Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-15 / 38. szám

1964. február 15, szombat 5. óid a.; A Szegedi Bartók Béla Zenekar hangversenye Kecskeméten KÉT HÉTTEL a modern ora­tórium-bemutató után e héten a XVIII. századi klasszikusok három alkotása szólalt meg a Katona József Színházban. Az est valamennyi szereplője Sze­gedről érkezett, abból a város­ból, melynek zenei élete az el­múlt évek folyamán európai hírre tett szert. A Szegedi Ze­nebarátok Kórusát már több­ször hallhattuk városunkban (legutóbb Sugár: Hunyadi-ora­tóriumának bemutatóján), a Bartók Béla Zenekart azonban eddig csak az operaelőadások közreműködőjeként ismerhette meg közönségünk. Vaszy Vik­tor karnagy nemzetközi tekinté­lyű operadirigens, az ő nevéhez fűződik többek között Szeged zenekultúrájának az utóbbi év­tizedben történt fellendítése, az operatársulat újraszervezésétől, egészen a nagy sikerű szabadtéri játékok hagyományának feltá­masztásáig. Ez alkalommal a jó nevű együt­tes kissé alatta maradt várako­zásunknak: egészében szép volt ugyan, de mintha fáradtság ér­ződött volna produkcióján. Már­pedig valamennyi előadott mű (Gluck: Iphigenia Aulisban, nyi­tány; Haydn: Londoni D-dur szimfónia: Mozart: Requiem) interpretálása igen kényes ze­nei feladat, hatását az előadás egyenetlenségei nagymértékben leronthatják. Különösen áll ez a második részt kitöltő Mozart- remekműre. AZ ORATÓRIUM-előadások- nak a karmester a lelke, neki kell a nagy apparátust össze­fognia, a koncepció egységét biztosítania. Vaszy éppen az operakarnagyi emelvényen bi­zonyította be számtalanszor, 204 versenyző a mezőgazdaságban „a szakma kiváló tanulója“ címért Az idén első ízben hirdetett versenyt „A szakma kiváló ta­nulója” címért a mezőgazda­ságban a KISZ, a MEDOSZ és a Földművelésügyi Miniszté­rium. A mezőgazdasági szakmákat jelenleg több mint 13 000 fiatal tanulja, közülük 2600 a har­madéves. „A szakma kiváló ta­nulója” címért induló verseny­be 13 szakmából 204-en nevez­nek be. A versenyre májusoan és júniusban kerül sor. (MTI) hogy képes ennél még nagyobb együtteseket is összefogni, még sokrétűbb feladatokat sikerrel megoldani. Érzésünk szerint azonban nem a klasszicizmus az a terület, melyben leginkább ki tudja bontani belső, szemé­lyes mondanivalóját. A roman­tika, Verdi és Puccini világa, valamint századunk zenéje az ő igazi otthona. Nagy zenei kul­túrája, muzikalitásának mélysé­ge így is megnyilvánult azon­ban az előadás sok részletszép­ségében. Ilyenek voltak a Requiem lírai szólókvartettjei, vagy a Haydn-szimfónia ko­moly hangvételű első tétele. A kórus különösen a homofón jellegű részekben szólt szépen. Másutt az egyes szólamok na­gyobb fokú plaszticitását hiá­nyoltuk, különösen áll ez a férfiszólamokra. Mindenesetre dicséretes eredmény, hogy egy zömében műkedvelőkből álló énekkar sikerrel vállalkozhat ilyen magasrendű feladatokra. Az a tény pedig, hogy tagjai között sok fiatalt láttunk, biz­tosíték további fejlődésére. A szólisták: Berdál Valéria, Tur­ján Vilma, Szabó Miklós és Sinikó György zeneileg értékes teljesítményt nyújtottak. Kár, hogy énekeseink a koncertpó­diumon nem minden esetben képesek az operaénekesi mo­dort levetni. A ZENEKAR technikailag jól győzte a műsort (kivéve olyan helyeket, mint pl. a Requiem pontatlanul intonáló harsonaszólója), a Haydn-szim- fóniában sok helyütt hiányol­tuk ugyan a világosabb kon­túrokat, de a második részben játékuk kiegyensúlyozottabb, felszabadultabb lett. Talán azért is, mivel az énekszóla­mok kíséretében jobban önma­gukra találtak. Reméljük, szegedi vendégein­ket még sokszor, a mostanit felülmúló produkciókban kö­szönthetjük Kecskeméten. Örömmel kell szólnunk arról a spontán érdeklődésről is, mely legutóbb és most is meg­nyilvánult közönségünk részé­ről. A földszint „foghíjai” egy­re inkább betöltődnek és a karzat csaknem teljesen megte­lik fiatalokkal, akiket a zene- irodalom nagy alkotásai iránt megnyilvánuló érdeklődés mind nagyobb számban vonz a hang­versenyekre. Körber Tivadar 26. A Kőris utcában is Túli vasárnaponként rend­szerint egy órával később kelt. Amikor megreggelizett, kisétált az Aréna úti újságárushoz, Nép­szaváért. A nagyobb címeket az utcán átnézte, a többit ott­hon olvasta el, kényelmesen hátradőlve a Székben, de gon­dos figyelemmel boncolgatva minden hírt és cikket, ami az ország, a főváros és a gyárak helyzetéről szólt. Mindig ilyen volt a vasárnap délelőtti prog­ramja. Így történt tegnap is. Elindult a Domonkosok temp­loma felé. Tizenegyre beszél­ték meg a találkozót' a Thököly út sarkán. Papp Feri várt rá. Néhány perc múlva csatlakozott hozzá­juk egy negyven év körüli, pi­rospozsgás képű férfi. Látásból jól ismerték ezt a széles vállú, zömök embert. Gyakran talál­koztak vele a Magdolna utcá­ban. Sejtették — mert hallot­ták beszélni is néhányszor —, hogy a baloldali munkások egyik fontos embere ... Vincé­nek szólították, egyikük se tud­ta, vezetéknév-e ez, vagy csu­pán a keresztneve. — Örülök, hogy mindketten épségben megvagytok — üdvö­zölte őket széles gesztussal. Az első percben feltűnt mozgé­konyságával. — Hol jártál tegnap este? — szögezte a kérdést Ferinek min­den bevezetés nélkül. — Tud­tommal ott kellett volna len­ned a tanulócsoportban, ahol... Feri nagyon kényelmetlenül érezte magát. Megmondja-e? Ne mondja meg? — Bálban voltam — vágta ki gyors e’határozással. — Ipartes­tületi táncmulatságra mentem. A kislány miatt, akinek udva­rolok ... Elakadt. Nem is mondok iga­zat — gondolta zavartan —, akiért elmentem, annak csak udvaroltam, akinek udvarolok, az... — Katira gondolt, de hir­telen elszégyelte magát. Micso­da gyerekes, buta dolgok, ami­kor fontos ügyekről, politiká­ról van szó. — Mondtad valakinek, hogy odamész? — Persze. Badantinak. — Tóni mit szólt? — Menjek. — És te? — fordult Túlihoz Vince. Két nappal a tanítás kezdete előtt Holnapután, február 17-én nyitják meg ünnepélyesen a Kecskeméti Ének-Zenei Iskolát. Hetek óta nagy készülődés fo­lyik az új épületben. Január­ban kipróbálták a fűtőberende­zést és az épület valamennyi tartozékát, azután hozzáfogtak a bebútorozáshoz. Vadonatúj padokat, berendezési tárgyakat kapott az iskola, s így valóban egészen új környezetben kezd­hetik meg a tanítást az új ott­honban holnapután, hétfőn. Korszerű és szép Az előcsarnok jól sikerült nyitánya a többi látnivalónak. Pompásak az arányok. Szaba­don érvényesül az anyag ere­je, méltósága, a szerkezeti ele­mek dekoratív összjátéka, moz­galmassága. Korszerűtlen gipsz- cikornyák, cirádák sehol. Beljebb a Katona József téri szárny tanterem- és irodaajtók­kal ritmikusan tagolt folyosó­ja. Jobb felé a tornaterem és az orvosi rendelő irányában ki­képzett tiszta falfelület. Az ajtó mellett télikert áraszt ünne­pélyes hangulatot. Nézzük csak az „apróságo­kat”. A vízcsapokon — folyik a víz. Nem kell utólag javít­gatni majd. Az ajtó- és ablak­zárak működnek. Aki több ilyen új épületben járt már, egyáltalán nem tartja nevet­ségesnek, hogy most csodálko­zom ezen a renden. Kutatom is mi a titka. Kovácsné és Nagy Dezső, a megyei tanács tervosztályának munkatársa, mindennap felke­resték az építkezést az utóbbi hetekben. Személyesen ismernek már mindenkit. És ismerik tö­véről hegyére az egész épületet. Amint valami hibát találtak, azonnal kijavíttatták. Zöld tábla Egy érdekes apróság az új is­kolából: mióta eszünket tud­juk, a tantermek uralkodó szín­foltja a komoran feketélő táb­la. Az ének-zeneiben azonban kellemes, megnyugtató zöldre festették a táblákat. Nemcsak írni, rajzolni lehet rá, az üde színfolt a termet is díszíti. így lesz a hasznosból díszítő elem. Tetemes anyagi áldozatot je­lentett államunknak az új is­kola felépítése. Kodály Zoltán személyes kérésére és a régi épület mostoha körülményeit tekintetbe véve kapta éppen az ének-zenei iskola Kecskeméten ezt a palotát. Hogy azonban oktatásügyünk nemzetközi re­putációjának is mit jelent a megépítése, mutatja az iskola emlékkönyvének a sok közül ki­ragadott egyik bejegyzése. Né­hány éve itt járt nálunk a dán zenei ügyek vezetője. Előzőleg egész Európát beutazta. Fél órára érkezett — estig maradt. Hiába kérlelte a protokollért felelős kísérő. Véleményét így őrzi az emlékkönyv: „Ez a város, amelyről ál­modtam, hogy eljöhessek. El­mondhatom, hogy számomra ez volt a legnagyobb élmény, ami az iskolai nevelő munkát illeti. Sajnos, csak álom, hogy ez Dá­niában is lehetségessé váljon. Kedves barátaim, köszönöm.” Mit szólna a vendég, ha most, a jövő héten látogatna el hoz­zánk? Gimnázium is Az irodában elém teszik a Művelődésügyi Közlöny 1964. február 1-i számát. A következő tanévben induló új középisko­lák címjegyzékét tartalmazza. A 167. oldalon olvasható: Ének- Zenei Általános Iskola és Gim­názium, Kecskemét, Katona Jó­zsef tér 4. Az első az országban. Vajon hány követi? Amikor másfél évtizeddel ezelőtt 19 gyermek­kel’ megkezdődött a tanítás, gondolt-e valaki arra, hogy 1964- ben itt helyben 400, az ország száznál több hasonló intézeté­ben pedig húszegynéhány ezer diák gondol szeretettel a kecs­kemétiekre, az alapítókra. Ilyen távlatban már kezd ki­bontakozni a holnaputáni ün­nepségen is részt vevő Kodály Zoltán szavainak teljes értel­me: „Annak idején majd az isko­la kezdeményezőit úgy fogják emlegetni, mint az úttörőket, és az első kapavágás munká­sait. És az iskola valaha Kecs­kemétnek dicsősége lesz... A múltban ugyanis csak az tanul­hatott zenét, akinek pénze volt. Ez megszűnik, ha az állam el­ismeri, hogy a zene közügy.” Erre pedig bizonyíték ez az iskola. Heltai Nándor Az Állami Bábszínház együttese Bács-Kiskun megyében Kedden Kecskeméten kezdi meg az Állami Bábszínház együttese egy hetes körútját Bács-Kiskun megyében. Két elő­adást tartanak a Városi mozi ban kedden délután fél kettő­kor és fél négykor. Szerdán ugyanott három előadást, az Sándor Judit dalestje Kecskeméten Az Országos Filharmónia és a városi tanács közös bérleti hangversenysorozatának kereté­ben a város zenekedvelői Sán­dor Judit dalestjében gyönyör­ködhetnek hétfőn este 7 órakor a Kecskeméti Üttörőházban. A műsorban Carissimi, Mozart, Schubert, Brahms, Liszt, R. Strauss, Bartók, Kodály dalai, Bach, Saint-Saens hegedüművei szerepelnek. Hegedűn közremű­ködik Adorjáni Ildikó, zongorán kísér Szűcs Loránd, a műsort ismerteti Körber Tivadar. — Nekem nem volt semmi­féle tanulócsoportom — vonta meg a vállát Túli. — Én a sza­bókhoz járok, az este is fenú voltam ... — Jól van, jól van — kapott a homlokához Vince —, az egy harmadik, akire gondoltam. Neki is itt kellenne lennie, összetévesztettelek. Az a tele­fongyári fiú, Zolinak hívják, az ott volt. Akkor hát csak hár­man leszünk. Értetlenül néztek rá. — Látom, ti nem tudtok sem­mit. Baj van, gyerekek. — Micsoda? — kérdezte ijed­ten Papp Feri. Az Abonyi utcához közeled­tek. Vince hátratekintett, nem követik-e őket. Megállt. — Nem tudtam, hogy akár egyet is ‘megtalálok-e közüle- tek. Az este megrohanta a rend- dőrség a Pálma kávéházi ta­nulókört. Ha nem tévedek, vagy ötven elvtárs járt oda. Mindet lefogták. — Ejha — sápadt el Túli. — Akkor Tóni is köztük van. — Nem — mondta Vince —, egy-két emberről tudok, aki vé­letlenül nem volt ott. Szeren­csére Badantinak is éppen más­hol volt dolga. Papp Feri is megkönnyebbült témileg. Bár ... — Cigi? — kérdezte. — ö nem volt ott? — Kurimszky? — kérdezte vissza Vince — a palotai? — Igen. — Ö sem. Nem járt oda. De Beke Zoli bent van. Meg Soll- ner Jóska a nemesfémesektől, aki lelke az egésznek. Mások is a Kazinczy utcaiak közül... az ezüstművesektől — tette hoz­zá magyarázatképpen — meg építők. Szóval... nagy baj — ismételte. . — Beke Zoli is — sóhajtott Papp Feri. Látszott, csak ap- ródonként értette meg a csa­pás jelentőségét. Leszakadt egy tető, sok barátjukat földre súj­totta, a zuhanás szele őket is megcsapta. Még szállt a por, nem látni, nem tudni, ki meny­nyire sérült, ők maguk is épek-e, vagy ... — És nem is a Pálma az egyedüli — folytatta Vince. — A Kőris utcában is volt egy helyiség, onnan is sok embert elvittek. Még nem ismerem a teljes névsort — mondta. — Annyi bizonyos, hogy sokan voltak. Elvitték Máté Jóska építömunkást is, a szakszerve­zeti ellenzék egyik legjobb em­berét. Többen a Mosonyi utcai toloncházban vannak, a legbor­zalmasabb tetves éheztetőben... Másra terelte a szót. — Mit tudtok a fémlemez- iparbeli fejesek megbeszélései­ről? (Folytatjuk.) előbbi időpontokon kívül dél­előtt tíz órakor is. Csütörtökön délután négy órakor Dunave- csén szerepel az együttes a já­rási művelődési házban, pénte­ken délelőtt fél tizenegykor Sza­badszálláson, szombaton pedig délután fél négykor Izsákon a községi művelődési házban. Vé­gül a jövő szombaton a kiskő­rösi tiszti klubban vendégszere­pei délelőtt fél tizenegykor és délután kettőkor az Állami Báb­színház Bács-Kiskun megyében turnézó csoportja. Népművelő- könyvtáros szak a tanítóképző intézetekben Ahogy növekszenek az embe­rek kulturális igényei és épül­nek, bővülnek a művelődési házak, könyvtárak, szaporodnak a klubok, a különféle művészeti szakkörök, bővül az ismeret- terjesztés hatóköre — úgy nő a hiány a képzett népművelők­ben. A népművelés ma már annyira sokrétű és olyan szín­vonalas munkát kíván, hogy képzett szakemberek nélkül sok helyen nem tudják kihasználni a meglevő anyagi lehetőségeket sem. Éppen ezért az egyetemek és főiskolák mind nagyobb lét­számmal foglalkozó népművelő­könyvtáros szakai mellett ta­valy ősszel két tanitóképző in­tézetben is megindult a népmű­velő-könyvtáros képzés. A szom­bathelyi és a debreceni tanító­képző intézetben hat félév ke­retében — ct félév elméleti képzés, egy félév gyakorlat — szerezhető meg az oklevél, amely művelődési házak, ottho­nok és könyvtárak állásainak betöltésére ad képesítést. Felvételre a középiskolák ne­gyedik osztályának tanulói je­lentkezhetnek. Felvételi vizsgát magyar nyelvből és történelem­ből kell tenniük. Az elméleti időszak alatt tizenhét tantár­gyat tanulnak, ezenkívül már a gyakorló félév megkezdése előtt rendszeresen látogatnak, később vezetnek népművelő foglalkozásokat művelődési há­zakban, klubokban, könyvtárak­ban, a TIT-nél, az ifjúsági és tömegszervezeteknél, a népmű­velési tanácsadóknál és a mozi­üzemi vállalatnál. A Bács megyei fiatalok a Debreceni Tanítóképző Intézet­be jelentkezhetnek iskolájuk igazgatójánál.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents