Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-14 / 292. szám

1 «Hai 1963. december 14, szombat r­Ln fiír ’ 1963. december 14, szombat. Névnap: Szilárdba. Napkelte: 7 óra, 24 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc. 1 J-» A Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Központja december 16—18-ig zöldség-gyü­mölcs és göngyöleg szakmai bemutatót tart Kecskeméten a Kom- szomol tér 2. szám alatt. December 16-án délelőtt 10 órakor Brachna János, a MÉ­SZÖV elnöke nyitja meg a bemutatót. — A kiskunhalasi já­rás és a megyeszék­hely 12 közös gazdasá­gából 60 termelőszö­vetkezeti gazda tölti téli szabadságát az idén Harkányfürdőn. Kétnapos értekezletet tart a SZÖVOSZ Felügyelő Bizottsága Kecskeméten, amelyen a szövet­kezeti szervek munkájának el­lenőrzésével foglalkozó szakem­berek cserélik ki tapasztalatai­kat. Tegnap — a tanácskozás első napján — megérkeztek a megyeszékhelyre az ország 19 megyéjéből a MÉSZÖV Fel­ügyelő Bizottságainak elnökei a SZÖVOSZ munkatársai. Részt vett az összejövetelen Ná- nási László, az Elnöki Tanács tagja, a SZÖVOSZ felügyelő­bizottságának elnöke, és Dr. Pál József, a SZÖVOSZ szövetke­zetpolitikai főosztályának veze­tője. Csipkó Sándor a megyei fel­ügyelő bizottság elnöke tartott beszámolót az egybegyűlteknek. Hangsúlyozta annak szükséges­ségét, hogy az ellenőrzés során — TÖBB SZÁZAN tekintették meg idáig Kecskeméten a műve­lődési ház Rákóczi úti nagytermében megnyílt Ütirajzok című kiállí­tást. MEGHALT RÖSLER ENDRE KOSSUTH-DIJAS KIVÁLÓ MŰVÉSZ Rosier Endre Kos­suth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, a Magyar Állami Operaház tagja pénteken, 59 éves ko­rában, meghalt. Rosier Endre zenei tanulmányait részben Olaszországban végez­te. 19?6 óta tagja a Magyar Operaháznak. Rosier Endre a hazai oratóriumkultúra egyik jeles képviselője volt. A Zenekakadémián az énekszak tanáraként működött. Rosier Endréit a Ma­gyar Állami Operaház saját halottjának te­kinti. — A felnőtt bélyeg­gyűjtők klubja holnap (vasárnap) délelőtt 9 órakor összejövetelt rendez a kalocsai mű­velődési házban. Este 7 órakor műsoros szel­lemi vetélkedőre kerül sor — vendégművészek közreműködésével. — Üjabb 120 hold őszibarackost telepíte­nek a tavasszal Fülöp- szálláson a Szőlőskert Tsz-ben. A karcagi, il­letve a budapesti ta­lajjavító vállalat nyolc Sz—100-as erőgépe már hozzáfogott a talaj- egyengetéshez és for­gatáshoz. Csaknem 30 ezer csemete vár el­ültetésre, melyek alá 160 vagon dúsított tő­zegtárgya kerül, s minden csemetét 50 kilogramm istállótrá­gyával bélelt fészekbe helyeznek el. — HOLNAP (vasár­nap) délelőtt fél 11 órakor nyílik meg a kiskunfélegyházi mú­zeumban Paizs Éva festőművész kiállítása. A kiskunmajsai tanár- festőművész alkotásait két hétig láthatja a közönség. — Csaknem három­millió forintot fizetett ki ebben az évben a megye szövetkezeti gazdáinak háztáji biz­tosítások címén az Ál­lami Biztosító. Ebből az összegből 1,5 millió forint az állatkárokba esett. ELKÉSZÜLT A SZÁZ­EZREDIK TRAKTOR A varsói „Ursue” Trak­torgyár futószalagjáról néhány héttel ezelőtt gör­dült le a százezredik „Ursus—C—328” típusú traktor. A traktort a ploc- ki járásban levő rebovi mezőgazdasági kör kép­viselői kapták. — MA DÉLELŐTT ülést tart Kecskeméten a Hazafias Népfront városi bizottsága. Az értekezleten a bizott­ságok újjáválasztása és a III, népfrontkong­resszus előkészületeit vitatják meg. — Megbírságolták a zugbormérőt. Rácz Ká- roly, Kecskemét, Erzsé­betváros V. utca 1. szám alatti lakos 70 liter bort vásárolt, literenként 10 forintért. Az italt lite­renként 4 forinttal drá­gábban ismerőseinek ér­tékesítette. A városi ta­nács vb szabálysértési előadója 400 forint bírság­gal sújtotta, s ezenkívül a ki mórt bor forgalmi ' adójának kifizetésére is kötelezték. — A kétszáz hold szőlőterületükről 3960 mázsa szőlőt szüretel­tek az idén, s ebből 1032 mázsát exportál­tak a fülöpszátlási Sző­lőskert Termelőszövet­kezet gazdái. Könnyen kiszámítható, hogy ez 25 mázsa holdankénti átlagterméssel egyenlő. Három évvel ezelőtt mindössze 7 mázsa sző­lőt szüreteltek ebben a tsz-ben egy holdról. — AZ ÉPÜLŐ kecs­keméti csatornahálózat tisztítótelepe naponta 12 ezer köbméter szennyvizet tisztít majd, amelyet mező­gazdasági területek ön­tözésére hasznosítanak. A tervek szerint a tisz­títótelep 1980-ban na­ponta 24 ezer köbmé­ter vizet fog tisztítani. „Színház* a tanya- világban Belsőballószögben a városi tanács és a he­lyi KÍSZ-szervezet tag­jainak segítségével színpadot építettek a körzeti iskolában. Az ú-j tanyai „színházban!’ — melyet a jövő év elején avatnak — 150 néző fér el. MÓ/ÁRÁS — Hatvanöt fiatal­korút foglalkoztat Kecskeméten négy-hat­órás munkaidővel hat minisztériumi felügye­let alá tartozó ipari vállalat. Gyár az örök jég honában A sarkkörön túl a legalkalmasabb építő­anyagnak, a szilikalcit bizonyult. A Szovjet Országos Szilikalcit Kutató és Tervező In­tézet kísérletekkel iga­zolta, hogy a sarkkö­rön túli homok és mész kitűnő építőanyag. Már be is fejezték egy sark­vidéki szilikalcitgyár tervezését, amely a Ja- kut SZSZK-ban épül fel, először a világon olyan helyen, ahol örök fagy uralkodik. A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: December 12-én a középhőmérsék­let mínusz 6 (az ötven­éves átlag plusz 1 fok), a legmagasabb napi hő­mérséklet mínusz 2,7 Cel- sius-fok. December 13-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 7, a délután 14 órakor mért hőmérséklet mínusz 1,7 fok, a legalacsonyabb napi hőmérséklet mínusz 4,5 fok. A hóréteg vastag­sága 5 centiméter, csapa­dék 1,5 milliméter volt. Várható időjárás szombat estig: túlnyo­móan felhős idő, az or­szág legnagyobb ré­szén további havazá­sokkal. Élénk, helyen­ként erős északi, észak­keleti szél. Néhány he­lyen hófúvás. A hő­mérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 2—mí­nusz 5 fok között. — A MAHART ér­tesíti az utazóközönsé­get, hogy a Dunaújvá­ros — Dunavecse — Apostag közötti hajó­járatot megszünteti. A járat december 15-én este közlekedik utol­jára. 4 lottó e heti nyerőszámai s 12, 28, 81, 82, 85 Hatékonyabb ellenőrzést Föidmüvesszövetkezeti vezetők tanácskozása Kecskeméten feltárt hibákat a legilletékeseb­bekhez továbbítsák. Beszámoló­jában többek között megemlí­tette azt is, hogy a földműves­szövetkezeteknél történt egyesü­lések változást hoztak a járási felügyelő bizottságok munkájá­ban, mivel az egész járási köz­pont munkája megváltozott. Ezután Brachna János a Szö­vetkezetek Bács-Kiskun megyei Központjának elnöke üdvözölte a vendégeket, majd ismertette a megye gazdasági helyzetét, A földművesszövetkezeti ve­zetők ezután megtekintették a MÉK kecskeméti telepén épülő hűtőházat, majd a SZÖVOSZ technikumba látogattak el. Dé­lután Tiszakécskére utaztak a vendégek, ahol a helyi földmű­vesszövetkezeti vezetőkkel foly­tattak eszmecserét és megnéz­ték az üzlethálózatot. Gól Éva Hatvanezer forint gazdát keres A pénteki lottósorsolások eredményét évek óta nagy ér­deklődéssel várja országszerte a játékosok sok százezer főnyi se­rege. S akinek „tippelése” két találat erejéig sem egyezett meg a kihúzott számokkal, egy­kedvűen, de nem reményveszet­ten összehajtja a szelvényt, s újra. meg újra megpróbálkozik a szerencsével. A nyertesek pe­dig igyekeznek minél előbb fel­venni a pénzüket. Éppen ezért ritkaságszámba menő, hogy az Országos Lottó- és Sportfogadási Iroda most egy négytalálatos szelvény gazdáját keresi. A 46. játékheti, 2 616 888 számú nyertes szelvényt me­gyénk valamely postahivatalá­ban vásárolta a tulajdonosa, de a 60 170 forintos nyereményért eddig még nem jelentkezett. Pe­dig hasznos lesz a szelvénynek utána nézni, mert a nyeremény kifizetésének határideje decem­ber 26-a! Összeverekedtek a „szesztestvérek Október 15-én délután Kecs­kemétről Nyárlőrincre utazott nagyszüleihez Katona István kecskeméti lakos. Egyenesen az italboltot kereste fel, s ott 3—4 pohár sört fogyasztott. Fél óra elteltével az italboltba betért kissé italos állapotban Chugyik Ferenc kecskeméti gépkocsive­zető, aki motorkerékpárján szin­tén látogatóban volt a község­ben. A vendéglőben barátjával, N. I.-vel pálinkát ittak, majd összeismerkedett Katonával is. Már hazaindulóban voltak, ám a vendéglő előtt a „szesz- testvéreknek” eszükbe jutott, megisznak még egy-egy pohár sört. Katona István a három pohár sörrel meg is jelent, Chugyik ekkor egy akaratlan mozdulattal, véletlenül kiütötte kezéből a poharakat, amelyek csörömpölve törtek össze a föl­dön. Katona hirtelen indulatá­ban felkapta az egyik törött poharat, s azzal Chugyik arcá­ba vágott, áld az ütés erejétől eszméletlenül zuhant a földre. Katona nem sietett a segítsé­gére, sót, rugdosni kezdte az ájult ember arcát. Az italbolt­ból kiszaladó vendégek akadá­lyozták meg abban, hogy to­vábbi sérüléseket okozzon. Chugyik Ferencet a mentő állkapocstöressel és súlyos vá­gott sebekkel vitte a kórházba, ahol két hétig ápolták. Katona István súlyos testi sértés okozásáért, valamint ga­rázdaságért kerül a bíróság elé. Gémes Gábor 32. — Igen! Csak nem képzeli, hogy egy egész ezredet viszek magammal? — És ha a B. 26-ost? Nagyon kell vigyázni. Pálos csőre töltötte pisztolyát. Elváltak. Az őrnagy előresietett, de a teraszon már úgy lépkedett, mint aki éppen most érkezett vissza esti sétájáról. Az üres lépcsőházban azonban ismét hármasával szedte a lépcsőket. A puha szőnyeg elnyelte léptei zaját. A harmadik emeleten kis ideig keresgélnie kellett, hogy meglelje a padlásfeljárót. Ba­darságot csináltam, — jutott eszébe. Liszkai nem találhat a szobámban húsz perc múlva. Ki kell várnom a torony isme­retlen látogatóját... A feljáró mellett talált egy beszögelést, oda rejtőzött. Lehet, hogy a B. 26-os? De mi keresnivalója van a toronyban? Jelzéseket ad? Hová’ Kinek? Nehezen teltek a percek. Az őrnagy egyszerre szeretett vol­na lent is lenni, meg fent is.., Vigyázni kell erre a Síposra, mert ha megérzi, hogy szorul körülötte a hurok, kíméletlen lesz. És a lány ... Behálózták a szerencsétlent. Szinte elképzel­hetetlen, hogyan tudták ilyen pontosan kiszámítani. Mert most már nyilvánvaló, hogy előkészí­tették ezt a találkozást, ezt a szerelmi kapcsolatot. S amint a jelek mutatják, ez a tapaszta­latlan fruska egyre inkább be­legabalyodik. Kínos dolog lesz rendbe hozni. Talán már most kellene vele beszélni... De mégsem ... Elronthatja ... A gyűlölet kiül az arcára. Sípos pedig megrémül, és esetleg ab­bahagy mindent... A falépcső halkan megnyi- kordult. Az őrnagy megszorítot­ta pisztolyát. Jó, hogy nem mentem fel. gondolta Pálos. Falépcsők ... Most vette észre, hogy rossz helyet választott magának. In­nen nem tud az arcába nézni.. A léptek zaja egyre erősbö- dött... Valószínű, hogy gumitalpú ci­pő van rajta. A halk, tompa puffan5sok csak férfi léptei le­hetnek... — A MAGVETŐ Könyvkiadó a kecske­méti Versbarátok Kö­re jó munkájának el­ismeréséül háromszor rendez költő—olvasó találkozót a megye- székhelyen. Az első an­kétem, amelyet február­ban tartanak, Benjá­min László, Csanádi Imre költőket Czine Mihály irodalomtörté­nész mutatja be a kecs­keméti közönségnek. — A BAJAI Járási Tanács Végrehajtó Bi­zottságának tegnapi ülésén elsőnek az igazga­tási osztály vezetője számolt be a lakásügyek, a kisajátítások, a szabálysértések ügyintézésé­ről, majd a gyámhatóság munkáját értékelte. Ezután az MHS járási elnök a szövetség eddigi munkájának eredményeiről tájékoztatta a vég­rehajtó bizottságot. A bajai járás 27 alapszer­vezetében 1055 fiatal ismerkedik a honvédelmi alapismeretekkel. —> A határőr újon­cok ünnepélyes esküté­telére a BM határőr­ség kiskunhalasi pa­rancsnoksága, párt- és KISZ-alapszervezete rendezésében vasárnap délelőtt 9 órakor ke­rül sor, a határőrök kiskunhalasi laktanyá­jában. — Ne nyugtalankodj! Senki sem csinál helyet­ted semmit. Sőt!.. Amit nem tudunk elintézni, a te asztalodra tesszük. — Az „Egerek és emberek” című világ­hírű Steinbeck-színda- rabot mutatják be ma délután fél 7 órai kez­dettel a soltvadkerti színjátszó csoport tag­jai a helyi művelődési otthonban. — AZ ESZPERAN­TÓ nyelv megalkotó­jának, ár. Zamenhof lengyel orvosnak 105. születésnapjáról Baján vasárnap a helyi esz­perantó csoport is meg­emlékezik a József At­tila Kultúrházban. — MA DÉLELŐTT 9 órakor kezdődik Kecs­keméten, a megyei főügyészségen az az opera­tív értekezlet, amelynek során a résztvevők az állampolgárok élete, testi épsége ellen irá­nyuló bűncselekmények kivizsgálása és elbírá­lása terén szerzett tapasztalataikat vitatják meg, ezenkívül foglalkoznak az e körbe tartozó cselekmények visszaszorításának, illetve meg­előzésének a kérdésével is. A beszámolót dr. Pajtás István, a megyei főügyészség büntetőjogi csoportjának vezetője tartja. Az értekezleten részt vesz dr. Bodóczky László, a megyei bí­róság elnöke, dr. Szabó Sándor megyei fő­ügyész, dr. Dobos László, a megyei bíróság el­nökhelyettese, dr. Kolozsi R. Gyula, a megyei főügyész helyettese, dr. Sági Béla csoportvezető ügyész.

Next

/
Thumbnails
Contents