Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-12 / 9. szám

». Miért mostohák? Negyvenkét éve méri, adagol­ja pontos kézzel a gyógyulást jelentő porokat, látja el kifo­gástalanul munkáját ösapai László, a tiszakécskei 12/88. sz. gyógyszertár vezetője. Nagy idő, hátha még hozzávesszük, hogy ebből alig néhány évet töltött csak távol falujától, ahol apja, nagyapja is dolgozott, mint gyógyszerész. A gyógyszert kedves mosoly kíséretében nyújtja át tulajdo­nosának. Csak akkor komolyo­dik el az arca, amikor a távozó mögött becsukódik a gyógyszer- tár ajtaja. — Ne értsen félre, ha rólam lenne egydül szó, meg sem em­líteném. De nem tudom megér­teni, miért vagyunk mi, gyógy­szerészek az egészségügy mos­tohagyerekei? Ugyanúgy elvé­gezzük az egyetemet, mint az orvosok, mégis ők kórpótlékot kapnak, féláru utazási kedvez­ményt, mi pedig egyiket sem. És a fizetések között is nagy a különbség. Ahány gyógyszertárban meg­fordultam, mindenütt hasonló kérdések hangzottak el. Miért nem kapnak hát több kedvez­ményt a gyógyszerészek is, ami­kor — különösen községekben — még éjjel is kiadják a gyógy­szert, ha a beteg érdeke úgy kivárna-» — kérdeztük meg Szi­rák Endrét, a Gógyszertár Vál­lalat megyei Központjának szak- szervezeti titkárát. — A panasz jogos — hang­zott a válasz — és nincs olyan értekezlet, ahol ne merülne feL Viszont minden gyógyszertár vállalati egységnek számít és nem intézménynek. Vállalati dolgozók pedig nem kaphatnak féláru utazási kedvezményt. A fizetésekre is ráférne már a ren­dezés, mert egy gyógyszerész legmagasabb bére — többnyire húszévi szolgálat után — 2— 2200 forint. A megoldás annál is fonto­sabb, hiszen országszerte gyógy­szerészekből hiány mutatkozik, Bács-Kiskun megyében például minden évben 25 kellene, de csak 10—1'2-öt kapnak. Ez egy­részt azzal magyarázható, hogy kevés gyógyszerészt képeznek ki az egyetemen — legalább még egy fakultásra lenne szük­ség — másrészt pedig ki megy el gyógyszerésznek akkor, ami' kor az orvosi, mérnöki diploma megszerzése kedvezőbb anyagi feltételeket jelent? A változtatás nagyon idősze­rű. Ezt kívánja nemcsak a gyógyszerészek, az egészségügyi dolgozók, hanem a gyógyításra szorulók, az egész társadalom érdeke is ... Osapai László munka közben. Törődjenek iobban a lakosság „apró-cseprő“ panaszaival is Visszatérő kecskeméti gondok a tanácstagi beszámolók tükrében A tanács és a lakosság kap­csolatának nem egyetlen fóruma a félévenkénti tanácstagi beszá­moló. Hiszen a lakosság válasz­tott képviselői szinte naponta találkoznak megbízóikkal. Az említett beszámolók azonban bi­zonyos összegezésekre is alkal­mat nyújtanak. Utánuk számba lehet venni, mi foglalkoztatja a város lakosságát: gondjait, ész­revételeit, javaslatait. S ez min­denkor jó dolog, iránytű, a to­vábbi munkához. Ezekről adtunk számot fél esz­tendővel ezelőtt. S most, amikor az 1963-as év végén megtartott tanácstagi beszámolók tapaszta­latainak összegezésére vállalko­zunk, főként azt szeretnénk le­mérni, csökkentek-e a korábbi jelentkező gondok, s milyenek léptek helyükre. A november végén és decem­ber folyamán megtartott beszá­molók programjában a városfej­lesztés kérdései, a közbiztonság helyzete és a gyermek- és ifjú­ságvédelem szerepel. Ám a 115 tanácstagnak a több mint 2500 választóval folytatott eszmecse­réje ennél is szélesebb körű volt. Ismét kiderült, hogy a lakosság nagy érdeklődéssel, éber figye­lemmel kíséri a város életét, fejlődését. Aktív „köszönet“ Számos felszólaló köszönetét, elismerését fejezte ki a város vezetőinek, a végrehajtó bizott­ság apparátusának az út-, jár­da-, parképítéséért, a megye- székhely fejlődését jelentő egyéb eredményekért. S ez nemcsak amolyan „passzív” köszönet, hi­szen a 12, 129, 36, 1, 2, és 132-es választó kerület lakosai azt is hozzáfűzték: vb vezetőinek az egész város érdekében kifejtett tevékenységét akként szeretnék viszonozni, hogy bármikor haj­landók további társadalmi mun­kával segíteni. Ám az éremnek ez csak az egyik oldala. Az elismerések mellett ugyanis számos jogos észrevétel, bírálat is elhangzott. Maradjunk például csak a vá­ros köztisztasági helyzetét, a szemét elszállítási rendjét — helyesebben rendetlenségét — kifogásoló megjegyzéseknél, amilyenek szinte minden egyes tanácstagi beszámolón elhang­zottak. Fél évvel ezelőtt ugyanez volt a helyzet. Ezzel kapcsolat­ban sokat hivatkoztunk már ká­ros „örökségünkre”, az elhanya­golt, kiépítetlen utcákra. Majd .a ezt megoldjuk, sor kerül a köztisztaságra is! — hangzottak el ígéretek. S mi a helyzet most, amikor a nagyarányú útépítési program jó részének valóra vál­tásával büszkélkedhetünk? A köztisztaság helyzete alig moz­dult előre. Magyarázat helyett... Magyarázatot mindenre lehet találni, sőt objektív nehézségek­re is lehet hivatkozni. Kérdés azonban, kielégíti-e ez a lakos­ságot? S a tanácstagi beszámo­lókon kiderült: korántsem! Mert senki számára sem szemet gyö­nyörködtető látvány a város ut­cáin sokfelé fellelhető szemét és salakhegy, a gyakran egész héten át kiürítetlenül éktelen­kedő szemetes edény. Köztudott, hogy a sok százezer forintért vásárolt két Kuka sze­métszállító gépkocsi hosszú hó­napok óta kihasználatlanul ros tokol, mert kevés tartály érke­zett melléjük. Az egyik végre­hajtó bizottsági ülésen viszont kiderült, hogy a kevés edény nyel is régen működtetni lehe­tett volna legalább az egyik gépkocsit, amely néhány tartály- lyal közlekedve felszedhetné a háziszemetet ott is, ahová még nem tudtak biztosítani a Kuká­hoz rendszeresített tárolót. De vajon miért vonakodott a Községgazdálkodási Vállalat még ezer tartály birtokában is bekapcsolni a korszerű szállító eszközt? Miért nem volt hatá­rozottabb ebben a műszaki osz­tály? Mint kiderült, a vb egyik elnökhelyettesének külön írásos utasítására volt szükség, hogy ez a munka január 13-án meg kezdődjék. Egy kicsivel több határozott­sággal, öntevékenységgel a vb apparátusa részéről — amihez sarkallást kell adjon a város lakosainak érdeke, hiszen ennek szolgálatában állanak — jóval korábban is előbbre lehetett volna ebben jutni. Hiszen min­den részintézkedésben nem le­het a vb elnökére, vagy a vég­rehajtó bizottság más függetle­nített vezetőjére támaszkodni. Az ő vállukra a város vezetésé­nek ezer más gondja is neheze­dik, minden részkérdésben nem helyettesíthetik a vb apparátu­sának osztályvezetőit, dolgozóit. Miért késik a válasz ? — tettük fel a kérdést fél esz­tendővel ezelőtt a tanácstagi beszámolók tükrében. A tanács­tagok egy része, s a lakosság is szóvá tette: kérelmekre, bejelen­tésekre gyakran késedelmesen, olykor pedig egyáltalán nem érkezik válasz a tanács vb egyes osztályaitól. Van-e változás e téren azóta? A legutolsó tapasztalatok sze­rint feltétlenül. A tanácstagok részéről legalábbis nem hangzott el ilyen észrevétel. A lakosság problémáinak tolmácsolására általában a törvényes határidőn belül választ kapnak az érde­kelt szakosztályoktól, s továbbí­tani tudják választóiknak. Töb­bek — például a 73-as körzet­ből Falát Imréné és Simigla La­jos — bírálata viszont arra en­ged következtetni, hogy javíta­ni való azért akad még. A két említett személy a tanácstagi beszámoló időpontjáig hasztala­nul várta az építési- közlekedési osztályhoz hónapokkal korábban benyújtott kérelmére a választ. Hasonló tőről fakad az a hiá­nyosság is, hogy a tanács vb apparátusa nem kíséri kellő fi­gyelemmel a lakosság jelzései­nek sorsát. Ezt bizonyítják azok a jogos észrevételek, amelyeket így tolmácsoltak a tanácstagi beszámolókon: „Régebben is el­mondtuk már, de változás még nem történt...” Ilyen panaszok hangzottak el például a perem­városrészek rossz közvilágítását illetően. Pedig ez a mulasztás semmi­képpen nem segítheti a tanács és a lakosság kapcsolatát. S ta­lán ezzel is magyarázható, hogy a múlt év végén éppen az épí­tési és közlekedési osztályon 400 ezer forint maradt felhasz­nálatlanul, jóllehet, nem egy közvilágítási lámpahely bőví­tésére futotta volna belőle. Maidnem félezer észrevétel Korántsem törekedtünk tel­jességre, amikor az 1963. máso­dik félévi tanácstagi beszámoló­kon elhangzottak nyomán né­hány kecskeméti gondról szól­tunk. Hiszen a tanácstagoknak a lakossággal való találkozásai igen aktívak voltak, mintegy 450 észrevétel hangzott el. Kö­zöttük számos igény a város autóbusz közlekedését illetően, melyeket bizonyára megvizsgál­nak, s a lehetőségek szerint or­vosolnak az illetékesek. A Le- ninvárosban, Máriavárosban, Ipoly u. végén, Szélgyöp terüle­tén, a Budai fasorban gyermek- játszótér megvalósítását kérték — tö.bb helyen ugyancsak nem először —, amihez a társadalmi felajánlással sem fukarkodtak. Némelyütt csak egyetlen közvi­lágítási lámpa biztosítását, má­sutt a kátyús járda megjaví- (tását, vízlefolyó akna lefedését kérték. Akadnak, akik a tár­a sadalmi tulajdon védelmére, a bontásanyagok óvására hívták fel a figyelmet, s még hosszan sorolhatnánk az észrevételeket ; tovább. Mindezeket összegezve — a már elmondottakon túl — nyil­vánvaló a következtetés: a la­kosság örörpmel szemléli a me­gyeszékhely fejlődésének dicsé­retes eredményeit, s ehhez a továbbiakban is szívesen kínál­ja a segítségét. Ám a sok erő­feszítéssel megvalósult eredmé­nyeink szépsége, értéke is „meg- kopik” kissé, ha emellett jóval kevesebb figyelem jut az „apró­munkára”, a lakosság minden­napi életét bosszússá tevő, nem egyszer megkeserítő problémák- kai való törődésre. Az elkövetkező' időben igen hasznos lenne fordulatot elém’ ebben. Akár munkaerő átcso­portosítással, a tervezett gazdái kodasi csoport létrehozásával p vb apparátusában doleozók fc lelosségerzetének növelésével c lem utolsósorban a kiadót eladatok végrehajtásának kő- etkezetes számonkérésével él­én őrzésé vei a végrehajtó bizott- zérőí 32 ^an<^° bizottság ré- PERNY ÍRÉ« Nem volt ideje tovább rágódni a gondolaton, mert húsz-húszon- öt méternyire tőle, egy szikla mögül valaki fojtottan rákiál­tott: •— Ne mozduljon, mert lelö­vöm! Dobja el a fegyverét! Pálos mintha hozzánőtt vol­na a földhöz. Nem válaszolt a felszólításra. Óvatosan maga elé emelte a poláris-lámpát, s pil­lanatok alatt meglátta a gyilkos fél fejét. A B. 26-os a sziklák ; között hasalt. Mintha Kurt Müllert, a né-! met vadászt vélné felismerni, ‘ akinek a cipője oly nagyon ha- ; sonlított a jelzőpor által kimu- í tatott cipő alakjára. Csak nem’ ) Hiszen akkor felborult minden eddigi feltételezése! Ez a nyo- i mozás csődje! Most nem moz- í dúlhat, meg kell várnia, hogy / jobban kibújjon. Ha lőni akar, > úgyis ki kell bújnia. Pálos most ; már tökéletesen lehiggadt. Oly £ nyugodtan tartotta maga elé a £ pisztolyát, mintha egy vásári ( céllövöldében gyakorolt volna. i ^em lőtt, bár így is eltalálná i i B. 26-ost. De nem akarta ha- ’ álra sebezni. A B. 26-osnak nég sok mondanivalója van.. (Folytatjuk.) gyot is megölte. Ez most már nyilvánvaló. A B. 26-os nem várt hajnalig. A vegyi pisztoly hangtalanul működött. S ami még ennél is fontosabb: beiga­zolódott egy szörnyű sejtés ... Pálos csak néhány pillanatig látta az agonizáló ügynököt, de azonnal tudta, hogy nagyon go­nosz, mindenre elszánt ellenfél­lel lesz dolga. Sípost már úgy­sem lehetett megmenteni. A lövés tökéletes volt. Pálos szaladt, szaladt, s ha­lántéka úgy lüktetett, mintha nagy kalapáccsal verték volna. Füle elvesztette az avar . zaját. Ismét meg kellett állnia, hogy hallgatózzon, és a poláris lám- páyal körülnézzen. De sehol semmi... — Visszaforduljon, riassza a többieket? ... Nem fordult vissza. Tovább szökellt egy horhosban. Jól bent járt már az erdőben, ami­kor ismét megállt, lehasalt a földre, s fülét az avartól meg­tisztított gyepre helyezte. De nem hallott dobogást. Ekkor ha­sított belé a gondolat, hogy Sí­pos szobájáról teljesen megfe- edkezett, s az utasítás szerint 3ipos bőröndjeit eltűntetik. Jaj, :sak Liszkai értesítené a töb- 1 pieket.., Oda tűzszerész kell... pogást hallott volna... A szál­ló sarkánál megállt, hallgató­zott. A hang irányába fordította poláris fényű lámpáját, felkat­tintotta, majd hátul, a nézőké­hez illesztette szemét. De nem látott semmit... Rohanni kez­dett, ismét felfelé, az avarropo­gás irányába. Hallani lehetett, hogy száz­százötven méternyire valaki sza­lad. Futását fékezte a nagy sö­tétség is, a fákat szinte úgy kel­lett kitapogatnia. A poláris lám­pát csak állóhelyben használ­hatta, hiszen a nézőke akkora volt csupán, mint egy fényké­pezőgépé. De a természet várat­lanul a segítségére sietett. A felhők mögül előbújt a hold, és mindjárt jobban lehe­tett látni. Igaz, csak néhány méternyire, de most már leg­alább könnyebben kikerülhette a fákat, és meggyorsíthatta lép­teit. A menekülő férfi feltehetően meghallotta. hogy szaladnak utána... Micsoda maffia — gondolta Pálos —. a saját em­berüket is eltették láb alól... Ugyanaz a személy követte el a gyilkosságot, aki Kemecsei őrna­Az öngyújtók egymás után kattantak, s a nő újból felsikol­tott. — Az arab elájult! — kiáltot­ták többen is. Pálos már tudta, hogy nagy baj van. Félrelökte az előtte levőket, aztán befúrta magát azok közé, akik a gyenge öngyújtófénynél Sipos fölé hajoltak. Megragadta Sipos csuklóját, s kitapintotta a pulzusát. Egyre gyengülő szív­verést érzett, öngyújtóért kiál­tott. Valaki odagyújtott egyet. Az őrnagy a gyér fénynél is észrevette, hogy Sipos tarkó­jából ömlik a vér. Eszébe sem jutott, hogy mi lehet Évával. Mindenkit félrelökve kirohant a hallba. Riasztani kell a többieket! — villant át agyán, amint a por­tásfülkéhez ért. Alig szűrődött be az éjszaka megszokott fénye, felhős volt az égbolt. A korom­sötétben kitapogatta a telefont, és felkapta a kagylót. A készü­lék azonban süketen hallgatott... Néhány pillanatig még této­ván állt. aztán gyors mozdulat­tal előrántotta pisztolyát, és ki­rohant az éjszakába. Ösztöne azt súgta, hogy a gyilkos már elhagyta az épüle­tet. Az előbb mintha kavicsro-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents