Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
11 varsa „szíve“ mellett •^etafi «épe tfetrg: Köszönet — Van számomra egy perced? Különös élményemet szeretném elmondani... — állított meg tegnap egy nyugdíjas asszony ismerősöm, s máris sorolta: — Üjév délelőttjén benyitott kis konyhám ajtaján egy ötven év körüli férfi. Egy pillanatig fogta a kilincset, és olyan furcsán nézett rám. Éreztem, mondani akar valamit, csak hang nem jött ki a torkán. Aztán rekedtesen ennyit mondott: „A jó isten áldja meg magát, éljen nagyon sokáig egészségesen, boldogan!” Közben elfátyolosodott a tekintete, majd hirtelen sarkon fordult, és gyors lépésekkel kiment az udvarból. Alig tudtam felocsúdni a meglepetéstől, hiszen soha azelőtt nem láttam ezt az embert. Átmentem a szomszédasszonyomhoz, egy ugyancsak magányos nyolcvanhárom éves nénihez. Én szerényen élek kis nyugdíjamból, de ő nálamnál is kevesebb jövedelemből él. Amivel tudom, segítem hát. Elmeséltem neki az esetet. Ö meg azt felelte: „Az én drága fiam volt, szegénykém! Így akarta meghálálni szomszédasszonyom jóságát. Tudja, meglátogatott, és én megmutattam neki azt a szép fekete ruhát, amit karácsonykor magától kaptam ... Nagyon jószívű gyerek ám ő! Szülőtisztelő. Csak- hát a menyem nem tűri, hogy velem is törődjön ...” Ezt akartam elmesélni. Még ma is a történet hatása alatt vagyok. És szégyenlem magam idős szomszédtársnőm menye helyett. Ne haragudj, hogy feltartottalak ... (—y —n) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság 10-38. Belpolitikai rovat: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-85, Index; 3S06S» IT1 ■ •• Teli orom Egy kis reggeli, hosszabbra nyújtott lustálkodás az ágyban, segítkezés anyukának, aztán egy kevéske tanulás és uccu a szabadba! A téli vakációt töltő gyereksereg csuda gyorsan felfedezi a legkisebb lejtőt, dombocskát és élvezi a tél örömét, a szánkózást. — Holnap aztán újra megkezdődik a komoly munka, a tanulás. Véget ért a szünidő. Ezen a reggelen, amíg a lakiteleki országúton Alpár felé igyekszik velünk gépkocsink, valamiképp olyasformán érezzük magunkat, mint a légy, amikor tejbe esik. A táj körülöttünk egyetlen átláthatatlan ködgomolyag, s előttünk húsz méterre a gépkocsik, lófogatok, kerékpárosok, gyalogosok úgy bukkannak ki ebből a szinte fogható fehér sűrűségből, mint fényképmásolásnál a fényérzékeny papíron a filmszalag-őriz- te alakok. Homályos foltokból apránként válnak sziluettekké, majd öltenek végül is testet... Már az első alpári benyomás meggyőz arról, hogy olyan faluba érkeztünk, ahol halásznak is. A kis újságpavilon kirakatának főterén a „Halászat” című szaklap virít. A Virágzó Halászati Termelőszövetkezet húsz tagot számlál. Közülük az idei „ranglista” első helyezettjét, Szabó Józsefet keressük, aki november végéig másfél ezer kilogrammos fogási teljesítményével vezet. A község főutcájától kissé távolabb, partos, dombos részen laknak Szabóék. Nemcsak az imént említett szempont vezetett hozzájuk. Régi „halász-dinasztiaként” tartják őket számon. Az apa, Szabó András, 35 éve húzza már a hálót. Ök táblán a leghívatotfabbak megválaszolni a kérdést, amelynek feleletéért Alpárra jöttünk: „Mit csinál a halász télen?” A választ a házba lépve, nyomban rriegkapjuk. — A hálót köti, de ha módjában áll, és ahogyan lehet, halászik is — mondja András bácsi. Keze fürgén jár. s mozdulatai nyomán észrevétlenül, de biztosan álakul ki a varsa zsákja. A fia - viszont a varsák kő- rislából készült abroncsainak „újraállításán” bíbelődik. — Bizony — erősíti meg édesapja szavait —, bár a tél az erőgyűjtés és a szerszámok készítésének, javításának az időszaka elsősorban, emellett azonban kisszerszámmal ugyanúgy halászunk most is, mint máskor. Azzal a különbséggel, hogy most a jégbe vágott lékeken keresztül szerezzük a zsákmányt. Míg erős, nagy kezük a kenyérkereső szerszámokon matat, szövetkezetük idei eredményeit idézik, meg a téli munkák rendjét sorolják. Kiderül, hogy a nyolc kilométer hosszan nyúló „eleven” Tisza-szakaszon kívül 400 holdat tesz ki a Htsz birtokában levő holtágak területe. Az idei összes fogás 250 mázsára rúg, de ha a tél nem vet gátat reménységeiknek, jövőre ezt a mennyiséget megkétszerezik. Míg a vizek be nem fagytak, kecehálóval is dolgoztak. Most viszont a lékelés járja. Ennek kettős a jelentősége, amint azt a 33 éves Szabó József magyarázatából megtudjuk. — A lékek kivágásával egyrészt a víz oxigéncseréjét tesz- szük lehetővé, másrészt varsával halászunk is rajtuk keresztül. Főként a bőven benépesített tiszaugi holtág ivadékállományát szeretnénk ily módon a lefúlástól megmenteni. Az alpári Holt-Tiszán tíz halász — mintegy 400 varsát helyezett el. A víz alá, két karóhoz erősítve rakják le ősszel a hálókat, és csak a zsákmányoláskor szedik fel. A helybeli és a félegyházi piacra szállítjuk — vonattal, vagy busszal — hetenként általában két ízben a zsákmányolt halat. Amíg beszél, éveken át begyakorolt mozdulattal adja meg a kőrisfakarikák segítségével a varsa végleges alakját. Belül két összeszűkülő hálórész csalogatja a halat, hogy aztán ki se engedje többé. — Ez a. varsa „szíve” — magyarázza. — Van külső és belső szíve. Ahogyan szív nélkül az ember sem élhet, a varsával sem lehetne enédkül halat fogni. Igen, szív kell a halászathoz: a varsa szívei mellé a halász- szív, amely a szerelmükbe halt kérészek tetemétől virágos nyári, és a jégbörtönbe zárt decemberi víz hátán egyforma szenvedéllyel, hivatástudattal hajtja őket... Itt benn, Szabóéknál. surrog a készülő háló szemei közt a sápadt színű perionszál, az udvaron pedig, a fák ágah-a aggatva, a tavaszi vizek fürgén cikázó lakóiról álmodik a most zúzmarától csillogó „tapogató” és a „reginás”-háló ... JÓBA TIBOR A tárgyalóteremből: * 23 * 23 Apja életére tört A nevelés hiánya, a rossz társaság és nem utolsósorban az egyén felelőtlensége, meggondolatlansága ismét a vádlottak padjára juttatott egy fiatalembert, aki az édesapja életére tört. A súlyos bűncselekményt a kecskeméti megyei bíróság büntetőtanácsa már elbírálta, de sokak számára lehet tanulságos a tárgyalás során bebizonyosodott az a szomorú tény, hogy a 23 éves vádlott idült alkoholista. Nézzük azonban először magát a cselekményt. Kelebián MÁV-váltókezelő- ként dolgozott Androvics Gyula 23 éves fiatalember, aki már büntetve volt. Mint ahogy vallomásában elmondta, egészen fiatal kora óta rendszeresen és nagymértékben fogyaszt szeszes italt. Ezt tette a bűneset napján, 1963. szeptember 20-án is. Több barátjával együtt betértek a községi kisvendéglőbe, és ott italoztak. Nem ám mértékkel, hanem szinte versenyt fogyasztották a szeszt. Az esti órákban Androvics Gyula már erősen az alkohol befolyása alatt állott, amikor hazament. Otthon szalonnát követelt édesanyjától, bár az többször hangsúlyozta, hogy napközben elfogyott. Androvics kötekedni kezdett, majd káromkodva kiment az udvarra, s a disznóól mellől egy já- romszögvasat ragadott meg. Azzal hadonászott, anyjára emelte, de nem ütötte meg vele. Közben tovább szidalmazta az idős asszonyt, és tovább követelőd- zött. Ekkor jött elő a kertből az apa, aki figyelmeztette a fiát, hogy ne beszéljen így az édesanyjával. A fiú azzal válaszolt apja intelmeire, hogy őt is szidni, becsmérelni kezdte, és megfenyegette a vasrúddal. Az idősebb Androvicsot természetesen kihozta a sodrából a fiú viselkedése, és felvette az ól mellett levő lapátot. A következő pillanatban összecsaptak, de az ittas fiatalember kiütötte az apja kezéből a lapátot, és két ízben a feje felé sújtott. A megrémült apa védekezésképpen először a jobb, majd a bal karját emelte fel, de az ütésektől mindkettő eltörött, s a fején pedig könnyebb sérülést szenvedett. A cselekmény ezzel befejeződött. Az apát orvoshoz vitték, a fiú ellen pedig bűnvádi eljárás indult. Nem mulaszthatjuk el itt sem az alkalmat, hogy ki tudja hányadszor hangsúlyozzuk a szülői felelősséget. Igaz, hogy a bűnözővé vált gyerek tizenöt éves korában elkerült a szülői háztól, de addig is nagyon sokat tehettek volna a fiú jellemének formálása érdekében. Megdöbbenti az embert, hogy huszonhárom éves kora ellenére Androvics Gyula idült alkoholista és hogy a cselekmény elkövetésekor háromhónapi szabadságvesztés-büntetés próbaidejét töltötte. Elsősorban itt is, mint minden más hasonló esetben magának a nagykorúvá lett férfi felelősségének hiányát kell megállapítani. A megyei bíróság szándékos emberölés bűntettének a kísérletéért ötévi szabadságvesztésre ítélte Androvics Gyulát, elrendelte a felfüggesztett három hónap végrehajtását — amit magánlaksértésért kapott — és kötelezte, hogy kényszer alkoholelvonó kúrának vesse alá magát. G. S. Hatszáz hektó „tüzes víz A Kalocsavidéki Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat 2. számú kiskőrösi telepén nemrégiben kezdte meg üzemelését az új pálinkafőzde. A régi főzőüzemet a környék gyümölcstermelőinek régi kívánságára kibővítették, hogy a gyümölcshulladékot hasznosíthassák. A felszerelést a vállalat rézműves TMK-részlege készítette, régi, kiselejtezett szeszfőzdéi berendezésekből. Naponta, 20 órai üzemeltetéssel 100—150 liter pálinkát ad a bérfőzde. Felső képünkön Poleczki Sándor és Pintér Nándor a cefrét önti a főzőüstbe. Meglátogattuk a szomszédos, régi pálinkafőzőt is, ahol mintegy 600 hektoliter, 50 százalékos szesztartalmú pálinkát készítettek tavaly. Lenti képünkön Csővári Pál főzőmester az üzem egyik legrégibb dolgozója éppen a lepárolt pálinka szeszfokát méri. (Bubor—Pásztor.)
