Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-11 / 289. szám
I «Mal 19M. december ÍI, seerd* 1 n L_ NAPTAR 1963. december 11, szerda Névnap: Árpád. Napkelte: 7 óra 22 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc. iJ — MEGKEZDTÉK a gyümölcsfák téli ápolását a borotai Piros Alma Tsz gazdái. E munkával egyidejűleg a szőlő vesszőit is élvermelik a tavaszi telepítéshez. Még a tél beállta előtt 360 hold földet felszántottak és ezenkívül megforgatták a háztájinak szánt területet is. A szántási feladatuk teljesítése után december első napjaiban harminc holdon befejezték a szőlő és hatvan holdon a körtefák telepítését — AZ IFJÚSÁGI akadémia soron levő, harmadik előadását pénteken délután fél 6 órakor tartják Kecskeméten, az Építők klubjának mozitermében. A beszédkészség fejlesztése címmel Hel- tai Nándor, a városi tanác művelődési előadója tart előadást. Madártojás gyűjtemény A lengyelországi Radom városban lakik Leopold Pomamicki, aki madártojásokat gyűjt. Eddig 225 fajta madár tojásait gyűjtötte össze. Gyűjteményének legnagyobb példánya a strucetojás, legkisebb pedig az egyik cinegefajta madárnak a babszem nagyságú tojása. — Bartók Béla és Kodály Zoltán művészete címmel dr. Kádár Károly, a Felsőfokú Óvónőképző Intézet tanára tart előadást ma este hat órakor Kecskeméten a Rákóczi ót 3. szám alatti épület emeleti dísztermében. A művelődési ház ismeret- terjesztő előadássorozata keretében megtartásra kerülő esten az óvónőképző intézet növendékei működnek közre. — Csemegeüzletet létesít Tiszakécskén. a helyi Szabadság Termelőszövetkezet Már kijelölték az üzlet helyét. ahol a közös gazdaság friss zöldséget és húsárut fog értékesíteni. — A Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Ktsz ebben az évben már összesen 37 lakókocsit gyártott az Útépítő Vállalat, az Agráregyetem és a Vízügyi Igazgatóság megrendelésére. — A FILM SZÜLETÉSE címmel tart előadást ma délután öt órakor a Kalocsai Vibrátorgyárban Molnár Dezső. Este hét órakor pedig a művelődési házban ifjúsági klubestet rendeznek. — A MEGYE FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEI egy hónappal az év vége előtt már túlteljesítették éves tervüket. November 30-ra a kiskereskedelmi tervet 100,6 százalékra „vitték fel’, ami 1 milliárd 311 millió forint forgalmat jelent Még dicséretesebb munkát végeztek a vendéglátóipar dolgozói, akik 101,9 százalékot értek el és ez 206 millió forintnak felel meg. 120 évvel ezelőtt, 1843. december 11-én született Robert Koch nagy német bakteriológus, a korszerű tudományos bakteriológia megalapítója. Kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének előállítási módszerét, a baktériumok tárgylemezen történő festését, meghatározta a bakteriológiai állatkísérletek alapelveit. 1876-ban fedezte fel a lépfene, majd a kolera és a tífusz kórokozóját. Mindezzel lehetőséget teremtett sok fertőzéses betegség elleni eredményes védekezésre. 1905-ben orvosi Nobel-díjat kapott. — Az őszi és tavaszi ültetésekhez 3 millió 400 ezer különböző lomb és tűlevelű fa- csetnetét neveltek a Dunaártéri Erdőgazdaságban. A kis fákból még a hideg beállta előtt több millió került állandó helyére. — A REALIZMUS kérdései címmel Szabó György író, kritikus tart előadást a szabadegyetem művészeti tagozatán Kecskeméten, december 12-én este hat órai kezdettel. Szabó György neve nem ismeretlen városunkban. Korábbi kecskeméti látogatásáról Kincses Kecskemét címmel hosszú cikkben számolt be az Élet és Irodalomban. Földi szputnyik Az egyik szovjet motorkerékpár gyárban elkészítették a legkisebb szovjet személyautó típust Az apró, négykerekű Szputnyik súlya 500 kilogramm és 15 lóerős motorja van, aminek a segítségével óránként 75 kilométeres sebességet tud elérni. Két személy ülhet elöl és két gyermek a hátsó ülésén. — TEGNAP délután Kecskeméten ülés tartott a KISZ városi kulturális operativ bizottsága. Az összejövetelen, amelyen a városi tanács művelődési osztálya, a városi művelődési ház, a Bányai Júlia Gimnázium és a Katona József Gimnázium képviselői is részt vettek, az 1963— 1964. évi kulturális szemle eddigi eredményeit vitatták meg. — TOVÁBBKÉPZŐ tanfolyamokat szerveznek megyénk gépállomásain. Ezeken az előadásokon mintegy ezer traktoros vesz részit az oktatásban. A tanfolyamokat azokon a gépállomásokon tartják, ahol lehetőség van arra, hogy a traktorosok az elméleti felkészültség mellett gyakorlati kiképzésben is részesülhetnek. — A MAGYAR Honvédelmi Sportszövetség megyei intéző bizottsága csütörtökön délelőtt ülést tart Kecskeméten, az MHS székházéban. Az intéző bizottság tagjai a kiképzési évad megindulását, a kecskeméti járási elnökség jelentését, valamint a tartalékos tiszti tagozat munkáját tárgyalják meg. A% idegekre megr Hatvan évi házasság után Charles Deanes 84 éves angol férfi válókeresetet nyújtott be. Indoklás: Kedves felesége 50 éve idegbeteg, és most, hogy öregszik, neje állapota egyre inkább’ az idegeire megy. A feleség ügyvédje Javasolta az idős válóperes férj elmeállapotának megvizsgálását... — MEGYESZERTE megkezdődött az ifjúsági termelési mozgalom ez évi eredményednek értékelése. A KISZ járási bizottságainak munkatársai ezekben a napokban veszik számba, hogyan teljesitették vállalásukat a KISZ- fiatalokból álló munkacsapatok. Ezzel párhuzamosan az alapszervezetek elkészítik az Ifjúság a szocializmusért mozgalom értékelését, és összeírják azokat, akik a jövő évben kapcsolódnak be a mozgalomba. Egy pofon — két négyes találat Ki hinné, hogy az elhirtelenkedett anyai pofon így Is „visszaüthet”! Dömötör Antalné Izsáki fiatalasz- szony sem gondolt rá, amikor nyolcéves kislányát ily módon büntette figyelmetlenségéért. A 48. játék héten vásárolt két lottószelvényt ugyanis gyermekére bízta az édesanya, s a lányka azonos számokkal töltötte ki mind a kettőt. A furfangos Fortuna asszony azonban ezúttal ió pedagógusnak is bizonyult: az elszenvedett pofonért két négyes találattal jutalmazta a szelvények kitöltőjét. Az egyenként 120 ezer forintot jelents 2 64« 389 és 2 646 390 számú szelvényekre ma délelőtt tfz órakor fizetik ki Dömötöréknek a nyereményt, ünnepélyes keretek között, az Izsáki kultúrházban. S egyúttal, mint érdekességet említjük: január 31-én Izsákon rendezik meg a lottó heti sorsolását, s ugyani« zajlik le a januári tárgynyeremények sorsolása is. Bormúxeum a Krímben A híres krimi Mas- sandra borászat 55 méter mélyen fekvő pincéiben értékes bormúzeum helyezkedik el. A 300 ezer palackból álló gyűjtemény között vannak 1775-ből való spanyol borok, 1837- ből való olasz és francia, valamint 1848-ból való magyar borok is. — Azerbajdzsánban az utóbbi időben mintegy ezer gyógyforrást fedeztek fel. összetételük a Karlovy Vary-i forrásokéra hasonlít. Űj palackozó épült, ahonnan évente 50 millió palack gyógyvizet szállítanak az ország minden részébe. — Svájcba és Olaszországba utaznak a lőtt fácánok. A MAVAD kecskeméti ki- rendeltségéről eddig már körülbelül 1500 madarat exportáltak és a napokban újabb rakomány indul a vad szárnyasokból a külföldi megrendelőknek. — Több mint hatszázezer forintot költött a lajosmizsei tanács tereprendezésre, az újonnan kijelölt házhelyparcellák biztosítása céljából. ' /AŐJÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: December 9-én a középhőmérs éklet mínusz 5,9 (az ötvenéves átlag plusz 1,3), a napi legmagasabb hőmérséklet mínusz 0,4 Celsius- fok volt, a napsütéses órák száma pedig 4. December 10-én a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 13,0, a reggel hét órakor mért hőmérséklet mínusz 11,3, a délután 2-kor mért pedig mínusz 6,5 Celsius-fok volt. A hó réteg 3 centiméter. Várható időjárás szerda estig: Párás, ködös, hideg idő. Néhány helyen hószállin- gózás. Mérsékelt szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 8—mínusz 12, legmagasabb hőmérséklet ma 0— mínusz 4 fok között. Bíróság elé került a kiskunfélegyházi „csodatevő“ asszony Zsúfolásig megtöltötték a tárgyalótermet a' hallgatók a kiskunfélegyházi járásbíróságon, ahol három napon keresztül tárgyalták a selymesi „gyógyító” asszony bűnügyét. Az ügyészség üzérkedés és kuruzslás miatt emelt vádat ellene. özvegy Tamási Sándomé, született Veres Irén, Selymes, tanya 50. szám alatti lakos 1957 óta rendszeresen üzérkedik különböző gyógynövényekkel. Gyógyszertárakban és más szaküzletekben nagy mennyiségű gyógyfüvet vásárolt. Otthon összekeverte és kis csomagokat készített belőle. Mennyire jó üzlet volt ez, bizonyítja a bűnjelként lefoglalt több mint tizenhét ezer forint, amit vallomása szerint néhány hónap alatt „keresett”. A fenti összegen kívül lefoglaltak nála 389 csomag gyógyfüvet, öt zacskó „csodateát” és harmincegy fehér színű tablettát. Tamási Sándomé ellen két évvel ezelőtt is folyt már bün-l tető eljárás, a kecskeméti járás- bíróságon, de akkor felmentették. Ezt a körülményt a hiszékeny emberek úgy híresztelték és magyarázták, hogy „Tamásiné előtt sarkaiból fordult ki a börtönajtó és ő kisétált rajta”; Most feleslegesnek bizonyult a sok mentő tanú felsorakoztatása, mert az Országos Megfigyelő- és Elmegyógyintézet által megküldött orvosszakértői vélemény, valamint a tárgyaláson meghallgatott igazságügyi or- vosszakértő véleménye szerint a „gyógyító” asszony elmebeteg. A tárgyaláson az ügyész az ellene emelt vád alól a vádlott felmentését, u gyanúikkor zárt intézetben végrehajtott, kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta. A járásbíróság — tekintettel a vádlott fennálló betegségére — az ügyészi indítvánnyal egyezően az ellene emelt vád alól felmentette és a zárt intézeti kényszergyógykezelést elrendelte. —t —* Kirabolta a volt elítélt társa lakását Egyévi szabadságvesztés büntetését június 5-én töltötte le Márfi János. Huszonhét éves, de már öt esetben ítélték el különböző bűncselekmények — betörés, csalás, lopás — elkövetése miatt. Márfi azonban nem tanult a büntetésekből, mert kiszabadulása után nem a becsületes munka, hanem a bűnözés útját választotta. Június 5-én — tehát azon a napon, amikor kiszabadult — már ellopott egy karórát, s természetesen rögtön elfogták. A bíróság négyhónapi szabadság- vesztésre ítélte. Július 6-án egyik társával felkereste Sz. I.-t — akivel együtt töltötte legutóbbi szabadságvesztés büntetését. Egy darabig kedélyesen beszélgettek a „látogatók”, ám Márfi már cselekedni akart. Megkérte volt elítélt társát, hozzon bort. Sz. I. semmit sem sejtve, lakásáról eltávozott borért, s amikor egy félóra múlva hazaérkezett, csodálkozva vette tudomásul, hogy „barátai” nem tartották meg a zsiványbecsüle- tet. Márfi társával együtt ugyanis felfeszítette a szobában levő szekrényt, s onnan ruhaneműeket, fényképezőgépet, karórát loptak el. Sz. 1. ugyan ismerte Márfit, de a nevét nem tudta megmondani, amikor feljelentette. A személyleírás alapján a rendőrség nyomozott a tettesek után. December elején végre sikerült kézre keríteni Márfi Jánost. A nyomozás megállapításai szerint az Sz. I. lakásáról lopott ingóságokat Márfi és társa a kecskeméti zsibpiacon értékesítették. A baj nem jár egyedül — még a bűnözök esetében sem —, ugyanis Márfi olyan bűntettet is bevallott, amelynek a tettesét a rendőrség már régen körözte. Szeptemberben Kecskeméten a lelkiismeretlen tolvaj 630 forintot tulajdonított el az egyik lakásból. öt hónap alatt Márfi az eddigi adatok szerint három súlyos bűncselekményt követett el, s ezért a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Gémes Gábor VUűUSzUt 29. — Hogyan lehet festeni ilyen kézzel? — Sajnos, nehéz a kezem, így inkább időtöltés, mint művészet, amit csinálok ... — No, egyszer majd megnézzük az igazgató kartárs képeit, kiállítást rendezünk itt a szállóban .:; — nézett körül nevetve a zenetanárnak öltözött őrnagy. — Ö, szó sincs róla::: Nagy pacnik azok ..; Liszkaival együtt mindenki odafigyelt az öreg zenetanár és az igazgató beszélgetésére, csak Sipos és Éva voltak elfoglalva egymással. Alig húsz órája ismerték egymást, de máris összeszólalkoztak. Igaz, kedvesen, egy apróságon. Sípos azt állította, hogy a Bükknek ezen a részén nincsenek mészkőbarlangok, Éva viszont amellett kardoskodott, hogy igenis vannak, a hegylánc mindkét oldalán. Ebből aztán kisebb vita keletkezett, s végül is a fiú hátrált meg azzal, hogy Évának jobban kell ismernie a Bükköt, mint neki. — Hiszen maga itt lakik a szomszédban ... Őszintén szólva, nem is értem, hogy egyáltalán nyaralás-e ez magának? — mondta, hogy meg ne sértse a lányt. — Pihenés. — Nem sértődik meg, ha kérdezek valamit? — Hogy van-e udvarlóm, ugye, azt akarja kérdezni? — nézett Síposra a szeme sarkából. — Hm... Igen.;: — Meg fog lepődni. Nincs. És azt hiszem, még egy ideig nem is lesz. Semmi kedvem férjhez menni... — Ugyan miért? Férfigyűlölő? Vagy talán fogadalmat tett? — Nincsenek ma már apácák ... — huncutkodott Éva. — Nem is volt udvarlója? — Engedje meg, hogy erre ne válaszoljak — mondta a lány, Cipője orrával a terasz — Hetvenezer forint értékű vágott és cserepes virág kerül forgalomba ebben a hónapban Baján. A főleg ciklámenből és szekfűből álló szállítmány a Bajai Községgazdálkodási Vállalat üvegházaiból kerül az üzletekbe. — EUROPA legöregebb tölgyfája a Látván Köztársaságban áll. Életkora 1500 év, törzsének az átmérője pedig 13 méter. Az egyedülálló jelenség különösen azért figyelemre méltó, mert a tölgyfák általában 300—100 évig éln<*lr — GONDOSAN összeállított útmutatót adott ki a megyei népművelési tanácsadó a sajtóterjesztésről. A számos cikket és gazdag ajánló bibliográfiát tartalmazó füzet arról tájékoztatja a művelődési intézmények vezetőit, hogy hogyan segíthetik a népművelés sajátos eszközeivel a rendszeres újságolvasóvá nevelést. Az útmutatót Szamosfalvi Imre megyei népművelési tanácsadó állította össze.