Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-07 / 4. szám
1964. január 7, kedd 5. oldal I Nem ülnek tétlenül tavaszig... Kicsinyesség — nagyvonalúság ? A napilapokban sűrűn olvashatunk a tervezésből eredő és a nemtörődömségből származó milliós tékozlásokról, amelyeknek ritkán keressük meg a gazdáját. Nagyvonalúak vagyunk, ha az állam pénzéről, a nép vagyonáról van szó. De gyakran kicsinyesek vagyunk, ha fillérek miatt kell aktákat gyártani. És milyen kínosan pontosak és bürokratikusak vagyunk, ha a körülmények a nagyvonalúságot követelnék meg. Augusztus 3-án egy 22 tagú NCK-beli diákküldöttséggel Kiskunmajsáról Bajára utaztunk. Olyan kocsiba zsúfolódtunk be, ahol eleve a lépcsőn álltak az emberek. A peronon álló, vagy «.inkább már állni sem tudó tömeg egy kanyarban a csoport egyik tag- . ját a bejárati ajtó ablakába nyomta, mire az — már mint az ajtó — kitört. írásban kértem a MÁV Szegedi Igazgatóságát, ne téríttesse meg a kárt, mert a MÁV hibájából, vagy legalábbis a zsúfoltság miatt történt, különben is külföldiről van szó, aki nyilván nem készakarva mutatkozott be így első itteni útján. Ne téríttessék meg a kárt, mert azt nekem, a vendéglátónak kell megfizetnem, holott én végképp nem vagyok hibás. A MÁV Szegedi Igazgatósága „kivételes méltányosságból” a 60 forintot 30 forintra mérsékelte. Kifizetem, nehogy — mint írták — az „eredeti követelést közadók módjára hajtsák be”. De kíváncsi vagyok: ha ott a vonaton történetesen nem jelentkezem, most a MÁV az NDK-ba levelezne a 66 forintjáért? Vagy akkor tudna nagyvonalú lenni? Én mindenesetre az leszek: az esetet nem mesélem el NDK- beii barátainknak. Schwalm Pál Ameddig a szem ellát, fehér hótakaró alatt szunnyad a föld. Csend, néptelenek az utcák, mintha téli álomba merült volna a falu, Tompa. Csalóka' látszat. A változás csak éppen annyi, hogy az emberek négy fal közé húzódtak a szabad ég alól. És a gépeket könyvek, a munkát tanulás váltotta fel... — Úgy 5—600-an veszik ki a részüket valamilyen továbbképzésből — mondja Szurok István, a Szabadság Tsz párttitkára. — A dolgozók általános iskolája november elején kezdődött, a hallgatók 75 százaléka tsz-tag. A VII. osztályba 32-en. a VIII.- ba 35-en járnak. Ritka eset, hogy hiányozna közülük valaki. Szorgalmuk igazán elismerésre méltó, hiszen egy hétből négy napot vesz igénybe az oktatás, ráadásul az iskola pontosan akkor kezdődik, amikor az óvodába kellene menni a gyerekekért. — Az anyag is elég nehéz, különösen a nyelvtan — szól közbe Horváth M. András állattenyésztő, aki most végzi a VII. osztályt. — Pejeze, megéri a fáradságot, ami pedig az állat- és növénytant illeti, annak meg kimondottan hasznát vesz- szük. A beszélgetésből kiderül, hogy a nyelvtan is csak azért megy nehezebben a többinél, mert a felnőttek nagy része azelőtt horvát—szerb nyelvű iskolába járt. Mivel a hat eleminél tovább kevesen jutottak, a községi pártszervezet komoly erőfeszítéseket tett, hogy most végre pótolják a mulasztottakat. Felmérték a lakosság iskolai végzettségét, tervet készítettek és feladatul tűzték ki, hogy' a tsz-tagok, elsősorban a párttagok 1965-ig végezzék el a hiányzó osztályokat. Bús Ádám, a daráló kezelője, amikor betoppan az irodába olyan, mintha zúzmara lepte volna be tetőtől talpig. Pedig csak lisztréteg rakódott még a szempillájára is. — Ez már a mesterséggel jár — mondja — bezzeg, fejős koromban nem voltam én sem ilyen hófehér. De szeretnék is visszakerülni az állatok közé. Azért tanulok, ha kell még az általános iskola befejezése után is, mert fejős nem lehetek — a karom nem bírjam— viszont az állattenyésztésben szeretnék dolgozni. Persze, akadnak kivételek is. Katona Imre brigádvezető például — akinek irányítása alatt 80—100 ember dolgozik — nem hajlandó vállalni a tanulással járó terheket. Pedig nem ártana, hiszen a követelmények mindig nagyobbak lesznek, a feladatok ellátásához kevés a hat elemi. És a kihelyezett mezőgazdasági technikum is várja a község lakosait. Az első osztályba 35-en. a másodikba 22-en iratkoztak be és elég kevés közöttük — az összlétszám 30—35 százaléka — a tsz-dolgo- zó. Szó esett arról is, hogy talán felsőfokú lesz a kiskunhalasi mezőgazdasági technikum és akkor a középiskolát ide, Tompára helyezik. A vélemények egybehangzóak: „Bár csak már ott tartanánk.” — Mert újabban nagyobb kedvvel tanul mindenki — lapoz a jegyzeteibe Szurok István. — Itt van: politikai oktatáson száznál többen vesznek részt, eredményesnek mondható az Időszerű kérdések tanfolyama, elég szép számban járnak oárttagok Kiskunhalasra, a marxizmus—leninizmus esti egyetemére. Ez kihat a község művelődési életére is. A rádiók zárna 625, a tv-é 63, sajtóra 'gyre többen fizetnek elő és ninden évben autóbusz viszi ’olgozóinkat a Szegedi Ünnepi átékokra. Fájó gondjuk, hogy a műve- ídési otthon rossz állapotban van, nem megfelelő. Két éve tartalékolják a KÖFÁ-t, mert mint mondták: „Először talán közművesítenünk kellene, de a művelődési otthon sok fiatalt hozna vissza a községbe” — így jövőre, ha minden jól megy megkezdődik az építkezés —, amelyből társadalmi munkában a lakosság és a tsz tagjai is kiveszik a részüket. Minden napot tartalommal tölt meg a tanulás, vagy a sok más egyéb hasznos elfoglaltság. Többek között a — mind a három tsz-ben megindított — ismeretterjesztő előadássorozatok, melyeknek szervezésével Szabó Dénes bácsi, nyugdíjas pedagógus foglalkozik. A községi könyvtár pedig az idén már júniusban elérte az előző év végi eredményt, a beiratkozott olvasók száma 374-re emelkedett. Ha akadnak is még kivételek, minden azt mutatja, hogy a tompaiak nagy része tanul, művelődik. Nem ül tétlenül tavaszig... VADAS ZSUZSA A dolgozók általános iskolájának két szorgalmas tanulója: Horváth M. András állattenyésztő és Bus Ádám, a Szabadság Tsz udvarán gyorsan megbeszéli az aznapi feladatokat. 26-ostól — törte meg a csendet Brondell ezredes. — Kezdek én is azon a véleményen lenni, hogy mégiscsak újabb tájékoztatást kell kérni. Én sem szívesen dobom oda Fecskét... Jól képzett fickó... — mondta Müller. — Nem azért! Egyszerűen az anyag miatt! Ha semmi sincs nála, miért kockáztassuk továbbra is az akciót? El kell tenni láb alól! — intette le Mül- lert az ezredes. Libasorban mentek fel a lépcsőn, a puha szőnyegen. A rádiósszobában ugyanúgy kattogtak a készülékek, mint mindig. _ Készítsék elő az adást! — utasította az ezredes a rádiós- parancsnokot. — Írja! A B. 26- osnak! Azonnal tájékoztatást kérünk meddig jutott el Fecske! Ha nem tud semmit mondani, s harminc percen belül nem jelentkezik, Fecske nem repül többé!... A bőröndök tartalmát eltüntetni! A rádióskapitány a code-cso- northoz sietett, hogy azonnal tegyék át az üzenetet a különleges kulccsal. Az ezredes és a két kapitány széket kerestek maguknak, síelitek. A helyszínen akarták megvárni, mit válaszol a B. 26os. A rádiósteremben nagy volt a sürgés-forgás, dolgozott az apparátus. Ilyenkor éjszakánként sok ügynök adott jelentést, és sokan kaptak újabb utasításokat. A Fecske akció azonban pillanatnyilag túlnőtt minden mást. mert azt személyesen Brondell ezredes és két tanácsadója irányította. Telt az idő, de a válasz még nem érkezett meg. Brondell a karórájára pillantott. Ötven perce várnak. Felállt. — Mehetünk! Fecske nem repül többé! Várunk holnapig, s meglátjuk, milyen sikerrel dolgozik a B. 26-os... XXI. A forrásbarlang mélyén ládi- kákon ült három nyomozótiszt és Pálos őrnagy. Elmúlt hajnali három óra. Odakint lassan pir- kadt már, de a barlangban most is vaksötétség uralkodott. Nem látták egymást, csak körülbelül sejtették, ki hol ül. Istvánfi százados lába mellett halkan megcsörrent a telefonkészülék. A százados felvette a kagylót. — Igen .. Itt vagyunk ... Semmi? Miért... Várjanak egy kicsit... — Páloshoz fordult: — Azt mondják, hogy a B. 26 -os nem jelentkezett újra. Nem tudták venni az utasítást... — Minden létező hullámsávra ráálltak, de nem tudták elcsípni. Mit csináljanak? — Figyeljenek tovább — szólt Pálos. — Adja csak ide azt a telefont... Halló! El ne moz-, dúljanak a készülék mellől! Figyeljenek tovább! Vége! Pálos visszaült a ládikóra. — Meg kell tudnunk, he, milyen utasítás érkezik kintről. Ezen dől el minden. Attól tartok, hogy a B. 26-os most bebújik a kuckójába, s hosszú ideig semmi nyomot nem hagy maga után ... Egyszerűen nem mozdul — magyarázta. — Szerintem a lányt sürgősen el kellene küldeni a szállóból — mondta Istvánfi. — Attól tartok, hogy Sipos az ő életét sem kíméli, ha menekülnie kell. Ha ott van a lány, sokkal nehezebb a dolgunk ... — Valóban ... Gondolom, Fe- renczi százados is nagyon féltheti. S igaza is van. A lánynak az életébe kerülhet ez a „szerelem”. Reggel feltétlenül beszélek vele! Ismét csend lett. Valami mocorgóit a barlang mélyén, bogár vagy vipera. Istvánfi felemelte a lábát. Félt a kígyóktól. Reggel hat óráig vártak, amikor a telefon ismét felberregett« Pálos kapott a kagyló után. — Nos? Halljam ... Igen ... Igen ... Azonnal fejtsék meg, várok... — mondta kissé izgatottan, majd a többiekhez fordult: — Vették az adás végét. Két mondat lehet az egész, most fejtik ... Ugyanazzal a co- dc-dal jött. mint a korábbiak... Csend lett. A barlang mélyébe beszűrődött a friss, reggeli madárdal. Néhány perc múlva a vonal túlsó végén ismét megszólalt egy hang: — Őrnagy elvtárs, olvasom a szöveget: „Fecske nem repül többé. A bőröndök tartalmát eltüntetni.” Ennyi. — Köszönöm. Maradjon a vonalban! Pálos közölte a három rendőrtiszttel a hírt — Ez várható volt. Sípost elteszik a láb alól. Ügy látszik, hogy a szakaszvezető nem tudta értesíteni a B. 26-ost a letartóztatás körülményeiről. Pálos nem láthatta a többiek arcát, s olyan érzése támadt, mintha a süket falaknak beszélne. Pedig mindhárom nyomozó olyan éberen figyelt, mintha az életük függött volna tőle, hogy megértenek-e minden szót. — Mozgósítani kell még embereket. De hogyan? — töprengett, mintegy magának beszélve az őrnagy. — Már reggel van ... De nem jöhetnek ... Halló! — szólt ismét a telefonba. — Beleznay őrnagy vezetésével azonnal indítsanak útnak egy helikoptert. Legyenek vele rádiókapcsolatban. Valahol itt a közelben, a hegyek között szálljon le, hogy szükség esetén azonnal a szállóhoz röpíthesse az embereket. Lehet, hogy körül kell majd kerítenünk a Palota-szállót. Poláris lámpa, jelzőrakéta legyen. Mindenkit automata puskával szereljenek fel. Kétnaoi hideg élelemmel lássák el őket. Fél órán belül induljanak... Végeztem. Az őrnagy letette a kagylót. — Hallották... Délelőtt mégi 'eiövök... Ha valami baj van. Piszkait küldöm. Most körülnézek odafenn .. (Folytatjuk.) Milliók K orunk embere megszokta a nagy számokat. Űrhajók repülik körül a Földet és „nyelik” a 40 ezer kilométereket. Vannak sok száz milliós népek és sok száz millió tonna robbanóerőt képviselő nukleáris fegyverek. Vannak matematikai számgigászok, amelyek között rövid idő alatt már csupán elektronikus számológépek segítségével képes az ember gyorsan eligazodni. Mit jelent hát az a kis számcsoda, hogy a 10 milliós magyar nép falvakban élő lakossága az 1963-as esztendőben 100 millió forint értékben vásárolt könyvet? Vagy hogy a 600 ezer lakosú Bács-Kiskun megyében több mint 8 millió forint értékű könyvet adott el tavaly a MÉSZÖV, a falvak lakosságának ellátója. De a hétköznapok krónikása lelkendezve kiált fel: „Atyámfiái, csoda nagy számok néha a kicsik, csak meg kell érteni nagyságúkat!” Nem olyan régen, alig 20—25 éve, még a 3 millió koldus országának nevezték Magyarországot. E haza jelentős íróinak zöme, az egészen nagyokat kivéve, néhány ezer embernek írt. A városok határain túl, a kicsiny falvakban és a sötét tanyavilágban, többnyire a kalendárium volt az egyetlen olvasmány. Esetleg a betyártörténetek silány füzetei, a ponyva egy-egy kóborló példánya. Házilag készített gyertya, vagy „petrol-égö" büdösödött a dohos kis szobában. Kenyérét mozgott a gyomor és szégyelte követelni a maga táplálékát a lélek! KA j mindennek kellett megváltozni e hazában, hogy egyetlen év alatt 100 millióért könyvet vásároljon a „szántóvető egyszerű ember”? De hiszen maga ez a kifejezés is eltűnt a múltba. Traktorok, és kombájnok zúgnak a határban, hiaroglobuszok ragyognak messzire a nagy portáról, elektromosság világít még a kunyhókban is, kultúrottho- nok kinálgatják gazdag programjukat, divatbemutatókat rendeznek a tanyán és eszpresszógép működik Zsuzsi néni kedvére a kicsi faluban is. „Szántóvető egyszerű ember?” Ki az? 100 millió forintért könyv! Atyámfiái, világnagyszám ez, pedig lesz még nagyobb is! Életünk hatalmas lendületének éneke ez a szám. K öltők lantjára méltó téma. Valami, amiről nem lehet elég hangosan lelkendezni. Győzelem ez, egy nép folytonos, mind magasabb fokú újjászületésének egyik beszédes bizonyítéka. Materializálódott életakarat! Százmillióért könyv?! Úh, ha ezt Petőfi megérte volna! A világ mezőgazdasága A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent Eck Gyula A világ mezőgazdasága című mélynyomásos képanyaggal i) lusztrált brosúrája. A szerző bemutatja, milyen társadalmi viszonyok közepette dolgozna! a parasztok a világon, s a egyes társadalmakban milyer élet jut osztályrészükül. Országokon és földrészeken vezeti végig az olvasót, mindenütt a mo zőgazdaság helyzetét, a gépek a modem gazdálkodási formái meghonosodását vizsgálja, ösz- szehasonlítva a kapitalista és a szocialista mezőgazdasági nagyüzemet.
