfelfogást segíti győ­zelemre vinni. Jólétet — biztonságot Az elmondottakból is nyil­vánvaló tehát, hogy lényegesen könnyebb ott egyengetni az egy­séges paraszti osztály kialaku­lásának útját, ahol erre az anya­gi javak igazságos — tehát munka szerinti — elosztása te­remti meg az alapot, s nem za- zarják azt a fenti tendenciával szemben álló visszahúzó törek­vések, körülmények. Az is ki­derült viszont a kecskeméti já­rás felméréséből, hogy még az azonos társadalmi viszonyok sem jelentik azonnal az egységes szo­cialista életforma teljes győzel­mét. Hiszen a tsz-ek között is lényeges eltérések lehetnek és vannak is ma még a jövedel­mekben, s ezek feszíthetnek já­ráson, sőt községeken belül. Kiegyenlíteni, illetve nagyjá­ból azonos szintre hozni ezeket a jövedelmeket nem kis feladat, s hosszú évek türelmes politi­kai és gazdasági építő munká­ját igénylik. De, hogy egyedül ez lehet a helyes út, a felemel­kedéshez vezető irány, az ma már a szövetkezeti parasztság legnagyobb többsége előtt is nyilvánvaló. A jólét, a teljes anyagi biztonság megteremtése ez tehát az elsődleges cél. De vajon elegendő-e csupái ezért való munkálkodás?... E. Tóth Pál. «TfilyíatjukJ * , Amikor Kovács László, a szanki Haladás Termelőszövet­kezet elnöke a zárszúmadó köz­gyűlésen felsorolja a közös gaz­dálkodás eredményeit, ez a kér­dés dobol bennem egyre erőtel­jesebben: hogyan lehetséges ez? Miképpen sikerült elémiök, hogy amíg az előző zárszám­adáskor 22, illetve 29 forintot fizethettek egy-egy munkaegy­ségre, most már 37 forintnál tartanak? Ezen a homokon, ahol a re­dukált szántó átlagos aranyko­rona-értéke mindössze 3,09 — a valamivel több mint két és fél ezer holdas területből pedig csaknem ezer hold a rét, le­gelő, 158 hold a nádas, mocsár, s 51 holdat egyelőre nem lehet megművelni. S mégis! Kenyérgabonából az előző évi 3,5 és a tervezett 6 mázsával szemben 6,4 mázsát takarítottak be egy-egy holdról, a szőlőtermesztés révén 100 ezer forinttal több jövedelemre tet­tek szert,, mint amennyi a ter­vükben szerepelt, egy hold szántó után az 1962. évi 69-nél 5 mázsával több húst adtak a népgazdaságnak. ái'bevételi tervüket 3 millió 156 ezer fo­rinttal, 119 százalékra teljesí­tették, és így tovább. Az elnöki beszámoló ugyan tartalmazza a viaszt is: fej­trágyázták például a kalászoso­kat, 20 holdon a kapásoknál vegyszerrel irtották a gyamot, hízott sertéseiket a tavaly előtti egymázsással és a tervezett 125 kilóssal szemben 130 kilós átlag­súlyban adták át a felvásárló­nak, a baromfiaknál a tervük­ben szereplő hat helyett 3,4 szá­zalékra csökkentették az elhul­lás arányát — szóval, nem hiányzik az eredmények szak­szerű indoklása sem. A teljes választ azonban az idei terveknek a zárszámadó közgyűlést azon nyomban kö­vető közös megbeszélése adja meg. Kitűnik, hogy a szakszerű és igen leleményes vezetés a szö­vetkezeti gazdák hozzáértésével és a közös célok minél maradék­talanabb elérésének az együttes szándékával párosul. Az, ahogy az elnök, s Vágó László elnök- helyettes, egyszersmind a tsz párttitkára, valamint Tóth Ist­ván főkönyvelő tájékoztatására reagálnak, visszavetül az elmúlt évre is — s kétséget nem hagy afelől, hogy az idén megint jelentős lépést tesznek előre; a többi közt azért is, hogy ebben az évben már a 40 forintot is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents